Dunaújvárosi Hírlap, 1989. május (34. évfolyam, 36-43. szám)

1989-05-05 / 36. szám

Xí A községnek se művelődési háza, se pénze Üdülőfoglalás Kulcson .. az elmúlt hét szombatján a Kulcsi Baráti Kör tagjai — néhány telkes részvételével - jelképe­sen lefoglalták azt, amit úgy éreznek, hogy az övék.. .. soha meg nem vásárolt állami tulajdonú ingatlanokat kiárusítanak, hogy pénzhez jussa­nak.” Megértem a kulcsjak helyzetét, s még azonosulni is tudok velük, de be kell látni, hogy a tanács ez ügyben teljesen jogosan jár el.” (Riportunk a 3. oldalon) V Az ünnep marad Lehangoló volt a reggel: utcányi tócsák, vigaszta­lanul zuhogó eső, néhány tétova járókelő. Semmi jóval nem kecsegtetett az első, „újszerűen szervezett” (alter­natív?, független?, szabad?) május 1. Ugyan ki az, aki ilyen pocsék időben kimegy az utcára, hogy részt ve­gyen az egyébként is vitatott felvonuláson, ha még rátehet egy kicsit a hosszú hétvégére? Kissé tétován vettem magamhoz a kölcsön kapott esernyőt (én készültem), talán fölösleges is az igye­kezet, elmarad a felvonulás. Nem maradt el. Igaz, nem volt olyan színpompás, vagyis inkább olyan flancos és terjengős mint korábban, igaz, jóval kevesebben vo­nultak fel mint egy vagy két éve, de éppen ettől volt emberibb. Talán még jobb, ha azt írom: a munkás­hagyományokhoz méltóbb. Függetlenül attól, hogy ezekhez a fogalmakhoz az utóbbi időben sokféle új máz tapad. Az ünnep — az okát biztos, ami biztos alapon, több helyen is célszerűnek látták elmondani — ünnep maradt. Olyan, amilyet többé-kevésbé meg­szoktunk, amihez nem azért ragaszkodunk — be­bizonyosodott — mert éveken keresztül kivezényeltek, kötelezővé tették az ünneplés mikéntjét. Hanem azért, mert jöhet bármiféle átalakulás, változhat mindennek, még az eddig leginkább meghatározónak hitt dátumok, ünnepek megítélése is — ragaszkodunk ahhoz, amit igazán fontosnak tartunk. És a május elsejében az a fontos, hogy együtt vagyunk, találkozunk, beszélgetünk, nézelődünk. Szó­val, hogy ünneplünk, belül, demonstráció és elkop­tatott, hamis jelszavak nélkül. Ha úgy tetszik fel­vonulva, ha úgy tetszik majálisozva... M, I. Háromezer felvonuló — háromezer néző Az esős „szabad” május elseje... Már az előkészületek, no meg a napokkal korábban bekö­szöntött, sok éve nem tapasztalt rossz idő miatt is, kissé vegyes érzelmekkel vártuk a munka ünnepét. Az „első szabad"­­ lévén mindenki szabadon választhatott, hogy a dunaújvárosi hagyomá­nyokhoz hűen felvonul, vagy munkatársai, barátai, családtagjai körében tölti az ünnepet - május elsejét. Becsléseink szerint mintegy háromezren vettek részt a felvonuláson, és körülbelül ennyien kísérték figyelemmel a város vezetőinek, a Demisz helyi szervezetének, a sportolók, a vasműsök, az építők, a papírgyá­riak és egészségügyi dolgozók alig valamivel több mint negyed­órás menetét. Felvonulókat, nézelődőket, egyszóval az ünnep résztvevőit kérdeztük a kissé szokatlan ez évi ünneplésről. Gulyás György, papírgyári lakatos: — Részt vettem a felvonuláson és megdöbben­tett, hogy a munkásság ép­pen most, május elseje meg­ünneplésének századik évfor­dulóján nem tett ki magáért, pedig demonstrálhatta volna az erejét. Persze bezavart a mostani valóság, a nehéz gazdasági helyzet, a pe­resztrojka, a politikai szaba­dosság.­­ Zavart okoz az is, hogy a korábban hatalmon volt politikai vezetők vissza­éltek lehetőségeikkel és ez mostanában derül ki. Mind­ezek között magára maradt a munkásosztály. A május elsejéket eddig az MSZMP szervezte. Most nem mond­ták meg, merre kell menni és ez lett . . . Félek, hogy eb­ből a félresikerült felvonu­lásból az MSZMP fog tőkét kovácsolni a választásokon, hiszen azzal érvelhet, hogy szükség van rá, nélküle lám a felvonulás is olyan, ami­lyen. Félreértés ne essék, nem vagyok tagja az MSZMP-nek, nem mellettük szólok. Kiss­ István, a kokszoló­mű főmérnöke: — A mostani ünnephez­ tartozik, hogy a gyáregységen dolgozóinkkal belül sikerült olyan tiszta­ságot és rendet elérni, ami­lyent még sohasem. És a termelési eredményeink miatt sem kell szégyenkez­nünk. A mi munkánk is benne van abban, hogy a nagyolvasztó kiváló gyáregy­ség lett. A rövidre sikeredett felvo­nulási menetben hiába kerestük volna a városunk­i­­ban működő alternatív szer­vezetek csoportját, ők nem felvonulással, hanem majá­lissal ünnepét­ ünnepelték a munka Találkozójuk Rév-büfé melletti focipályán a volt. Ám hogy mennyire volt szerencsés a helyválasz­tás, arról és a majálisról Czakó Imre, a Magyar Demokrata Fórum dunaúj­városi­ szervezetének vezető­ségi tagja a következőket mondta: — Talán kevés volt az a száz darab szórólap, amin a város lakóit a majálisunkra hívtuk, kevesen tudhatták,­ hol is találnak meg bennün­ket. Az időjárás sem kedve­zett a szabadtéri programok­nak, ennek ellenére minden szervezettől és párttól, a kis­gazdáktól, a szociáldemokra­táktól, a szabaddemokraták­tól, a FIDESZ-től voltak — főleg fiatalok — az összejö­vetelünkön. Hogy nem vo­nultunk fel, annak az oka csupán annyi volt, hogy mi kifejezőbbnek tartjuk a kö­zös együttlétet, a beszélge­­­téseket és a kikapcsolódást munka ünnepén, vagyis nem az ünneplés ellen va­gyunk. Azt viszont sajnálat­tal vettük tudomásul, hogy nem szervezett senki egy nyilvános fórumot, ahol városlakók megismerkedhet­­­tek volna a mi nézeteink­kel is. P­i­n­c­z­é­s Sándor, a pa­pírgyári pártbizottság titká­ra: — A mostani­­ teljesen spontán felvonulás volt. Az időjárást is figyelembe véve sokan voltunk és ennek örü­lök. Jó volt, hogy köztünk vonultak a gyerekek,­­ahogy családi, baráti kör alapján szerveződtek a sorok. A szakszervezet kitett magá­ért. Házinyomdánkban 26 forint értékű büféjegyet ké­szítettek a felvonulás utáni majálisra, amit hét forint ellenében kaphattak meg dolgozóink. Ezen a jegyen az is olvasható: szakszervezet nélkül nincs Május 1. Horváth István, a Du­nai Vasmű fejlesztési igaz­gatója: — Nem kell szé­gyellni, hogy munkásváros vagyunk, hogy ilyen hagyo­mányaink vannak. Nemcsak a szocialista országok sajátja e nap megünneplése. Most voltam Linzben, a VOEST Alpin állami vállalatnál, ahol óriási szervezés folyt a május elsejei felvonulásra. Linz egyébként hasonlít Du­naújvároshoz abban az ér­telemben, hogy ipari város kohászattal, vegyiparral. A munkásság ott is kifejezésre juttatja erejét, szervezettsé­gét. Paget Albert, a Dunai Vasműben szakszervezeti fő­bizalmi: — Mindig is felvo­nultam ezen az ünnepen. Különösen most tartottam ezt fontosnak, hiszen a mun­kásosztály legnagyobb ünne­pe május elseje. Sokan két­ségbe vonják manapság még azt is, hogy egyáltalán léte­zik-e a munkásosztály. Sze­rintem, míg Magyarországon ipar lesz, addig munkásság is. Emiatt éreztem úgy, hogy felvonulással ezt demonst­rálni kell. H­u­s­z­ti Józsefné a Vas­mű út 25-iből, ahonnan az ablakból látni lehet a fel­vonulókat: — Vagy legyen majális, vagy legyen olyan felvonulás, mint régen, vagy ne legyen semmilyen. Ami­lyen most volt, annak nincs értelme. Juhász Józsefné magán­­kereskedő: — Most volt az első alkalom, hogy volt időm megnézni a felvonulást, ami meglehetősen rövidre sikere­dett. Szerintem becsületből is fel kellett volna vonulni A 26-os építőipari vállalat, pártbizottságának szerdai ülésén a résztvevők el­mondták tapasztalataikat, be­nyomásaikat a május elsejei ünnepről. Sil­er Pál, a párt­­bizottság titkárának társa­dalmi helyettese foglalja ös­­­sze az elhangzottakat: — Vállalatunk dolgozói kö­zül alig voltak kevesebben a felvonuláson és az azt köve­tő majálison, mint amire szá­mítottunk. Igaz, a meghir­detettel ellentétben nem a csónakházunkban, hanem a vállalati központban tartot­tuk az összejövetelt, aminek oka az időjárás volt. Ez nyomhatta rá bélyegét a vá­ros többi vállalatának majá­lisára is, no meg a rossz szervezés. A pártbizottság tagjai közül sokan úgy véle­kedtek, hogy több lett vol­na a résztvevő az ünne­pen — az időjárás ellenére — ha határozottabb a városi szervezés és konkrétabb a program. A jövőben pedig célszerűbb lenne egy olyan majálist rendezni, a szigeten, ahol a város különböző vál­lalatai nem különülnének el, igazi városi népünnepély lenne. Egyébként a kollektí­váknak megvan a külön ün­nepük, például vasasnap, építők napja, ahol egymás között lehetnek. A tapaszta­lat azt bizonyította, hogy a felvonulás semmiképpen ne legyen célja a jövőben má­jus elsejének. D­r. Szabó Ferenc, a Du­nai Vasmű vezérigazgatója: — Az átalakulás, a politikai­ változás jegyében telt el a mostani ünnep. A Dunai Vasmű kollektívája igyekszik megtartani a jó hagyományt, a felvonulást is, a majálist is. Kevesebben voltunk a szokottnál. Ez összefügg változásokkal és­ erősen befo­­­lyásolta a részvételt a hűvös, esős időjárás is. Meggyőző­désem: ahogy kialakul az új politikai környezet, továbbra is megmarad ez a nap a munkásosztály ünnepének, hiszen ebben a városban nagyüzemek vannak. Biztos vagyok abban, hogy a követ­kező évek május elsejéje tö­megesebb, ünnepibb, mara­dandó élményt nyújtó lesz. B­á­r­k­á­n­y­i Sándor, a vá­rosi pártbizottság titkára: — Függetlenül a szervezés­sel kapcsolatos ellentmondá­soktól én végig optimista voltam az ünnepet illetően. Most mégis egy kicsit vegye­sek az érzéseim: hiányzott a megszokott tömeg, a felvo­nulók és az őket kísérő-fi­gyelő nézelődők. Ennek elle­nére úgy gondolom, akik el­jöttek, itt voltak, nem érez­ték rosszabbul magukat mint­ a korábbi években, dacára a hidegnek és az esőnek. Azt senki nem mondhatja, hogy a korábbi években valami­féle kényszerből vonultak fel az emberek, de most volt miért kiállni. Nekem sze­mély szerint tetszett — bár lehet, hogy sokaknak ez is szokatlan volt — hogy nem volt tribün, nem kellett vé­­gigállnom a felvonulást és úgy gondolom ettől az elha­gyott protokolltól is embe­ribb volt az ünnep. Mi lesz velem? Aki nem tud menni az idővel, annak idővel mennie kell! Ha kormány nem ifjúságpárti, az a ifjúság sem lehet kormány­­párti ! Mivel az ifjúságot le­váltani nem lehet a kor­mány elmehet! Ilyen és eh­hez hasonló jelszavakat ol­vashattunk a Demisz és az értelmiségi reformszövetség városi szervezeteinek békés tüntetésén vonuló „szend­vicsemberek” plakátjain. Az esővel dacolva, a Ságvári szobortól indult a nem túl­ságosan népes, mintegy száz főt­ számláló tömeg, végig­vonult a Szórád Márton úton, az Építők útján, és a Vasmű úton, szokott a felvonuláskor meg­haladási iránnyal szemben. — Nem lesz az ciki, hogy ti szembe vonultok a tömeg­gel? — kérdezte tétován egy diáklány a sorban menete­lüktől és igazából nem tudta eldönteni, hogy csatlakoz­zon-e vagy sem. — Olyan kevesen vagy­tok ... — mondta, aztán nem állt be. Hiába, ami szokat­lan, amit kevesen csinálnak, az ma még ciki.

Next