A Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 15-23. szám)

1990-11-02 / 15. szám

1990. november 2., péntek Az utolsó ülésen elosztották a maradékot Vélhetően utolsó ülését tartotta kedden a Fejér Me­gyei Tanács végrehajtó bi­zottsága, amelynek a megyei önkormányzat megalakulá­sáig működnie, az illetékes­ségi körébe tartozó halaszt­hatatlan ügyekben pedig döntenie kell. Ilyen volt a „tartalékalap” felosztása. A megyei tanács vb. „kipótol­ta" 14 millió forinttal — az egyébként jórészt Fehérvá­ron lévő — költségvetését, így ellentételezve az időköz­ben bekövetkezett energia- és élelmiszerár-emelkedést. így például az előszállási neve­lőotthon és ifjúsági ház 583 ezer, a rácalmási nevelőott­hon 130 ezer­ forint költség­kiegészítéshez jut a megyei tartalékalapból. Mivel az ok­tóber végi üzemanyagár­emelkedést az előterjesztés nem vehette figyelembe, az ezt kompenzáló, forint nagyságrendű hatmillió kiegé­szítésre felhatalmazta a tes­tület a megyei tanács szak­­apparátusát a megyei intéz­mények irányzatának üzemanyag-elő­figyelembevé­telével, így a megyei tanács gazdálkodási tartalékalapja 43 millióról 22—23 millió fo­rintra csökkent. A lakosok arányában szét­osztotta a tb. azt a pótlóla­gos állami támogatást, amit a települések az év hátra­levő részében rendszeres és rendkívüli segélyre, mozgás­­sérültek üzemanyag-beszer­zésére és hasonló szociálpoli­tikai feladatokra fordíthat­nak, valamint azt a pénzt, amit a költségvetési szervek a minimálbérek 5600 forintra való kiegészítéséhez kaptak. A kétféle, településenként meghatározott támogatást egy­mástól tört vonallal elválasztva ezer forintban tüntettük fel. Az elöl álló nagyobb összeg a szo­ciális támogatás, a második a minimálbér kiegészítése. Adony: 167/21; Baracs: 130­0,4; Beloiannisz: 58/10,6; Besnyő: 82/1,7; Dunaújváros: 2796/S2,6; Előszállás: 177/25,5; Ercsi: 31/ 39,6; Iváncsa: 120 6; Kisapos­­tag: 44/3,9; Mezőfalva: 224/19,7; Nagykarácsony:­­72/7; Nagyve­­nyim: 163/1,9; Perkáta: 182 21,9; Pusztaszabolcs: 282/19,1 ; Rácal­más: 195 23. összehasonlításként: Székesfehérvár 5140/196,5. —' cs — Bunkerek, légópincék ... „Nekem még a hátam is borsódzott” — emlékezik vissza egy nyugdíjas taná­csi dolgozó —, amikor oda be kellett mennem, mit fo­gok én tenni azzal a sok herkentyűvel. .. meg egyál­talán az a hangulat. .. Az ügyeletet el kellett vállalnom időnként. Jelentéseket írtam, szerencsére soha semmi nem történt.” „Az utóbbi időben már formálissá vált az egész. Mindenféle terveket készítet­tünk a vállalatnál, ami csak a papírmunkát gyarapította” — meséli egy vállalati veze­tő a „Amikor öt évvel ezelőtt vasműben részt kellett vennem polgári védelmi ok­tatásban, az atomháború szörnyűségeiről beszéltek. Édesanya vagyok, rögtön a gyerekeimre, a férjemre gon­doltam, meg a többiekre ... Sokkoló hatású volt, nem is emlékszem másra, minden elment a fülem mellett.” Mindenkinek eszébe jut valami, ha meghallja azt a szót: polgári védelem. Ha más nem, hát az, hogy ez is valamiféle szervezet, talán a múlt öröksége. — Megváltozott a szelle­miség, amely a polgári vé­delmet jellemezte — mondja Csizik Ferenc megyei törzs­parancsnok. — Ez természe­tesen összefüggésben van az ellenségkép módosulásával, a katonai doktrína enyhülésé­vel. Már nem a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozunk, hanem a Belügy­minisztériumhoz, s így va­lóban a Genfi Egyezmények szellemében működünk. Ma már elsődleges és leg­fontosabb feladatunk a ka­tasztrófavédelem megszerve­zése, és csak kisebb hang­súlyt kap a háború okozta veszélyek elhárítása, vagyis jelentős változás történt fel­adataink sorrendjében.­­A megyei törzsparancsnok szerint folyamatosan mérik fel a veszélyforrásokat, dolgozzák ki a védelmet. El­­­képzelésük szerint minden önkormányzathoz eljut­tatják felméréseik ered­ményét, ahol majd eldöntik, mennyi pénzt tudnak ezekre fordítani. Fejér megye útjain — vizsgálataik alapján — egy átlagos napon körülbelül száz jármű, több mint ezer tonna veszélyes anyagot szállít. Van olyan hatásfokú méreg is ezek között, amely ha véletlenül „kiszabadul­na”, biztonsági övezetet kel­lene létrehozni. Dunaújvárosban száz ton­na klór van állandóan a pa­pírgyárban. Ebből két tonna „elszabadulása” óriási prob­lémát okozhatna a városban. — Szinte kizárt, hogy technológiai hibából baj tör­ténhetne — állítja Vágó András városi törzsparancs­nok. — Ha mégis bekövet­kezne egy ilyen eset, akkor a gyár riasztaná a lakossá­got az erre a célra kapott gépkocsikkal, amelyeket fel­szereltek hangosbemondóval is. Ennek segítségével, a vá­rosi tévé közreműködésével értesíteni lehet a lakosságot, mit kell tennie, hogy baj ne érje. Hogy be kell zárkózni, zárt helyen kell tartózkodni, a völgyeket el kell hagyni, mert a klór nehezebb faj­súlyú, mint a levegő. De re­méljük, soha nem lesz erre szükség. Hangsúlyozom: többszörös biztonsági rend­szer óv­ attól. A városi törzsparancsnok szobájában radioaktivitást mérő műszer működik — Csernobil óta ... Tervek, készülő felmérés a veszélyekről, előkészületben lévő polgári védelmi és ka­tasztrófatörvények. Ez mind az ígéretes jövő... de ma? Baj nemcsak holnap történ­het. 1 — Korlátozottak a lehető­ségeink. — mondja Csizik úr. •­ Álllandóan működik az ügyeletünk, és veszély esetén össze tudnánk fogni az érintett szervezeteket, de mi van a lakossággal? Ha megszólalna a riasztó, az emberek nem tudnák, mité­vők legyenek. Ezért is sür­gős feladatunk, hogy a rá­dió, tévé és a sajtó segítsé­gével — minden pánikkeltés nélkül — az embereket megismertessük a környeze­tükben előforduló veszély­­forrásokkal és azzal, mit te­gyenek az adott helyzetben. Az agyonhallgatás, ami ed­dig volt, sokat árthat. Most már humanitárius szellemben, humanitárius szervezetként működünk. Sándor Judit A Volán vezetőinek tájékoz­tatása : november 5-ig még a régi áron vásárolhatják meg a helyi buszjáratokra bérletei­ket azok, akik egyszerre ve­szik meg november—december hónapra. A közleményhez az illetéke­sek nem kívántak kommentárt fűzni. Gondoljon mindenki V___________________________ Fő a bizalom arra, amire akar. Úgyis leg­először a soronkívüli, az ígért elleni áremelés jut az eszünk­be. Már semmiben sem bí­zunk, pedig a kormány szavát adta . . . S ha mégsem emelkednek januárig az árak? Végülis senki sem­­ jár rosszul. A Volán is hamarabb hozzájut a pénzéhez, ami kevésbé inflá­lódik, és ők nem állítottak semmit sem, csak a bizony­talanságot használták ki. f. gy. ________________________/ Ha vennék sem lesz? 0, se drága disznóhús! A karnyújtásnyira fekvő nagyhörcsög-pusztai húsüzem a Mezőfalvi Mezőgazdasági Húskombináthoz tartozik. A kedden rendezett termékbe­mutatón az olcsóbb húské­szítményektől a drágább sonkáig, szinte tobzódhattak a látványban a kereskedők. Október végén, november elején még ez természetes látvány, de ugyanezt láthat­juk-e, s megtalálhatjuk-e az üzletekben pár hónap múlva. Révész Ferenc, a Mezőfalvi Húskombinát húsüzemének vezetője és Molnár István, a kombinát termelési vezér­igazgató-helyettese a jövőről nem sok biztatót mondott. A gazdaság ma még hat—hét­ezer sertést hízlaltat a ház­táji gazdaságokban, de, hogy a jövőben milyen formában tudják majd gazdaságossá tenni ezt a termeltetést, ar­ról n­incs elképzelésük. — A lakosság fogyasztása csökkent, az üzemünknek olyan tőkehúskészletei van­nak, hogy minden igényt ki tudunk azonnal elégíteni. — mondja Révész Ferenc üzemvezető. — Figyelemre méltó azonban, hogy nyere­ségünk csupán az öt száza­lékot éri el. A két mezőfalvi szakember tanácstalan. A nagyüzemi és a háztáji termelés feltételei bizonytalanok, a költségek emelkednek. Ezt viszont már nem lehet a lakosságra hárí­tani, a húsáraik így is sokak számára már megfizethetet­lenek. — Még nincs elképzelé­sünk arról, hogy mit tegyünk akkor, ha gazdaságtalanná válik a húsüzem munkája — folytatja Molnár István vezérigazgató-helyettes. — Ennek a jelei sajnos már körvonalazódtak. Az üzem­­anyagárak emelkedése a me­zőgazdaságot jobban sújtja, mint a lakosság autózását. Minden energiát emészt, a malacok utánnevelésétől húsüzem működtetéséig. Ma a még sertéshúshiányról nem beszélhetünk, sőt túlkínálat van, de a­­ jövő nem biztató. Ennek jelei: Szeged kör­nyékén, a szegedi szalámi­gyár részére a szokásosnál húszezerrel több anyakocát vágtak le. Mint a szakembe­rektől megtudtam, a szalámi készítéséhez a fiatalabb ser­tés húsa nem megfelelő, eh­hez idősebb, tehát anyakoca húsa kell. Szalámink tehát lesz (talán exportra), hogy sertéshús is lesz-e? Talán .. . mutatóba. — ! — Mi szem-szájnak ingere - azt kóstolgathatták kedden az Arany Csillag Szálloda bárjában a meghívott kereskedők, üzletemberek, és a kereskedést valamilyen formában segítő tisztviselők. Akik a kóstolnivalót felvonultatták, a Badacsonyvidéki Pincegazda­ság, a Dunaújvárosi Sütőipari Vállalat és a Mezőfalvai Mező­gazdasági Kombinát - reménykedve, hogy nemcsak elismerő szavakat, hanem valóságos üzleteket is hoz a bemutatójuk. JÍuittm 3 Koncnak dobták az IKVG--t? Speciális tapasztalat Csak akkor voltak hajlan­dók megvenni a város leg­első épületét a Május 1. utca 1. szám lakói, amikor az in­gatlankezelő felújította a te­tőszigetelést — mondják a jólértesültek. — Véletlen egybeesésről lehet szó — kezdi cáfolatát Gálok József, az IKVGV építési és szerelési főépítés­vezetőségének főmérnöke, majd így folytatja: — Mi abból indulunk ki minden felújításnál, hogy melyik épület hányszor ázott be, milyen a műszaki álla­pota. Az így kialakított sor­rend alapján került sorra az említett épület is. — Sok a rossz tető? Győ­zik a munkát? — A lapostetős házak problémái közismertek, de a keményhéjalásúak — a cse­repesek, a palával fedettek, vagy a fémlemezzel borítot­tak — szintén elhasználódtak már. A munkálatok döntő részét saját erőből végeztük, de külső cégekkel is dolgoz­tattunk. — Ki az olcsóbb? — A váltakozó árfekvések ellenére lényegében azonos az árszintünk. — Mi a helyzet a lakás­­felújításoknál? — Utoljára a Liszt Ferenc kert 16. és 17. alatt végez­tünk ilyen jellegű munkákat, illetve végzünk, ma is. Az időközben megjelent orszá­gos rendelet miatt már ezek­nél sem teljes körű a felújí­tás. A 17-es lépcsőház átadá­sát december elejére tervez­zük. Ha összehasonlítjuk, hogy ki, mennyiért, mennyi idő alatt tudta befejezni a munkát, akkor a külső cé­geknél kedvezőbbek va­gyunk. Nekünk két és fél hónapig tartott egy lépcső­ház, nekik négy hónapig. A lakók nem nagyon bíztak bennünk, kétségbe vonták, hogy egy ilyen jellegű felújí­tást meg tudunk csinálni. — Ok nélküli a vállalattal szemben a bizalmatlanság? — A korábbi kormány koncnak dobott oda minket. Jó esetben, ha szinten tar­tották, de inkább csak csök­kentették a pénzügyi kere­teinket és mindez úgy csa­pódott le, hogy a lakosság minden romlásért minket okolt. — Hogy képzeli el a jövőt? — Ahogy megnyilatkoztak a bérlők országos szövetségé­nek tagjai, az önkormányza­tok képviselői, nem sok re­ményünk lehet arra, hogy a későbbiekben számítanak ránk, pedig ezeken a mun­kákon olyan speciális tapasz­talatokra tettünk szert, amit nem volna szabad eldobni. T. Cs. „Ott fagyoskodtunk a sötétben” Reggeli utazás 6 óra 25 perc. Egy névte­len levéllel a zsebemben ál­lok a Dózsánál, a kórház fe­lőli megállóban. Tartalma panaszáradat a Volánról, kü­lönösen az iváncsai járatot és vezetőjét ostorozza. Két hölgy és egy úr várakozik közvetlenül mellettem. Nem fiatalok már. Szóba elegye­dek a közelebb álló hölggyel. — Elnézést, elment már az iváncsai busz? — Nem, mi is arra vá­runk. Tovább kérdezgetek, de nem olyan válaszokat hal­lok, mint amilyeneket a „le­vél” után vártam. Megtu­dom a hölgyektől, hogy en­nek a járatnak a sofőrje „régi bútordarab”, rendes, megáll mindig minden meg­állóban. Az úr csak a fel­szállásnál jut szóhoz, és ő már fukarkodik a dicsérettel. — A 7.10-es ercsi busz sű­rűn ki szokott maradni... Rohanok a Béke térre, hogy ott faggatózzam to­vább. Itt már árad a pa­nasz, mondják a magukét egymás után. — Az egyik reggel is erre a buszra vártunk, de nek­a jött. Bementem a forgalmis­tához érdeklődni. Erre rám­­ripakodott, hogy miért nem tudom megérteni, ha nincs elég busz? — meséli egy drapp kabátos nő. — A pes­ti busz meg majdnem üre­sen indult akkortájt. Igazán szólhatott volna a nagyokos forgalmis, hogy a hoppon maradt kulcsi telkeseket ve­gye föl. — Múlt pénteken hagyott ott a busz Virághegynél­ (a 60-as km-nél). Ott fagyos­kodtunk a sötétben. Aztán kiálltam az országútra, hogy megállítsam a pesti buszt. Nem ütött el, megállt. Így tudtunk végre hazajönni — k­apcsolódik be a beszélge­tésbe egy asszony, szatyrok­kal a kezében. Több variációban hallom, hogy a haveroknak vagy a zenészeknek akárhol megáll a busz, a telkesek meg hiába könyörögnek. A hangjuk is erősödik egymás történeteit hallva. Talán itt van a „nyi­latkozók” között az is, aki a névtelen levelet írta. Vajon miért nem merte aláírni a nevét? Akik szóltak, véle­ményükhöz a nevüket is ad­ták. Elhatározom, hogy a biz­tonság kedvéért a 7.24-kor beérkező iváncsai járat uta­sait is szóra bírom. A for­galomirányítóban nem tud­ják megmondani, hogy hova Öli be a busz. Kimegyek és Várok. Unalmamban előve­szem a levelet és beleolva­sok: „A Volán vezetői biz­tosan nem reggelenként.” , fagyoskodnak „Szívesen m­eghívnám őket egy reggeli ácsorgásra, úgy félórára .. 7.30-kor megérkezik az iváncsai­­ járat. Odasietek. Megdöbbenve látom: egyet­lenegy utas száll csak le. Az ember tervez... A sofőrtől megtudom, hogy három busz­ra valóan szorongtak a Dó­zsáig, ott szállt le mindenki. Én is gyalog indulok to­vább. — Tor — 1

Next