Dunaújvárosi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-18 / 140. szám
1997. június 18., SZERDA * Régen látott sikert aratott a magyar férfi kézilabda-válogatott a közelmúltban a Japánban megrendezett világbajnokságon. (A mieink a negyedik helyen végeztek.) Az eseményt a helyszínen tekintette meg két dunaújvárosi szakember, dr. Bene Gyula, a Dunaferr SE szakosztály-mendzsere és Kolics János vezetőedző. Tapasztalatait dr. Bene osztotta meg olvasóinkkal: — Először is nagyszerű élmény volt testközelből látni a világ legjobbjait. Nagyon fontosnak tartom, hogy rengeteg szakemberrel ismerkedtünk meg, bekerültünk a „nagy” kézilabda körforgásába. Találkozhattunk a legnagyobb sztárokkal. — Japánt egzotikus országnak tartják. Önök mit tapasztaltak ebből? — Érdekes, hozzánk képest fordított világot élnek a japánok. Rendkívül fegyelmezettek, az idegenekkel szemben kimondottan alázatosak. Ez meglátszott a szervezésen is. Minden nagyon profi volt. De ez nem véletlen, hiszen huszonöt millió dollárt költöttek a házigazdák a rendezésre. — A Dunaferr mit kamatoztathat abból, hogy személyesen tekintették meg a vébét? — Kolics János csak szakmai szemmel nézte az eseményeket, ő rengeteg tapasztalatot gyűjtött. Leginkább arra a következtetésre jutott, hogy az erővel szemben az ügyesség kezd dominálni a játékban. Sok kazettát hoztunk haza, ezek a felvételek is biztos hasznukra válnak majd a későbbiek során. Fontos az is, hogy rengeteg kapcsolatot építettünk ki, diplomáciai szempontból nagyon fontos volt ez az utazás. Az ősztől nemzetközi kupában indulunk, nem mindegy, hogy teljesen ismeretlenül kerülünk be a nemzetközi körforgásba, vagy úgy, hogy rendelkezünk már megfelelő kapcsolatokkal... A. Cs. Sínen van a Kárpát liga A Dunaferr indulhat a Kontinentális Kupában is . A nyári holtszezonban sem telnek esemény nélkül a jégkorongsport napjai. A csapatok zöme jelenleg az átigazolásokkal foglalatoskodik, de a Dunaferr például már három hete edz az új szakvezető, a szlovák Robert Spisák vezetésével. Közben a háttérben, a diplomáciai téren is folyik a munka. A jelek szerint elfogadták a Dunaferr SE nevezését a Kontinentális Kupára (a BEK helyett hozták létre, a bajnokságok első két helyezettje vehet részt), legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a kupa június 28-i bécsi sorsolására meghívták a dunaújvárosi vezetőket. Emellett úgy néz ki, sínen van a Kárpát Kupa is. A jelek szerint a lengyel bajnokság negyedik-ötödik helyezettje, a STS Sanok és a KS Cracovia, a cseh első osztályú BH Prostejov és Slavia Trebic, a szlovák első osztályú Danubia Bratislava és Polygon Nitra, valamint a horvát és a jugoszláv bajnok, vagyis a Medvescsak Zágráb és a Crvena Zvezda jelezte részvételét az FTC, a Dunaferr, az Alba Volán és az ÚTE mellett. A liga részleteit a csapatok vezetői a napokban dolgozzák ki Fehérváron. SPORT DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 7 Szakma és a diplomácia Huszonötmilliót költöttek a vébére a Japánok Zöld jelzés az elnökségtől 4 Ha úgy vesszük, a Stadler kizárása az NB I-ból más felhangot ad a Dunaferr-labdarúgók teljesítményének értékeléséhez. Gyorsan hozzáteszem: csak abban az esetben, ha a közeli napokban kiderül, a dunaújvárosi csapat jogot kap az élvonalbeli induláshoz. Persze a tények tények maradnak, a Dunaferr bajnoki szereplése olyan lett, amilyen lett, csak a következtetések, az újabb célok kitűzése változhat meg alaposan. Hagyjuk egyelőre az esetleges felkerülést, nézzük inkább, mit és hogyan teljesített a Gálhidi György vezette focicsapat! Az új vezetőedző csapatépítése sikeresnek mondható. Elérkezett oda az együttes, hogy sajátos játékstílussal rendelkezik, nagyon sokat fejlődött az összjáték, a játékosok hozzáállása, és az akarati tényezők magasabb színvonalhoz vezettek. Ami sajnálatos: a szakosztálynak nem sikerült még a hazai mérkőzésekre „kicsalogatnia” a nézők tömegét. A megoldást továbbra is keresni kell. Bár az is igaz, az élvonalbeli szereplés gyökeresen megváltoztatná a még passzív szurkolók elhatározását. A szakmai munka értékelését természetesen a tavaly nyári felkészüléssel kell kezdeni. Gálhidi edzőnek legfontosabb feladatát a csapat fizikai állóképességének alapos javítása jelentette. Kiderült közben az is, hogy kevés a gyors játékos, viszonylag magas az átlagéletkor. S ez már akkor felvetette a menet közbeni erősítés kérdését. Tény, hogy a Dunaferr gyengén kezdte a bajnokságot. Hét mérkőzés után a tizedik helyen állt. Az utolsó nyolc mérkőzés viszont öt győzelemmel és három döntetlennel végződött. Majd megtörtént az erősítés. Leigazolta a szakosztály Tamást, Szalayt és Wukovicsot. (A két utóbbi rutinos játékostól, most már elmondhatjuk, sokkal többet vártunk.) Az igazolások arra azért jók voltak, hogy erősödött a cseresor, és a konkurencia is. Az őszi szezonban a Dunaferr a második helyen végzett. Az NB II-ben a legtöbb gólt rúgta, és már hatvan-hetven percig képes volt jó iramban játszani. Télen érkezett a csapathoz az ukrán Martynnouk, felépült sérüléséből Ács és Salamon. Igen kemény felkészülés közben a Dunaferr sorra verte előkészületi mérkőzéseken az első osztályú együtteseket. Megvolt a remény arra, hogy a vezető Gázszert előbbutóbb utoléri, sőt lehagyja a Dunaferr. Ám ez mégsem sikerült. Ez egyrészt azért történhetett, mert a rivális egyszerűen nem volt hajlandó megbotlani. (Mint kiderült, a Gázszer nagyon eredményesen igazolt.) De ami döntőnek bizonyult: az alapozás után megint gyengébbre sikeredett a csapat szezonkezdése. Ennek oka lehetett a frissesség hiánya fizikailag, bizonyos szakaszonként vissza-visszatérő kiengedés fejben, a „húzó” emberek kevés száma, az irányító középpályás játék további gondja, a kevés góllövő. Tény viszont, hogy a csapat később egyre jobb eredményeket ért el. Taktikai, technikai téren sokat fejlődött. Stílusosan, különösen kontrákban játszott nagyon jól. A bajnoki cím elnyerése végül is nem sikerült, a csapat az osztályozás második helyén végzett. A Stadler elleni két mérkőzésen történteket pedig már jól ismerjük. A Dunaferr hajszállal maradt le a futballpályán az NB I-ről. Összegezve leírható: az igényes vezetési és szakmai munka nyomán kialakult egy egységes, egyet akaró, a szakmában sokat fejlődött labdarúgócsapat. Ez a megállapítás lehetett az alappontja az elnökségi döntésnek, amely a múlt héten továbbra is megszavazta a bizalmat. Vagyis: ezek után sem szabad arról lemondani, hogy Dunaújvárosban a jó pár élvonalbeli csapatsportág mellett ne legyen a közeljövőben első osztályú focicsapatunk. Ehhez a tervhez és munkához adott zöld jelzést a Dunaferr Sportegyesület elnöksége. Amennyiben az NB I B-ben folytatja a csapat a játékot, jövőre az első vagy a második hely megszerzése a cél. (Vagyis: ismét az élvonal...) Gálhidi Györggyel — akinek továbbra is Fúrják László lesz a segítője — egyéves szerződést kötött a szakosztály. Ami eddig biztos: Szabó Zsolton kívül, aki Paksra akar menni, senki sem jelentette be távozási szándékát. Sowunmi és lengyel külföldi próbajátékon méretteti meg tudását. Sorsuk kérdőjeles. Az egyesület nem kíván szerződést kötni Szalayval, Ivanovval. Pécsről két játékos írt alá a Dunaferrhez: Tököli Attila és Jaki Antal. Fiatalokat várnak az Újpest és a Vasas tartalékcsapatából, és számíthatunk a dunaújvárosi fiatalokra, Vaskóra, Kócziánra és Harmatira is. Jankó Árpád Lengyel Ferenc volt a Dunaferr legeredményesebb támadója. Bajnokin és a két osztályozón összesen tizenkilenc gólt szerzett Vállalnák az újabb osztályozót A Stadler FC három évvel ezelőtti vesztegetési kísérlet miatt — Tőzsér Géza és Sorin Cigan ügye — az akasztói gárdát az NB I B-be sorolta vissza az MLSZ fegyelmi bizottsága. Az ügyhöz a szövetség természetesen csak a közelmúltban „fért hozzá”, mivel három év után a bírósági ítélet csak most emelkedett jogerőre. A döntés ellen természetesen Stadler József elnök fellebbezést nyújthat be, amelynek elbírálása a jövő hét végén várható. Amennyiben a mostani fegyelmi döntés marad érvényben, a Profi Ligának kell eldöntenie, hogy a Dunaferr automatikusan bekerül-e az első osztályba, vagy a dunaújvárosiak ismét osztályozót kénytelenek játszani a III. kerület csapatával. A Dunaferr vezetése a mai napon kijelentette, hogy semmi összefüggés nincs a csapat sikertelen osztályozója és a Stadler-ügy között, amit Stadler József nyilatkozatai sugallanak. A Dunaferr természetesen vállalja az esetleges ismételt osztályozót is. A Szabadegyházáé az arany A Fejér megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Gorsium ÁFÉSZ csoportjában is befejeződött a tavaszi szezon a hét végén. A Besnyő — Iváncsa rangadón vendéggyőzelem született. Ezúttal kikapott az Előszállás, a Nagykarácsony és a Perkáta. A Perkáta már korábban elbúcsúzott a másodosztálytól, a Nagykarácsony — veresége ellenére — viszont megúszta a kiesést, így jövőre is a másodosztályban szerepelhet. Rácalmás-Kulcs — Sárszentmihály 2-0 (0-0) Rácalmás, 300 néző. Vezette: Zloch: Rácalmás-Kulcs: Papp — Laki, Romhányi, Szabó, Kiss (Garda /.), Varga, Zab (Boncz), Rinkó S., Szatmári, Sárai, Lugosi. A találkozó első játékrészében — gólhelyzeteik alapján — már öt-hat góllal is vezethettek volna a hazaiak. Szünet után egy ideig kiegyenlített küzdelem alakult ki, majd a rácalmásiak kerekedtek ismét felül, és nyerték meg a büntetőt hibázó vendégek ellen a találkozót. Az újonc rácalmásiak ezzel a győzelemmel a negyedik helyen végeztek. Gólszerzők: Szatmári, Sárai Jók, Papp, Romhányi, Rimkó 5., Szatmári, Sárai, Lugosi. Besnyő — Iváncsa 0-1 (0-1) Besnyő, 700 néző. Vezette: Termő. Besnyő: Bokréta — Juhász, Gábor J., Csuszd, Vas, Jámbor (Búzás), Szalados, Koncz (Gábor J.), Bula (Becséri), Gábor 11., Rákász. Iváncsa, Nagy — Tóth, Füsi, Kállai, Liebex, Titz, Szűcs, Huszár (Auer), Juhász, Kun, Kölczei (Miiler). A szomszéd községek rangadóján az első félidőben a vendégcsapat volt a jobb, és megérdemelten szerezte meg a vezetést. Szünet után kiegyenlített játékot láthatott a közönség. A hazaiaknak több egyenlítési lehetősége is akadt, ezeket elhibázták, így a bronzérmes iváncsaiak nyertek és örülhettek. Gólszerző: Szűcs. Jók: Bokréta, Juhász, Bula, illetve Nagy, Titz, Szűcs. Nagykarácsony — Sárszentmiklós 0-2 (0-2) Nagykarácsony, 250 néző. Vezette: Gráczer. Nagykarácsony: Mondovics — Németh J., Németh J., Rablász, Németh Gy. (Ősi), Csizmadia (Kovács), Molnár (Lepsényi), Romhányi, Zsebők, Peterdi, Nagy. Az elképzelés nélkül játszó hazaiak ellen a magabiztosabb vendégek simán nyertek. Gólszerzők: Maár, Juhász. Jó, Romhányi. Mezőszilas — Perkáta 6-1 (2-1) Mezőszilas, 200 néző. Vezette: Tóth L. Perkáta: Áldott Cs. — Sipos, Horváth, Áldott B., Rodenbücher, Domanyek, Zsákovics, Baráth, Szabó, Bogó, Palóka (Sohonyai) Az alsóházban lévő csapatok találkozóján — a már kiesett — utolsó helyen álló perkátaiak a szünet után feladták a nagyobb akarással küzdő hazaiak ellen a mérkőzést. Enying — Előszállás 2-1 (1-0) Szabadegyháza — Tác 4-0 (2-0) Cece — Ikarus 2-2 (0-1) Sárosd — Seregélyes 4-2 (2-2) Markó Lajos A bajnokság végeredménye 1. Szabadegyháza 25 3 2 102-15 78 2. Ikarus-M.hegy 21 8 1 98-264 71 3. Iváncsa 18 8 4 67-27 62 4. Rácalmás-Kulcs 15 5 10 51-46 50 5. Cece 14 5 11 47-42 47 6. Sárszentmiklós 14 4 12 48-55 46 7. Besnyő 13 6 11 59 48 45 8. Sárosd 14 3 13 48-54 45 9. Seregélyes 13 4 13 75-58 43 10. Előszállás 10 5 15 43-45 35 11. Sárszentmihály 10 5 15 46-53 35 12. Vác 8 5 17 28-66 29 13. Mezőszilas 8 3 19 41-76 27 14. Enying 7 5 18 41-67 26 15. Nagykarácsony 5 7 18 24-79 22 16. Perkáta 4 6 20 35-96 18 SPORTMŰSOR CSÜTÖRTÖK Kispályás labdarúgás: Euroszer — Pro Fair 18 óra, Autó Filter — Dunaferr Ifjúsági Szervezet és Petrányi Bt.—Volán 19 óra, főiskolai pályák: No Name — Dunaqua Therm 19 óra, radari tömegsporttelep. Orfeum — Pent Boys 19 óra, Vasvári Pál Általános Iskola sportudvara. Teke párosban A Pentele Kupa dunaújvárosi amatőr tekézők a párosbajnoksággal folytatták küzdelmeiket. A részt vevő harmincöt páros három fordulón át gurított a Béke téren. A végeredmény: 1. Fehérvári János—Dénes Attila 479 1239+2401 fával, 2. Zomi László—Trenka János 478 (253+225), 3. Gyöngyösi Erzsébet—Pomázi András 462 (215+247). ------------------------Dunaújvárosi Hírlap -----------------------A PANNON LAPOK TÁRSASÁGA tagja Ügyvezető-főszerkesztő: Elekes András • Felelős szerkesztők: Munkácsi Imre, Sándor Judit Kiadja a Hírlap Press Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Kiadó és szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelet. Titkárság: telefon: (25) 412-626,410-989, tel./fax: 410-999 Hirdetés, terjesztés, műszaki előállítás: PANNON LAPOK TÁRSASÁGA Kft. 8901 Zalaegerszeg, Ady u. 60. Tel.: (92) 313-751 Ügyvezetők: Kázmér Judit, Gyerák András A lapcsoport hirdetési vezetője: Sásdi András, 8200 Veszprém, Házgyári u. 12. Tel.: (88) 406-565. Fejér megyei marketingvezető: Wappler Beatrix, 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 327-574. Műszaki vezetők: Tantalics József (lapcsoport) 8901 Zalaegerszeg, Ady u. 60. Tel.: (92)313-751. Bajusz György (Dunaújvárosi Hírlap) 2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. em.Tel.: (25) 401-844. Terjesztési vezetők: Németh János (lapcsoport) 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 348- 757. Fejér megye, Bogdány Károly 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 340-258. Budapesti Médiaképviselet: Kósa Erika 1117 Budafoki út 111. Tel.: (1) 204-4352. Nyomtatás: West Hungary Nyomdai Centrum Bt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 406-480. Felelős vezető: Dänhardt Jenő. A Dunaújvárosi Hírlap előfizethető a Pannon Lapok Társasága Kft-nél és a kézbesítőknél, Dunaújváros, Városháza tér 1. félemelet. Tel.: (25) 412-211/269 m. Előfizetési díj: egy hónapra 395 Ft, negyed évre 1185 Ft, fél évre 2370 Ft, egy évre 4503 Ft HU ISSN 1219-8153 Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti!