Dunaújvárosi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 282-304. szám)

2000-12-22 / 299. szám

2 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP Egyre lassabban fogy a népesség Budapest (mti)­­ Az év első tíz hónapjában 32 ezerrel csökkent a lakos­ság létszáma, október vé­gén az országban 10 millió 12 ezren éltek - derül ki a Központi Statisztikai Hi­vatal (KSH) legfrissebb, csütörtöki jelentéséből. A statisztikák szerint a né­pesség fogyása 14 száza­lékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Újra igényelhető támogatások Budapest (mti) - Jövő év január elsejétől igényel­hetők visszamenőlegesen a nyáron felfüggesztett ag­rártámogatások - tájékoz­tatott a Földművelésügyi Minisztérium. A támoga­tásokat Torgyán József földművelésügyi és vidék­­fejlesztési miniszter au­gusztus 2-án függesztette fel, ez elsősorban az állate­gészségügyben felhasz­nálható támogatásokat érintette. Gyerekkínzás Magyarországon? Budapest (mti) - Az Or­­szágimázs Központ tilta­kozik amiatt, hogy egy holland napilapban fizetett hirdetés jelent meg állító­lagos magyarországi gyer­mekkínzásokról - hang­zott el a magyar közszol­gálati televízió, az m1 esti híradójában csütörtökön. A hirdetést az Amnesty In­ternational holland szek­ciója tette közzé, utalva ar­ra, hogy Magyarországon a rendőrök gyermekeket kínoznak. Alkotmányossági kontrollt kért Mádl Budapest (mti)­­ Mádl Ferenc köztársasági elnök a fogva tartottak sajtó út­ján történő nyilatkozatté­teli jogával kapcsolatos jogszabály-módosítást al­kotmányellenesnek ítélte, ezért az Alkotmánybíró­ságtól előzetes norma­kontrollt kér az ügyben. A köztársasági elnök a bün­tetések és intézkedések végrehajtásáról szóló tör­vényerejű rendelet módo­sítását tartja alkotmányel­lenesnek. A Új tiszai gátszakasz Tarpa (mti) • A következő két évben újabb 6 milliárd forintot fordít a kormány a hazai folyók legkritikusabb gátszakaszainak megerősítésére - hangzott el csütörtökön Tarpán, ahol Orbán Viktor miniszterelnök ünnepélyes keretek között adta át a Felső-Tisza idén biztonságossá kiépí­tett tizenöt kilométeres töltését, valamint a folyó magyar-ukrán jelző- és riasztórendszerét. Az avatás után Orbán Viktor és Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter megkoszorúzta az 1947-es gátszakadás emlékművét­Fotó: Illyés Tibor Vérmérgezés a halál oka Debrecen (mti) - A gennyes agyhártyagyulladást okozó baktériumtól, de nem agy­hártyagyulladásban halt meg az a 15 éves debrecen­­halápi fiú, akit szerdán reg­gel szállítottak kórházba, ám az orvosok már nem tudtak rajta segíteni - közölte Tar­­soly Zoltán járványügyi főor­vos csütörtökön. Az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hajdú-bihari szerve­zetének osztályvezetője el­mondta: a meningococcus bak­térium C típusa ezúttal általá­nos vérmérgezést (szepszist) okozott, és nem az agyhártyát támadta meg, hanem más szer­veket. A főorvos szerint éppen az általános mérgezés miatt volt a megbetegedés rendkívül gyors lefolyású és halálos kimenetelű. Tarsoly Zoltán elmondta azt is, hogy a fiú iskolai és otthoni környezetében - akiknél indo­kolt volt - antibiotikumos keze­lést alkalmaztak. Fontosnak tar­totta megjegyezni, hogy ilyen esetben a gyógyszeres antibioti­kumos kezelés azonnal elpusz­títja a szervezetbe került kór­okozót. Vagyis a gyógyszer sze­dése védelmet jelent annak is, aki esetleg megkapta a kóroko­zót. Hajdú-Biharban eddig nem fordult elő hasonlóan súlyos eset, járványveszély pedig egy­általán nincs - tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmond­ta: a meningococcus C típusú kórokozó elleni vakcina jelen­leg korlátozott számban áll ren­delkezésre Hajdú-Bihar me­gyében. Előzetesben a szakértők is A megzsarolt vállalkozó fizetés helyett a rendőrséghez fordult (Folytatás az L oldalról.) A Fővárosi Bíróság most ugyanezekkel az indokokkal hagyta helyben az elsőfokú döntést. Székely Zoltánt a múlt szer­dán vették őrizetbe, a nála tar­tott házkutatást követően. Az ügyészség ugyanazon a napon a képviselőn kívül három, Szé­kely Zoltán által szakértőként felkért személynél is házkuta­tást tartott. A szakértők közül kettőt vet­tek őrizetbe. Az Országgyűlés október 17- én függesztette fel először Szé­kely Zoltán mentelmi jogát, azt követően, hogy október 12-én a Fővárosi Főügyészség Nyo­mozó Hivatalának nyomozói és az ORFK munkatársai a Gellért szálló parkolójában tetten érték a képviselőt, amikor 20 millió forintot vett át Balla Dánieltől. Ennek az ügynek az előzménye, hogy Balla Dániellel, aki egy csaknem egymilliárdos csator­názási beruházásban volt érde­kelt. Székely Zoltán kisgazda képviselő közölte: ha nem engedi át a beruházás 50 száza­lékát egy általa megjelölt alvál­lalkozónak, vagy nem ad 30 mil­lió forintot, ellehetetleníti vál­lalkozását. Később az összeget lealkudták 20 millióra, de idő­közben Balla Dániel a rendőr­ségtől kért segítséget. Cigány fafaragó kopjafája Budapest (mti)­­ Millenniumi kopjafát avattak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetői Budapesten az Országos Cigány Információs és Művelődési Központ kertjében. A kop­jafát Kosztics László cigány származású fafaragó készítette. A képen: Farkas Flórián, az OCÖ elnöke (balról) és Raduly Jó­zsef, az OCÖ alelnöke a kopjafa avatása után Fotó: Földi Imre KRÓNIKA Segítettek a lakáshitelek Pécs (mti) • Az állami hitelka­mat-kedvezmény számottevően elősegítette a magánerős lakás­­építési kedv növekedését, s a kormányzat emelni szándéko­zik az idei nyáron indult bérla­kás-építési támogatásra fordít­ható összeget is - jelentette be Pécsett a Gazdasági Miniszté­rium (GM) politikai államtit­kára. Glattfelder Béla csütörtökön a pécsi polgármesterrel együtt, Mikes Éva miniszterelnöki hi­vatali államtitkár - volt pécsi alpolgármester, a pécsi modell­ként ismert lakásprogram elin­dítója - jelenlétében helyezte el a város déli peremére tervezett nyolcvanlakásos önkormány­zati bérház alapkövét. 2000. december 22., PÉNTEK Megosztanák a keleti tömböt Bécs (mti)­­ Ésszerűnek tartja Wolfgang Schüssel osztrák kancellár Gerhard Schröder német kormányfő­nek azt a javaslatát, hogy az EU bővítése után a munka­erő szabad vándorlására hét évre átmeneti rendezést lép­tessenek érvénybe. Előállt viszont egy módosító javaslattal az osztrák kancellár. Úgy vélte, egyes új tagállamok számára szóba jöhet egy rugal­mas ötéves periódus is. Schüssel csütörtöki közlemé­nyében úgy vélekedett, hogy az új tagállamokból korlátlan sza­bad vándorlás esetén megindu­ló tömeget az EU és ezen belül Ausztria munkaerőpiaca nem tudja egyszerre befogadni, 2010 után viszont a demográfiai hely­zet miatt az unióban egyre in­kább szükség lesz külföldi mun­kaerőre. Hatalomváltás Romániában Bukarest (mt­ AP)­­ Emil Constantinescu távozó román elnök (jobbról) kezet fog utódjával, Ion Iliescuval a bukaresti elnöki rezidencia, a Cotroceni-palota előtt, amint ünnepélyesen átadja az államfői jogkört december 21-én Bush már alakítja kormányát Washington (mti)­­ Csütör­tökön George Bush megvá­lasztott amerikai elnök le­mondott texasi kormányzói tisztségéről. Az új, republikánus pártállá­sú amerikai elnök ünnepélyes beiktatását január 20-án tartják Washingtonban. A kormány­­váltásra való felkészülés jegyé­ben Dick Cheney megválaszott alelnök a fővárosban tovább folytatta a demokrata törvény­hozókkal való eszmecseréit. Csütörtökön legyőzött demok­rata alelnökjelölt-vetélytársá­­val, Joe Lieberman connecticuti szenátorral találkozott, és meg­állapodtak abban, hogy a kong­resszusban a lehető legnagyobb fokú egyetértés kialakítására fognak törekedni az egyes, napi­rendre kerülő kérdésekben. Mel Martinez egykori kubai menekült beszél azon az ünnepsé­gen, amelyen George W. Bush megválasztott amerikai elnök, texasi kormányzó megnevezte jövendő­ kormányának három újabb miniszterét a texasi Austinban december 20-án Másodfokon is kizárták Siklós Máriát A budapesti kamara kimondta: a tervező etikai vétséget követett el Budapest (mti)­­ A Magyar Építész Kamara etikai­fegyelmi bizottsága másod­fokon helybenhagyta a Budapesti Építész Kamara bizottságának elmarasztaló határozatát, amely Siklós Mária építészt, a Nemzeti Színház tervezőjét kizárta a kamara tagjainak sorából. A döntésről a testület csütör­tökön adott tájékoztatást. A köz­lemény szerint a bizottság - Sik­lós Mária és jogi képviselője fel­lebbezése alapján - folytatóla­gosan tárgyalta a fellebbező beadványát, vizsgálva az első fokú eljárást és határozatot. A budapesti kamara szeptember 29-én első fokon kimondta: a tervező etikai vétséget követett el azzal, hogy közvetlen megbí­zásra készített vázlatterveket a Nemzeti Színház építéséhez. Az elsőfokú határozat szerint az építész jogszerűtlen és etikát­lan magatartást tanúsított azzal, hogy az idén nyáron lezárult eredményes tervpályázatot kö­vetően is tovább folytatta saját építészeti terveinek készítését, súlyosan megsértve ezzel a pályázatnyertes építész (Vadász György) és munkatársai szerzett jogait. Vajai Tamás, a MEK etikai bizottságának elnöke elmondta: a testületi döntés indoklását nem kívánja nyilvánosságra hozni, mert úgy véli, ha megtenné, akár személyiségi jog megsértésével is vádolhatnák. Siklós Mária építész a kamarai kizárása ellen még élhet jogorvoslattal, bíró­sági úton kérheti a határozat fe­lülvizsgálatát - jelezte. Siklós Mária építész még élhet jogorvoslattal

Next