Dunaújvárosi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-04 / 80. szám
1998. április 4., SZOMBAT Az esélytelenek nyugalmával készül a Dunaferr Folytatja szereplését a Dunaferr SE férfi röplabdacsapata az Extra Liga rájátszásában. Vasárnap a bajnoki címet védő Pini-Kaposvár otthonában kezdődik a három győzelemig tartó párviadal. Szerdán három szettben vereséget szenvedett az együttes a Medikémia Szegedtől, és nem jutott a Magyar Kupa döntőjébe. Az előzetes várakozásnak megfelelően a Kecskemét gárdájával játszik majd a harmadik helyért a dunaújvárosi együttes, mivel a Kaposvár szintén két győzelemmel került ellene a kupadöntőbe. A bronzéremért májusban játszanak a csapatok. Vasárnap viszont az Extra Liga elődöntői kezdődnek: Kaposvár — Dunaferr, és Szeged — Nyíregyháza a párosítással. Mivel az alapbajnokságot az első helyen zárta a kaposvári együttes, ezért hazai pályán kezdhet a negyedik helyről induló dunaújvárosiakkal szemben. A hazai környezetnek akkor van igazán jelentősége, ha ötödik találkozóra is szükség lesz. Az alapbajnokság valamennyi mérkőzését a somogyiak nyerték, mégsincs elkeseredve Kelemen István, hogy a bajnokcsapattal mérkőzik meg együttese a bajnokság elődöntőjében: — Itt már nincs könnyű ellenfél. Igaz, egyszer sem tudtuk legyőzni őket az idei bajnoki találkozókon, de a játékstílusuk kedvezőbb számunkra, mint a pillanatnyilag — szerintem — egységesebb szegedieké. Szoros mérkőzéseket játszottunk velük Kaposváron is, egy esetben pedig Dunaújvárosban mérkőzéslabdáról vesztettünk... Nem mi vagyunk tehát az esélyesek, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel indulunk a „csatába”. Veszítenivalójuk nekik van, mi az esélytelenek nyugalmával készülünk... Benke Az alapbajnokság valamennyi mérkőzését a somogyiak nyerték, még sincs a csapat elkeseredve (archív fotó) •• j; ■ ,!VSKíi4«St|!«.! nrlidse SPORT Ha Dózsa, akkor röplabda Ha Dózsa iskola, akkor leginkább röplabda. Az egykor kiváló játékos, edző, testnevelő tanár Ruffing Péter megtanította a dózsás gyerekeket remekül röplabdázni. Olyannyira, hogy a dunaújvárosi srácok évek óta ott vannak a diákolimpia országos eseményein. Sőt, tavalyelőtt a döntőben a bronzérmet is megszerezték. Igaz, tavaly nem sikerült bejutni az országos döntőbe. A figyelemre méltó eredmények alapján elmondhatjuk: a Dózsa György Általános Iskola ennek a sportágnak bázisa, s nem lehet vitás: az egész megyében egyeduralkodók. A hagyományoknak megfelelően alakul számukra az idei esztendő is. Március utolsó napján folytatódott a téli sikersorozat. Decemberben az első megyei fordulóban Dunaújvárosban is remekeltek. De most óriási fölénnyel nyerték meg Székesfehárváron, a visszavágón a megyei döntőt. A harmadik korcsoport (hetediknyolcadik osztályosok) még azzal is dicsekedhetnek, hogy játszmát sem vesztettek. Kijár az elismerés az ötödik-hatodik osztályosok csapatának is, mivel ők is elsők lettek a megyében mindössze három játszmát engedélyezve ellenfelüknek, így tehát a dózsás röpizők jogot nyertek a területi döntőben való indulásra, amely tulajdonképpen az országos elődöntőnek felel meg. Ezen a viadalon Heves és Komárom megye legjobbjaival fognak találkozni a mieink. Ruffing Péter természetesen bizakodó: — Annak ellenére, hogy nem ismerjük az ellenfeleinket komoly esélyünk van a győzelemre. Mivel ez az elődöntő csak május végén lesz, úgy gondolom, elegendő idő áll rendelkezésünkre a hibák kijavítására, a felkészülésre. A keddi megyei diákolimpiai döntő végeredménye: II. korcsoport: 1. Dózsa, 2. Arany J. (Dunaújváros), 3. Vörösmarty (Székesfehérvár), 4. Alap. III. korcsoport: 1. Dózsa, 2. Arany J., 3. Alap, 4. Vörösmarty. Egyre szebb eredményt ér el az Arany János Általános Iskola két röplabdacsapata is. A megyei döntőn Szentirmai László testnevelő együttesei a második helyen végeztek. Jankó Árpád A III. korcsoportban győztes csapat. Hátsó sor, balról jobbra: Sipos Krisztián, Bóka Gábor, Ruffing Péter testnevelő, Varga Attila, Kásádácz Richárd, Szűcs Imre. Első sor: Szabó József, Szabó Balázs, Smalkó József, Princes Gábor, Dubai Gábor Elsők a perkátai „leopárdok” A csapat következő nagy megmérettetése a májusi Világkupa A Perkáta SE Harcművészeti Szakosztályának sportolói március végén Budapesten országos Kempo Karate Palota Kupán vettek részt Pavlicsek Zsolt fekete öves mester vezetésével. A versenyre sok budapesti csapat mellett érkeztek Szegedről, Makóról, Nyíregyházáról, Bicskéről, Kecskemétről, Győrből is. Stílus szerint karate, kickbox, kung fu, kempo, jiu-jitsu, tai-jitsu irányzat képviseltette magát. A Perkáta SE sportolóinak eredményei: gyermek kategóriában, küzdelemben 1. Sóvári Norbert, formagyakorlatban 2. Németh Krisztián és 3. Sóvári Norbert. Fegyveres gyakorlatokban 2. Németh Krisztián, 3. Nagy Norbert és Palotási Tamás. A felnőtteknél: női küzdelmekben 1. Pavlicsek Zsoltné, férfiak tanuló kategóriában 1. Veres István, férfi mester küzdelmekben 3. Pavlicsek Zsolt, női formagyakorlatban 3. Pavlicsek Zsoltné, férfi formagyakorlatban 3. Pavlicsek Zsolt. Fegyveres gyakorlatban a nőknél Pavlicsek Zsoltné, és a férfiaknál Pavlicsek Zsolt egyaránt 2. helyen végzett. Az egyéni eredményesség alapján az országos csapatbajnoki aranyérmet a Perkáta SE Leopárd Harcművészet csapata nyerte. A legjobb női versenyzőnek járó különdíjat Pavlicsek Zsoltné érdemelte ki. A csapat következő nagy megmérettetése a májusi nyílt Világkupa lesz, amelyre szakosztály és az egyesület szívesen fogad támogató szponzorokat. Tornában tarolt a Vasvári A hagyományokhoz híven idén is jól szerepeltek a Vasvári Pál Általános Iskola tanulói a Diákolimpia Torna Országos Döntőjében. Az első korcsoportban a fiúk címvédőként utaztak, és meg is védték tavalyi elsőségüket. A lányoknak is sikerült a bravúros szereplés, és ezúttal ők is a dobogó legfelső fokára állhattak. Egyébként mindkét vasváris együttes fölényesen, pontokkal megelőzve riválisait nyerte korosztályában a csapatviadalt. A felsősöknél egyaránt bronzérem jutott a fiú és a lány csapatnak is. Egyéniben Fülöp Zoltán egy ezüst- és egy bronzéremet, Paprika Zsolt pedig egy ezüstéremet nyert az erős mezőnyben. Eredmények: I. korcsoport, lányok: 1. Vasvári (Béres Nóra, Galgóczi Xénia, Paksi Kitti, Vincze Pál Tímea, Joó Gabriella, Boldizsár Dóra.) Edzők: Eszenyiné Király Ágnes és Pánczél Miklós. I. kcs., fiúk: 1. Vasvári (Bernáth Zoltán, Máté Lajos, Kiss Balázs, Kleiber István, Kajári Dániel, Zinnyatulin Alex.) Edzők: Dobra László és Kovács Péter II-III. kcs, lányok: 3. Vasvári (Pinke Viktória, Gárgyán Kitti, Tóth Regina, Bodó Viktória, Batha Viktória, Prémusz Krisztina. Edzők: Eszenyiné Király Ágnes és Mirkó Zoltán.) II-III kcs., fiúk: 3. Vasvári (Molnár Sándor, Oláh Krisztián, Katona Viktor, Fülöp Zoltán, Paprika Zsolt, Bernáth Imre.) Edzők: Paprika Jenő, Dobra László és Kovács Péter. II-m. kcs., fiú egyéni: 3. Fülöp Zoltán az összetett versenyben. Gyűrű: 2. Paprika Zsolt és Fülöp Zoltán holtversenyben. A Vasvári iskola tanulóinak testnevelői: Lengyel László és Pál Péter. A középiskolások mezőnyében a Bánki Donát Szakközépiskola 3. helyen végzett csapatban (Popovics Virág, Végh Zsuzsa, Lénárt Anna, Szilágyi Bernadett, Balázsik Irén.) Testnevelő: Sólyomváriné Szuprics Ágnes. Egyéni összetettben Egressy Orsolya (Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola) a hetedik helyezést szerezte meg. A dunaújárosi tornászok tehát minden korosztályban megállták helyüket, és a korábbi eredményekhez hűen képviselték városunk sporttagozatos iskoláját. b. Ez hatpontos mérkőzés lesz Nem csodálkoznánk, ha a Dunaferr labdarúgócsapata vasárnap, mondjuk Mezőfalván mérkőzne meg a III. Kerülettel. Úgy látszik ugyanis, a játék idegenben megy, otthoni pályán pedig igencsak „dadog” a labda. Mindez persze csak játék a gondolattal. Lengyeléknek a rangadót a Központi Sporttelepen kell megnyerniük. Ez a mérkőzés hat pontot ér annak a csapatnak, amelyik nyer. Valószínűleg azok az élen álló csapatok fognak feljutni az élvonalba, amelyek a riválisok ellen győznek. A fővárosi együttes új edzővel, új gazdával (egy gazdasági társaság) nyilván nehéz ellenfél lesz. Wukovicséknak a támadójáték az erősségük. Lehet, hogy épp ez lesz kedvező a szintén támadó Dunaferrnek. Varga Zoltán szakvezető várhatóan nem változtat a Kaposváron győztes csapaton. Kosárlabda a Széchenyiben A dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium a napokban kosárlabda-bajnokságot rendezett a város általános iskoláinak, amelyen két korcsoportban összesen hét csapat vett részt. A III. korcsoportban négy együttes — Vasvári „A” és „B”, Petőfi, Széchenyi — nevezett, míg a II. korcsoportban a Széchenyi két gárdája mellett a Vasvári szerepelt. A körmérkőzéses tornát a III. korcsoportban a Vasvári „A”, a II. korcsoportban pedig a Széchenyi nyerte meg. DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 11 RÖVIDEN HONGKONG Pete Sampras sérült, nem játszik Lemondta hongkongi szereplését Pete Sampras. Az amerikai teniszező vállsérülés miatt nem vállalja a hétfőn kezdődő, 340 ezer dollár összdíjazású ATP- tornán való indulást. A férfi világranglista második helyezettje orvosi tanácsra döntött a visszalépés mellett. (AFP) BÉCS Új vezetőedzőt kapott a Rapid Wien Pénteken Heribert Webert nevezték ki az osztrák Rapid Wien futballcsapatának új vezetőedzőjévé. A 42 éves edző keddig az SV Salzburg szakvezetője volt, ám az Austria Wien elleni 0- 0-ás döntetlent követően lemondott. Heribert Weber Ernst Dokupilt, az egykori válogatott játékost váltotta fel a kispadon. Dokupilt az elmúlt hét végén, a Linzer ASK-tól elszenvedett 5-0-ás vereség után menesztette a Rapid vezetősége. (Reuters) PÁRIZS Rendőrfőnökök találkozója Párizsban Tizennégy európai ország rendőrfőnökei találkoztak csütörtökön Párizsban, hogy előkészítsék a nyári labdarúgó-világbajnokság biztonsági munkálatait. A tanácskozás zárt ajtók mögött folyt. Azt már korábban tudni lehetett, hogy a vb-n részt vevő országok rendőröket küldenek Franciaországba. A vb-stadionokban és környékükön a játéknapokon 5-6 ezer rendőr és több száz önkéntes teljesít majd szolgálatot. (Reuters) LONDON Új tulajdonosa lesz a Wembley-stadionnak? A Wembley-stadion jelenlegi tulajdonosai készek 103 millió fontért eladni a létesítményt a később építendő Nemzeti Stadion előkészületeivel foglalkozó cégnek. A teljes értékesítést a tervek szerint 1999. június 30-ára fejezik be, addig a Wembley tulajdonosai ellenőrzik a munkálatokat. (AP) Dunaújvárosi ~- -------------- hírlap Főszerkesztő: Elekes András Felelős szerkesztő: Sándor Judit, Munkácsi Imre Szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelet Levélcím: 2401 Dunaújváros, Pf. 123. Telefon/Fax: (25) 410-999. Titkárság: (25) 412-626. Kiadja: Hírlap Press Kiadói Kft. 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. a Pannon Lapok Társasága tagja Kiadásért felel: Kázmér Judit, Gyerák András ügyvezető igazgatók Hirdetésfelvétel: Dunaújváros, Vasmű út 41. fszt. 5. Tel.: (25) 402-985 Fax: (25) 402-986 Telefonos hirdetésfelvétel: (25) 402-985 Hirdetési vezető: Nagy Zsolt. Technikai hirdetésvezető: Vida András. Tel.: (88) 406-740. Budapesti Médiaképviselet: Kósa Erika. Tel: (1) 204-4352. 1117 Budafoki út 111. Megrendelhető: a Pannon Lapok Társaságánál, a Társaság kézbesítőinél és hirdetésfelvételi irodáiban. Előfizetési díj: negyedévre 1455 Ft, fél évre 2910 Ft, egy évre 5%-os kedvezménnyel 5529 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 2400 Dunaújváros, Vasmű u. 41. fszt. 5. Tel: (25)405-974 Terjesztési vezető: Németh János. Tel: (22) 348-757. Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel: (88) 406-480. Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 1219-8153, Index: 25-097 Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti!