A Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 9-16. szám)
1993-02-02 / 9. szám
SZDSZ-AJÁNLAT A konstruktív ellenzéki magatartás bizonyítékaként tizenöt pontos programcsomagot fogadott el az SZDSZ országos tanácsa és képviselőcsoportja. A kormánynak többek között javasolják, hogy számoltassa be Kupa Mihályt a '93- as költségvetés teljesítéséről, a külgazdasági minisztert pedig a világkiállítás előkészületeiről. A csomagban szerepel a munkanélküliség kezelése, a lll/lll-as ügynökök ügyének és múltba néző igazságtételének a lezárása. Javasolják még, hogy a parlamenti munka hatékonyságának növelése érdekében csökkentsék a képviselők számát kétszázötven főre. DAVOS - KUPA A kelet-európai országok gazdasági reformja és stabilitása igényli, hogy a fejlett államok még inkább megnyissák piacukat nyilatkozta Kupa Mihály a davosi világértekezletről szólva. A pénzügyminiszter, aki fel is szólalt, hangsúlyozta, hogy a térség átalakulása a világgazdaság fellendülésének záloga, ugyanakkor a nyugatnak nincsen hosszú távú stratégiája ezzel kapcsolatban. A külföldi üzletemberekkel folytatott megbeszéléseiről elmondta, hogy azok késlekedőnek tartják a magyar privatizációt, összehasonlítva hazánkat az északi szomszédainkkal. MEGROVÁS EÖRSINEK Bírósági megrovásban részesült Eörsi Mátyás, szabaddemokrata országgyűlési képviselő, hivatalos személy nagy nyilvánosság előtt elkövetett megsértésének vétsége miatt. A Fővárosi Bíróság az ügyészség fellebbezésére hozta meg ítéletét pénteken. Eörsi elmondta, hogy nem akarta Horváth Balázst megsérteni azzal a kijelentésével, hogy az akkori belügyminiszter a tűxisblokád idején azt fontolgatta, a tömegbe lövet. Horváth Balázs példaértékűnek tartja a bíróság döntését. JÖN AZ APEH az Adóellenőrrel találkozhat aki adóbevallásában jelentős összeget igényel vissza - közölték az APEH sajtótájékoztatóján. Az idén mintegy 150 ezer vizsgálatot terveznek az adóhatóság szakemberei. NÉGYPÁRTI VITAPARTI Négypárti vitaestet tartottak Debrecenben, ahol elsősorban '93 politikai esélyeiről volt szó. A fórumon részt vett Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti képviselője, Székelyhídi Ágoston, az MDF országos választmánya ügyvivő testületének elnöke, Jánosi György, az MSZP alelnöke és Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője. Felelősségükről szólva, Székelyhidi pártja részben megvalósított programját emelte ki, Magyar Bálint pedig pártja sikertelen szereplését említette az első választáson. Jánosi reménykedett, hogy nem fokozódik a pártok közötti állóháború, Kósa szerint pedig durva kampány elé néz az ország. Fél év a talpra állásra Munkára aspirál a spirál A korábbi évekhez viszonyítva tavaly 10 százalékkal több — összesen közel 21 000 tonna — spirálisan hegesztett csövet gyártott a vasmű spirálcsőüzeme, ami alapján — az eseti nehézségeket leszámítva — úgy tűnt, talpon tud maradni a mára csupán néhány dolgozónak munkát adó — az eddig 94 főt eltartó — csarnok. — Már december elején nyilvánvaló volt, hogy nehéz év elé nézünk, januárra ugyanis egyetlen sem volt — megrendelésünk mondja Nagy István üzemvezető. — Válságkezelő programot dolgoztunk ki, s még karácsony előtt közöltük hogy januártól mindenkivel, kénytelenek leszünk kiadni a szabadságokat. Múlt héttől a létszám negyedét foglalkoztatjuk, mindössze huszonnégy embert, harminchat főt átirányítottunk a profilüzembe, tizenkettőt pedig minősített hegesztői tanfolyamra iskoláztunk be. Közben sikerült egy félezer tonnás rendeléssel biztosítani a következő hónapot, ám a gyártáshoz az itt lévők és a tanfolyamot elvégzők elengedőek. Márciustól pedig csak reménykedhetünk .. . A reménykedésen túl megpróbálnak minden módon vevőket megnyerni maguknak. Csakhogy ez télen meglehetősen nehéz: a felhasználók a fagyok elmúltára időzítik a munkát. Aztán akad más gond is, erről beszél Fülöp László technológus: — Üzleteink többsége azért hiúsul meg, mert a külföldi vevők magasnak tartják az árainkat. Míg nyugaton egyre lejjebb mennek az árak, nálunk éppen fordítva, folyamatosan drágulnak az acélipari termékek. Ráadásul a vállalaton belül, a kft.-k között sem a kölcsönös segítés elve az érvényes. A meleghengerműtől például negyven dollárral drágábban kapjuk az alapanyagot, mint amennyiért ugyanazt külföldön eladja. Ugyanakkor egyetlen beszállítói hibát, minőségi kifogást nem ismer el. — Évek óta vizsgálják a költségeinket, azt, hogy honnan lehetne lefaragni egy keveset. Az anyagköltségeinket viszont szó nélkül hagyják — teszi hozzá az üzemvezető. — Úgy érezzük, fél évet kaptunk a talpra állásra. Információink szerint ugyanis június végén döntenek a Lemezalakító Kft., ezen belül a spirálüzem sorsáról is. Talán nem lesz még késő. Mert, mint azt Fülöp László is kifejtette, előfordulhat, hogy akkorra véglegesen szétosztják az embereket. A jó szakember ugyanis mindig kell, bizonyság erre, hogy a profilüzembe áthelyezetteket is csábítják, maradjanak végleg ott. S ha egy elvándorlás megkezdődik, nehéz kiszámítani a végét, azt, hogy képes lesz-e a spirálcsőüzem a megmaradó létszámmal is megbirkózni egy esetleges nyári — dömpingmunkával. K. E. Stílusváltás az Intercisánál Küldöttgyűlés Az Intercisa Lakásszövetkezetnél nyugodt légkörben zajlottak a küldöttgyűlést megelőző területi konzultációk. Pedig a vitatott témák között —, ahogy az már ilyenkor év elején lenni szokott, — díjemelések is szerepeltek. A küldöttgyűlésre holnap, 17 órakor kerül sor a városháza közgyűlési termében, ahol jóváhagyják az szmsz-t és a házirendet, módosítják az alapszabályt, s lehetőség nyílik a szövetkezetnél új, bevételt gyarapító tevékenységek felvételére is. Adatkérő lapok a városházán Katonadolog Adatkérő lapot kapnak azok, akik 1951—56 között politikai okból, hátrányos helyzetben teljesítettek katonai kisegítő szolgálatot. Az érintettek nyugdíjkiegészítésre, illetve munkaviszonyuk időtartamának rendezésére jogosultak — özvegyi jogon is — a kormány 174/1993-as rendelete alapján. Adatkérő lapokhoz városháza 504-es szobájában a lehet hozzájutni, itt kaphatnak bővebb felvilágosítást is az érdeklődők. Az ügyfélfogadás ideje: hétfő és szerda 8—12-ig, délután fél egy és négy óra között. NŐSZ: a stabilitás a fontos '"*r»»"11 ■ u ---- - —^ Van már program Régóta készülődtek most végre programmal is előálltak a hét végén a Pozsgay Imre és Bíró Zoltán vezette nemzeti demokraták. Kérdés persze, mindez milyen eredménnyel jár. Ugyanis a később indult, de programot előbb hirdető Palotás-féle Köztársasági Párt mintha minden téren előnyt élvezne. S ezt nem kívülálló, hanem a hétvégi közgyűlés több küldötte jelentette ki. Bíró Zoltán, a Nemzeti Demokrata Szövetség társelnöke a következőket mondta: “ Az értelmes emberek nem jobb- és baloldalban gondolkodnak, hanem arra kíváncsiak, hogy egy párt mit kínál a társadalomnak. Szerinte, illetve az NDSZ szerint most mindenekelőtt az ország stabilitása a fontos. Ezért kerülni kell mindent, ami ezt veszélyeztetné. Ugyanakkor a stabilitás alapja nem jogszabályokon, nem a rosszul értelmezett tekintélyen kell, hogy nyugodjon, hanem a bizalmon. A most elfogadott program szerint az NDSZ szükségesnek tartja új alkotmány elfogadását, ám ezt csak az új választások után tartják időszerűnek. Ugyancsak reformra szorul szerintük a választójogi törvény is, aminek eredményeként csökkenne a parlament létszáma. Újdonság, hogy az NDSZ visszatérne a leválthatósághoz, illetve visszahívhatósághoz. Ez azzal is járna, hogy változna a kormány, illetve a miniszterek szerepe, viszony a parlamenthez. A másik lényeges eleme a programnak, hogy az NDSZ javaslata szerint közvetlenül választanák a köztársasági elnököt, akinek így erősebb lenne a legitimitása. Összegezve, mindenben a civil társadalom, az önkormányzatok, az állampolgárok szervezeteinek erősödését tartanák kívánatosnak a nemzeti demokraták, — nagy „Megfagytak” a buszok Hideg hétvége Az idei tél leghidegebb napjai köszöntöttek be a múlt hétvégén. Vasárnap hajnalban az I-es hőközpontnál mínusz 15,1 fokot mértek, az aznapi átlaghőmérséklet mínusz 10,8 fok volt. A Dunaqua-Therm Rt. hőszolgáltató üzemvezetője, Urbán Gyula szerint a kemény hideg nem okozott zavart a távhőszolgáltatásban. A hirtelen jött kemény hideg a közúti közlekedésben annál nagyobb zavarokat okozott. Rácalmás és Kulcs között az árokba csúszott a Dunaújvárosba tartó csuklós busz. Az ottrekedt utasokért egy másik buszt küldött a Volán. A „mentesítő” járat Dunaújvárosba tartva a 6-os úton karambolozott egy mikrobusszal. A helyszínelés és a roncsok eltávolítása miatt három órán át szünetelt a forgalom a 6-os úton, a Budapest felől jövő buszjáratok nagy késéssel, Adony—Perkáta útvonalon érkeztek Dunaújvárosba. Mindeközben folyamatosan szórták pénteken 16 órától érdesítőanyaggal kevert sóval a főútvonalakat a közúti igazgatóság gépei — mondja Zatrok Árpád üzemmérnökség-vezető — ám a hirtelen bekövetkezett hőmérsékletcsökkenés miatt alig érvényesült a sószórás. Mind a helyi, mind a távolsági autóbuszok óriási késéssel közlekedtek szombaton és vasárnap, részben azért, mert lefagytak a buszok légsűrítő kompresszorai, részben azért, mert síkosak voltak az utak. Molnár József, az Alba Volán helyi személyfuvarozási üzemvezetője felmentést adott buszvezetőknek a menetrend a betartása alól azzal az indokolással, hogy első a biztonság. A síkosság miatt időlegesen járhatatlan Apáczai Csere János utcát kikerülve közlekedtek egy ideig a 19-es helyi buszok. Egy óránál is többet késtek a vidéki járatok, miközben a Volán-műhelyben folyamatosan melegítették a buszok lefagyott kompresszorait. Hétfő haj-A MÁV-nál a hó és a hideg minimális zavart okozott. ,Ez az én formám, százados úr” Ellenőrzésből mentés — Ez az év a közlekedés éve lesz — mondja Tenk Ferenc százados, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője a pénteki, fokozott közúti ellenőrzést megelőző eligazításkor. — Jó lenne, ha ezt mindenki a fejébe vésné, mert néhányan meglepődnek majd, ha saját bőrükön tapasztalják, milyen könnyű elveszíteni a jogosítványt, s milyen nehéz lesz visszaszerezni azt. 14 órát mutat az óra, kezdődik az akció. Szakad a hó , erre nem számított senki, a hideg, a hó, a csúszós út megnehezíti dolgát vezetőnek és rendőrnek. Tizennyolc rendőr hat autóval járja a várost és a környéket. Ellenőrzik a szabályos vezetést, s hogy járművek alkalmasak-e arra, ahogy részt vegyenek a forgalomban. Mi, fotós kollégámmal a százados autójában kapunk helyet. A fonoda és a Piac tér közötti útszakaszon egy sor személygépkocsi tilosban parkol. Még rakosgatják ki a büntetőcédulákat, az egyik tulajdonos megérkezik. A fiatalasszony nem tiltakozik: — Elrendezhetjük most rögtön? — S bosszankodva hozzáteszi: — Csak káposztáért ugrottam be ... Hatos út, Szélkakas fogadó környéke. A kamionok egymást érik, néhányat szúrópróbaszerűen „lemeszelnek”. Úticél, rakomány, gumik állapota — általában minden rendben. Egy fiatalemberrel a szondába is belefújatnak, az eredmény negatív. A személyautóknál már előkerül a toll és a csekkfüzet. Két-három-ötszáz forintokat mérnek ki gyorshajtásért, szabálytalan előzésért, biztonsági öv be nem csatolásáért. Az egyik vezető „jópofizik” a csuromvizes, rekedt rendőrökkel: — Na mi van, maguk nem szeretik a meleget, a kényelmes őrszobát? A poén olcsó, de mivel semmi kihágást nem követett el, mehet tovább. Közben az autósoknak feltűnt, hogy hemzseg a hatos út a rendőröktől, fénykürttel figyelmeztetik egymást. Ám a kék-fekete BMW tulajdonosa elmélázhatott, mert előzött a záróvonalnál, s egyenesen a rendőrök karjaiba szaladt. Ezen a helyen még vagy öt szabálytalanul előzőt bírságoltak meg. Simson motoros érkezik, megállítják. Az eligazításkor ugyanis felhívták a rendőrök figyelmét: egy Simsonos férfi kirabolt Budapesten egy postát, s a hatos úton halad valamerre. A férfi veszélyes, fegyver van nála. Ennél viszont nincs, a motorral, a papírokkal is minden rendben, mehet útjára. Lassacskán megismerkedünk az autósok lélektanával. Sokfélék. Az egyik a belenyugvós fajta. Vétettem? Vétettem. Mennyi ? Annyi. Tudomásul vesz, nem vitáz. Aztán ott van a Lancia tulajdonosa, akit a közelmúltban már megbüntettek egyszer, mert lejárt a rendszáma. Lám, megint ott halad előttünk. — Drága jó százados úr — tördeli a kezét — soha egy bírságom nem volt még, de hát be vagyok jelentve műszaki vizsgára, ez az én formám, hogy ilyen pekkes vagyok, tudom én, hogy nem lenne szabad kijönnöm vele, de a kipufogót otthon nem csinálhatom meg. Rimánkodik még, de a százados hajthatatlan. — Most négyszáz, ha feljelentem háromezer is lehet. És jobban teszi, ha hazamegy, mert a város tele van rendőrrel. Derkovits utca: tilos parabolás. Itt nem csak az autós hibás, lehetetlen szabad helyet találniuk az ottlakóknak. A másik oldalon lévő kamionosnak nincs lehetősége magyarázkodásra. Régi „kuncsaft”. Hiába büntetik meg rendszeresen, akkor is ott áll meg arra a néhány órára, míg a családját megnézi. Lassan besötétedik. A hó a sózás ellenére már néhány centis. Koccanások és árokba csúszások követik egymást. Innentől kezdve az ellenőrzési akció nem tudja betölteni feladatát — életveszélyes leállítani az autókat — mentési akcióvá alakul át. S tizennyolc óra tájban megtörténik a tragédia. A város felé tartó kulcsi autóbuszhoz hozzácsapódik egy Ford jeges úton. Vezetője a hely színen életét veszti. Ezen a napon — mondhatni csodával határos módon — ez volt az egyetlen halálos baleset. Pedig az akció során tapasztalt közlekedési morál ismeretében a baleset elkerülését sok autós a szerencséjének köszönheti. K. S. A.