A Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 214-239. szám)

1994-10-05 / 217. szám

1994. október 5., szerda Az elsődleges cél a nemzetközi­­ kupaszereplés kivívása Menet közben lesz csapat A hosszúra nyúlt holtszezon után ma délután 17 órakor a Dunaferr Sportcsarnokban megkezdi bajnoki menetelését a Dunaferr SE NB I -es női ké­zilabdacsapata. Első ellenfelük a TFSE gárdája, amely ellen il­lene magabiztos győzelemmel bemutatkozni. A budapestiek várható játék­erejéről Deli Ritát kérdeztük, aki tavasszal még a testnevelési egyetemistákat erősítette. — Nehéz megjósolni, hogy mire lesz képes a mai riváli­sunk. Mivel diákcsapatról van szó, minden évben jelentős vál­tozáson mennek keresztül. Az idén hárman jöttünk el tőlük. Úgy érzem, meggyengültek. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy mindig nagyon haj­tanak. Ellenünk is mindent meg fognak próbálni, de a győzel­met mi szerezzük meg. Laurencz Lászlónak, a Du­naferr szaktanácsadójának nem volt könnyű dolga, amikor a rajtra fel kellett készítenie a lá­nyokat. Arra a kérdésre, hogy mennyire állt össze a csapat, rö­viden csak egy szóval válaszolt. — Sehogy. Az Európa-baj­­nokság előtt alapozó munkát végeztünk, utána pedig csak egy hét állt a rendelkezésünkre. Ez nem elég egy csapat össze­­csiszolására, három új ember beépítésére. Gondjainkat nö­velte, hogy Mátyás és Gabnai hosszú időre kidőlt a sorból. — Némi szerencse, hogy a sorsolásra nem panaszkodhat­nak... — Az első öt fordulóban lát­szólag könnyebb ellenfelek el­len szerepelünk. Remélem, ez idő alatt kialakul a csapat. — Milyen célkitűzéssel vág­nak neki az idénynek? — A bajnokságban az első három között kell végeznünk, de az alapcél, a nemzetközi ku­paszereplés kivívása. — Kik kezdenek a TFSE el­len? — A Meksz, Pálffy, Németh, Siti, Deli, Berdiam­ene, Kocsis összetételű gárdát szeretném pályára küldeni. A. Cs. Szombaton a Pécsi FC ellen illene nyerni Küzdöttek a lányok Budapesten vendégszerepelt vasárnap a Pentele OB I-es női labdarúgócsapata. Az ötödik fordulóban a Renova ellen lép­tek pályára a dunaújvárosi lá­nyok. Sajnos tartalékos össze­állításban vették fel a küzdel­met a jónevű ellenfelük ellen, hiszen több kezdőjátékos hi­ányzott betegség és sérülés miatt. Renova—Pentele 4-0 (0-0) Pentele: Páka—Kiss, Simai, Szerényi, Czum, Paulik É., Tóth K., Hergert, Borsos, Nagy A., Héder. Edző: Szentandrássy Gyula. Az első félidőben végig tá­madott a fővárosi együttes, de a vendégek fegyelmezetten véde­keztek. Csupán egy két kontra­támadás jelentett veszélyt a Re­nova kapujára. A második já­tékrész első percében rögtön gólt kapott a Pentele. Egy be­adás felpattant Simai lábán, a labda átpördült Pókán, a hosszú oldalon egyedül érkező Renova játékosnak nem volt nehéz a há­lóba lőnie. A gólt követően kie­gyenlített küzdelem után a 60. percben született a második ta­lálat, egy jól eltalált távoli lö­vésből. Ezután „fejben” elfá­radtak a penteleiek, aminek még két kapott gól lett a követ­kezménye. Összességében el­mondható, becsületesen küz­döttek a lányok a jó iramú mér­kőzésen. Jók: Páka, Simai és Szerényi. Szentandrássy Gyula: — Ebben a szezonban két egymást követő mérkőzésen nem tud­tunk azonos összeállításban fel­állni. Ez meglátszik a csapat já­tékán. Szombaton a pécsieket mindenféleképpen illene legyőznünk. G. A. SPORT Szurkolói ankét A közelgő jégkorongszezon­ra nemcsak a játékosok, hanem a vezetők is teljes gőzzel ké­szülnek. A terveikről október 11 -én 18 órakor a Dunai Vasmű Klubban szurkolói ankéton szá­molnak be a közönségnek, aho­va minden hokirajongót szere­tettel várnak. Rendkívül tömör az NB II-es tabella élmezőnye Volt kitől tanulnia A Haladás ellen mutatkozott be az NB II-ben Tóth Gábor, a Dunaferr sajátnevelésű labda­rúgója. A játékos az előkészítő csoporttól kezdve végigjárta a korosztályos csapatokat, s ti­zenhét évesen kapott lehetősé­get a felnőttek között. A Budafok elleni idegenbeli győzelemnek is részese lehe­tett, ismét csereként lépett pá­lyára. Mindkét találkozón lát­hattunk tőle ügyes megoldáso­kat. Igaz, volt kitől örökölnie a labdaszeretetet. Édesapja a Ko­hászban és az Építőkben ját­szott. Nagybátyját, a népszerű Tóth Pistát pedig nem kell be­­mutatni a dunaújvárosi szurko­­óknak. Gábor egyelőre még anul, a Kereskedelmi Szakkö­zépiskola negyedik osztályos diákja, így csak a délutáni edzé­seken gyakorolhat együtt a felnőtt kerettel. Tajti József vé­leménye szerint, az ifjúsági gár­da egyik legtehetségesebb já­tékosa, akinek természetesen még rengeteg edzésre van szüksége. ★ A budafoki győzelemmel csapatunk elérte, hogy nem szakadt le túlzottan az élme­zőnytől, ami rendkívül tömör, és kiegyensúlyozott. A Nyugati csoport állása 1. Siófok 7 5 11 18-6 16 1 BKV Előre 7 5 11 14-9 16 3. Mohács 7 4 12 13-8 13 4. Baja 7 4 12 12-10 13 5. Százhalombatta 7 4 1 2 8-8 13 6. Veszprém 7 3 3 1 10-4 12 7. Dunaferr 7 3 3 1­5-2 12 8. Keszthely 7 3 2 2 15-10 I­ 9. Paks 7 3 2 2 11-9 11 10. Haladás 7 3-4 11-8 9 1I. Budafok 7 2 2 3 9-14 8 Il Matáv SC 7 2 1 4 11-14 7 13. Beremend 7 2 1 4 8-12 7 14. Tatabánya 7 1 1 5 5-9 4 15. PVSK 7 1-6 6-17 3 16. ESMTK 7 1- 6 6-22 3 A bajnokikon bizonyíthatják, hogy megérik-e a pénzüket Hokis trió Nyitráról Ha minden igaz — elsősor­ban ez az időjárás függvénye — a hét végén már hazai jégen gyakorolhatnak a Dunaferr SE jégkorongozói. Az edzésekre kilátogató szurkolók a már jól megszokott arcok között né­hány újat is felfedezhetnek majd. A vezetés lecserélte a ta­valyi ukrán idegenlégiósokat. A külföldieknek fenntartott státu­szokat ezúttal szlovák „vendég­­munkásokkal” töltötték be. Két rutinos csatár, Karol Kolecsá­­nyi (33 éves) és Ivan Hrtus (32) mellett egy fiatal kapus, Peter Hradiczky érkezett Du­naújvárosba. Kolecsányi és Hrtus tíz éven keresztül játszott — nem is akárhogy — egy sorban a Nyit­­ra felnőttcsapatában. Hra­­diczkyt tehetséges kapusnak tartják a társai. Peter a Nyitra juniorcsapatának volt az első számú kapuvédője, majd a be­vonulásáig a felnőttek között számított második „portásnak”. A tavalyi szezont a Beszterce­bánya első osztályú katonacsa­patában töltötte, ahol komoly érdemeket szerzett az ötödik helyezés kivívásában . Milyen játékerőt képviselt Csehszlovákiában a csapatuk? — tettük fel az első kérdést Hrtusnak, aki hét évig volt a Nyitra csapatkapitánya. — Általában a szlovák első ligában szerepeltünk, ahol min­dig az élmezőnyben végeztünk. Három évvel ezelőtt a csehszlo­vák Szuperligában gyűjtöttük a pontokat. Legutoljára pedig az önállóvá vált Szlovákia Extra Ligájában léptünk pályára. — Hogyan kerültek kapcso­latba a dunaújvárosi egyesü­lettel? — Az itteni vezetők kerestek meg minket. Hamar megegyez­tünk, szívesen jöttünk Magyar­­országra. Szimpatikusnak talál­tuk, hogy a csapat komoly ter­veket tűzött ki maga elé. — Mi a véleménye a Duna­ferr csapatáról ? Erre a kérdés­re már Kolecsányi válaszolt. A Fiatal társaság, amelyben óriási lehetőségek rejlenek. Ha fedett pályával rendelkeznének, és többet edzhetnének jégen, nagy jövője lehetne a gárdának. Eddig el sem tudtuk képzelni, hogy nyitott pályán is lehet ilyen szinten hokizni. Bővebbet akkor tudunk majd mondani, ha már több mérkőzésen túl­leszünk, akkor jobban megis­merjük a csapatot. Egyébként jól érezzük magunkat, remek a hangulat, úgy látom, befogad­tak minket. — Mennyire voltak tisztában a magyar jégkorongsport erejé­vel? — Ismertük a magyar hokit. Jó kapcsolatban voltunk mindig az itteni klubokkal. Több csa­patuk ellen is játszottunk. Tehát nagy meglepetés nem érhet minket. Miként vélekedik Kereső Ár­pád, a csapat edzője új jégko­­rongozóiról? — Úgy érzem, jó vásárt csi­náltunk velük. De véleményt csak a bajnoki meccsek után tu­dok róluk mondani, ott bizo­nyíthatják, hogy megérik a pénzüket. A tavalyi légiósaink­kal nem lehet őket egy lapon említeni. Mind játékban, mind emberi tulajdonságokban az ukránok fölé nőnek. Agárdy Itt még „nyári felszerelésben” a szlovák triumvirátus. Balról jobbra: Kolecsányi, Hradiczky, Hrtus Horgász a Tiszánál Horgászversenyt rendeztek az elmúlt héten, szombaton Szegeden. A Tisza-parti város­ban az Eurosztár Szeged Ku­páért küzdöttek a felnőtt és ifjú­sági korú versenyzők. A viadalon részt vett Hegyes Zoltán, a Dunai Vasmű Horgá­szegyesület fiatalja is, aki fe­hérvárcsurgói győzelme után ezúttal az értékes második he­lyet szerezte meg. Kategóriájá­ban tizenkilencen indultak, köztük több ifjúsági válogatott kerettag is. Az ezüstérem megszerzéséhez 5060 gramm hal kifogására volt szükség a háromórás viadalon. Ezzel a teljesítménnyel elmaradt az elmúlt heti viadal fogásához képest, ami 7500 gramm volt, de ugyebár minden vízben más­képp „harapnak” a halak. Az elért második helyezés remélhetően elegendő lesz ahhoz, hogy felfigyeljenek rá az ifjúsági válogatott szakve­zetői. Felnőttben az első érem Jól ugrottak A végéhez közeledő atlétikai szezonban jól szerepeltek a DAC-os atléták. A serdülő „B”-s országos bajnokságon két ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Váczi Já­nos rúdugrásban 310 cm-rel, Fehér Román magasugrásban 158 cm-rel lett 2., Szőllősy László rúdugrásban 280 cm-rel 3. helyezést ért el. Fehér Ro­mán rúdugrásban még egy 4. helyet is szerzett. Felnőtt bajno­ki bronzérmet szerzett 350 cm­­es átlaggal a rúdugrócsapat, a DAC történetében először. Váczi Márk (360), Apáczai Zol­tán (360), Fü­löp Tibor (340), Zeker Nándor (340), Csobánczi Péter (320). A serdülő „B”-s rúdugrócsapat is 3. lett 277,5 cm-es átlaggal (Váczi J., Mar­­kovics, Fehér, Rácz, Szöl­lőssy). A fiú magasugró csapat 160 cm-es átlaggal lett ötödik. a hírlap 7 Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság A megyei labdarúgó-bajnok­ság Cerbona csoportjában a nyolcadik fordulón jutottak túl az együttesek. A körzetünkbe tartozó csapatok közül idegen­ben nyert a Perkáta és az Előszállás, míg az Iváncsa— Mezőfalva mérkőzés döntetlen­nel zárult. Meglepő győzelem Mezőszilas—Perkáta 0-3 (0-1) Az elmúlt héten még listave­zető mezőszilasiak otthonában nagy meglepetésre magabizto­san diadalmaskodott a Perkáta csapata. A vendégek az első félidőben megszerzett egygólos vezetésüket a szünet utáni bátor játékukkal tovább növelték, és megérdemelten vitték haza mind a három bajnoki pontot. Ezzel a győzelemmel felzár­kóztak a középmezőnybe. A következő fordulóban a Sza­badegyházát fogadják hazai pályán. Belőtt gólhelyzetek V­ajta—Előszállás 2-5 (1-2) A vendégeknek a második félidőben remekül sikerült kihasználniuk a gólhelyzetei­ket, szinte minden megoldásuk sikeres volt. Az előszállásiak ezzel az idegenbeli győze­lemmel felkapaszkodtak a do­bogó harmadik fokára. Legkö­zelebb a Tác-Csősz gárdáját fogadják győzelmi reménnyel. Igazságos döntetlen Iváncsa—Mezőfalva 3-3 (0-1) Gólokban gazdag mérkőzé­sen igazságos pontosztozkodás született a rangadón. Szünetben a vendég mezőfalviak vezettek egy góllal, de a hazaiaknak si­került egyenlíteniük. A döntet­len eredményt követően a két együttes az egymást követő 5-6. helyet foglalja el a tábláza­ton. A kilencedik fordulóban az Iváncsa a sereghajtó Cecéhez utazik, míg a Mezőfalvához az elmúlt hét végén hazai pályán vereséget szenvedett Mezőszi­­las érkezik. A nyolcadik forduló további eredményei: Seregélyes—Ce­­ce 3-0 (0-0), Tác-Csősz—Ká­lóz 2-3 (2-2), Szabadbat­­­tyán—Sárszentmiklós 7-2 (1-0), Sárosd—Ráckeresztúr 3-3 (1-1), Szabadegyháza— Füle 4-1 (2-1). A csoport állása 1. Szabadegyháza 8 6 11 29-12 19 2. Szabadbattyán 8 6 1 1 23-7 19 3. Előszállás 8 6 11 18-10 19 4. Mezőszilas 8 6-2 19-10 18 5. Mezőfalva 8 5 2 1 26-7 17 6. Iváncsa 8 4 1 3 21-12 13 7. Tác-Csősz 8 3 2 3 15-16 I­ 8. Perkáta 8 3 1 4 12-16 10 9. Kálóz 8 2 3 3 12-12 9 10. Seregélyes 8 3-5 16-19 9 11. Sárszentmiklós 8 2 3 3 16-27 9 12. Sárosd 8 2 2 4 8-11 8 13. Vajta 8 2 1 5 9-29 7 14. Füle 8 2 - 6 10-29 6 15. Ráckeresztúr 8 1 2 5 15-18 5 16. Cece 8 1-7 7-19 3

Next