Dunaújvárosi Hírlap, 1989. május (34. évfolyam, 36-43. szám)
1989-05-05 / 36. szám
Xí A községnek se művelődési háza, se pénze Üdülőfoglalás Kulcson .. az elmúlt hét szombatján a Kulcsi Baráti Kör tagjai — néhány telkes részvételével - jelképesen lefoglalták azt, amit úgy éreznek, hogy az övék.. .. soha meg nem vásárolt állami tulajdonú ingatlanokat kiárusítanak, hogy pénzhez jussanak.” Megértem a kulcsjak helyzetét, s még azonosulni is tudok velük, de be kell látni, hogy a tanács ez ügyben teljesen jogosan jár el.” (Riportunk a 3. oldalon) V Az ünnep marad Lehangoló volt a reggel: utcányi tócsák, vigasztalanul zuhogó eső, néhány tétova járókelő. Semmi jóval nem kecsegtetett az első, „újszerűen szervezett” (alternatív?, független?, szabad?) május 1. Ugyan ki az, aki ilyen pocsék időben kimegy az utcára, hogy részt vegyen az egyébként is vitatott felvonuláson, ha még rátehet egy kicsit a hosszú hétvégére? Kissé tétován vettem magamhoz a kölcsön kapott esernyőt (én készültem), talán fölösleges is az igyekezet, elmarad a felvonulás. Nem maradt el. Igaz, nem volt olyan színpompás, vagyis inkább olyan flancos és terjengős mint korábban, igaz, jóval kevesebben vonultak fel mint egy vagy két éve, de éppen ettől volt emberibb. Talán még jobb, ha azt írom: a munkáshagyományokhoz méltóbb. Függetlenül attól, hogy ezekhez a fogalmakhoz az utóbbi időben sokféle új máz tapad. Az ünnep — az okát biztos, ami biztos alapon, több helyen is célszerűnek látták elmondani — ünnep maradt. Olyan, amilyet többé-kevésbé megszoktunk, amihez nem azért ragaszkodunk — bebizonyosodott — mert éveken keresztül kivezényeltek, kötelezővé tették az ünneplés mikéntjét. Hanem azért, mert jöhet bármiféle átalakulás, változhat mindennek, még az eddig leginkább meghatározónak hitt dátumok, ünnepek megítélése is — ragaszkodunk ahhoz, amit igazán fontosnak tartunk. És a május elsejében az a fontos, hogy együtt vagyunk, találkozunk, beszélgetünk, nézelődünk. Szóval, hogy ünneplünk, belül, demonstráció és elkoptatott, hamis jelszavak nélkül. Ha úgy tetszik felvonulva, ha úgy tetszik majálisozva... M, I. Háromezer felvonuló — háromezer néző Az esős „szabad” május elseje... Már az előkészületek, no meg a napokkal korábban beköszöntött, sok éve nem tapasztalt rossz idő miatt is, kissé vegyes érzelmekkel vártuk a munka ünnepét. Az „első szabad" lévén mindenki szabadon választhatott, hogy a dunaújvárosi hagyományokhoz hűen felvonul, vagy munkatársai, barátai, családtagjai körében tölti az ünnepet - május elsejét. Becsléseink szerint mintegy háromezren vettek részt a felvonuláson, és körülbelül ennyien kísérték figyelemmel a város vezetőinek, a Demisz helyi szervezetének, a sportolók, a vasműsök, az építők, a papírgyáriak és egészségügyi dolgozók alig valamivel több mint negyedórás menetét. Felvonulókat, nézelődőket, egyszóval az ünnep résztvevőit kérdeztük a kissé szokatlan ez évi ünneplésről. Gulyás György, papírgyári lakatos: — Részt vettem a felvonuláson és megdöbbentett, hogy a munkásság éppen most, május elseje megünneplésének századik évfordulóján nem tett ki magáért, pedig demonstrálhatta volna az erejét. Persze bezavart a mostani valóság, a nehéz gazdasági helyzet, a peresztrojka, a politikai szabadosság. Zavart okoz az is, hogy a korábban hatalmon volt politikai vezetők visszaéltek lehetőségeikkel és ez mostanában derül ki. Mindezek között magára maradt a munkásosztály. A május elsejéket eddig az MSZMP szervezte. Most nem mondták meg, merre kell menni és ez lett . . . Félek, hogy ebből a félresikerült felvonulásból az MSZMP fog tőkét kovácsolni a választásokon, hiszen azzal érvelhet, hogy szükség van rá, nélküle lám a felvonulás is olyan, amilyen. Félreértés ne essék, nem vagyok tagja az MSZMP-nek, nem mellettük szólok. Kiss István, a kokszolómű főmérnöke: — A mostani ünnephez tartozik, hogy a gyáregységen dolgozóinkkal belül sikerült olyan tisztaságot és rendet elérni, amilyent még sohasem. És a termelési eredményeink miatt sem kell szégyenkeznünk. A mi munkánk is benne van abban, hogy a nagyolvasztó kiváló gyáregység lett. A rövidre sikeredett felvonulási menetben hiába kerestük volna a városunkiban működő alternatív szervezetek csoportját, ők nem felvonulással, hanem majálissal ünnepét ünnepelték a munka Találkozójuk Rév-büfé melletti focipályán a volt. Ám hogy mennyire volt szerencsés a helyválasztás, arról és a majálisról Czakó Imre, a Magyar Demokrata Fórum dunaújvárosi szervezetének vezetőségi tagja a következőket mondta: — Talán kevés volt az a száz darab szórólap, amin a város lakóit a majálisunkra hívtuk, kevesen tudhatták, hol is találnak meg bennünket. Az időjárás sem kedvezett a szabadtéri programoknak, ennek ellenére minden szervezettől és párttól, a kisgazdáktól, a szociáldemokratáktól, a szabaddemokratáktól, a FIDESZ-től voltak — főleg fiatalok — az összejövetelünkön. Hogy nem vonultunk fel, annak az oka csupán annyi volt, hogy mi kifejezőbbnek tartjuk a közös együttlétet, a beszélgetéseket és a kikapcsolódást munka ünnepén, vagyis nem az ünneplés ellen vagyunk. Azt viszont sajnálattal vettük tudomásul, hogy nem szervezett senki egy nyilvános fórumot, ahol városlakók megismerkedhettek volna a mi nézeteinkkel is. Pinczés Sándor, a papírgyári pártbizottság titkára: — A mostani teljesen spontán felvonulás volt. Az időjárást is figyelembe véve sokan voltunk és ennek örülök. Jó volt, hogy köztünk vonultak a gyerekek,ahogy családi, baráti kör alapján szerveződtek a sorok. A szakszervezet kitett magáért. Házinyomdánkban 26 forint értékű büféjegyet készítettek a felvonulás utáni majálisra, amit hét forint ellenében kaphattak meg dolgozóink. Ezen a jegyen az is olvasható: szakszervezet nélkül nincs Május 1. Horváth István, a Dunai Vasmű fejlesztési igazgatója: — Nem kell szégyellni, hogy munkásváros vagyunk, hogy ilyen hagyományaink vannak. Nemcsak a szocialista országok sajátja e nap megünneplése. Most voltam Linzben, a VOEST Alpin állami vállalatnál, ahol óriási szervezés folyt a május elsejei felvonulásra. Linz egyébként hasonlít Dunaújvároshoz abban az értelemben, hogy ipari város kohászattal, vegyiparral. A munkásság ott is kifejezésre juttatja erejét, szervezettségét. Paget Albert, a Dunai Vasműben szakszervezeti főbizalmi: — Mindig is felvonultam ezen az ünnepen. Különösen most tartottam ezt fontosnak, hiszen a munkásosztály legnagyobb ünnepe május elseje. Sokan kétségbe vonják manapság még azt is, hogy egyáltalán létezik-e a munkásosztály. Szerintem, míg Magyarországon ipar lesz, addig munkásság is. Emiatt éreztem úgy, hogy felvonulással ezt demonstrálni kell. Huszti Józsefné a Vasmű út 25-iből, ahonnan az ablakból látni lehet a felvonulókat: — Vagy legyen majális, vagy legyen olyan felvonulás, mint régen, vagy ne legyen semmilyen. Amilyen most volt, annak nincs értelme. Juhász Józsefné magánkereskedő: — Most volt az első alkalom, hogy volt időm megnézni a felvonulást, ami meglehetősen rövidre sikeredett. Szerintem becsületből is fel kellett volna vonulni A 26-os építőipari vállalat, pártbizottságának szerdai ülésén a résztvevők elmondták tapasztalataikat, benyomásaikat a május elsejei ünnepről. Siler Pál, a pártbizottság titkárának társadalmi helyettese foglalja össze az elhangzottakat: — Vállalatunk dolgozói közül alig voltak kevesebben a felvonuláson és az azt követő majálison, mint amire számítottunk. Igaz, a meghirdetettel ellentétben nem a csónakházunkban, hanem a vállalati központban tartottuk az összejövetelt, aminek oka az időjárás volt. Ez nyomhatta rá bélyegét a város többi vállalatának majálisára is, no meg a rossz szervezés. A pártbizottság tagjai közül sokan úgy vélekedtek, hogy több lett volna a résztvevő az ünnepen — az időjárás ellenére — ha határozottabb a városi szervezés és konkrétabb a program. A jövőben pedig célszerűbb lenne egy olyan majálist rendezni, a szigeten, ahol a város különböző vállalatai nem különülnének el, igazi városi népünnepély lenne. Egyébként a kollektíváknak megvan a külön ünnepük, például vasasnap, építők napja, ahol egymás között lehetnek. A tapasztalat azt bizonyította, hogy a felvonulás semmiképpen ne legyen célja a jövőben május elsejének. Dr. Szabó Ferenc, a Dunai Vasmű vezérigazgatója: — Az átalakulás, a politikai változás jegyében telt el a mostani ünnep. A Dunai Vasmű kollektívája igyekszik megtartani a jó hagyományt, a felvonulást is, a majálist is. Kevesebben voltunk a szokottnál. Ez összefügg változásokkal és erősen befolyásolta a részvételt a hűvös, esős időjárás is. Meggyőződésem: ahogy kialakul az új politikai környezet, továbbra is megmarad ez a nap a munkásosztály ünnepének, hiszen ebben a városban nagyüzemek vannak. Biztos vagyok abban, hogy a következő évek május elsejéje tömegesebb, ünnepibb, maradandó élményt nyújtó lesz. Bárkányi Sándor, a városi pártbizottság titkára: — Függetlenül a szervezéssel kapcsolatos ellentmondásoktól én végig optimista voltam az ünnepet illetően. Most mégis egy kicsit vegyesek az érzéseim: hiányzott a megszokott tömeg, a felvonulók és az őket kísérő-figyelő nézelődők. Ennek ellenére úgy gondolom, akik eljöttek, itt voltak, nem érezték rosszabbul magukat mint a korábbi években, dacára a hidegnek és az esőnek. Azt senki nem mondhatja, hogy a korábbi években valamiféle kényszerből vonultak fel az emberek, de most volt miért kiállni. Nekem személy szerint tetszett — bár lehet, hogy sokaknak ez is szokatlan volt — hogy nem volt tribün, nem kellett végigállnom a felvonulást és úgy gondolom ettől az elhagyott protokolltól is emberibb volt az ünnep. Mi lesz velem? Aki nem tud menni az idővel, annak idővel mennie kell! Ha kormány nem ifjúságpárti, az a ifjúság sem lehet kormánypárti ! Mivel az ifjúságot leváltani nem lehet a kormány elmehet! Ilyen és ehhez hasonló jelszavakat olvashattunk a Demisz és az értelmiségi reformszövetség városi szervezeteinek békés tüntetésén vonuló „szendvicsemberek” plakátjain. Az esővel dacolva, a Ságvári szobortól indult a nem túlságosan népes, mintegy száz főt számláló tömeg, végigvonult a Szórád Márton úton, az Építők útján, és a Vasmű úton, szokott a felvonuláskor meghaladási iránnyal szemben. — Nem lesz az ciki, hogy ti szembe vonultok a tömeggel? — kérdezte tétován egy diáklány a sorban menetelüktől és igazából nem tudta eldönteni, hogy csatlakozzon-e vagy sem. — Olyan kevesen vagytok ... — mondta, aztán nem állt be. Hiába, ami szokatlan, amit kevesen csinálnak, az ma még ciki.