Dunaújvárosi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-22 / 247. szám

4 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP KRÓNIKA A címben szereplő kijelentést Nagyvenyim polgármesterétől idéztük. Mélykútpuszta ugyanis közigazgatásilag Nagyvenyim­­hez tartozik. Ám, ha valaki ös­­­szehasonlítja a két települést egymással, a fenti állítás ellen­kezője sokkal hihetőbb. Mély­kút tizenhárom kilométerre fek­szik a dunaújvárosi Dózsa Mo­zitól, ám a csekély távolság el­lenére a faluban mintha évekkel ezelőtt megállt volna az élet. Az egyetlen buszmegállóban még a hatvanas évekből ittragadt Ma­­vaut-tábla is megcsodálható... Mélykúton a múlt héten elter­jedt a hír, hogy hétfőtől bezár a bolt. Október végéig még bizto­san lesz hol tejet és kenyeret vásárolniuk a település — több­ségében idős — lakóinak, de a szóbeszéd egyáltalán nem volt alaptalan. Az üzletkének ugyan­is nincs működési engedélye, igaz, az üzemeltető hölgy nem is kérte ezt az önkormányzattól. Ha kérte volna, akkor sem kapta volna meg, mert a bolt lerobbant épületébe nincs bevezetve a víz, nincs megoldva a szennyvízel­vezetés sem. Dr. Müller Cecília tiszti főor­vos előtt nem ismeretlen a mély­kúti ügy. Nemcsak a bolt épülete van ugyanis híján a legalapve­tőbb higiénés feltételeknek, ha­nem az orvosi rendelő is. Igaz, ott épp a napokban építenek két vécét. A boltra 1992-ben adott ki az ÁNTSZ működési enge­délyt, ellátási érdekből — ahogy a főorvos asszony mondja. Mélykúton 1994 óta van ve­zetékes víz. A beruházás tizen­hat milliójába került a nagyve­­nyimi önkormányzatnak, mégis nagyon kevesen kötöttek rá a vezetékre. Három év alatt az ön­­kormányzatnak bőven lett volna ideje a tulajdonában lévő bolt­kocsma és az orvosi rendelő épületébe bevezettetni a vizet. Hogy eddig miért nem tették ezt meg? Sem a jegyzőnő, sem a polgármester nem tudja meg­mondani. A vezetékes víz egyébként nem jó, többen kap­tak már tőle hasmenést. A mély­kútiak szerint az önkormányzat nem tetetett bele a rendszerbe egy szűrőt, ám Rauf Pál polgár­­mester szerint azért zavaros a mélykúti víz, mert a vezeték­­rendszert nem használják. A bolt épülete az önkormány­zat tulajdonában van, de a Duna­­szöv Áfész bérli. Az áfész egy mélykúti hölgynek adta tovább az üzletet. A bolt sorsáról hétfőn délután tárgyalt Szabó Gábor, az áfész elnöke és a nagyvenyi­­mi önkormányzat pénzügyi bi­zottsága. Megegyezni nem tud­tak. A törvény már hét éve az ön­­kormányzatok számára írja elő kötelezően az alapellátás bizto­sítását, így a feltételeket is neki kellene biztosítania. Az épületre több százezret kellene költeni, pénze viszont nincs az önkor­mányzatnak. Az egyezkedés a jövő héten folytatódik. Szabó Gábor elmondta, hogy azért tar­tották meg a mélykúti boltot, mert nekik kétszáz ember ellátá­sa is fontos, így van ezzel a ve­­nyimi önkormányzat is. A jegy­zőnő és a polgármester is kije­lentette: akármi is történik a bolttal, az alapellátást mindig biztosítani fogják Mélykúton. A bolt bérlője, Simon Gyön­gyi nem kívánt nyilatkozni az üzletről. Ha eldőlt, mi lesz, akkor viszont szívesen beszél. — Nincs alapja annak, hogy nem törődik az önkormányzat a mélykútiakkal — mondja Nagyvenyim polgármestere. — Megcsináltuk a vizet, bár majd­nem hiába, de most azt tervez­zük, hogy jövőre rákötjük a mélykúti rendszert a nagyvenyi­­mire, és akkor rendes minőségű ivóvizük lesz. Ez is csaknem húszmilliós beruházás. Most csináltatunk vizes blokkokat az orvosi rendelőbe. Ha lenne nor­mális út, akkor nem lenne erre szükség, mert a mélykútiak át­járhatnának a venyimi központi rendelőbe. Az út amúgy igencsak kényes témának számít Mélykúton. Az anyatelepüléssel egy földút köti össze a falut, ami csak nyáron használható, így akinek Nagy­­venyimen van dolga, az jobb esetben kocsiba ül, rosszabb esetben Dunaújvárosba buszo­­zik, majd onnan Nagyve­­nyimre... Hogy miért nincs út Nagyve­nyim és Mélykút között? A pol­gármester emlékeztetett, hogy már készülnek a tervei a Ba­­racs—Perkáta útnak, amely Mélykutat is érintené. (Ám ez a beruházás nem valószínű, hogy tíz-tizenöt éven belül elkészül. Az önkormányzatoknak nincs pénzük, az állam pedig a megye északi régióit támogatja.) A mélykútiak szerint az önkor­mányzat nem törődik velük, mert az elmúlt évtizedben bőven lett volna miből megépítenie az utat, a bolt és a rendelő épü­letének karbantartásáról már nem is beszélve. Csupán Ve­­nyimnek le kellett volna monda­nia néhány dologról. Mélykútra a 62-es útról lehet eljutni. Az út a bernátkúti bör­tönig egész jó, ám a falu előtt pár száz méterrel már csak egy autó fér el rajta. A falu csendes, em­bert nem látni sehol, még a ku­tyák sem ugatnak az idegen lát­tán. Ottjártunkkor, hétfőn dél­előtt, a bolt már zárva volt, csak tízig tart nyitva. Találkoztunk a juhásszal, aki reggelente, ami­kor hajtja a nyájat, mindig beug­rik a boltba megvenni a kenye­ret, a napi ennivalót. Ha nem lesz bolt, nem tudja mihez kezd, mert legközelebb Dunaújváros­ban van élelmiszerüzlet. Addig meg mégsem terelheti a nyájat! Rácz Ria MÉLYKÚT NEM GYARMAT (?) N yugodtan gondoljon a jövőjére Életünk delelőjén túljutva hamar eljön az idő, amikor egy lombos fa védelmet nyújtó árnyékában gondtalanul szeretnénk élvezni a nyugodt pihenést. HYPO Nyugdíjpénztár ♦ kiemelten magas fedezeti alap (97%) ♦ letétkezelés a HYPO­ BANK-on keresztül ♦ befektetési tanácsadás a HYPO-Securities-en keresztül További információ a 301-5169-es telefonszámon. m­m Nyugdíjpénztár Elkészültek az értesítők és a névjegyzékek (Folytatás az 1. oldalról) — Bizonyos lépéseket ugyanis már korábban meg kell tennünk. Az előírás szerint a névjegyzékeket tizennyolc nap­pal korábban ki kell függeszte­ni. Ugyancsak addigra, október 29-ig a polgároknak meg kell kapniuk az értesítéseket. Éppen ezért szombaton és vasárnap ki­nyomtattuk a névjegyzékeket és az értesítő cédulákat. Ez utóbbin csak az időpont és a szavazóhe­lyiség címe szerepel, a népsza­vazási kérdés vagy kérdések nem. A négynapos ünnepre való tekintettel hétfőn-kedden nyomtatványokat minden tele­­­pülésre eljuttattuk. Hétfőn jegy­zői értekezletet tartok, ott el­hangzik majd minden tudnivaló, amit addigra én is megtudok. — Korábban a pártoknak is tartott tájékoztatót... — A választásoknál igen. A népszavazás esetében viszont egy választókerület az egész or­szág. A szavazatösszesítés is központilag történik majd. A helyi és megyei választási bi­zottságok sem dolgoznak, csak az országos. Mi csak technikai munkát végzünk. Gondolom a pártok a saját csatornáikon kap­nak tájékoztatást. —A választásoknál a pártok is delegálnak tagokat a szava­zatszámláló bizottságokba. És most? — A 86/1997-es országgyű­lési határozat szerint a parla­menti pártok delegálhatnak. Vi­szont ezt a határozatot kifogá­solta az Alkotmánybíróság, így a dolog még nem tisztázott. T.L. 1997. október 22., SZERDA A MAI NAP KRÓNIKÁJA „Rendszertechnika”-uralom A hajdani Szovjetunióban járva gyakorta tapasztalhatta a szemlélő, hogy egyfajta rotációban működő ellátást vezettek be. Kicsit ciniku­san fogalmazva: az egyik évben az egyik népség éhezett, míg a másik­ban egy másik, miközben akinek éppen jutott, az meggyőződhetett az ellátórendszer fejlődéséről... A manipulációt csak az sejthette, aki sokat utazott... Aki pedig utazha­tott, az örült a kiváltságainak és éppen ezért nem dohogott. Ez a tech­nika — amelyik az alapvető létszükséglethez szükséges eszközökön keresztül ténykedett—valójában a divide et impera szovjet módozata volt. Ha pedig valaki felkapaszkodott odáig, hogy az úgynevezett „no­menklatúra” (listára vett személyek, pártzsargonban kifejezve) tagja legyen, az beléphetett a kirakatok nélküli nagyáruházakba és gyakor­latilag mindenféle földi jóhoz hozzájuthatott. Ő pedig eme kedvezmé­nyét féltve nem lázongott. A kicsiny és nagy hierarchiák abban a nagy országban viszonylag jól megvalósíthatók (miként a gengsztercsalá­dok szerveződései is), ugyanis a székhelyeiket váltogató — uralmi helyzetben lévő — apparatcsikok mindenhol gondoskodtak arról, hogy valami misztikusan távoli, de nagyhatalmú felsőbbségre hivat­kozva üljenek trónusukon. (Az utazási kedvezményekből, ismeretek­ből kizártaknak pedig — ugye — a messziről jött ember azt mondha­tott, amit akart...) Az érintetteket természetesen ellenőrizte a kaszt, akiket viszont nem ellenőrzött és nem számoltatott el senki. Hogy a kommunista eszméknek igazán elkötelezett autentikus személyiséget idézzünk, Rosa Luxemburg már igen hamar felfedezte az efféle beren­dezkedés buktatóit. „Szabad választások nélkül, korlátlan sajtó- és gyü­lekezési szabadság nélkül, a vélemények szabad ütköztetése nélkül az élet kihal az összes társadalmi intézményekből és csak az élet látszata marad a helyén, amelyben egyetlen működő­ elem a bürokrácia...” Lázadás csak a kisebb kelet-európai országokban volt az eme rendszer ellen. Talán éppen azért, mert átláthatóbb közegben és méretű országokban a sunyiság könnyebben lelepleződik. 1922-ben, Trockijt követően alig két héttel, 46 bolseviknek, kö­zöttük Pjatakovnak, Preobra­­zsenszkijnek, Kosztomak és Oszinszkijnek először rémlett fel a sztálini politika veszélyes mivolta és ők is levében fogalmazták meg kétségeiket. A mai napon a Köz­ponti Bizottsághoz kézbesített le­vélben a régi forradalmárok arról szóltak, hogy egyre jobban ketté­szakad a Szovjet Kommunista bol­­seviki Párt egy titkársági hierar­chiára és a szürke párttagságra... Az apparátcsik-jéghegy problémá­ját ők is abban látták, hogy beveze­tésre került egyfajta „kinevezős­­di”. Ekképpen a felsőbb párttiszt­ségekre a tömegek által delegált ta­gok helyett az úgynevezett „kiáderek” kerültek, egy-egy fel­sőbb vezető utasítására... Trockij­­jal ellentétben, aki leginkább ve­­télytársának tekintette Sztálint és az október 8-i levelében leginkább ettől a hatalomkisajátítástól félt, az öreg bolsevikok a pártdemokrá­cia belső szabályainak átalakulá­sában látták a veszélyt. Azt is felfe­dezték, hogy a „káderpassziánsz” lényege, hogy igen sok olyan káder jelent meg, aki már csak az őt „ki­emelő” magas rangú vezetőtől függ és személyesen neki tartozik elszámolni a dolgaival. Ez az út ve­zetett pár év múlva oda, hogy a „hűség a párthoz” jelszó valódi tar­talmát a „hűség a vezérhez” váltot­ta fel... Sztálin—bár nagyon tuda­tosan használta ki a lehetőségeit— tulajdonképpen véletlenül került a főorganizátori helyzetbe. Ugyanis a titkárságon belül, egy látszólag jelentéktelen osztályt még maga Lenin szervezett meg, s ez volt az „Orgraszpred”. Ennek a feladata kezdetben nem volt más, mint az, hogy a polgárháborús viszonyok között meghatározza a helyi párt­­szervezetek számára a mozgósítási keretszámokat. Ennek az élére, a mozgékony és igen határozott, Sztálint nevezték ki. Az ő irányítá­sa alatt azonban ez szépen a párt­funkciók elosztásának ügyosztá­lyává alakult át és a Titkárságon belül egyre inkább Sztálin kezébe csúszott át ilyen okon a hatalom. Nézzünk egy példát: 1923-ban több mint 10 ezer embert küldött az Orgraszpred vidéki pártmunkára. Ebből a létszámból azonnal 5 ezer „felelős pozícióba” került... Nyil­vánvalóan az öreg bolsevikiek is észrevették ezt, mert kifogásolták, hogy nem a helyben választott sze­mélyekből kerülnek ki a testületek vezetői, hanem az apparátusból. Ekképpen az ügyosztály a no­menklatúra műhelyévé vált, amely kiemelte a vidékekről a nekik tet­sző embereket és a Titkárságból vidékre helyezte azokat, akiket maga Sztálin alkalmasnak tartott erre. Mindezen rendszeren „felül” elvileg azonban működött a párt­­kongresszusok látszólag demokra­tikus intézménye is. Nos, érdemes végig követni a félelmetesen egy­szerűen, de igen hatékonyan mű­ködő Orgraszpred szerepét ebben a rendszerben. Elvileg a kongres­­­szusi küldöttek választották meg a központi bizottságot, a KB a politi­kai bizottságot, a Szervezőirodát és azt a Titkárságot, amelynek fel­ügyelete alá tartozott az Orgraszp­red... A kongresszusok előtt azon­ban ez az ügyosztály a járások, kormányzóságok pártvezetőit már jó előre kiválasztotta, funkcióba helyezte, a nem tetsző személyeket pedig leváltotta. A kongresszusi küldöttek jelölése is ezután egy­szerű volt, mert a Titkárság által küldött apparátcsíkok közül került ki a számszerű többség. A kör itt zárult be, merthisz a Titkárság ma­ga választotta maga­ magát és a meglepetéseket is kizárták. Ilyen meglepetés lehetett volna az „alul­ról jövő ellenőrzés” is, de ebben az ördögi körben csakis egyedül Sztá­linnak volt döntő szerepe. A párt feletti ellenőrzést ezzel a módszer­rel tökéletesen megvalósíthatta. Az általa kidolgozott „győzelem­tudomány” ezt a manipulációs lán­cot jelenti. Ekképpen a rendszer ki­épültével — Lenin halála után — a „nomenklatúra demokráciában” már az sem volt lehetetlen, hogy az Orgraszpred elnöke Nyikolaj Iva­­novics Jezsov legyen (aki maga is eme cég kiválasztottja volt, miként a későbbiekben Sztálin utód, Ma­lenkov is.) 1924-ben azonban a „régi elv­társak” még formáltak maguknak olyan jogokat, hogy kritikával il­lessék az apparátcsíkokat. Erre vá­laszul Sztálin meghirdette a „Leni­ni behívót”, vagyis az arra al­kalmasnak talált (értsd alatta azt, hogy kellően szervüis lélek legyen az illető és ezért „jól szolgálja a Gazdát”) emberekkel felduzzasz­­tották a pártlétszámot. 1925. nov­ember 1-re már 1 millió 25 ezer párttagot számláltak... Jellemző módon a felsőfokú végzettséggel a XIV. kongresszus küldötteinek csak 5 százaléka rendelkezett és ezzel Sztálin kizárta az értelmiségi „okoskodókat” az apparátusból. A renden belül talán a sztálini ki­bontakozásnak leginkább útját álló lenini gárda is „vékonyka réteg” lett. 1928-ra már a párttagok 1 százalékát sem tették ki, viszont a karrierista, pozícióvadász párt­­apparátcsíkok száma rendesen nőtt. Plehanov a demokratikus és a centralisztikus elvek összevonását kritizálva mondotta: „Pártunk központja felzabálja a pártot, ugyan­úgy, ahogy a fáraó sovány tehenei megették a kövéreket...” Másutt pedig megjegyezte: a perzsa sah lett az ideál... ” Dömölki Lajos

Next