Dunaújvárosi Hírlap, 1990. május (35. évfolyam, 36-43. szám)
1990-05-04 / 36. szám
ÍÍÖN TVLnSD ° , y tiloS DUNAÚJVÁROS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK LAPJA A PROGNÓZIS: CSÖKKENÉS A Gazdaságkutató Intézet elkészítette előrejelzését, mi várható a magyar gazdaság iparunkban, teljesítményében, a külkereskedelem területén ebben az évben. Várhatóan két százalékkal lesz alacsonyabb a nemzeti össztermék volumene (1989-ben 1706 milliárd forint volt), mint tavaly. Az ipar és a mezőgazdaság 3-3 százalékkal marad el a tavalyitól, a lakosság fogyasztása - összehasonlító árakon - körülbelül azonos lesz, a tavalyihoz (legfeljebb egy százalékkal csökken), a beruházások viszont 6-8 százalékkal csökkennek az idén. AZ ÉV VÉGÉIG BÉRELHETIK A pártok helyiségbérleti szerződése április 30-án lejárt a tanácsokkal, illetve az ingatlankezelő vállalatokkal. Bercsényi Botond, a pártok elhelyezésével is foglalkozó kormánybiztos április utolsó hetében elmondta, a hat parlamenti párttal megegyeztek abban, hogy a bérbeadók az év végéig változatlan feltételekkel, lényegében önköltségi áron továbbra is rendelkezésre bocsátják az eddig bérelt ingatlanokat. Az MSZP eddig több, mint 2100 ingatlant adott vissza. MEGKÖVETTÉK A MEGHURCOLTAKAT Az Igazságügyi Minisztériumban dr. Kulcsár Kálmán a volt kormányzat nevében megkövette a meghurcolt és egzisztenciálisan tönkretett ügyvédeket, akiket az 1956 os események során tanúsított magatartásuk miatt alkalmatlannak tartottak hivatásuk folytatására. kormány 1958-ban elrendelte az ügyvédi önkormányzat felfüggesztését és az ügyvédi kamarák tagságának felülvizsgálatát. Az alkalmatlannak tartott emberek később sem dolgozhattak szakmájukban, de akiket így távolítottak el pályáról, azok automatikusan ügyvédnek tekinthetők. KIVÁLTSÁGOSOK HELYETT FIZETŐKÉPESEKNEK Kaszópuszta, a Honvédelmi Minisztérium vadászterülete ezután üzleti alapon várja a töbnyire nyugatról érkező vadászokat. A Siótour és a Magyar Néphadsereg (az Országgyűlés határozata értelmében Magyar Honvédség) Veszprémi Erdőgazdasága - ezen belül a Kaszái Erdészeti Igazgatóság - üzletet kötött, s így április elsejétől fogadhatnák a vendégeket. A kaszái erdészet a magyar állam tulajdona maradt, használati jogát kapta meg a Siótour. A korábbi jelképes összegek helyett most szállásért egy személy több, a mint ötezer forintot fizet, s megszűnt az ingyenes vendéglátás is. Egyhetes kényszerpihenő a martinnál Talán lesz haladék a Mindegy, minek nevezzük vasmű martinacélművének egyhetes pihenőjét; kényszerpihenőnek, vagy leállásnak, de tény: április negyedikén reggel — akkor még bizonytalan időre — a martin kemencéket és a kiszolgáló berendezéseinek termelését leállították, mert nem volt megrendelés az onnan kikerülő acélfajtákra. Gerendai Gyula, az acélgyártók üzemvezetője — akinek irányítása alá tartozik egy közeli átszervezés nyomán a martin, a konverteres acélmű és az elektroacél-gyártás — most már higgadtabban tekint vissza az elmúlt hetekre. Sikerült ugyanis egy olyan szerződést kötnie a vasműnek, ami húszezer tonna martinacél gyártását teszi lehetővé. Olyannyira, hogy az áprilisi termelési programjukat növelni kellett, s látszólag, amíg május végéig nem gyártják le ezt a mennyiséget, a megszokott tempóban dolgozhatnak. Tovább azonban „nem lát” az üzemvezető egyelőre ennyi a munkájuk. Sokknak nevezi az üzemrész leállítását, hiszen amióta húsz éve az acélműben dolgozik, mindig is rendkívül feszített tempóban kellett helytállniuk az embereknek. A legkisebb állásidővel is pontosan el kellett számolniuk, elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is kényszerpihenőt kell elrendelni. Az állásidő alatt javították a kemencéket — amit korábban a KGYV végzett —, takarítottak, volt aki szabadságot vett ki, s voltak, akiket a konverteres acélműhöz irányítottak. Egy műszakra állt át a folyamatos üzemrész, az emberek pedig átlagfizetést kaptak erre az időre. Létkérdés az ott dolgozók számára: mi lesz a martinacélmű további sorsa? A korábbi időszakokban ugyanis már esett szó arról, hogy gazdaságtalansága miatt be kell szüntetni a martinacélgyártást. Az üzemvezető információi szerint 1995-ig továbbra is gyártanak itt is acélt. Az indokok összetettek. A balnafeldolgozó üzemből kikerülő ferrumtartalmú anyag feldolgozása csak a martinban lehetséges, csakúgy, mint a „robbantótól" kikerülő acél. a martin önköltsége kisebb, mint a konverteres acélműé, s még mindig van igény a martinban gyártható, gyengébb minőségű acélok gyártása iránt. Ezt támasztja alá, hogy egész évben egymillió 450 ezer tonna acélt kell gyártania az acélműnek, amire a konverteres acélmű önmaga képtelen lenne. A martin egyhetes folyamatos állásideje alatt a öntőmű kizárólag a konverterből kikerülő acéllal dolgozhatott csak, s ez komoly termelésszervezési gondokat vetett fel. Több variáció közül megvizsgálták azt a lehetőséget is — amennyiben az acéltermelés iránti igény nem csökken — hogyan végezhetné el ezt a feladatot a konverteres acélmű egyedül. A vállalat anyagi lehetősége csak arra elég, hogy a konverteres acélgyártás üzemidejét csökkentenék (ez is beruházást igénylő feladat) így a mostani napi 23—24 adag helyett napi 30—35 adag acélt kellene legyártani. A bizonytalan helyzetre és az 1995-ös határidőre gondolva azonban már most törik a fejüket, hogyan lehetne a martinnál dolgozó embereknek megfelelő munkát adni. Szó lehet az átképzésről (konverterhez), a melegüzemi munka miatti korkedvezményes nyugdíjba vonulásról, esetleg a korengedményes nyugdíjról is. Még szerencse ebben a helyzetben, hogy a szakmunkásutánpótlás nagyon döcögve halad, alig-alig találnak fiatalt, aki martinásznak tanulna. Most tehát ebben a hónapban ismét a régi kerékvágásban halad a munka a martinnál, de a prognózisok szerint arra a bizonyos feszített ütemre — mint pár évvel ezelőtt is tapasztalták — már nem kell (lehet) számítani. — tihanyi — Itt volt május elseje Maradt a sör és a virsli Nem öltözött zászlódíszbe az ország, nem zengett dal, üde mámoros ajakkal, a nem volt dísztribün, sem felvonulási ceremónia. Ezúttal ránk bízták, ránk hagyták, hogy úgy ünnepeljük a századik május elsejét, ahogy akarjuk. Még hasznos tanácsokat sem kaphattunk az ünneplést előkészítő koordinációs bizottságoktól, hiszen ez alkalommal igazán nehéz lett volna egy bizottságnyi május elseje felelőst összeverbuválni. Így eshetett meg, hogy olyan volt ez az ünnep, mint Mátyás király mesében az okos lány, aki hozott is meg nem is. Az idei május elseje is ünnep volt, meg nem is. Városunk is plakát, transzparens és zászlódísz nélkül ünnepelte május elsejét. A Vasmű úton sem szólt menetdal, ezúttal tiszta maradt az úttest a krepp-papírfoszlányoktól, elhullott virágszirmoktól és az ünnep szokásos szeméthordalékaitól. Egy szokásos vasárnap „forgataga” volt csak az utcán. Az árusok is csak a Vidámpark előtt ütöttek tanyát, és az üzemek, vállalatok szabadidőparkjában volt csak szokásosnál nagyobb a bünfék forgalma. Már, amelyik vállalat szervezett majálist, csendes volt például a MOM házatája, és a vasmű gyáregységei közül sem mind vendégelte meg dolgozóit. Az idő kellemes volt, így azok is jól érezhették magukat, akik kirándultak, vagy a hétvégi kertjükben töltötték el a napot. A legtöbben azonban mégis azok voltak, akik családjukkal együtt a pihenésre használták fel a munka ünnepét. Bizonyítva azt, hogy napjainkban egyre több embernek nincs oka az ünneplésre. — t. gy. — Átalakul az IKVGV Elterjedt a hír, hogy decemberben országszerte megszűnnek az ingatlankezelő vállalatok. Mint azt Fejes Lászlótól, a dunaújvárosi IKVGV új igazgatójától megtudtuk: megszűnésről szó nincs, de az átalakulást illetően vannak már elképzelések. Erre már csak azért is szükség lesz, mert a jövőben a vagyonkezelő és szolgáltató funkciónak mindenképpen szét kell válnia. H,^e. Kiss Kálmán: ÉDESANYÁNK Őt köszöntjük most, az édesanyát, ki világra szült minket s felnevelt, ha szorongtunk, mesélt vagy énekelt, s nem éreztük a bút, bajt s a halált. Gyerekszívünkben virágzott a vágy . . . ha nékünk kellett, hát mindenre telt, olyan volt ő, mint ki kincsekre lelt, és csak álmában sírta el magát. Adott, adott ő pályás meleg álmot, a szánkba szót és finom étkeket, a sötétben ránk riadtan vigyázott, adott minékünk mosolyt, fényeket. Úgy adjuk néki mostan a virágot, ahogy ő adott nékünk: életet. összeült az Országgyűlés Új parlament — új fejezet Egy pillanatra megint ránk, magyarokra figyelt a világ. A március 25-i és az április 8-ai választásokat követően — és az ezeket megelőző, ezekhez kapcsolódó tárgyalások eredményeként — május másodikén végre összeült az új országgyűlés. Az eseményt — mind belföldön, mind külföldön — nagy érdeklődés kísérte. Az esemény jelentőségét fokozta és érzékeltette, hogy talán soha még ennyi és ilyen rangú vendég nem vett részt a magyar parlamenti üléseken. Ott volt többek között az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó bizottságának elnöke Habsburg Ottó. Eljött Varga Béla, a 48-as Nemzetgyűlés elnöke. Ott voltak az egyházak vezetői, a követek, a pártok meghívottai, a világlapok tudósítói, akik mind-mind az esemény jelentőségét, ünnepélyességét fokozták. Ezt szolgálta, és némi útravalót is adott Petőfi Sándor A nemzetgyűléshez című költeményének elhangzása. Szűrös Mátyás, a most leköszönt ideiglenes köztársasági elnök, Varga Béla volt nemzetgyűlési elnök és Kéri Kálmán az új országgyűlés korelnöke, illetve a most lemondott, de az új kormány (Folytatás a 3. oldalon) Beszélni kéne, mégis csendben üldögélünk a konyhaasztalnál, a találkozás öröme, s a szokásos „hogy vagytok, jól vagyunk, és ti?" érdeklődés után nem tudunk mit kezdeni egymással; fal húzódik közöttünk, az évek múlásával mind magasabb lesz, s nem tudom már, nem emlékszem már, mikor raktuk le az első követ... fel sem figyeltünk rá, hogy apránként kiszorultunk egymás életéből, észrevétlenül távolodtunk el, pedig az ajtó nyitva, s távolról úgy tűnik minden éppen olyan, mint régen, mégis más lett ... úgy lett más, hogy egyikünk sem kérheti számon a másiktól, miért; beszélni kéne, évek óta érezzük már, de nem találjuk a szavakat, nem leljük az ösvényt a másik felé, pedig volt idő, amikor nem voltak titkaink egymás előtt, amikor együtt örültünk, bánkódtunk, s ha több volt is a bánat, legalább megoszthattuk . . . szólni kéne, de félek, te már nem tudnád elviselni az én felnőtt titkaimat, túl hosszú idő telt el; más lettem, nem olyan, mint te, nem olyan, amilyennek szeretnél, nem olyan, amilyennek neveltél . . . és hát vajon én tudnék-e mit kezdeni a te titkaiddal, mert Titkaink nekünk már minden csak úgy van, hogy az enyém és a tiéd, talán semmi nem maradt, ami kettőnké . . . hová lettünk? ... keresem a szavakat, amelyek utat nyithatnak a szívedhez, amivel jóvátehetem azt, amit elrontottam valaha, amire ma már nem is emlékszem, de vajon te is jóvá akarod-e tenni azt, amit már rég elfeledtél .. . itt ülsz velem szemben, de gondolataim nem állnak össze mondatokká, csak ősz hajadat, ráncos kezedet látom, s összeszorul a torkom, mert nem emlékszem arra, hogy fiatalabb lettél volna; mióta az eszemet tudom fáradtnak, megtörtnek, keserűnek ismerlek . . . olyan iszonyatosan régen volt, amikor ha néhány pillanatra is, de vidám voltál, vidám voltam, vidámak voltunk együtt; lehet, hogy ez is örökség, nem csak a korai őszülés és a szemünk villanása, valami ősi, soha el nem mondott keserűséget adtál át nekem azzal, hogy boldogtalanul akartál nevelni a boldogságra ... beszélni kéne, mert a fal már a szemöldökömig ér, s holnap nem látok ki rajta, s félek, nagyon félek, most tán semmitől jobban ezen a világon, magam, hogy mire rászánnám rászánnád magad, már késő lesz, egyedül maradok a konyhaasztalnál, nem marad több esélyem a s jóvátételre, mint néhány szál virág. Kiss S. Anna