Dunaújvárosi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-31 / 177. szám

1999. július 31., SZOMBAT FÓKUSZ MÉGISCSAK: DIÁKMUNKA Vajon manapság, amikor a felnőtt korú munkavállalók is nehezen jutnak álláshoz, van-e munkalehetőség a legfiatalabb nemzedék számára a munkaerő­­piacon? A tanulók által ismert nyomvonalon elindulva, első­ként a munkaközvetítéssel (is) foglalkozó diákszövetkezeteket kerestünk meg. Az országban legrégebben megalakult diákszövetkezet dunaújvárosi kirendeltségének vezetője, Sza­bó Tibor menedzserekre emlé­keztető, magabiztos, ám tartóz­kodó udvariassággal válaszol kérdéseinkre: - A több mint tíz éve országos hálózatot kiépítő szövetkezetünk nonprofit cég­ként vállalkozásszerűen foglal­kozik diákmunka szervezésével és közvetítésével. Minden tizen­hatodik életévét betöltött nappa­li tagozatos diák tagja lehet szö­vetkezetünknek, aki kitölti a be­lépési nyilatkozatot, illetve befi­zeti az ezer forintos vagyoni hozzájárulást, amit a tagság megszűnésével visszakap. Ez egyben a munkához jutásnak is a feltétele. Természetesen a ta­nulónak rendelkeznie kell adó­kártyával és saját névre szóló számlaszámmal. A szövetkezet - akárcsak versenytársai - t alapon maradá­­sának, működésének előfeltéte­le, hogy ma már - ha lassan is, a munkaerő-kölcsönzés Nyugaton bevált formái: szezonális munkára vagy az át­menetileg kieső dolgozók pótlá­sára célszerű felvenni egy köl­csönzött embert, adott esetben diákot. Nemcsak nyárra szer­veznek diákmunkát, de tény, hogy a vakáció idejére esik a csúcs, ilyenkor többszáz diák­nak tudnak kereseti lehetőséget bizosítani. S hogy milyet? - Leggyakrabban különböző fizikai munkára van igény, mű­szakos munkarendben, például a vasműben vagy a papírgyár­ban, de titkárnői, tolmácsi meg­bízatást is közvetítettünk már - mondja Szabó úr. A fizetés változó, van munka, amit órabérben, van, amit teljesítmény-, illetve darabbérben számolnak. Van egy szint, ami alá nem akarnak menni, de túl magas díjat sem kérhetnek, hiszen ez­­ mégis­csak diákmunka. Ami a lényeg, a gyerek a munkajellegétől füg­gően százhatvan és kétszázki­­lencven forint közötti óradíjat tehet zsebre.­­ Gyakran hallani, hogy a vállalkozó ennyi meg ennyi pénzt kifizet a diákmunkára, aminek a munkavállaló csak egy részét kapja meg, s a többit lenyúlja a diákszövetkezet. Nos, a mi teljes évi bevételünk kifize­tésre kerül - szögezi le az iroda­vezető. Ennek több mint a felét a diák kapja, ezen kívül fizetjük a a témaszerzőket, a belső munka­társakat, s az irodát is fenn kell tartani, és akkor még nem be­széltünk a munkabért terhelő köztartozásokról. Ugyanakkor mi bérgaranciát adunk a tanu­lóknak, vagyis mi akkor is fize­tünk, ha a vállalkozó még nem utalta át a pénzt. Ez biztonságot nyújt a tanulóknak. Egymásnak adják a kilincset az érdeklődő fiatalok egy másik diákoknak közvetítő szövetke­zet irodájában. - Most több mint kétszázan dolgoznak egy mezőgazdasági munkán, ahova naponta szállít­juk a gyerekeket, ezen kívül kü­lönböző vállalkozásoknál mű­szakos rendben, illetve a szol­gáltatások, vendéglátás terüle­tén összesen háromszázan - mondja a párperces szünetben Varga Gabriella irodavezető. Megtudjuk, hogy egyszerűbb betanított munkával náluk 150- 170, építkezési segédmunkával 180-200 forintot lehet megke­resni óránként. Ez (utóbbi) per­sze nem sok, ha a gyerek bírja a strapát és mentora is van, ennyit a szövetkezet segítsége nélkül is megkereshet egy építkezésen. -Valóban így van, de itt nem a tanulónak kell a munka után járnia, így sokkal több lehetőség közül választhat - válaszolja mindjárt Varga Gabriella. Azon kívül - erőnkből telhetően - mi ellátjuk a munkavállalók érdek­­védelmét is. De a legfontosabb, hogy anyagilag is jobban járnak a diákok a szövetkezeti formá­nak köszönhetően, ugyanis a bért terhelő közköltségek ked­vezőbbek. A diák bérét csak tíz­­százalékos adójóváírás, másfél százalékos munkavállalói járu­lék és havi 250 forintos bizosítá­­si díj terheli. Lajos másodéves egyetemi hallgató, rutinos diákmunka-vállaló. - A száznegyven forintos óra­bér, amit kukoricacímerezésért ajánlottak, nem igazán tud bein­dítani, úgyhogy egyelőre még várok, bár a jó munkákat már a nyár elején elvitték. Egyébként ez a második nyaram, amikor diákszövetkezeten keresztül dolgozom. A tapasztalataim ve­gyesek, volt jó is és rossz is. Két nap után most hagytam ott egy munkahelyet egy vegyi üzem­ben. Mit mondjak... nem volt veszélytelen. Védőfelszerelés minimális, megfelelő cipőt nem adtak, orvosi vizsgálat nem volt, szerződést nem írtunk alá, a pénz se volt túl jó. Ezért aztán ki is léptem attól a szövetkezettől, de maradok ennél a formánál, szövetkezeten keresztül próbá­lok munkát találni különben csak ismeretség útján lehet elhe­lyezkedni, és az is fontos, hogy valaki álljon az ember háta mö­gött, ha valami baj van. A vasmű kertészetében dol­gozó majd két tucat, zömmel kö­zépiskolás diák a kétszáz forin­tos órabért nem tekinti alsó ha­tárnak. Igaz, a munka sem tűnik megerőltetőnek. A szokványos kérdésekre semmitmondó vála­szokat jegyezhetek le arról, mire is fordítják majd a fizetést. Úgy látszik, bérekről ma már a fiatalok sem beszélnek egymás előtt. Alaposan meg is lepődnek, amikor kiderül, hogy ugyanazért a munkáért akár 15- 20 forintos órabérkülönbség is előfordul, attól függően, ki me­lyik szövetkezettől jött. A malátagyár álomszép, lég­­kondiconált laborjában igazán kvalifikált munkát végeznek a diákok, árpát vizsgálnak ko­moly műszerekkel. Néhány egyetemista és középiskolás fia­tal szertartásos komolysággal szolgál ki titokzatos rendelteté­sű műszereket. Amikor a bérek felől kezdek érdeklődni, beszél­getésünket egy udvarias, ám erélyes hang szakítja meg. A diákokat arra utasítja, hogy a bérükről ne beszéljenek, engem meg arra, hogy ezt a témát in­kább kerüljem. Majd megeny­hülve bemutatkozik a hang fia­tal tulajdonosa, Fekete Zoltán minőségbiztosítási vezető. Külföldi tulajdonú cégnél nem kívánatos, hogy az alkal­mazottak a fizetésükről társa­logjanak , máshol ez már régóta kifejezetten tilos - fűzi hozzá. - Egy ilyen szép laborba és - feltételezem- jól fizető munkára nem nehéz jelentkezőt találni. Önök mégis a diákszövetkezeten keresztül szerződtettek munka­erőt.­­ Diákszövetkezeten kereszt­ül is. Aratás idején az árpaátvé­tel kampánymunka, jól jön a diákok segítsége. Igazság sze­rint nem létkérdés számunkra, hogy pont közvetítő cégtől jus­sunk használható munkaerőhöz, de a modern gazdaságban a pi­acon nemcsak termékek és szol­gáltatások cseréje folyik, hanem információké is. Ahhoz, hogy a legjobb munkaerőket a legked­vezőbb áron tudjuk ide hozni, minden ajánlatra figyelni kell. Végül is verseny van... Kép és szöveg: Feltóti Sándor I ~~1 Diákkorban a nyári vakációhoz emberemlékezet óta nemcsak a pihenés és üdülés tartozik hozzá, hanem néhány - kinél több, kinél kevesebb - munkával eltöltött hét is. A nyári munkaválla­lásra késztető okok bár sokfélék, mégis jól elkülöníthetők. Min­dig jól jön egy kis zsebpénz, amiből telik majd egy kis utazásra, a megálmodott kerékpárra, ruházkodásra vagy a szülők ter­hein könnyítendő, az egyre drágább tanszerekre. I­­ ~~1 de­­ terjedőben vannak Középiskolások dolgoznak a vasmű kertészetében A malátagyár modern laboratóriuma már a jövő évezredet idézi - kampányban kell a segítség DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 7 A MAI NAP KRÓNIKÁJA DÖMÖLKI LAJOS ROVATA A kis ember Becsületrenddel Az emberi porblémák néha a közhelyek felől közelíthetők meg a leg­jobban. Alighanem tényleg ezek közé sorolható, hogy „mindenki kicsi­nek születik”, ámde a folytatás már nem annyira problémátlan, és mi van akkor ha kicsi is marad? Ismét csak eléggé elcsépelt fordulattal a történetet kétfelé kell választanunk. Ugyanis nem mindegy, hogy a fel­nőtt ember, aki ugyan kis termetű, lélekben is megmaradt-e kicsinek, kicsinyesnek... A hévül, szívben is és észben is, törpék ugyanis kiadják a népmesék, különféle legendák és történetek gonosz manóit, akik vélt­­valós csúfságukért a környezetük életének megkeserítésével akarják magukat kárpótolni. Amíg testileg lehet apró termetűnek születni, ad­dig a koboldok tulajdonságait, jó és rossz értelemben, csak az idők fo­lyamán lehet megszerezni. Ehhez legalább két összetevő kell, mint fo­lyamathoz és ebből mind a kettő fél tág lehetőségekkel bír; az egyik ma­ga a személyiség az öröklött tulajdonságaival, míg a másik maga a tár­sadalom a maga előítéleteivel. Mindkettő csapdákat állít a másiknak előbb-utóbb és azokból az évek múltán nagyon nehéz kikecmeregni. Ha leegyszerűsítjük a folyamatot akkor a társadalom az „egészséges méretet” bekalibrálta. Ettől eltérni semmilyen irányban nem kellemes. Ha a kis termetűeknél maradunk, akkor a kamaszokor környékén a megszólításokban, megnevezésekben már megjelennek a „társadalmi” sértések. Imigyen, „törpe, nokedli, elfűrészelt óriás, tökmag, görcs, pigmeus, seggdugasz...” Csak empátia kérdése, hogy megérjük a „nagyravágyó serdülőt” mennyi sérelem éri ilyenkor. (Még az Isten is veri a fiúkat, akik még véletlenül sem tudnak másba szerelembe esni, mint valamiféle hosszúcombú colos lányba... hát, ott is halmozódhat­nak a gondok.) Valójában ezek a helyzetek kemény kihívások és elvár­ják a „szenvedő alanytól”, hogy felülemelkedvén a problémán, bebizo­nyítsa értékeit. Furcsa dolog, de a pszichológia tudománya szerint az átlagemberek nem szenvednek „bizonyítási kényszerben” és éppen azért még a bennük rejlő képességek kibontakoztatásában sem érde­keltek. Jobbára meg is maradnak „átlagnak”. A másik oldal pedig küzd. Néha igen torz módon. Az óriás, a lapát kezével, miniatűr éksze­reket készít­, a kicsi pedig harci sportoknak hódol... Derűvel felülemel­kedni az össztársadalmi baromságokon közülük soknak nem sikerül. Ők lesznek a koboldok, míg a másikakból akár Napóleon is lehet (a ma­ga kisebbségi komplexusaival), vagy éppen nem bohóc, hanem szeretni való mulattató, aki a vesénkbe lát. (Nekünk a „nagyoknak!”) 1914-ben, ezen a napon, éppen akkor amikor megkezdődött az első világháború, született meg Louis de Funes, francia komikus, filmszí­nész... Maga csak az egyik istencsa­pásnak nevezte, hogy ő is megszüle­tett ezen a történelmi napon. A zongorista A hihetetlenül komikus figura még véletlenül sem talált magának megfelelő munkát. A környezete könnyesre röhögte magát, mint szőr­mekereskedőn, mint fényképészen és a kirakatrendező sem volt sikeres alakítása a műszaki rajzolóval együtt, holott a munkát mindig pre­cízen elvégezte, ámde a főnökei... A sors is komikus helyzeteket terem­tett számára, ha nem éppen tragiko­mikusat. Kirakatrendezőként a fog­lalkozása a második nagy háború alatt úgy szűnt meg, hogy nem volt mit kitenni a kirakatba. Maga pedig, aki egy előnytelen, csúf kis emberke volt, gazdag mimikával, tovább pró­bálkozott... Egy párizsi jazz-iskola zongoraóráit látogatta, ahol megis­merkedett Jeanne Berthélémy de Maupassanttal, a nagy író rendkívül csinos dédunokájával. A merész va­csora meghívása olyan jól sikerült, hogy három hétig egy fityingje sem maradt, viszont a hölgy három hó­nap múlva, 1942. augusztus 22-én a felesége lett és kézbe vette a pénz­ügyeit. Az esküvő is jellemző volt, mert egy légiriadó szakította volna félbe és ezért a polgármester „gyor­sított eljárással” adta őket össze. (A feleség akkor lépett át titkárnői funkciókban is, amikor egy hónapra szóló húsjegyüket veszítette el és utána zavartan vigyorgott.) Jeanne élete végéig védangyala maradt. Ek­kortájt egy bárban napi 13 órát zon­gorázott és amikor felállt a zeneszer­számtól, akkor olyan merev volt, mint egy darab fa, vagy ahogyan ő mondta: mint,Erich von Stroheim a Nagy ábrándban.” Jeanne táncisko­lát nyitott és ő meg veszettül félté­keny volt. Ekkor már statisztaként próbált szerencsét. „Anyaszerepben” Már 31 éves volt, amikor az első kisebb szerepét megkapta és ez ko­mikus szerep volt. Feleségének be­vallotta, hogy az anyjáról mintázta a figurát, aki spanyol származású lé­vén az őrjöngő jeleneteivel rendre fellármázta az utcát s aztán az egész dühkitörés kirobbanó nevetésben ért véget. „Bőven elég ha úgy te­szek, mint az anyám.” - állította meg és kezdte a szerepeinek figuráit az ő szemével nézni. A nyúlfarknyi fel­lépések így is sikeresek voltak, de az ő becsvágya kielégítetlen maradt. Jeanne, aki közben már rózsákat ter­mesztett, békésen vigasztalta. 1963- ban történt meg a nagy csoda, ami­kor az örök epizódszereplő (aki már 80 filmet tudhatott maga mögött) betört az élvonalba. A 49 éves sta­tiszta, a maga 162 cm-es magassá­gával, a Fantomas üldözőjeként de­bütált. A szeretetre méltó, sokszor felfortyanó emberke formázta meg a Saint Tropez-i csendőrt... Az „Ins­­pecteur Juve” mindenkit megnevet­tetett. A Nagy lumpolás című film vetítése közben egy, a nevetéstől megszédült néző kiesett a páholy­ból.. Gérard Oury rendező, maga is bevallotta, hogy a felvételek közben alig tudta visszatartani a röhögését Louis rögtönzéseit látva. A fergete­ges siker meglepte és bevallása sze­rint nagyon nem vágyott felszínes kapcsolatokra, márpedig azok tüle­kedtek elő ekkor szépszerével. Ezért gyakran volt haragos, de a vét­len embereket akkor is megmoso­lyogtatta ha magának éppen nem volt kedve nevetni. A Csendőr nősül forgatása közben észrevette, hogy a partnere, Claude Gensac meglehe­tősen indiszponált... Kiderült, hogy nagyon hiányolja kisfiát, akit régen látott. Funes forgatási szünetet és repülőjegyet harcolt ki a színésznő­nek... Ő maga azonban nagyon szo­rongott. Gyakra beszélgetett baráta­ival arról, hogy tart attól, hogy túl szigorúan neveli gyermekeit... Az első infarktus 1975-ben érte a kime­rítő munka közben... Alighogy kipi­hente magát, jött Moliere Fösvényé­nek filmadaptációja, Harpagonnal a főszerepben... 1973 márciusában a Becsület­­renddel tüntették ki A háta mögött csak „Fufu”-nak becézett húsz évet kapott arra, hogy felszabadítsa a honfitársait leleplezéseivel a kicsinyesség és sványság szégyenletes jármai alól.

Next