Dunaújvárosi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-10 / 7. szám
12 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP Hétfő, 2000. január 10. A Nap kél 7.30-kor, nyugszik 16.13-kor. Köszöntjük névnapjukat ünneplő olvasóinkat! VILMOS ÉS VILMA NAPJA. Mindkettő latin eredetű név, s közös ősből, a Villemusból származnak. Ez aztán Vilhelmus formában is kezdett terjedni, s ezt vették, illetve alakították át az európai nyelvek. A magyarok a férfiak számára Vilmossá, a nőknek Vilmává formálták. Ma köszönthetjük Melánia nevő ismerőseinket is. Az ő nevük görög eredetű, jelentése: sötét. Mai évfordulók 55 éves Rod Stewart (képünkön) skót rockzenész, a Sailing és az Every Beat Of My Heart című világslágerek előadója. 55 éve hunyt el Kondor György festőművész. A munka mellett tanult festeni, s már fiatalon részt vett a művészeti közéletben. Ígéretes pályafutása azonban csakhamar kettétört, politikai tevékenysége miatt letartóztatták, s bebörtönözték. A dachaui lágerben halt meg. 50 éves Krwn Adám színész, a pécsi Nemzeti Színház tagja. Programajánlat: Egészségmegőrzési Központ: 14-18 óráig Pszichológiai konzultáció fiataloknak (16-26 éves korig) - előzetes bejelentkezés, időpontegyeztetés alapján, 14-18 óráig Pszichológiai tanácsadás felnőtteknek. „A” Csoport Galéria, a Galéria Jazz Klubban: Hegyi Béla és Füredi Tamás kiállítása. Móder Zenélő Szoborpark Múzeuma - Kortárs Gyűjtemény 13 ismert szobrászművész állandó kiállítása (Kultúr köz 3-nál): A (magán)gyűjtemény naponta 10-18 óráig tekinthető meg és a műveken zenélni is lehet. Munkásművelődési Központ (Apáczai Cs. János u. 11.): 13-20 óráig Nyugdíjas klub a 107-es teremben, 17-20 óráig Sakk kör a 105-ös teremben, 18-20 óráig Rosti Pál Fotóklub: Emlékeink az elmúlt 10 évről - videovetítés a 106-os teremben. Folyosógaléria: Crescendo- Varga Tímea fotókiállítása (megtekinthető: január 15-ig). Ügyeletek: Felnőtt orvosi ügyelet: 18 órától másnap reggel 8 óráig. Vasmű út 10. Telefon: 410-600. Gyermekorvosi ügyelet: 18 órától másnap reggel 8 óráig. Vasmű út 10.,Telefon: 410-231. Ügyeletes gyógyszertár: Vasmű úti Őspatika, Vasmű út 33./A, telefon: 410-100. Élet-Esély Telefonszolgálat: ingyenesen hívható!!! 20-06 óráig a 411-111. telefonon. Városi Rendőrkapitányság: 411-100. Városi Mentőállomás: 411-011. Városi Tűzoltóság: 410-022, 410-819. Állatorvosi ügyelet: 17 órától másnap reggel 6 óráig, telefon: 403-518. Segélyhívók: Mentők: 104, Tűzoltók: 105, Rendőrség: 107 A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a megye területén ingyenesen hívható telefonszáma: 06 80 200-607. Igazgatásrendészeti kérdésekkel kapcsolatban a 330-666-os telefoszámon kaphatnak felvilágosítást. Hibabejelentés: A DVG Rt. 24 órás, épületen belüli hibaelhárítási ügyelete (víz, csatorna, villany) Telefon: 412-333,408-828 és 412-655. A Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet ügyelete: lift, víz, villany hibabejelentés: 423-443, ügyeleti telefon: 20/ 3307-657. Intercisa Lakásszövetkezet ügyelete: 436-737, a szövetkezet felvonószerelőjének ügyeleti telefonja: 06/60/392-701 Vízszolgáltatás: Panoráma út 2-4., 411-636. Áramszolgáltatás: Verebély u. 11., 433-444, 433-510. Gázszolgáltatás: Kenyérgyári út 10-12., 411-115. Fűtésügyelet (gáz): 06 20 9359-336; hibabejelentés, szervizelés, javítás: 411-006. Fűtés: Építők útja 1. (Vasmű út- Építők útja sarok) Telefon: 413-622,411-528. Antennaügyelet: 15 óráig a 412- 303 telefonon, 15 óra után a 06 20 9830-430 telefonon. Információ: Útinform (megyei): 410-043, MÁV: 436-750, Volán: 412-711, Révállomás: 281-355. Autósegélyszolgálat: 7-19 óráig éjjel-nappal: 088. Helyenként kevesebb felhőzet a Németalföldig 50-55 58 25 50 25 45-80 65-105 70-120 65-90 170 30-230 egy hidegfront Spanyolország keleti partjaitól gyengülő felhőzete okoz esőzést, helyenként havas esőt, az Alpokban havazást. Nyugat-Európa partjainál kevesebb a felhő, naposabb az idő. Európa keleti felén a párásság, nyirkosság a jellemző, sokfelé fordul elő köd, a Balkán északi részén 5 fok alatt marad a hőmérséklet A Kárpát-medence fölé a magasban hidegebb levegő áramlik, hatására elsősorban az északnyugati országrészben szakadozik fel a zárt ködfelhőzet, és a változóan felhős ég alatt jobban megemelkedik a hőmérséklet. Helyenként azonban továbbra is megmarad a borongós, ködös idő. A légmozgás mérsékelt marad, legfeljebb a Kisalföldön élénkülhet meg átmenetileg az északi szél. A hőmérséklet csúcsértéke 2, -3 fok között alakul. Késő este -2, -6 fok várható. Biometeorológia Fronthatás: Gyenge hideg. Székesfehérvári A kevésbé felhős területeken jó közérzet alakul ki. Légszennyezettség: Átlag feletti. Kissé csökken. Légnyomás: Emelkedik. s Dunaújvárosi Sgl Hómagasság © (cm) Bánkút: Kékestető: Dobogókő: Galyatető: Eplény: Rax: Mariazell: Semmering: St. Corona: Sonnblick: Sölden: MOZAIK Vagyon ellen: négy ízben Pusztán vagyon elleni bűncselekmények szerepelnek a hétvége bűnügyi lajstromában. Perkátán például egy családi háznál garázdálkodott eddig ismeretlen személy. A lakásból egy rádiót vitt magával, a melléképületből pedig szerszámok, tűzifa és egy akkumulátor kellett neki. A dunaújvárosi rendőrségen tett feljelentés szerint a család kára 300 ezer forint. Tolvajok jártak Dunaújvárosban. A Domanovszki téren lévő élelmiszerboltból csak a dobozos üdítőitalok kellettek a tettesnek, de ebből jópárat el akart vinni - hatezer forint értékben. A Pitypang közben pedig a színesfémárusok tettek szert némi árura: az ellopott alumíniumoszlopok mintegy 10 ezer forintot érnek. A Vasmű úton vandál járt szombaton, bár az is lehet, hogy haragosok közötti villongásról van szó: a nyolcas számú ház előtt parkoló Fiat személyautónak mind a négy kerekét kiszúrta valaki az éj leple alatt. . Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset nem történt az elmúlt hétvégén a megye közútjain - kaptuk a tájékoztatást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletesétől. Téli esték Dunaföldváron Téli esték címmel januárban hétfő esténként 18 órai kezdettel a Városi Művelődési Központban várják a gazdálkodó és a városuk jelenével törődő lakosokat Dunaföldváron. Első alkalommal január 10-én, hétfőn a Szőlő- és bortermelés időszerű és új ismeretei címmel tart előadást az Agrártudományi Egyetem adjunktusa, dr. Janki Ferenc. A következő hétfőn Dunaföldvár polgármestere, Nagy Gáborné településük helyzetéről, eredményeiről és a tervekről beszél az érdeklődőknek. Január 24-én dr. Túri Árpád állatorvos a háziállatok neveléséről, betegségeikről és védelmükről tájékoztatja a megjelenteket, majd január 31-én Dunaföldvár jegyzőjének bemutatkozó előadása következik. Bárdos Lászlóné dr. az adóváltozásokról, a lakosságot érintő rendeletekről is tájékoztatja az érdeklődőket. Ügyeletes újságíró: Tihanyi Szilvia Telefon: (25) 401-845,412-626 Ügyeletes fotóriporter: Lázár Zsolt Telefon: (30) 9602-586 Hirdetésfelvétel: Dunaújváros, Vasmű út 41. fszt. 6. Telefon: (25) 402-986 Terjesztés: (25) 405-974 Ingyen hívható (zöld) szám: 06 (80) 919-049 ♦ A templom sem szent a tolvajok előtt? Baracson a katolikus templom perselyét fosztotta ki eddig ismeretlen személy szombaton, talán háromezer forintot vihetett magával. Gázrobbanás a fővárosban Feltételezhetően szándékos rongálás következtében gázrobbanás történt szombaton délután fél öt körül Budapesten. A robbanás a tetőszinten történt, hatására a tetőszerkezet 80 százalékban megsérült, és az egyik szobában meggyulladtak a berendezési tárgyak. A tűzoltóság öt járművel és 28 tűzoltóval hamar eloltotta a tüzet. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa elmondta: a tűzoltók a nyomokból arra következtetnek, hogy a robbanás előtt a gáztűzhelyről valaki lekötötte a gázvezetéket. Az információk szerint, az ügy hátterében egy válás előtt álló házaspár egyik tagjának bosszúja áll. A helyszínre érkező mérnök az épület felső szintjét lakhatatlannak minősítette. Személyi sérülés nem történt. Az ügy körülményeit vizsgálják. 2000. január 10., HÉTFŐ BAU SZEZON - Ha nem vagyok indiszkrét, a köztisztasági hivatal báljára tetszik menni? A bölcsőde mellett és ellene A bölcsődei élet mellett, illetve ellene szóló érveiket sorakoztathatják fel a résztvevők a Szülők iskolájának legközelebbi foglalkozásán. A január 18-i összejövetel meghívott vendége Mikó Pálné, a 4. számú bölcsőde vezetője lesz, akit délelőtt kilenc órától faggathatnak az érdeklődők az Egészségmegőrzési Központban. Az új év tematikája szerint a következő hónapokban az óvoda szerepéről, a családon belüli konfliktuskezelésről, a mintaadás fontosságáról is szó lesz. A Heves megyei Egerszalókon a 0 Celsius-fok alatti hőmérséklet ellenére is sok pihenésre és gyógyulásra vagy csak kikapcsolódásra vágyó látogató keresi fel a termálvizes Hófürdőt MTI Fotó: H. Szabó Sándor Rendőrkézen vannak a brutális támadók A rendőrség elfogta a pénteki brutális bántalmazás tetteseit szombaton, a két férfit őrizetbe vették, és emberölési kísérlet bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük - közölte a BRFK sajtóirodája. A brutális bűncselekményt a 27 éves G. György és tettestársa, a 28 éves K. Attila követte el, mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését — tartalmazza a BRFK sajtóközleménye. A fővárosban január 7-én, pénteken délelőtt a XIII. kerületi Pozsonyi úton található játékteremben ismeretlen tettesek 80 centiméter hosszú, 34 colos vascsővel brutálisan bántalmazták az ott alkalmazott nőt. A fiatalasszony az ütlegelés következtében súlyos, életveszélyes, agyburokba hatoló, szilánkos koponyacsonttörést szenvedett. A BRFK Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztály munkatársai a széles körű adatgyűjtést folytattak. Ennek során megállapították, hogy a sértett baráti körében ismert G. György, aki a nőt bántalmazása előtt több alkalommal zaklatta anyagi természetű vitájuk miatt. A későbbi sértett éppen emiatt nem akarta feleleveníteni korábbi kapcsolatukat. Az életvédelmi osztály munkatársainak a sértett ismeretségi körének további feltérképezésével megállapították G. György teljes személyazonosságát, majd tartózkodási helyét, így sikerült szombaton délután három órakor az életvédelmi osztály munkatársainak a XIII. kerületben, a Dagály strand előtti parkolóban elfogni G. Györgyöt, valamint a társaságában tartózkodó K. Attilát és a 28 éves D. Józsefet. G. György kihallgatása során elismerte a brutális bűncselekmény elkövetését, amit első vallomása szerint anyagi haszonszerzés motivált. Vallomása szerint 125 ezer forintot tulajdonított el a játékteremből K. Attila tettestársával együtt. K. Attila is beismerő vallomást tett, s elmondta jelen volt a brutális bűncselekmény elkövetésének helyszínén. G. György korábban sikkasztás, jármű önkényes elvétele és lopás miatt volt büntetve, elfogásakor három elfogató parancs volt ellene hatályban magánlaksértés és lopás bűntetteinek elkövetése alapos gyanúja miatt. K. Attila korábban kétszer volt büntetve lopás miatt. D. Józsefnek az emberölés kísérletéhez nincs köze, rongálás miatt körözte a rendőrhatóság. A további vizsgálatot G. György és K. Attila vonatkozásában a BRFK Vizsgálati Főosztálya, D. József vonatkozásában a XIV. kerületi rendőrkapitányság folytatja. Az életveszélyes sérüléseket szenvedő nő kómában van - tájékoztatott a BRFK. ♦ Lottószámok: A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 2000. 1. játékheti ötöslottó nyerőszámai a következők: 24,30,37,54,83. A jokerszám: 793374. A hatoslottó nyerőszámai a következők: 2,5,6,10,19, 31, a pótszám 29. p DA TIBOR , PIZZÉRIA i] ITALIANAp' I Derkovics u. 8. t Nyitva: szerdától-vasárnapig 11-23 óráig. Telefon: 25/405-516. Ifes- Házhoz szállítás elefon: 25/405-516. 4 is! Có?RivlE_R. pénzváltó Új címünk: CSILLAGHÁZ, FÖLDSZINT, VASMŰ ÚT 39. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás ATS 18.3000 18.6000 DEM 128.5000 130.5000 USD 244.5000 250.0000 Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! 0 (25) 410-311, nyitva minden nap: 7.30-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu Garfield ® by Jim Davis Fordította: Boronyák Rita SZÓVAL FERGETEGES VOLT A SZILVESZTERI BOLIP? <T?/v. PArrerz További képsorok olvashatók a Garfield magazinban és a Zseb-Garfield könyvsorozatban.