A Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 87-107. szám)

1993-11-27 / 106. szám

IDŐJÁRÁS Változóan felhős idő lesz, számottevő csapadék nem várható. A nappali csúcshőmérséklet -2,+3 között alakul. RÖVIDEN Az idén mintegy 20 milliárd forint megtaka­rítás várható a munka­nélküliek Szolidaritási Alapjában a nyilvántar­tott állástalanok számá­nak folyamatos csökke­nése miatt — hangzott el a kormányszóvivői tájé­koztatón. Pulay Gyula munkaügyi államtitkár elmondta azt is, hogy jö­vőre az alap már nem i­­gényel költségvetési tá­mogatást, mert várható­an tovább csökken a munkanélküliek száma. Ezért a munkavállalói járadék a jelenlegi 2 szá­zalékról 1994-ben 1,5 százalékra csökken. A munkáltatói járadék pe­dig 7 százalékról 7,2 szá­zalékra emelkedik. Az MDF és a MIÉP par­lamenti frakciója mege­gyezett abban, hogy a De­mokrata Fórum négy bi­zottsági helyet átad a Ma­gyar Igazság és Élet Pártja parlamenti képviselőcso­portjának. Erről Szabad György, az Országgyűlés elnöke számolt be sajtótá­jékoztatóján. Elmondta azt is, hogy a jövő kedden vár­hatóan mintegy 9 órás sza­vazási procedúra után megtörténik a jövő évi költségvetési törvényja­vaslat, úgynevezett köz­benső határozathozatala. Az orosz és az ukrán villamosenergia-import nélkül is működőképes a magyar energiaellátási rendszer — közölte az ipari minisztérium illeté­kese. Ligeti Pál főosztály­­vezető az MTI-nek el­mondta: az ország ele­gendő tartalékkal ren­delkezik ahhoz, hogy az ipari üzemek, a szociális létesítmények és a la­kosság egyaránt hozzá­jusson a szükséges ener­giához. A Vasutasok Szakszer­vezete (VSZ) is aláírja azt a megállapodást, amely szerdán született a MÁV Rt. vezetése és négy vasúti érdekképviselet között a jövő évi bérfejlesztésről és a kollektív szerződésről. Papp Pál, a VSZ elnöke el­mondta: az aláírásra azt követően kerülhet sor, hogy pénteken megállapo­dott Csárádi János vezér­­igazgatóval a MÁV-tól le­váló és önálló kft.-kben te­vékenykedő vasutasok bérfej­lesztéséről. Többségében tárgyilagos vélemények, javaslatok Közmeghallgatás volt Az előző évek csekély érdeklődésével szemben a tegnap megtartott közmeghallgatáson (lakossági fórumon) jórészt reális elképzeléseket, javaslatokat, kéréseket tolmácsoltak a megjelentek, akik noha tisztában voltak a város jövő évi pénzügyi kereteinek szűkösségével, érveikkel megpróbál­tak mintegy „lobbizni” az általuk fontosnak ítélt ügyekért. Miután rövid bevezetőjében dr. Dorkota Lajos alpolgármes­ter tájékoztatta a megjelenteket a jövő évi költségvetés összeál­lításának „menetrendjéről” — a közmeghallgatáson elhangzot­takat is figyelembe véve hétfőn összevont bizottsági ülés alakít­ja ki a költségvetési koncepciót, amit első olvasatban a keddi közgyűlés hagy jóvá, majd a té­teles és végleges tervezetnek december 14-ig kell elkészülnie — tizenöten kértek szót. A ja­vaslatok, észrevételek sora az alábbiakban foglalható össze: Az 1996 évi Expóig már nincs sok idő. Addigra „fel kel­lene hozni” a szabad strandot és kempinget, egyúttal kikötési helyet biztosítva a nemzetközi vízi turizmusnak. A kemping vonzerejét a fürdési lehetőség és a csend adja, vétek a vurslit odaengedni. Dunaújváros bekapcsolód­hatna a nemzetközi hírű Buda­pesti Tavaszi Fesztivál prog­ramjába céltudatosan szerve­zendő helyi kulturális rendez­vénnyel. Erre készült már egy terv, az önkormányzat támoga­tását ketten is kérték ehhez. Többen bírálták a város ren­dezetlen parkolási viszonyait. Javasolták fizető parkoló léte­sítését a Skála mellett és a bel­városban. Kérték a Pincesor rendezését és forgalmának kor­látozását. Sürgették forgalom­­irányító lámpa felszerelését a Béke téri csomópontba. A helyi termelőszövetkezet elnöke a laktanyával szemben levő terület előközművesítését sürgette, mert mostanáig 86-an jelezték, hogy arra a területre szeretnének építkezni. Néhányan kifogásolták a vá­ros szemetes voltát, a piacon a hóeltakarítás megoldatlanságát, a közterületek gazdátlanságát, javasolták több közterületfel­ügyelő alkalmazását, helytele­nítették a rendőrségi segélyhívó telefonok leszerelését. Egy szülő sorstársai nevében is kérte, hogy a város mikro­busz üzembeállításával kön­­­nyítse meg a gondozottak eljut­tatását a Jószolgálati Otthonba. Többen szóltak az oktatás­ügy érdekében; kifogásolták, hogy az intézmény értékének százalékában állapítják meg a felújítási keretet, így odajut ke­vesebb, ahová több kellene. Csongor György Nyomozás tizenkét ügyben Gyanús sortű­z Jelenleg tizenkét ügyben folytat nyomozást az '56-os sortüzekkel kapcsolatban a Bu­dapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal — jelentette be dr. Fá­bián­ János, a legfőbb ügyész helyettese. Emberiség elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltek el többek között a Dunaújváros­ban történt sortűz ügyében. A legfőbb ügyész helyettese hangsúlyozta, hogy az ügyészi szervek által korábban folyta­tott tény­megál­lapító vizsgála­tok eredményeit a büntetőeljá­rás által biztosított lehetőségek között figyelembe veszik. Tanulmányozzák a más hatósá­gok által az ügyészségnek áta­dott dokumentumokat is. Ha újabb emberiség elleni bűncse­lekmények alapos gyanúja álla­pítható meg a kapott dokumen­tumokból, akkor nyomozást rendelnek el. Hét befogadott gyermek, egy önkéntes nagymama és a nevelőszülők — a Kertes-család új otthonában (3. old.) Mi legyen Perkátán? Terv: jövőre Perkáta polgárait közmeg­hallgatásra hívják november 30-án, kedden 16 órára a nagy­község képviselői, a polgármes­teri hivatal üléstermébe. A tes­tületi üléssel egybekapcsoltan megvitatandó téma a település jövő évi költségvetési-fejleszté­si koncepciójának elkészítése. Mai számunkból: HÁROM KÖZSÉG FÁZIK 3. OLDAL JÖTTEK ÉS BESZÉLGETTEK 5. OLDAL KASZA, EMBÖR 5. OLDAL TERHESSÉGI TESTÁPOLÁS 7. OLDAL HA A LŐTERET ELVESZÍTJÜK... 11. OLDAL Táncos kavalkád Színes forgatagként hosszú percekig vonultak be a Táncvi­lágbajnokság versenyzői a nagy versengés kezdetén, pénteken délután a Dunaferr Sportcsar­nok arénájába. Nyolcszáz tán­cos szemkápráztató jelmezka­­valkádja már önmagában is fan­tasztikus látványossággal szol­gált az elődöntőkre (is) kíváncsi népes publikumnak. A hangula­tot fokozandó, klasszikusok szóltak pergő diszkóritmusban. A táncosok a le nem játszott „meccsek” minden reményével sorakoztak a reflektorok előtt, kellő lezserséggel — a zsűri még a színfalak mögött várt a hívásra. A Magyarországon először rendezett Táncvilágbaj­­nokság résztvevőit Szántó Pé­ter, a verseny fő szervezője kö­szöntötte. Felzúgott a taps — természetesen —, amikor ha­zánk nevét említette az induló országok között. És lehetett még fokozni a hangulatot, bizo­nyította az Arabesque bemuta­tója. A majorettek elmaradha­tatlan tánca alatt nem szűnt a taps, amiből még a felvonuló zsűrinek is jutott. Heten — go­noszok? — fognak ítélkezni, kivéve a show és a show formá­ciót, ahol kilenc ítész bírál majd. A magyar folklórból a Vasas Táncegyüttes adott ízelí­tőt nagy sikerrel, majd a Szarka Éva és Jobbágy Péter gárdatán­ca zárta a fergeteges nyitányt. — A világbajnokságot megnyi­tom — varázsszó után az öt leg­látványosabb kategóriában megkezdődött a világverseny. Változatok egy témára Duna-híd fórum A Dunaújváros térségében felépítendő új Duna-híd helyé­nek terv­változatairól tart tájé­koztató fórumot kedden 13 és 15 óra között a városháza köz­gyűlési termében az Autópálya Igazgatóság, a terveket készítő Túra Kft. és a VÁTI. A tervezők három változat­ban dolgozták ki a Veszprém, Dunaújváros, Kecskemét, Szol­nok közötti új út Dunán átveze­tő részét. A kiválasztandó vál­tozat véglegesítéséhez figye­lembe kívánják venni városunk állásfoglalását is. Lesz talán védett munkahely az elesetteknek Kezdéshez 15 millió Élnek közöttünk szellemileg szerény képességű, jószándékú emberek, akik nem képesek fe­szes munkarendben dolgozni, akiknek a foglalkoztatása nem üzlet a nyereségérdekeltségű cégek számára. Ők azok, akik­nek szükségük lenne védett munkahelyre, ahol valamilyen hasznos tevékenységgel tölthet­nék az idejüket, s az érte kapott fizetséggel kiegészíthetnék öt­hétezer forintos rokkantnyugdí­jukat. Országszerte a nem nye­reségérdekelt, önfenntartó szo­ciális foglalkoztatóknál talál­nak ilyen munkahelyet az egészségükben károsodott em­berek. Dunaújvárosban mind a mai napig nem létesült ilyen szociá­lis foglalkoztató, noha létreho­zását évtizedek óta szorgalmaz­ták felelős beosztású várospoli­tikusok és időnként maguk az érdekeltek és hozzátartozóik is. Most megoldódni látszik ez a régóta vajúdó ügy azzal, hogy a két éve bejegyzett dunaújvárosi „Egészségkárosodott Emberek­ért Alapítvány” elnyert 10 mil­lió forint támogatást a Népjóléti Minisztérium rehabilitációs alapjából. Az alapítvány kura­tóriumának megbízott elnöke Hircziné Kecskés Rózsa a du­naújvárosi szociális foglalkoz­tató létrehozásának esélyt ad. Az alapítvány számláján 2,6 millió alapításkori pénz és an­nak kamata van. Ehhez jön a pályázaton most elnyert 10 mil­lió és a Fejér Megyei Munkaü­gyi Központtól elnyert 3 millió forint kamatmentes hitel. Ennyi pénzzel már el lehet kezdeni a régóta tervezett szociális fog­lalkoztató létrehozását. Az ön­­kormányzatnak van a Verebély úton egy használaton kívüli épülete, amelyben munkaszo­bákat és a szükséges helyisége­ket kialakítva 30 ember számá­ra meg lehetne teremteni a rendszeres foglalkoztatás mód­ját. Az önkormányzaton a sor, hogy rendelkezésre bocsátja-e ilyen védett munkahelyek cél­jára az épületet. Ha ez megtör­ténik, el lehet készíttetni a ter­vet, majd az építmény átalakít­­tatását. — Csongor —

Next