A Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 52-60. szám)
1991-07-02 / 52. szám
FELOSZLATOTT SZERZŐDÉS Prágában tegnap tartotta utolsó tanácskozását a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete. A VSZ megmaradt hat tagállama a zárótanácskozáson szentesítette a katonai tömb megszűnését. Az eljárási szabályok szerint a dokumentumot még a nemzetközi parlamenteknek is ratifikálniuk kell, s ez remélhetően az idén megtörténik. A magyar delegációt a tárgyaláson Antall József miniszterelnök vezette. NINCS TÖBBÉ KGST rés. Mindössze tizenhárom főszigorúan tényrögzítő jegyzőkönyv aláírásával pénteken „örök nyugalomra helyezték" Budapesten Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát. Utódszervezet nincs, egyelőre homályos elképzelések vannak egy laza, konzultatív jellegű regionális szervezet felállításáról. A KGST vagyonáról Kádár Béla külgazdasági miniszter elnökletével egy felszámolási bizottság dönt. Egyelőre azonban még pontos adatok sem állnak a rendelkezésükre. FELELŐSSÉG A KISEBBSÉGÉRT Érdekeltek vagyunk Jugoszlávia egységében, területi integritásában, demokratikus fejlődésében. Fontos számunkra, hogy Közép- Európa ne váljon válságövezetté - mondotta Göncz Árpád köztársasági elnök azon a beszélgetésen, amelyet az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettesével folytatott pénteken. Hozzáfűzte, hogy már csak a azért is érdekeltek vagyunk szomszédos országban történő események alakulásában, mert a nagy létszámú magyar kisebbség létéért, és jövőjéért is felelősséggel tartozunk. , VIDEOTON-CSŐD Az épülő Ford-üzemet nézte meg pénteken Székesfehérvárott Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter. A találkozón a Videoton sorsáról elmondta, hogy a vállalat önfelszámolása nem azt jelenti, hogy bezárják vagy lerombolják a céget. A bejelentés, s azt követő intézkedés természetesen nem zárja ki azt, hogy egyáltalán nem lesz munkanélküliség, elbocsátás. Ezzel korábban is számolni kellett, legfeljebb megpróbálják az elbocsátások mértékét csökkenteni. A csődeljárás értelmében munkavállalók egyfajta védett helyzetbe kerülnek. FELFÜGGESZTETT KÉPVISELŐ Az országgyűlés több mint kétharmados többséggel felfüggesztette dr. Horváth Miklós székesfehérvári MDF-képviselő mentelmi jogát, mert az ittasan vezetett autót és balesetet okozott. A képviselő azt elismeri, hogy megivott egy-két pohár bort vezetés előtt, de tagadja, hogy a baleset helyszínéről megállás nélkül továbbhajtott volna. Reméli, hogy bebizonyosodik az igaza, s nem fontolgatja a lemondását. Ünnepi megemlékezés a Városháza téren Zászlók és harangok Országszerte ünnepségeket rendeztek abból az alkalomból, hogy elhagyta Magyarországot az utolsó szovjet katona is. A június 30-iki megemlékezések során Antall József kormányfő azt emelte ki, hogy egy hadsereg távozásával nem vonult be egy másik, hazánk ismét szuverén ország. E történelmi jelentőségű napot azonban nem sikerült mindenütt „maradéktalanul” megünnepelni. Erre példa Dunaújváros is. Mint emlékezetes, a június 25-iki városi közgyűlésen Almási Zsolt polgármester bejelentette, hogy hivatalosan nem vesz részt az ünnepségen. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Dunaújváros egyetlen közjogi, illetve egyházi méltósága sem tartotta fontosnak jelenlétét — hivatalosan. Almási Zsolt magánemberként azonban ott volt a Városháza téren megtartott ünnepségen. És ott volt a hatvanezer lakosból hozzávetőlegesen mintegy félezer ember. Mivel Dunaújvárosnak csak a Pentele városrészben van temploma, ezért a harangok — magnószalagról — este nyolc órakor a hangszórókon szólaltak meg. A közel háromnegyedórás „harangzúgás” után felvonták a negyvennyolcas, az ötvenhatos, és az állami, köztársasági zászlót. Ezután Antal István, a Magyar Demokrata Fórum közgyűlési képviselője lépett a mikrofon elé. — Azoknak a képviselőknek a megbízásából szólok, akik ezt az ünnepet fontosnak tartják — mondotta kissé rezignáltan bevezetőjében. Majd így folytatta: — Akik nem akarnak ünnepelni, azok nincsenek itt. Ennek a napnak az ócsárlói kifogásolják, hogy lártuk, és nem kivívtuk a szabadságot. Meg kell köszönni. A kapott szabadság is szabadság, élni kell vele. Antal István ezek után arról beszélt, hogy Istennek jár a köszönet, amiért hazánk szabad lett, s hogy egyes emberek még mindig nem nézik a változásokat jó szemmel, s visszasírják a régi rendet. A történelem kerekét azonban már nem lehet visszaforgatni — mert mint mondotta —, a ma szovjet katonája már nem 1956 katonája. A történelmi példák említése után a jelenről beszélt, amely most gondokkal terhes, de ezért az előző rendszert hibáztatta, s azoknak, akik azt állítják, hogy a mostaninál még a szocialista rendszer is jobb volt, azt tanácsolta, hogy a dicsérgetők Moszkvától kérjenek kölcsönt. Minden gond ellenére azonban nekünk kell felépíteni az új Magyarországot — mondotta Antal István. Az ünnepi beszéd elhangzása után a Vasvári Pál Általános Iskola két kisdiákjának szavalata hangzott el, majd ökumenikus istentisztelet kezdődött, amelyet Keszthelyi Miklós Vazul cisztercita szerzetes, mezőfalvi esperes, Szabó István, a dunaegyházi evangélikus főjegyző, espereshelyettes és dr. Mudra László, a délbudai görögkatolikus egyházközség duna járási szórványának kántora celebrált. Az ökumenikus istentisztelet után Zeher János, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi elnöke szólt a jelenlévőkhöz, majd a vasastáncegyüttes műsora zárta az ünnepi megemlékezést. Kiss G. Péter Dr. Szabó Ferenc utóda: Horváth István Döntés az utolsó percben Tegnap — a reggel kezdődött és a délelőtti órákban befejeződött (rendes) igazgatótanácsi ülés után másfél órával — rendkívüli ülésre jöttek össze a Dunai Vasmű igazgatótanácsának tagjai és az érdekképviseleti tetek képviselői. Az szerveülésen megjelent Botos Balázs, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára, valamint hivatalosak voltak a nagyvállalat vezetésére kiírt pályázat résztvevői. Az ülésen az államtitkárhelyettes bejelentette, hogy dr. Szabó Ferenc vezérigazgató munkaviszonya december 31-ével szűnik meg. Bod Péter Ákos ipari miniszter nevében köszönetét és elismerését fejezte ki a nagyvállalat élén végzett tizenhat éves munkáért. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a leköszönő vezérigazgató „a munkaviszony alóli felmentését nem kéri”. Ugyancsak Botos Balázs helyettes államtitkár adta át az utódlásról szóló kinevezést Horváth István eddigi fejlesztési igazgatónak, aki tegnapi naptól hivatalosan a Duna Vasmű első számú vezetője. Mint az államtitkárhelyettes elmondta, Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter végső döntése meghozatala előtt minden tényezőt körültekintően mérlegelt. Azonban így is csak az utolsó pillanatban került sor a két, egyaránt rátermett jelölt közti választásra. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy Farkas László, — akinek kvalitásait messzemenően elismeri a minisztérium — a jövőben is a vállalatnál kíván dolgozni, s hogy munkájára a vasmű új vezetője igényt tart. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a tárca vezetője többször konzultált a vasműben működő érdekképviseleti szervezetekkel, lgek „szeretné remélni" amiaz új vállalatvezető személyét és döntéseit elfogadják. Kinevezését követően Horváth István interjút adott A Hírlapnak. — Azt az utat, amit a vasmű eddig járt, alapvetően helyesnek tartom, alakításában én is részt vettem. Tovább lépni csak erre alapozva lehet. Most a legfontosabb a nehéz helyzetből való kijutás meghatározása. Újra kell értékelnünk a piaci helyzetet, mert a hazai gépipar sajnálatos összeomlása miatt, a zuhanásszerű árcsökkenés miatt számunkra kedvezőtlen helyzet alakult ki. Ehhez igazodnunk kell. — A változások hogyan érintik a dolgozókat,lesz-e munkanélküliség ? — Én a pályázatomban azt írtam: mindenféleképpen törekedni akarok, hogy a munkanélküliséget ne gerjessze a vasmű Dunaújvárosban. Ennek egyik lehetséges módja, ha tevékenységünket úgy bővítjük, hogy a felszabaduló munkaerő ne kerüljön az utcára. Ez nem lesz könnyű, s az is tény, hogy a munkanélküliség kezelése nem vállalati kategória. Tehát mi a belső munkanélküliséget nem engedhetjük meg magunknak. Botos Balázs helyettes államtitkártól azt kérdeztük: — Mit kell azon érteni, hogy mindkét jelölt megfelelt minden kritériumnak, és csak az utolsó pillanatban született döntés? — Azt, amit ez szó szerint jelent. Hogy végül is a miniszter úrnak saját belátása szerint kellett a két jó közül a jobbikat kiválasztani. — A személyek mögött nyilván koncepciók állnak ... — Amennyire én tudom, lényeges eltérések nincsenek a vázolt programokban. Bizonyos elemeikben eltérnek az elképzelések, de ez csak hangsúlykülönbséget jelent. — Hogy értendő — ami a kinevezési okmányban olvasható —, hogy „a vállalat társasággá alakulásáig” . .. — Azt, hogy az igazgatói megbízás nem határozott időre, hanem ennek a folyamatnak a lezárásáig szól, hiszen mint minden magyar vállalat, úgy a 7almű is el kell, hogy jusson a társasági formáig. — Van ennek határideje? — Pillanatnyilag még nincsen, de én azt gondolom, hogy ez mintegy egyéves időszak lehet. Horváth István (jobbra) átveszi megbízólevelét a helyettes államtitkártól A legtöbben rajonganak Torgyánért Kiforgatták gondolatait Zárt ülésen tanácskozott szombaton a kisgazdapárt nagyválasztmánya. Az ülés eredménye: Nagy Ferenc Józsefet, a párt országos elnökét — aki elhagyta a tanácskozás színhelyét — választmány tagjai leváltották tisztségéről, és Torgyán Józsefet bízták meg az elnöki teendők ellátásával. A döntés hátteréről és várható következményeiről kérdeztük Rozs Jánost, a kisgazdapárt megyei szervezetének főtitkárát: — Összeütközésbe került a túlzott kompromisszumra törekvők tábora a radikális változásokat sürgetőkével. Torgyán József ez utóbbiak elképzeléseinek a megtestesítője. A tagjaink nagy része úgy vélte, hogy adjunk pálcát a kezébe, s nézzük meg, mit csinál. Azzal szinte mindenki egyetértett, hogy meg kell történnie a rendszerváltásnak párton belül és kívül egyaránt. — Torgyán úr néhányszor már nehéz helyzetbe hozta a kisgazdákat. .. — Többször elferdítették, kiforgatták a gondolatait, másképp hangzik egy-egy állítás, ha kiragadjuk a szövegkörnyezetből. Egy biztos mi bízunk Torgyán Józsefben, s a tagságunk is hasonló véleményen van, a legtöbben rajonganak érte. — Nem egészen úgy alakult a kárpótlási törvény, ahogy ezt önök szerették volna. Mit tesznek ezután? — Az enyhe kifejezés, hogy nem egészen úgy alakult mány Mi — a nagyválaszt— úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot. A végrehajtási utasításba még számtalan módosítást bele lehet tenni. Mindenesetre az már tarthatatlan volt, hogy Oláh úr és Nagy úr kompromisszumot kötött a parasztság bőrére. — Torgyán József kijelentette, hogy árnyékkormányt akar. Nem vezethet ez a koalíció szétszakadásához? — Elnökünk pontatlanul fogalmazott, a nagyválasztmányon arról volt szó, hogy mi szakértőkkel szeretnénk hozzájárulni kormányzáshoz, a minél jobb De az is elhangzott, hogy ragaszkodunk a koalícióhoz. — A fenti váltás a megyei, városi szervezetnél mit jelent? — A változás, a változtatás tőlünk indult. Folyamatban vannak még személyi vizsgálatok többek között Nagy Péter, a párt megyei szervezetének elnökségi tagja ellen is. Amint eredmény születik, azt a nyilvánosság elé tárjuk. Nem akarunk több — látszólag belső — acsarkodást, intrikát. — f — önálló jelöltet indít a Fidesz Időközi választás A Fidesz nem állít egyik párttal sem közös jelöltet a 8-as számú választókerületben — a lemondott dr. Sipos János helyére — kiírt időközi választáson — ezt Antal Lajos vasárnap közölte A Hírlap munkatársával. A fiatal demokratákhoz tartozó önkormányzati képviselő úgy vélekedett, hogy az MDF-hez és az SZDSZ- hez történő bármilyen csatlakozás csak hátrányára válna a Fidesz-jelöltnek, akinek a nevét egyébként is rövidesen bejelentik. Augusztus végére Dunaújvárosba várják Orbán Viktort, a párt parlamenti frakcióvezetőjét, és ezzel kezdődik a hivatalos választási kampány. kgp.