A Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 110-135. szám)
1994-06-01 / 110. szám
IDŐJÁRÁS Erősödik a felmelegedés, száraz idő várható sok napsütéssel. A szél mérsékelt marad. A nappali hőmérséklet 21, 26 fok körül alalkul. RÖVIDEN Az Állami Vagyonügynökség a választások után is a megszokott ütemben folytatja a privatizációt. A gyógyszertárak privatizációjának leállítása után az ÁVÜ visszahívja vállalati biztosait a patikáktól, és arra törekszik, hogy gyorsan megállapodjon az önkormányzatokkal. Elmaradt a Malév Rt. kedd délutánra összehívott közgyűlése. Kiderült, hogy formai hiba miatt maradt el a közgyűlés, mert annak összehívása nem az előírásoknak megfelelően történt. A szocialisták koalíciós tárgyalásokat előkészítő bizottsága eddigi munkájának eredményeként már számos háttéranyag elkészült és jó néhány szakmai elképzelés megszületett. A konkrét koalíciós tárgyalási pozíciók kialakítása azonban a jövő hétre marad. A miniszterelnök-jelölt személyéről ugyanis csak szombaton születik döntés, és nyilván a kiválasztott személy koordinálja majd e munkát. A Független Kisgazdapárt ezután nem megy bele személyeskedő vitákba, kizárólag az ország sorsát befolyásoló és javító parlamenti előterjesztésekkel kíván foglalkozni. Csak akkor kötnek együttműködési szerződést az MDF- fel és a KDNP-vel, ha azoknak legitim vezetősége lesz. Távozik posztjáról az MDF pártigazgatója. Rubovszky András elmondta, hogy tevékenyen részt kíván venni az MDF újjászervezésében. Szólt arról is, hogy a választások után elbocsátásokra lesz szükség. Egyrészt a kampány idején 160-170 fővel növelték a létszámot, másrészt át kell állni arra, hogy az MDF már nem kormányzópárt és parlamenti képviselőinek száma 37-re csökkent. A hét végén összeül a Fidesz Országos Választmánya, hogy elvégezze választási szereplésének gyors elemzését. A környezetvédők teszik a dolgukat Bírság, bírság Fejér megye környezeti állapotáról tájékoztatta a minap a megyei közgyűlést a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója. Az átfogó ismertető részben laboratóriumi mérési adatok, részben a gazdálkodó szervezetek által kötelezően adott információk alapján készült. A felszíni vizek szennyvízzel történő keveredése a légszennyezés és a kommunális hulladékok elhelyezésének megoldatlansága okozza Fejérben a legtöbb gondot. A tájékoztató Dunaújvárosra vonatkozó megállapításai közt szerepel, hogy a tisztítatlan városi szennyvizeket közvetlenül a Duna sodorvonalába vezetik. A megye határérték feletti szénmonoxid-, nitrogénoxid- és porkibocsátása szinte teljes egészében Dunaújváros területén regisztrálható. Nem felel meg az előírásoknak a Dunapart közelében levő hulladéklerakó (városi szeméttelep), célszerű lenne újat kijelölni. A megye jelentős eredménye, hogy Ercsiben lezárták a 6-os út melletti lerakóhelyet, és megkezdődött annak rekultivációja. A mért, illetve bevallott adatok szerint 1992-ben a Dunaújváros légterébe bocsátott kéndioxid 1575, a nitrogénoxid 1652, a szénmonoxid 42 664 és a por 14 318 tonna volt. A szennyezőanyag-kibocsátás határérték-túllépésének mértéke a kéndioxidnál 24,8; a nitrogénoxidnál 22,6; a szénmonoxidnál 6,9; a por esetében pedig 363,3 (!) százalékos volt. Ezek a számok noha nyugtalanítóak, felét, negyedét érik csak el az 1988- ban rögzített értékeknek. Négy éve ugyanis porból 50 021; szénmonoxidból 87 307; kéndioxidból 5770; nitrogénoxid hátán ból 3602 tonna jutott a város légterébe. Ebben a javulásban a különböző intézkedések éppúgy benne vannak, mint a vasmű és más ipari üzemek teljesítménycsökkenése. Az elmúlt évek határértéket meghaladó környezetszennyezéséért jelentős bírságot rótt ki a gazdálkodó szervezetekre a környezetvédelmi felügyelőség. Az összeg harminc százaléka az önkormányzatot illette meg. Levegőszennyezésért tavaly a Dunaferr Acélmű Kft.-re 36 millió 496 ezer forint, a Dunaferr Tűzállóanyaggyártó Kft.-re 618 ezer forint, a Dunaferr Ferromark Kft.-re 31 ezer forint, vízszennyezésért a Dunapack Rt.-re 490 ezer forint, a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft.-re 172 ezer forint, a Dunaqua- Therm Rt.-re 13 ezer forint bírságot róttak ki. Csongor György Kiebrudalják a kapuőröket? Minősíthetetlen minőségi csere Amíg az Acélalapítvány által létesítendő foglalkoztatási társaság nem biztosít új munkahelyeket, addig munkavállalót rendes felmondással nem bocsátanak el — szól a Vasas Szakszervezet és a Dunaferr Rt. vezetői közötti megállapodás. Ugyanakkor a Speciális Védelmi Intézettől 14 főt akar egy középvezető—nyilván felettese utasítására—elküldeni úgy, hogy 8-10 napot adott más munkahely keresésére. Nyomatékosan hozzátéve, hogy ne próbáljanak segítséget kérni senkitől... (írásunk a 3.oldalon) Földvári óvodások és a polgári védelem Sikeres délelőtt Sikere volt Dunaföldváron a tegnap délelőtt, óvodások részére rendezett polgári védelmi bemutatónak. Sokak számára talán morbidnak tűnik az ötlet, pedig külföldön, főleg Japánban már nagy hagyományai vannak az effajta szemléletnek. Ennek köszönhető, hogy földrengések alkalmával a gyerekek is tudják, mi a teendő. A földvári rendezvényen részt vettek tűzoltók, rendőrök kommandósok is. A délelőtt folyamán a gyerekek megismerkedhettek a polgári védelmi eszközökkel, s vetélkedőkön, sportversenyeken vehettek részt. Ismét lesz átalánydíj Új szerződés Elkészült, s a tervek szerint a napokban alá is írják a Dunaqua-Therm Rt. és az Intercisa Lakásszövetkezet képviselői a fűtés-karbantartás átalánydíjas szerződést. A lakóknak, közösségeknek kellett választani a díjtételek közül, miután a lakásszövetkezet nem fogadta el év elején a szolgáltató árajánlatát. Mai számunkból: HA NINCS MIBŐL 3. OLDAL HOL A TÖBBI TANÚ? 4. OLDAL TAGOZATOS SZÍNTEREK 5. OLDAL NEM UNATKOZIK 5. OLDAL MIKOR JOGOS A KRITIKA? 7. OLDAL Ketyeg az időzített bomba? Módosított költségvetés A tegnapi közgyűlésen a polgármester — finoman fogalmazva — nem szerencsés beadványnak minősítette a LÉSZ képviselőkhöz írt levelét. A testület egyhangúan elfogadta a 94 -es költségvetés módosítását. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok elidegenítéséről szóló helyi rendelet tervezetét a gazdasági bizottság javaslata ellenére a polgármester nem bocsátotta a közgyűlés elé a kiegészítő gazdaságossági számítások hiányában. Dr. Dorkota Lajos kifogásolta, hogy ezek az adatok még nincsenek meg a gazdasági irodán, tovább csúszik a fontos rendelet megtárgyalása. Levelet intézett a LÉSZ a közgyűléshez, amelyben a volt önkormányzati lakások—elsősorban azok gázvezetékeinek — állapotát kifogásolták. Deimel János képviseletükben kijelentette: a helyzet olyan, mintha a lakók egy időzített aknán ülnének, hiszen ezek a vezetékek életet és vagyont veszélyeztetnek. Almási Zsolt polgármester hisztéria keltésre alkalmasnak minősítette a levelet és az elmondottakat. A gázművek számára törvény írja elő a szolgáltatás módját. Ahol a gázművek már nem vállalná a szolgáltatást, ott szociális kölcsönnel segít a város. Két, egymás utáni fordulóban tárgyalta és elfogadta a közgyűlés a '94-es költségvetés módosítását. A rendelet a közintézmények megemelkedett kiadásai egy részének fedezése mellett negyvenmilliót telkek vásárlására és előközművesítésükre kíván fordítani. K.K. Lezárult a földárverések első fordulója Sok volt az „eszkimó Tegnap lezárult a kárpótlási törvény végrehajtásának első fordulója. A közel két esztendeje zajló földárverések május végével befejeződtek. Dunaújvárosban, kedden délelőtt utoljára kopogott a kalapács... Kevesen voltak, szokatlanul kevesen. Igaz, a „maradék” földterület is kicsi volt. Ezúttal két tanya körüli területet árvereztek a kárpótlásra jogosult tanyatulajdonosok kérésére. Az egyik egy 7700 négyzetméteres erdő volt, a másik pedig három hektárnyi szántó, 83 aranykorona értékben. Előbbinek a gazdája élt elővásárlási jogával, megvásárolta a területet, a másik tanyatulajdonos viszont nem jelent meg az árverésen. Tizenhatan jelentkeztek a korábbi licitálásokhoz képest igencsak aprócska területre. Reggel még bizonytalan volt az árverés kimenete, hisz nem lehetett tudni, sikerül-e megegyezniük a jelenlévőknek. Végül is jól végződött: a tizenhat licitáló „felosztotta” egymás közt a szántót, ötszáz forintos aranykoronánkénti értékben. Ezzel lezárult egy fejezet a dunaújvárosi földrendező bizottság életében. Lénárt Lászlóné, a bizottság önkormányzati megbízottja így vélekedik az elmúlt két esztendőről: — Sok vitám volt a kárpótoltakkal, én gyakran voltam más véleményen. Megértettem, hogy az ő érdekük az: minél alacsonyabb áron, minél több földet vásároljanak, ugyanakkor én láttam a dolog másik oldalát is. Azzal, hogy a legtöbb esetben ötszáz forintért keltek el a földek, az egyébként is kevés terület még kevesebbnek bizonyult. A licit igazából nem volt licit, és nagyon sokan vannak olyanok, akik — bár szerettek volna — nem jutottak földterülethez. — ksa — 55 Családi idill az utolsó dunaújvárosi földárverésen