A Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 35-43. szám)
1993-05-14 / 38. szám
Sérelem a települések vízvezeték- hálózatát, kútjait, víztornyait »2 Önkormányzati törvény a falvak» városok tulajdonába adatta. Ez a törvény nem rendelkezett a sok helyen a lakosság pénzéből épített, fejlesztett gáz-, villany- és telefonhálózatok sorsáról. A korábban hatályos rendelkezések szerint a közösségi összefogással megépített villanyvezetékek a DÉDÁSZ, a gázvezetékek a DDGáz, a tanácsi pénzből (is) bővített távbeszélő-hálózatok és •központok a posta, majd a Matáv tulajdonává lettek. Piacgazdasági viszonyok között a tulajdonosi pozíció beleszólási jogot biztosít a szolgáltatás működtetésébe, sőt nyereséges tevékenység esetén a tulajdonosoké az osztalék. Megkísérelte például Ercsi polgármestere visszakérni önkormányzati tulajdonba a lakosság pénzéből épült gázvezetéket, de próbálkozása nem várt eredménnyel. Barack község vezetői ugyancsak sérelmesnek tartják, hogy a faluban most kiépülő gázelosztó-hálózat az év elejétől részvénytársaságként működő dél-dunántúli gázszolgáltató cég tulajdonába kerül. A részvénytársaság pedig 100 százalékban az ÁVÜ tulajdona. Így a gázszolgáltató egyetlen vagyonrészéről sem mondhat le önhatalmúlag. A most épülő gázvezetékek tulajdonjogi kérdéseit szabályozó törvény szerint a kész létesítményt nulla értéken adhatja át az önkormányzat a gázszolgáltatónak, vagy pénzt utalhatja át és a szolagáltatóval építtet. Ez utóbbi esetben az áfa viszatéríthető a pénzt összeadó közösségnek, ám a vezeték a részvénytársaságé lesz. Újabban van arra is mód, hogy valamely önkormányzat maga építteti meg a vezetéket és üzemeltetési szerződést köt a szolgáltatóval, ám erre nem akadt példa régiónkban a szolgáltatás állítólagos veszteségessége miatt. Az önkormányzatok mind kevesebb céltámogatásra számíthatnak, következésképp a lakossági adóból kell(ene) előteremteni a működéshez, fejlesztéshez hiányzó pénzt. A mind jobban magukra hagyott önkormányzatoknak vissza kellene kapniuk régi jussukat, a hozzájárulásnak közműfejlesztési nevezett lakossági adóból megépített javakat. Aktuális lenne törvényt hozni erre. Cs. Gy. Mi füstölög ott a homokbányában• a szándék jó és közös Fejéhez kapott a nagyvenyimi polgármester, amikor azt kérdeztük tőle: mi füstölög a falu szélén a homokbányában. A szemetet tíz éve a dunaújvárosi ingatlankezelő, illetve jogutódja, a városgazdálkodási részvénytársaság gyűjti össze és viszi a dunaújvárosi lerakóhelyre. Noha tilos, sokan odaviszik a homokbányához, s a szemét időnként meg is gyullad. Az ilyen ügyeknek persze nincs gazdája. Annyit tehetünk, hogy időnként eldózeroltatjuk, amit odahordtak. Közel a faluszéli házakhoz hasonló, csúf szemétlerakó helye van Adonynak, Apátszállásnak, Besnyőnek, Iváncsának, Mezőfalvának, Pusztaszabolcsnak. Az ercsi szeméttelep a 6-os út mellett taszító „látványosság” is, szerencsére már nem sokáig. A nagyközség új hulladéklerakó helye nemsokára elkészül, így a 6-os út mellettit idén júliusban megszüntetik. Pusztaszabolcs polgármestere, Gubicza Tibor sikerként könyvelheti el, hogy befejeződött a nagyiközség új lerakóhelyének üzembehelyezéséért járt kálvária. A másodfokú hatóság éppen a napokban járult hozzá a 6 millió forint költséggel megépített, kerítéssel, övárokkal védett telep használatbavételéhez. Azért vált üggyé a jó célt szolgáló beruházás, s szünetelt a munka 8 hónapig, mert közel van Adony határához, övárok híján pedig veszélyeztethette volna a ciskolai tórendszert,, Nagykarácsonynak azért lett „szemétügye”, mert felmondta Előszállás a hulladékelhelyezésre vonatkozó egyezséget. Az alkudozás azó a is tart a két falu között. Dr. Bakai Borbála városi tisztiorvos szerint egy községi szeméttelep akkor tekinthető megfelelőnek, ha egy kilométernél messzebb van a szélső házaktól, be van kerítve, nincs a közelében vízfolyás, nincs magasan a talajvíz, s ha rendszeresen takarják földdel a lerakott hulladékot. A doktornő szerint szemétégetőmű lenne a megoldás. Egy égetőmű persze sokba kerülne. A környék polgármesterei összefogtak és egy hónapja aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amely szerint régióri északi és déli részén a közegészségügyi és környezetvédelmi követelményeknek megfelelő, a hasznosítható anyagokat visszanyerő hulladékkezelő és -lerakó helyeket alakítanak ki. Aláírta ezt a szándéknyilatkozatot Sárosd és Szabadegyháza polgármestere is. Megalakult a szervezőbizottság, melynek egyik tagja Iglódi István, Adony polgármestere. — A tanulmányterv, amit a megyei közgyűlés is támogat — idén készül el. Tárgyaltunk egy német céggel, amelyik felajánlotta segítségét és közreműködését. A helykijelölés, a feltételek megteremtése, az egyeztetések, a pályázatok lebonyolítása és a kiviteleztetés legalább két évet vesz igénybe akkor is, ha minden kedvezően alakul. Addig pedig marad az egy falu egy szeméttelep, annak minden gondjával, bajával és altémával. Csongor György Az út hosszú, a kísértés nagy A falvak szennyese? A vezetékes ivóvíz napjainkra jelen van minden család otthonában. Csakhogy nem csak kényelmesebbé teszi az életet, a gondokat is szaporítja. A szennyvizet ugyanis egyre nehezebb veszély nélkül eltüntetni. A talaj elszennyeződik tőle, ha nem vízzáróaik a ciszternák. Ha megfelelnek az előírásnak, és nem eresztik át a vizet, hamar megtelnek, soksok munkát adva a szippantókocsiknak. Ám ezzel csak áthelyeződött a szennyvizeik gondja. A tisztiorvosi szolgálat dunaújvárosi intézetének munkatársa, Kozma Vince azzal kezdi: papírforma szerint szabályozott ugyan a szennyvízügy egy-két községet leszámítva, a valóság azonban feltehetően jóval rosszabb. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és Környezetvédelmi Felügyelőség hozzájárult néhány külterületi lefolyástalan mélyedés szippantókocsi-ürítőhellyé való kijelöléséhez. Ilyen van Adony, Előszállás, Mezőfalva, Perkáta, Pusztaszabolcs határában. Az önkormányzatok többsége csak a település vállalkozóinak engedi meg a kijelölt hely használatát. Ercsiben van kis kiterjedésű csatornahálózat szennyvíztisztítóval, amely befogadja a szippantókocsik tartalmát is. Rácalmás határában van egy közegészségügyi szempontból elfogadható, de hivatalosan mindmáig nem engedélyezett ürítőhely. Kisapostagon senki sem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy mi történik a szennyvizekkel. Beloiannisznak van kis tisztítója. Nagykarácsonyról Előszállásba, Besnyőről és Iváncsáról Ercsibe viszik tartalmukat a szippantókocsiik. Arra viszont nincs adat, hogy a községi vízműtelepek vizének hány százalékát fuvarozzák el. Arra méginkább nincs, hogy ebből mennyit visznek tényleg kijelölt helyekre. Az a út hosszú (Besnyő és Ercsi között például oda-vissza 40 kilométer egy forduló), az üzemanyag drága, a kis óriás nagy... A csatornahálózat és tisztítómű megépítése jelentheti a kivezető utat. Régiónkban Adony, Ercsi, Iváncsa, Pusztaszabolcs és Rácalmás kezdené el a csatorna és a szennyvíztisztító építését, ha megkapná a pályázatban kilátásba helyezett céltámogatást. Mester József, az ercsi székhelyű Armancsa Kft. ügyvezetője negyven kilométernyi csatornahálózat és egy új, napi kétezer köbméter szennyvíz fogadására alkalmas tisztítómű tervrajzait teríti szét azzal, ha lesz céltámogatás. Ercsiből négy év múlva csak tisztított szennyvíz jut a Dunába, a talaj és a környezet szennyvízterhelése pedig megszűnik. Iglódi István, Adony polgármestere a terv átdolgozását latolgatja,ha a község az idén nem jut a költségek felét jelentő céltámogatásihoz. Iváncsával Pusztaszabolccsal, közös tisztítót építtetnek, ugyanis több települést kiszolgáló létesítmény esetében a költségeik 60 százalékát finanszírozzák. Besnyő letett csatornaépítési szándékáról, mert tavaly nem kapott támogatást. Idén már nem is pályázott, a falu a fejlesztésre fordítható pénzét a telefonkérdés megoldására tartalékolja, mondta Fónad Józsefné polgármesterasszony. Dunaújváros szennyvize is tisztítatlanul, csupán egy rácsos szűrőn át jut a város alatt a Duna sodorvonalába. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség ezért határozatban kötelezte önkormányzatot és a csatornahálózatot üzemeltető Dunaqua-Therm Rt.-t arra, hogy a ttisztítatlan szennyvíz Dunába eresztését 1997. december 31-ig szüntesse meg. Dunaújváros önkormányzata többször szerepeltette fejlesztési programjában a tisztító építését, ám annak költséges volta miatt az ügy mindig lekerült a napirendről. A legutóbb is ez volt a helyzet, mert a kormány még nem ad támogatást tisztítómű építéséhez. A megyei jogú városok ezirányú támogatására külön kormányprogram van készülőben. A városfejlesztési iroda vezetője, Gál Zoltán szerint az előkészületeiken dolgoznak, hogy legyen kész terv, legyen elfogadott technológia, mire a kormányprogram zöld utat és főképpen pénzügyi támogatást ad a megyei jogú veretőiknek. Eleddig angol, amerikai, osztrák ás hazai cégek ajánlatait gyűjtötte össze, s küldte meg szakvéleményezésre a vízügyi és környezetvédelmi hatósághoz. A benyújtott ajánlatok szerint a tisztítómű bekerülési költsége 800 millió és másfél milliárd forint közötti összeg lenne. A települések arra várnak, hogy a kormány a támogatási rendszer keretében „csurgassa vissza” az elvont isnyagi forrásokat az önkormányzatok kasszájába. Máskülönben a legszebb tervek ás papírrajzok maradnak, a szennyvíz pedig oda csordogál, ahová eddig... Csongor György Nagyvenyimen a szélső házaktól párszáz méterre levő mélyedés vált a községi szennyvizek gyűjtőhelyévé. Mivel megtelt, egy másik szennytóba szállítják pár hete tartalmukat a szippantókocsik. Mindkét - közegészségügyileg kifogásolható, s nem engedélyezett - ürítőhely ideiglenes. A polgármester a napokban egyezett meg a papírgyárral, hogy annak biológiai szennyvíztisztítójába szállíthassanak, amint megérkezik a jóváhagyás a közegészségügyi és a környezetvédelmi hatóságoktól. A papírgyárba drágább lesz ugyan a fuvar, ám a költségtöbbletet az önkormányzat magára vállalja 1993. május 14., péntek Ki kit támad és miért Privatizáció és politika Körösi Imre — immár csak volt —MDF-es képviselő kirúgásra okot adó interpellációjában nemzetrontónak minősítette a Magyarországon folyó privatizációt. Körösi szerint színfalak mögötti, ellenőrizhetetlen — tehát gyanús — alkukban egész ágazatokat adtak oda külföldi monopóliumoknak. A képviselő — az Agrárkamara nemrég megválasztott elnökeként is — az élelmiszeripari elsősorban ágazatok példáját hozta fel, a cukor-, a növényolaj-, meg a szeszgyártást, de megemlítette papíripar vagy éppen az Allatolisz privatizációját, mint ami a magyar nemzeti érdekekkel szöges ellentétben szolgáltatta ki a gyártást és a piacot külföldi monopóliumoknak. A tulajdonképpen meginterpellált Antall József miniszterelnök helyett Szabó Tamás tárca nélküli miniszter válaszolt A miniszter válaszában kifejtette, hogy nincs semmiféle titkolózás a privatizáció körül, minden nyilvános, titkos ügyekről, korrupcióról vagy ügyetlenségről csak az ellenzék, a baloldal és annak zavaros fejű ügynökei beszélnek. Az ezt követő néhány percnek, a magyar nyelv mélyrétegeit feltáró indulatos kiszólásoknak már inkább a képviselők privátszférájához volt köze, mintsem a privatizációhoz. Végül is a jelenlevő képviselők többsége — köztük kormánypártiak — nem fogadták el a miniszter válaszát. Szabó Tamást ez szemmel láthatóan nem rendítette meg, rutinja van már benne. A privatizáció ugyanis nemcsak rendszerváltás, hanem a hatalmi-politikai küzdelmek és viták kulcskérdése is. Az csak természetes, hogy mindig gonoszkodó ellenzék a folyamatosan bírálja a kormány ilyen irányú tevékenységét. A liberálisok fő gazdasági kifogása az, hogy szerintük túl lassú az állami tulajdon lebontásának az üteme. Politikai szempontból pedig kifogásolják a túlzott állami ellenőrzést, ami arra is lehetőséget teremt, hogy a kormány és a kormánypártok gazdaságon kívüli szempontokat is érvényesítsenek az új tulajdonosok kiválasztásában. A szocialisták sincsenek jobb véleménnyel a kormány szándékairól, ők viszont — részben a velük szövetséges MSZOSZ-szakszervezetek álláspontját képviselve — a magántulajdon részarányának növelésével legalábbis egyenrangú szempontnak tartják a foglalkoztatottság megőrzését. Emellett a szocialisták mind a kormánypártoknál, mind liberális ellenzéknél nagyobb a szerepet szánnak az alkalmazotti, kollektív tulajdonlásnak, amire a munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) valójában csak igen korlátozott lehetőséget teremt. A privatizációval kapcsolatos viták azonban nem írhatók le a szokásos, kormány-ellenzék szembenállással, hanem szinte sűrítik a kormánypártokat megosztó nézeteltéréseket is. Az első ilyen, politikai természetű összecsapás az volt, amikor az MDF eldöntötte, hogy — szemben a szövetséges kisgazdák álláspontjával —nem lesz reprivatizáció, vagyis a szocializmus évtizedeiben államosított tulajdont nem az eredeti tulajdonosok kapják vissza. A második, még ugyancsak 1990-ben bekövetkezett fordulat az volt, amikor a privatizációt vezénylő Állami Vagyonügynökséget kivonták a parlament ellenőrzése alól és közvetlen kormányirányítás alá helyezték. Ezzel szinte párhuzamosan történt a még a választások előtt kinevezett, de utóbb Antall József által is megerősített ÁVÜ-igazgató lecserélése. Tömpe Istvánnak ■ nemcsak — saját és kommunista apja — miatt kellett távoznia, múltja hanem mert túl önállónak ítélték. A Tömpe — és privatizáció — elleni eső MDF-támadást (gróf) Bethlen István képviselő, az MDF elnökségi tagja, gazdasági szakértője, s a legnagyobb kormánypárt populistáinak akkori vezető személyisége irányította. Bethlen gróf még magányos harcos volt, s szerepét rövidesen szervezettebb csapat, az MDF-képviselők Monopoly-csoportja vette át. A Zacsek Gyula és Balás István által fémjelzett csoport eredetileg a piaci erőfölénnyel való visszaélések feltárására és megakadályozására alakult, de igazi tevékenységi körét abban találta üreg, amiben Csurka István zászlót bontott, s harcot hirdetett a nemzetközi liberális finánctőke magyarországi térhódítása ellen. „Kivásárolják alólunk az országot, mehetünk vissza az Etelközbe” — fogalmazta meg a veszélyt klasszikus tömörséggel Zacsek. Ma a Monopoly elsősorban a kereskedelmi bankok többségi külföldi tulajdonba adását akarja megakadályozni, minthogy a Monopoly Csurka szövetségese, a privatizáció — és a privatizációt felügyelő nélküli Szabó Tamás tárcaminiszter — elleni támadások szétbogozhatatlanul összefonódtak a Csurkával szembenálló MDF-vezetés, benne Szabó Tamás, mint pártalelnök és választási kampányfőnök, Antall József bizalmi embere elleni támadásokkal. S hogy ez ne legyen elég, a koalíción belül önálló arculatukat kereső kereszténydemokraták is egyre hangosabban követelik a privatizáció átláthatóbbá tételét , s az abba való nagyobb beleszólásukat. Az, hogy a privatizációs miniszter lett az MDF választási kampányának a vezetője, természetesen az ellenzék támadásait is kiváltotta. Az elmúlt hetekben kirobbant alapítványi ügyekkel, a napvilágra került — megvalósított, illetve tervezett — vagyonátadásokkal pedig liberálisok és szocialisták bizonyítottnak látják azt a gyanújukét, hogy az MDF a gazdasági ás társadalmi átalakulás egyik legfontosabb kérdését a hatalmi és választási szempontoknak rendeli alá. Hajdú András