Dunaújvárosi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-15 / 112. szám

A nap 3 Esőre várnak a földeken Az áprilisi rekordhideg után a hirtelen jött káni­kula megindította a nö­vények fejlődését, ám esőre is nagy szükség lenne. 3 Milliárdos fogá­sért százezres jutalom „Ismereteim szerint az évszázad eddigi legna­gyobb fogásáról van szó”­- nyilatkozta la­punkban Arnold Mihály a szombati marihuána­fogás részleteiről. 4 Magánklinika Kulcson Az épület földszintjén az ambulancia, a máso­dikon a műtők, a legfel­ső szinten pedig egy kis panzió is helyet kap. 11 Tíz nap a rajtig Új Hungary típusú ha­jót készítettek Mihaldi­­necz számára, aki a Formula—3-ban cím­védőként rajthoz áll. 11 Street Ball Negyedik alkalommal rendeznek utcai kosár­labda-bajnokságot , tíz kategóriában indul­hatnak a résztvevők. Dunauj­városi Imi CSÜTÖRTÖK - 1997. május 15., Vili. évf., 112. szám - Ara: 23 Ft A környezet helyben is védelemre szorul Nemcsak a pályázatokat, de a törvényt is ismerni kell A környezet védelmére vo­natkozó törvény élesen elhatá­rolja egymástól az állami és az önkormányzati feladatokat — hangsúlyozta Kaleta Jánosné, a Környezetvédelmi Főfelügye­lőség igazgatója azon a tegnapi rácalmási konferencián, ame­lyet a Duna Menti és Mezőföldi Önkormányzatok Társulása és a dunaújvárosi HÍD Egyesület szervezett. Az önkormányza­toknak környezetvédelmi kon­cepcióval kellene rendelkezni­ük az igazgató szerint, részletez­ve benne a hiányosságokat és a további terveket. Elengedhetet­len továbbá a környezetvédelmi alap létrehozása, különben a be­fizetett bírságok és egyéb járulé­kok 30 százalékát nem kapja vissza az önkormányzat. A polgármesterek és a jegy­zők sokat tehetnek a településü­kön élők környezetvédelmi szemléletének alakításában, a megelőzés és helyrehozás elvé­re építve. Az önkormányzatok érdektelenségére példa: a közel­múltban környezetvédelmi tájé­koztatót szervezett a főfelügye­lőség, 523 önkormányzatnak küldött meghívót és csupán 10 (!) jelezte részvételi szándékát. A KKA pályázati lehetőségei a jogszabályoknál sokkal in­kább érdeklik a polgármesteri hivatalokat — derült ki a KTM főosztályvezetőjének, Kiss Lászlónak a tájékoztatójából. Tavaly például 700 pályázat ér­kezett az alaphoz, összességé­ben 47 milliárd forint támogatá­si igénnyel. A bevételekből vi­szont mindössze 10 milliós ke­retet tudtak felosztani. Idén sem jobb az arány, ezért szigorúan veszik a megszorításokat. Bővül a levegő tisztaságát szolgáló pá­lyázati keret, visszaszorítják vi­szont a gázhálózat támogatását. A szennyvízzel kapcsolatos be­ruházások előtérbe kerülnek, de csak a megalapozott, szakmai­lag kifogástalan és megfelelő önrésszel rendelkezők számít­hatnak központi forrásra. A polgármesterek nehezmé­nyezték, hogy a környező tele­pülések közül sok nem került fel a környezetvédelmi szempont­ból támogatottak listájára. En­nek hiányában például Puszta­­szabolcs mostani csatornázását sem támogathatja a KKA. A konferencia végén a ban­kok képviselői ismertették a környezetvédelem finanszíro­zási lehetőségét. Körmendi Az környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokkal és támoga­tási lehetőségekkel „ismerkedtek” az önkormányzati vezetők Új irodát nyitott a DÉDÁSZ Szervezeti átalakításokra készülnek az áramszolgáltatónál Új ügyfélszolgálati irodát nyitott a Déldunántúli Áram­szolgáltató Rt. tegnap Dunaúj­városban. Korábban bérelt he­lyiségekben működött a DÉ­­DÁSZ helyi kirendeltségének ügyfélszolgálata. A Dózsa György úton, a város pénzügyi és kereskedelmi tengelyében ál­ló, nemrégiben — hosszú huza­vona után — elkészült szolgál­tatóház első emeletén (lift van!) kialakított irodák színvonalas berendezése viszont már forma­­tervezésében is híven tükrözi a cég egységesedő arculatát. Rejtő János, a DÉDÁSZ Rt. Dunaújvárosi Üzletigazgatósá­gának igazgatója megnyitó be­szédében elmondta, hogy nem egyszerű átköltözésről van szó, hiszen az új iroda szolgáltatásai is bővebbek, mint a korábbié. Nagyobb hangsúlyt kap a szak­­tanácsadói tevékenység, mely­nek főként a többtarifás rend­szer életbe lépésével nő majd meg a jelentősége. Csökkenteni kívánják azonban a pénztár for­galmát, ezzel együtt át akarnak térni a pénzbeszedésről a csek­kes befizetésre. (Folytatás a 3. oldalon) Orbán-napi fesztivál Az adonyiak Orbán napjához kötik az idén immáron negyedik alkalommal megrendezendő, gazdag programot ígérő egyhe­tes tavaszi fe­sztiváljukat. A múze­umi világnap apro­póján Adony története képek­ben címmel Pászthory Lajos szobraiból és képeiből nyílik ki­állítás a művelődési házban má­jus 18-án, vasárnap. (Folytatás a 3. oldalon) Változások felfü­reinek a vámeljárásban A szakmabelieknek tartottak konferenciát A székesfehérvári Zion Vám­iroda rendezésében tegnap a vámtörvény újabb módosításá­ról tanácskoztak a Köfém Klub­házban. Az Első Fehérvári Vámkonferenciát Arnold Mi­hály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos pa­rancsnoka nyitotta meg. Előadá­sában hangsúlyozta: a törvény­­módosítás egyik alapelve a bi­zalmi elv érvényesítése a szabá­lyozásban. Erre kell építeni az eljárási szabályokat, folyamato­kat, s ez lényegesen egyszerűsíti és gyorsítja majd az ügyintézést. Szólt az országos vámpa­rancsnok a jogharmonizáció fontosságáról is. Mint mondta, az Európai Unió országaiban ér­vényes szabályozáshoz már körülbelül 90 százalékosan kö­zelít a magyar, ennél azonban sokkal gyengébb az úgyneve­zett belső jogharmonizáció. A mindennapi gyakorlat is igazol­ja, hogy a vám-, az adó-, illetve a tarifatörvény előírásai eseten­ként egymásnak ellentmondóak — fogalmazott a szakember. A VPOP terveiről szólva Ar­nold Mihály elmondta, hogy to­vább kívánják fejleszteni a sza­kosított vámhivatali rendszert. Még akkor is, ha a fővárosban létrehozott, személygépkocsik vámkezelésével foglalkozó hi­vatal forgalma csökkent az utóbbi időben. Ez a behozatali szigorításokkal magyarázható, de például a fehérvári térségre jellemző nagy mennyiségű in­formatikai, technikai áru beho­zatala indokolja, hogy speciális szakismerettel rendelkező vám­tisztek foglalkozzanak ezzel az árucsoporttal — utalt a helyi sa­játosságokra az altábornagy. A szakmai tanácskozáson Kevevári Katalin őrnagy, a VPOP osztályvezetője az egy­szerűsített vámeljárásokról, azok engedélyeztetési rendjéről beszélt. Szendi Antal százados előadásában a vámügynökségek figyelmét arra hívta fel, hogy engedélyük keltétől számított egy éven belül — ami sokaknál közeli határidő lehet — be kell nyújtani a bankgaranciát. Zs.F. Miből vegyenek számítógépeket? Százszorszép lesz a neve ha­marosan a 26. számú napkö­ziotthonos óvodának. Az intézet dolgozói és a szülők szerint a névválasztás utal az óvoda sok­színű munkájára, és a „százszor­szép” képi megjelenítése eszté­tikus embléma tervezésére ad lehetőséget. Az oktatási bizott­ság egyhangúan támogatta az intézmény kérését — tudtuk meg a keddi ülésről dr. Deák Mária oktatási titkártól —, már csak a közgyűlésnek kell jóvá­hagyni az új elnevezést. A bizottság napirendjén a legfontosabb kérdés a számító­gépek beszerzése volt. Ponto­sabban: miből teremtsék elő az állami támogatás mellé az ön­kormányzati rész összegét. A művelődési minisztérium ugyanis — több változat felkí­nálásával — pályázatot hirdetett az önkormányzatok számára, hogy iskoláikat számítógépek­kel szerelhessék fel. A kor igé­nyei szerinti modern oktatás nélkülözhetetlen „kellékeinek” beszerzésére 1,6 milliárd forin­tot biztosítanak. A támogatásból azonban csak az az önkormány­zat részesülhet, amely maga is áldoz a vásárlásra. Talán a kí­vülállók számára sem kell ecse­telni, mennyire elkél minden fil­lér az oktatási ágazatban. Rá­adásul a Nemzeti alaptanterv előírja az informatika oktatását. (Folytatás a 4. oldalon) Lebeszélő lista A történet már ismert kies hazánkban, és a kárvallott nyilván mindent elkövet, hogy ezt a magyar rémmesét Európa nyugati felén is közkinccsé tegye. Azon túl, hogy a lábát többé valószínűleg nem teszi be ebbe az országba. Preben Olsen dán turista harmadmagával vacsorázott a budapesti Dreher halászcsár­dában. Aztán elétették a számlát, a végös­­­szeg 1 millió 41 ezer 840 forint volt. Durván hatezer dollár vagy tízezer márka. Ennyi pénzből néhány hetet lehetne eltölteni valamely ötcsillagos szállodában, esetleg egy luxushajón, valahol Jamaica közelében. Döbbenetes és felháborító gátlástalanság ez. A nyugati turisták megkopasztása egyre inkább dívik az egykori keleti blokk országai­ban. Nem meglepő, hogy a gusztustalan ka­szálással a külföldi nagykövetségek, vala­mint a hírügynökségek is foglalkoznak. A dán vendég ügyét például kommentálta az AP és a Reuter. Scott Boswell amerikai alkonzul szerint a túlszámlázás terjedőben levő gyakorlat Ma­gyarországon, s az Egyesült Államok buda­pesti nagykövetsége az ideutazó amerikai állampolgároknak készített egy „lebeszélő listát” arról, hogy mely éttermeket és éjsza­kai szórakozóhelyeket célszerű elkerülniük tisztességtelen módszereik miatt. Nyomul ez a kis ország az EU-tagság ér­dekében. Eközben jó néhányan elfelejtik, hogy arrafelé a kis csalást is nehezen tűrik, nemhogy a millióst. Azt meg főleg nem sze­retik, ha hülyének nézik őket. S az ottani em­berek, személyes rossz tapasztalataik alap­ján esetleg egymást beszélik le rólunk. Nem lenne túl felemelő, ha emiatt éppen csak megtűrt „vendégek” lennénk, valahol az európai asztal keleti peremén. Szabó Zoltán

Next