Dunaújvárosi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-30 / 253. szám

14 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP SPORT Szép eredmények egyénibenDarts az Amstel Kupáért A múlt hét végén ren­dezték Budapesten az utánpótlás vidék­bajnokságot. A Du­­naferr SE fiú tornászai szép eredményeket értek el a serdülő kettes korosztályban, annak el­lenére, hogy még három évig ebben a korcsoportban ver­senyeznek. A legeredményesebben Fü­­löp Zoltán szerepelt, aki az ös­­­szetett versenyben negyven in­duló közül a második helyen végzett. A versenyző a szeren­­kénti döntőkben is kitett ma­gáért: talajon és korláton arany-, gyűrűn ezüst-, míg ugrásban, nyújtón és lovon bronzérmet szerzett. A Dunaferr csapatából még két ifjú tehetség gazdagí­totta az éremgyűjteményt: Zin­­­nyatulin Alex talajgyakorlatá­val, Katona Viktor pedig korlá­ton nyújtott teljesítményével ér­demelte ki a harmadik helyet. Sajnos csapatban nem sikerült ilyen jól a versenyzés, csak a kö­zépmezőnyben végzett a du­naújvárosi gárda. A versenyző­ket Kovács Péter és Dobra László készítette fel. —b— A világszerte egyre népsze­rűbbé váló közösségi sport, a darts Magyarországon is tért hó­dított, hiszen napjainkban egyre többen játsszák rendszeresen ezt a sportágat. Ezért a darts ma­gyarországi szövetsége or­szágos vetélkedősorozatot indí­tott a közelmúltban. A játék ked­velői szeptembertől bármelyik általuk kiválasztott Amstel sö­rözőben bekapcsolódhattak az amatőrök számára meghirdetett versenyprogramba. Szeptember végére minden­hol kialakult a házi rangsor. A hat legeredményesebb játékos­ból álló helyi csapatok október­ben kezdték összemérni ügyes­ségüket oda-visszavágó alapon. A megyei döntőket november 15-én rendezik. A legjobbak november 30- án, Budapesten az országos döntőben a dicsőség mellett ér­tékes díjakért képviselik majd megyéjüket. Az országos győz­tes csapat pedig Magyarország színeiben versenyezhet a hol­landiai darts kontinensbajnok­ságon, ahol Európa legjobbjai­val mérhetik össze tudásukat. ÍV­ X ;o INGYEN FELÖLTÖZTETJÜK KÉSZÜLÉKÉT! Mobil Telekommunikáció Ajándék előlap, boltok minden új Pannon előfizetőnek! További részletek a boltokban. § TRADE CENTER és partnere: Titán Ker. Bt. Székesfehérvár, Budai u. 9-11. Tel.: 06/20/350-285 Kunszentmiklós, Bankos K. 3. Tel.: 06/20/229-715 Őszi Pannon-kollekció Megérkezett a Pannon GSM szenzációs őszi divatkollekciója. A kifutón­ hét rend­kívül kedvező áron megvásárolható és bé­relhető szupermodell. És a Pannon GSM a kollekcióhoz illő kiegészítőről is gondos­kodott: az előfizetési díj, készülék nélkül csupán 15 000 Ft! De csak október 30. és november 22. között! Továbbá, hogy új mobiltelefonját Ön még gyakrabban hasz­nálhassa, december minden hétvégéjén a Pannon GSM hálózatán belüli hívások ingyenesek! A Pannon GSM őszi kollekciójával közelebbről is megismerkedhet területi képviseletünkön (Székesfehérvár, Várkörút 56., tel.: 06 22 511 115), vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. További rész­letekért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 1 464 6020, 06 20 200 200-as számon. A kedvezményes készülékárak és a bérleti lehetőség csak Pannon GSM előfizetés vásárlásával együtt érvényesek. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM kártyával, a bérelhető készülékek csak a bérleti szerződésben hozzárendelt SIM kártyával használhatók! Az árak ÁFA nélkül értendők! pannon gsm ttttt Az élvonal. 1997. október 30., CSÜTÖRTÖK Hétszer találtak a kapuba a vajtai „gólgyárosok”­ ­ A dunaújvárosi kör­zeti labdarúgó-baj­nokság X. fordulójá­ban a Sárszentágota — Sáregres rangadója gólnél­küli döntetlennel ért véget. A Baracs erejéből is „csak” egy döntetlenre tellett idegenben. A Perkáta és a Beloiannisz nyert odahaza, a Vajta meglepően nagyarányú győzelmet ért el Hantoson. Sárszentágota — Sáregres 0-0 Sárszentágota, 200 néző. Vezette: Gráczer. Sárszentágota: Bognár — Sereg, Tóth A., Tóth Zs., Vinklár, Fazekas (Much), Bali (Márton), Vass (Berta), Sziksz, Magyar, Takács. Sáregres: Szabó—Molnár T., Mé­száros JBába, Mátrai, Mészáros N., Pápai, Enesei, Kilyén (Csányi), Mol­nár /., Király. A küzdelmes találkozón nem bírt egymással a tabella két éllovasa, így megosztoztak a pontokon. Dég — Baracs 1-1 (0-1) Dég, 100 néző. Vezette: Nagy. Dég: Szabó Cs. — Pálfi (Boda), Szabó P. (Németh), Koncz,Deres, Rei­­chardt, Taracski, Rohonczi, Nagy, Varga, Sebestyén. Baracs: Czibra — Vida, Somogyi, Miklós, Bójás, Hadobás, Fekete (Sza­bó Zs.), Grabecz, Szabó G., Nagy, Vá­gány. Gólszerzők: Varga illetve Vágány. Perkáta —Alap 3-0 (2-0) Perkáta, 150 néző. Vezette: Rédei. Perkáta: Martyin—Palóka, Rosta, Domanyek, Bogó, Kundaker, Zsáko­­vics, Szabó, Gallai (Fodor), Szöllősi, Poszkoli (Simon). Alap: Húsvéth — Meggyesi Cs., Szopori, Aranyos, Mohai (Már N.), Tóth, Takács, Szabó, Meggyesi /., So­mogyi (Kiss), Idei. A tabella második helyére előrelé­pett alapi csapatot ezúttal jó játékkal legyőzte az őszi szezonban hullámzó játékot produkáló Perkáta. Gólszerzők: Szabó, Bogó, Szöl­lősi. Beloiannisz — Nagylók 4-0 (0-0) Beloiannisz, 50 néző. Vezette: Nagy T. Beloiannisz: Szloska — Kiatipisz (Vlahopulosz), Prekop, Szabó J., Var­ga, Hankó, Lakakisz (Kéri), Szteropu­­losz, Szabó /., Tóth, Lajos. Nagylók: Faragó Zs.—Faragó L., Zelnik, Urbán, Németh, Nagy, Deák, Leszák, Kiss, Dám (Killer), Halász. A megfiatalított nagylóki csapat 60 percig — amíg bírta — hősiesen küz­dött. A mérkőzés végére aztán kiütkö­zött a tudáskülönbség. Gólszerzők: Tóth (2), Lakakisz, Prekop, Hantos — Vajta 2-7 (1-5) Hantos, 50 néző. Vezette: Horváth. Hantos: Agócs—Gilányi, Takács, Horváth, Bolyó, Lukics (Tórizs), Bir­­gány T., Birgány P., Zsákovics, Vass, Doktor (Tűz). Vajta: Török—Meiszter, Horváth, Berek, Bognár, Markó (Szabó M.), Mészáros, Sinka, Rupa, Szabó G., Lojd. Gólszerzők: Birgány P., Zsákovics illetve Sinka (2), Szabó G. (2), Lojd, Rupa, Markó. A mindvégig fölényben játszó ven­dégcsapat igazolta az őszi szezonban mutatott jó játékot, ezúttal ez gólok­ban is megmutatkozott. M.L. A bajnokság állása: 1. Sáregres 9 8 1 - 21- 5 25 2. Sárszentágota 10 5 3 2 22- 7 18 3. Alap 9 5 1 3 25-17 16 4. Beloiannisz 9 5 1 3 21-11 16 5. Baracs 9 5 1 3 19-12 16 6. Kálóz 9 4 2 3 26-20 14 7. Perkáta 9 4 2 3 22-20 14 8. Vajla 9 2 2 5 19-23 8 9. Nagylók 9 2 - 7 14-26 6 10. Dég 9 1 3 5 11-25 6 11. Hantos 9 1-8 12-46 3 A jégkorong Extra Liga pontos menetrendje 2. szakasz 4. forduló. November 3.: 17.30 Dunaferr SE — Ferencváros-Whirl­pool, 18.00 UTE-Fichet — Alba Vo­lán-Riceland. 5. forduló. November 10.: 18.45 Alba Volán-Riceland — Dunaferr SE, November 12, 17.30 Ferencváros- Whirlpool — ÚTE-Fichet. 6. forduló. November 21.: 17.30 Ferencváros-Whirlpool — Alba Vo­lán-Riceland, 17.30 Dunaferr SE — ÚTE-Fichet. 3. szakasz 7. forduló. November 24.: 17.30 Ferencváros-Whirlpool — Dunaferr SE, 17.30 Alba Volán-Riceland — UTE-Fichet. 8. forduló. December 1.: 17.30 Dunaferr SE — Alba Volán-Riceland, 18.45 ÚTE-Fichet — Ferencváros- Whirlpool. 9. forduló. December 5.: 17.30 Alba Volán-Riceland—Ferencváros- Whirlpool, 18.00 UTE-Fichet — Du­naferr SE. 4. szakasz 10. forduló. December 8.: 18.45 Dunaferr SE — Ferencváros-Whirl­pool, 18.00 ÚTE-Fichet — Alba Vo­lán-Riceland. 11. forduló. December 15.: 17.30 Álba Volán-Riceland — Dunaferr SE, 17.30 Ferencváros-Whirlpool — ÚTE-Fichet. 12. forduló. December 22.: 17.30 Ferencváros-Whirlpool — Álba Vo­lán-Riceland, 17.30 Dunaferr SE — ÚTE-Fichet. 1998 C C7Q|fQC7 13. forduló. Január 7.: 17.30 Fe­rencváros-Whirlpool — Dunaferr SE, 17.30 Álba Volán-Riceland — UTE­­Fichet. 14. forduló. Január 9.: 17.30 Du­naferr SE — Alba Volán-Riceland, 18.00 ÚTE-Fichet — Ferencváros- Whirlpool. 15. forduló. Január 12.: 18.45 Al­ba Volán-Riceland — Ferencváros- Whirlpool, 18.00, ÚTE-Fichet — Du­naferr SE. 6. szakasz 16. forduló. Január 16.: 17.30 Dunaferr SE — Ferencváros-Whirl­pool, 18.00 ÚTE-Fichet — Alba Vo­lán-Riceland, 17. forduló. Január 21.: 17.30 Al­ba Volán-Riceland — Dunaferr SE, 18.00 ÚTE-Fichet — Ferencváros- Whirlpool. 18. forduló. Január 23.: 17.30 Fe­rencváros-Whirlpool — Alba Volán- Riceland, 17.30 Dunaferr SE — UTE­­Fichet. 7 C79l19C7 19. forduló. Január 26.: 17.30 Fe­rencváros-Whirlpool — Dunaferr SE, 17.30 Alba Volán-Riceland — ÚTE­­Fichet. 20. forduló. Február 2.: 18.45 Fe­rencváros-Whirlpool — UTE-Fichet, 17.30 Dunaferr SE — Álba Volán-Ri­celand. 21. forduló. Február 6.: 17.30 Al­ba Volán-Riceland — Ferencváros Whirlpool, 18.00 UTE-Fichet — Du­naferr SE.

Next