A Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 110-135. szám)
1994-06-07 / 115. szám
1994. június 7., kedd Felnőttoktatásról rendez konferenciát július 4-7-ig a TIT Dunaújvárosi Ismeretterjesztő Egyesület és Népfőiskola, amelyen minden felnőttoktatással foglalkozó iskola, szervezet, intézmény, tudományos műhely részvételére számítanak. Az átalakuló oktatási rendszer, a megváltozott szerepkör, társadalmi igény, és törvényi szabályozás — illetve még létező hézagok — különösen indokolttá teszik az ilyen tárgyú eszmecserék megtartását. A Bartók Béla Művészetek Házában, és a Rosti Pál Gimnáziumban megrendezésre kerülő négy napos program két fő napján egy-egy bevezető, vitaindító előadás adja meg a témakört: a felnőttoktatás helye a művelődés rendszerében és szerepe társadalmunk mai átalakulásába, illetve a fejlesztés lehetőségei, figyelembe véve a hazai kezdeményezéseket és a nemzetközi szakirodalom megállapításait. A rendezvénynek jeles vendégei lesznek, például Csorna Gyula, az Országos Közoktatási Intézet főigazgatója, aki a dolgozók iskoláiról tart előadást. Ghiczy Tamás, a Pénzügyminisztérium főtanácsosa Az emberi erőforrás fejlesztése a gazdaságban címmel ad elő. Somogyi István, az OmegaGlen igazgatója a menedzserképzésről, Kurucz Márton, az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumról és Csiby Sándor a Magyar Rádió oktatási osztályáról a szakmai továbbképzésről fog beszélni, hogy csak az első nap néhány jelentősebb előadóját említsük. Az elhangzottakat plenáris és szekcióvitákon tárgyalják meg a résztvevők, elutazás előtt pedig közösen megfogalmazzák a konferencia tapasztalatait, a felmerült javaslatokat. k.k. r / KULTÚRA — MŰVELŐDÉS TIT a felnőttoktatásról Fogyatékosságainkra és nagyszerűségeinkre is fényt deríthet előadókkal írásunk árulkodik Nem kellett mézesmadzaggal csalogatni a résztvevőket arra az előadásra, amelyet dr. Lépőid Józsefné, a Magyar Grafológiai Társaság elnöke tartott az MMK-ban. Ha kétszer ennyi ideig maradt volna a jelenlévők között, akkor sem tudott volna minden kérdésre válaszolni: hihetetlenül erős a vágy az emberekben, hogy valaki kimondja, milyenek ők valójában. A grafológia, vagy íráselemzés az utóbbi években hatalmas előjogokat vívott ki magának országszerte. Jó tudni, hogy a hozzáértők kézírásunkból megfejthetik „előéletünket”, utalhatnak jelenünkre, magyarázatot adhatnak jellembeli fogyatékosságainkra vagy épp nagyszerűségeinkre... —Miért vagyunk ennyire kíváncsiak saját magunkra? — Nem csak most, mindig is szerettek az emberek tükörképet kapni önmagukról — mondja az elnökasszony — függetlenül attól, hogy beismerik vagy épp tagadják ezt. Általában mindenki boldogan veszi tudomásul, ha rossz tulajdonságaira is fény derül. Ezt azonban nagyon tapintatosan, udvariasan közölhetjük. Ráadásul nem állhatunk meg „félúton”: azokat a „fortélyokat” is ismertetnünk kell, amelyekkel az emberek jellembeli fogyatékosságaiktól megszabadulhatnak. ’— Ezek szerint a kérdezők fenntartás nélkül elfogadják a tanácsait. — Sőt!... Ha egyszer elkészítem valakinek a jellemrajzát, akkor az illető valamiféle csodát remél a későbbiekben. Ilyenkor éjjel-nappal cseng a telefonom, a kérdező nem akarja elhinni, hogy a jövőjét nem tudom megmondani. Azt nem is lehet. Legfeljebb azt, hogy milyen energiája, akaratereje lesz az elkövetkezendőkben. Az írásában erre ugyanis bizonyos jelek utalnak, amelyeket tudományosan meg lehet magyarázni, hogy — Előadásában említette, '51-ben országszerte megtiltották a grafológiával való foglalkozást... — Hat éve határoztuk el, hogy újjáélesztjük a valamikor betiltott Magyar Írástanulmányi Társaságot. Nekem harminc éve van grafológus szakértői diplomám. Kezdetben hat-hét évi tanulás kellett ahhoz, hogy egyáltalán dolgozni merjek. Ma orvostudományi egyetemeken, jogi karokon, közgazdasági-, agráregyetemen tartok előadásokat. — Miközben járja az országot, a nagyközönséget is beavatja a grafológia tudományába. — Mi több, megalakítottuk társaságunkat, amely jelenleg kétezer tagot számlál. Sajnos vidéki körútjaimon egyre többször hallom: kontárok jelentek meg, végzett grafológusnak titulálva magukat. Ők azok, akik két-három órás előadás meghallgatása után „kiváltják az ipart”, és grafológusképző „tanfolyamokat” szerveznek. Félévre akár hatvanezer forintos „tandíjat” is kicsalva a hiszékenyekből. Az igazi grafológusnak elég a kérdező neme, életkora és egy néhány soros, semleges tartalmú írás. Mindössze ennyi elegendő ahhoz, hogy a jelentkező személyiségét megismerje. A csalók pedig önéletrajz és néhány perces elbeszélgetés alapján tudnak csak véleményt mondani, ami, valljuk meg, egy jobb empátiás készségű egyénnek is bármikor sikerülhet. — Kik veszik igénybe tudását, munkáját? — Sorolhatnám a vállalatokat, intézményeket, ahol a vezető beosztásra szánt emberek kézírását velem elemeztetik: vajon megfelel-e a cég elvárásainak a jelölt; milyen személyiségjegyeket hordoz, ami munkájának elvégzéséhez elengedhetetlen?... De sok száz beteg írását is megvizsgáltam az elmúlt évek folyamán. Azoknak, akik hasonló bajban szenvednek, kiderült, ugyanolyan jellegzetességeket lehet írásukban felfedezni. Ezért tudom megállapítani, hogy ki milyen rejtett vagy már előrehaladott betegségekben szenved. Legutóbb a Miniszterelnöki Hivatal adminisztratív apparátusában dolgozók jellemrajzát készítettem el, külön-külön személyre szólóan. Hogy mindannyian tudják, milyen jellemvonásukban kell erősíteniük vagy éppen visszafogni magukat. K.M. „Általában mindenki boldogan veszi tudomásul, ha rossz tulajdonságaira is fény derül ” a hírlap 5 A vers nem tartja el magát Nem tudom, a költségvetés hány százaléka támogatja a magyar könyvkultúrát. És tudom: az íróknak senki sem szavatol valaminő minimálbért. Attól tartok, az olvasót ez nem is érdekli. Fontosabb, nem dotálható a szalámi, a tőkehús vagy a kenyér. Netán a tej. Az írók sorsa ma nem közügy. Kína kivételével tudtommal sehol nem kapnak fizetést azért, mert írók. Ez azonban nemcsak az olvasót,az írót sem érdekli már. Tudja, ő az elsők között kénytelen és köteles a piacgazdaságra történő átállás óriási döccenőjét elviselni. A gond csak az, hogy a vers sosem volt piacgazdasági műfaj, sosem tartotta el magát, ezután sem fogja. Halvány bárók, önzetlen mecénások pedig egyelőre nincsenek. Az önzők is eltűntek. Az ünnepi magyar könyvhét budapesti sátrai között battyogok a Vörösmarty téren. Jóval több körülöttem az író, mint az olvasó, és amennyi könyv itt elfogyni látszik, az éhkopra sem elég. Ugyanezt tapasztaltam szombaton dedikáló szerzőként Egerben is — a vendégszeretet nagyobb volt, mint a fizetőképes kereslet. Úgy tetszik, nemcsak a költségvetés nem tud még töredékzászlókat sem áldozni a könyvre —az olvasó sem. Piac már van, gazdaság még nincs, író még van, olvasó kevés. Téved, aki azt hiszi, ez az író panasza. Az író tudja, hogy az irodalom jó része többnyire ingyenes „másodállásban” született. Munkaidő után, kenyérkereset után. A mi tájainkon rövid, néhány évtizedes rendkívüli állapot kivételével az írók zöme nem a szépirodalomból élt. A gond nem elsősorban az írók anyagi léte. A gond az, hogy az ország szellemi GDP-je veszedelmesebb csökkenésnek indulhat, mint a gazdasági GDP. Amely három betű, ugyebár, a bruttó nemzeti össztermelés nemzetközi nevét rejti — szellemi változatára nemigen ismerünk szót. Talán azért nem, mert Ady és Shakespeare számokban nem fejezhető ki. A helyzeten sajnos, nemigen segítenek az örökölt ünnepi könyvhetek, tavaszi fesztiválok, nyári szabadtéri programok, politikailag mellékízes alapítványok. És úgy tetszik, már senkit sem tudunk meggyőzni arról, hogy a nemzet mennyit kereshetne a ráfizetésen. Bodor Pál Kiállítás a volt iskolában Diáktárlat Hűséges diák Varga Zsolt, a Körösi Csoma Sándor iskola tanulója: abban az intézményben mutatja be alkotásait, amelynek évekig tanulója volt — a Körösi Csoma Sándor iskola hetedikesének a József Attila Általános Iskolában nyílik kiállítása. A Varga Zsolt rajzaiból rendzett diáktárlatot június 8-tól, holnap délután fél háromtól tekinthetik meg az érdeklődők. Még javában tartott a II. világháború, amikor megkezdődött a kelet-európai országokban élő német nemzetiségű lakosok kálváriája. Idén ötven esztendeje, hogy a „felszabadított” területekről „malenkij robot”-ra hurcolták őket —az őslakosokkal együtt —, hogy azután nem sokkal immár „törvényesen” is megkezdődjön kitelepítésük. Írásunk a fél évszázaddal ezelőtti eseményekre pillant vissza: egyrészt felvillantja azokat a világpolitikai indítékokat, motívumokat, amelyek a németség sorsának alakulását befolyásolták, másrészt egy község, Mezőfalva — az egykori Hercegfalva — lakosai sorsának alakulásán keresztül próbálja felidézni a kort. Nem számonkérési szándékkal, csak emlékeztetőül. 9. Volt olyan hét, hogy kilenc volksbundista is megszökött (Fehérvári Népszava, 1946. március 23.), csakhogy családjával együtt vághasson neki a bizonytalan jövőnek. De volt aki már nem érte meg a kitelepítést. Erről tanúskodik Fejér vármegye árvaszékének 3310/árv. 1946. sz., április 16-án kelt leirata a hercegfalvi elöljárósághoz. „Véghatározat Wittmann Antalné sz.: Wurst Magdolna hercegfalvi volt lakos hagyatékában. Nevezett 1945. január 26-án végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt. Arvaszék tudomásul veszi, hogy kiskorú Wittmann Katalin érdekében Wittmann Antal gyakorolja az atyai hatalmat..” A felzeten megjegyzés: „Nevezettek kitelepültettek (sic!), vagyonuk nincs. Irattár IV. 28. (olvashatatlan aláírás) vezetőjegyző.” Kitelepítés Hercegfalváról Hercegfalvára 1946. május 9-én érkezett meg a kitelepítési miniszteri biztos, a Népgondozó Hivatal kirendelt személyzete, a mentesítő bizottság, az egészségügyi bizottság és a vagyonösszeíró bizottság.39 A kitelepítések idején a községben egy külön erre a célra szervezett, megyei irányítás alatt álló úgynevezett kitelepítési zászlóalj látta el a karhatalmi feladatokat. A helyi rendőröknek csak útvonallezárási feladat jutott.40 A falu több mint három hétig el volt zárva a külvilágtól, olyannyira, hogy a község határában lévő földekre sem mehetett ki senki, még a mezőgazdasági munkák elvégzése céljából sem.41 A kitelepítésre ítélteket összegyűjtötték , egy nyolcvankilós csomagot és élelmet vihettek magukkal — egyéb ingóságaikat a falu főterén kellett lerakniuk. (Az 1946 tavaszán hozott végleges elkobzási határozatok értelmében Hercegfalván 196 gazdaságot koboztak el a volt volksbundistáktól.)42 A Fehérvári Népszava 1946. március 25-i számában tudósít ismét az áttelepítésekről „Júniusban befejeződik a svábok kitelepítése Fejér megyéből” címmel. A lap többek közt a következőket írja: D. Kiss Csaba Kitelepítve „Hónapok óta folyik a nagy népvándorlás... Hosszú szerelvények szállítják haza a magyar életbe beilleszkedni nem tudó, sőt azzal szembehelyezkedő, s a német imperialista törekvések zsoldjába szegődő svábokat... Fejér megyéből eddig közel 8000-en adták át helyüket a magyar telepeseknek. Jelenleg Vértesacsa svábjait viszi a vonat. A következő falu Nadap lesz. 27- én indítják el a hercegfalviakat, s ezzel a megye területének legnagyobb részén befejeződik a kitelepítés.” A forrásként használt Mezőfalva története című helytörténeti kiadvány a kitelepítés végső aktusáról a következőket írja: „... május 28-án befejeződött a németek egy részének, a német nemzetiségű és volksbundista lakosok áttelepítése. 1946. május 28-án 1299 hercegfalvi németet telepítettek át Németország amerikai megszállási övezetébe." A kitelepítés dátuma azonban pontatlan. Ezt támasztja alá a Fehérvári Népszava 1946. május 28-i (keddi) számának 1. oldalán közölt tudósítás, amelynek címe: „Minden ellenkező híreszteléssel szemben rendben folyt Hercegfalván a svábok kitelepítése”. A tudósítás beszámol arról, hogy „A közeli napokban híreket terjesztettek Székesfehérváron, hogy Hercegfalván zavarok vannak a svábok kitelepítése miatt. A suttogás—mint legtöbbször—most is rémhírnek bizonyult. Minden a legnagyobb rendben folyt le a faluban — mondotta Pártos Pál főkapitány, aki maga is kiszállt a helyszínre. A kitelepítő vonat már vasárnap el is ment (tehát május 26-án!—a szerző!), s azonnal megkezdődött a megmaradt vagyon elosztása. A telepesek mellett elsősorban a falu, s a környék nincstelen cselédeit látták el felszereléssel, hogy a magyar kézbe került munkaeszközökkel a múlt kisemmizett, munkára kész dolgozói most már teljes erővel építsék a szebb jövőt. Ugyancsak a kitelepítő vonat 26-i, vasárnapi indulását támasztja alá Ruppert Teréz visszaemlékezése: — Két napig állt az állomáson a szerelvény, hogy miért, azt nem tudtuk. (Valószínűleg ez lehetett az oka a Fehérváron elterjedt, s a helyi Népszava által az előbbiekben cáfolt híreknek. — A szerző.) Mi, itthon maradottak hordtuk ki a vonathoz az élelmet és a vizet. Tíz család és a holmijuk volt egy vagonba bezsúfolva. Végül vasárnap este tizenegy órakor indult ki a szerelvény az állomásról. Ott volt a „búcsúztatásnál” a helyi zenekar is, s amikor elindult a vonat, a Boldogasszony anyánk kezdetű egyházi dalt játszották. Mindenki zokogott, a vonaton ülők és az itthonmaradottak egyaránt. Sokan ugyan nem maradtak szülőhelyükön, mert az 1941-es népszámlálás adatait alapul véve mindössze 601 német anyanyelvű lakos mentesült az áttelepülés alól.43 A kitelepülések után : A kitelepítettek vonatának távozásával az újkori magyar történelem egyik nagy exodusa még nem zárult le. „Utórezgései”, különböző formában még sokáig éreztették hatásukat. 1946. július 11-én az elöljáróság feljegyzést küldött a községi rendőrbizottságnak, amelyben arról tájékoztatott, hogy Drapos Imre és László József a kitelepített Schneider József búzáját learatták és Szelmann Sándor fuvarossal behordanák a terményt. Az elöljáróság a legszigorúbb büntetést kérte a búzatolvajokra, csakúgy, mint Hakstok György és Sándor esetében, akik szintén a kitelepítettek gabonáját aratták le.44 Dr. Szabó Kámán celldömölki ügyvédi irodája 1946. július 25- én keltezett levelében családi ügyben kérte a közjegyző segítségét. _________________ (Folytatjuk) Mezőfalva története 40 Szatmári István visszaemlékezése 4^ Sz. I.-né Ruppert Teréz visszaemlékezése 4 Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4., 319. oldal 43 Mezőfalva története 44 FMI. Hercegfalva község iratai 1946. (1001—20001