Dunaújvárosi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-16 / 113. szám

4 * DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Országos ezerjó verseny Mór (ze)­­ Nyolcvan­száz körüli mintát vár­nak az ország minden területéről a móriak az ezerjó versenyre, amely május 19-én 10 órakor kezdődik az Erzsébet téri művelődési házban. Három zsűri kóstolgatja a különböző ezerjókat, eredményhirdetés 17 órakor, szombaton. Az úrhidaiak is csatlakoznak Szabadbattyán (w)­­ A Szabadbattyán - Kő­­szárhegy közoktatási in­tézményi társulás tavaly alakult meg. A többcélú kistérségi társulás kere­tében működő mikrotár­­sulás a törvény alapján magasabb összegű nor­matív állami támogatást kap. A testület legutóbbi ülésén elhangzott: foly­nak az egyeztetések ar­ról, hogy az úrhidai iskola szeptembertől szintén csatlakozik a társuláshoz. Összekötő utat terveznek Enying (w) - Négy utca lakói beadványban szorgalmazták a Diófa utcát a Nagyatádi utcá­val összekötő út meg­valósítását, a szükséges telekrész-felajánlásokat is vállalva. A képvise­lők a lakóterület- és köz­lekedésfejlesztési el­képzelésként szereplő összekötő út megvalósí­tását támogatják. Fel­kérték a polgármesteri hivatalt, hogy az érintet­teket tájékoztassák az előírásokról és a végre­hajtás eljárási fázisairól. Szóváltásból verekedés Bicske (me) - Csopor­tos garázdaság miatt in­dult büntetőeljárás há­rom férfi ellen. Egy sö­röző előtt a trió szóvál­tásba keveredett egy férfival és egy nővel, a veszekedés verekedés­be fordult. A nő kön­­­nyebben megsérült, de még be tudott menekül­ni a lakásába, ám követ­ték őt a garázdák és be­törték házának ablakait. í r KRÓNIKA Lakbér: csak ősszel várható új rendelet Mostantól piaci alapú díjazást is bevezethetnek a települések Székesfehérvár, Dunaújvá­ros (hp-be) - Egyelőre tisz­tázatlan, hogy az eddig szociális alapú bérlaká­sok bérleti díja milyen esetekben emelkedik a lakások bérletéről szóló törvény április 1-jétől ér­vényes módosítása után. Fehérváron ősszel várha­tó döntés, Újvárosban még terveztek lépést. Az országos érvényű tör­vénymódosítás neuralgikus pontja az, hogy ezentúl három kategóriába sorolja a bérlaká­sokat: a legolcsóbb a szociális alapú, a költségelvűnél a lakás bérbeadásából származó be­vételnek fedezni kell a lakás fenntartásának költségeit, a piaci alapú bérlakásnak vi­szont már hasznot is kell ter­melnie. A törvény nem szabá­lyozza viszont azt, hogy a bér­lők milyen alapon kerülnek az egyik vagy a másik kategóriá­ba, a döntést a helyi önkor­mányzatokra bízza. Szélsősé­ges esetben elvileg tehát az is előfordulhat, hogy az adott önkormányzat döntése nyo­mán az eddig alacsony lakbért fizető illetőnek drasztikusan megemelkedik a lakbére.­­ Fehérvár önkormányzati épületeiben az átlagos lakbér négyzetméterenként havi száz forint. Ez egy ötven négy­­zetméteres lakás esetében öt­ezer forintot jelent. Néhány belvárosi épületben 150 forint a díj, általánosságban azon­ban elmondható, hogy na­gyon sok bérlemény négyzet­­méterre kivetített díja száz fo­rint alatt van havonta- vázolta a helyzetet Farkas László, az önkormányzat lakásbizottsá­gának elnöke. Mivel a város évente 150 millió forintot költ lakásfelújításra, így könnyen kiszámolható, hogy a bérlaká­sok „csak viszik a pénzt”, a te­vékenység igen messze van még a nullszaldótól is - érvel a szakbizottság elnöke. Ezért Fehérváron is szükség van a rendszer átalakítására, ám ezt majd az őszi önkormányzati választások után felálló új la­kásbizottság végzi el. Farkas László véleménye az, hogy szakítani kell az eddigi gya­korlattal, s nem a lakbért, ha­nem a ténylegesen rászoruló bérlőt kell támogatni. A legutóbbi városi közgyű­lésen a három említett kategó­ria közül a szociális bérlaká­sok ügyét rendezték. E szerint a módosítást követően, az új lakásbérleti szerződések megkötésekor már más szabá­lyozás vonatkozik az új bérlő­re: mostantól minden, lakáson belül szükséges karbantartási, felújítási munka költsége a bérlőt terheli, pontosan az ala­csony lakbérre tekintettel. Ed­dig ilyen kitétel nem volt, ami a gyakorlat­ban azt jelentette, hogy az esetek túlnyo­mó részében az önkor­mányzat végezte a belső felújításokat is. Dunaújvárosban teljesen át kellene szerkeszteni a bérlemények­kel kapcsolatos rendeletet, il­letve előtte átgondolni - és el­dönteni -, hogy a lakások vagy a bennük lakók alapján állapítja meg az önkormány­zat a bérleti díjakat, mondja Somogyi György, a közgyűlés lakásügyi bizottságának elnö­ke. Jelenleg a lakások városon belüli elhelyezkedése és mé­rete szab mértéket, mindkettő elfogadhatatlan paraméter, ha a szociális elvet vesszük ala­pul. A fizetendő összegek mesterségesen alacsonyan tartásával ugyanis nem lehet differenciálni a bérlők között, azt éri el vele a város amit most: ráfizetéses a lakásállo­mány, többet költenek rá, mint amennyi befolyik a dí­jakból. Somogyi György úgy véli, nullszaldóssá vagy kicsit gazdaságossá kellene tenni ezt az üzletágat is, aki teheti az fizesse meg a reális díjat — de aki arra rászoruló, az kapjon hozzájárulást a szociális rend­szeren keresztül. Az önkormányzat évekkel ezelőtt feloldotta az értékesí­tési moratóriumot, és engedé­lyezte, hogy a bent lakók vagy hozzátartozóik megvehessék a bérleményüket. Sokan éltek a lehetőséggel, nem csoda, mivel az ár nagyon kedvező volt. Mintegy ötszáz lakása maradt csak a városnak, ezek közül is ötven zárolva van, ugyanis ezekre ko­rábban a gazdasági minisztérium adta a pénzt. Minden lakás­nak van bérlője­­ és több mint kettőszázan állnak sorba lakás reményében. So­mogyi György ezekre tekin­tettel is támogatja a törvényja­vaslat igazságosabb elosztás­ra irányuló részét, mert Du­naújvárosban már a valóban szociálisan rászorulók sem tudnak lakáshoz jutni. Fehérváron az átlagos szociális lakbér négyzetméterenként havi száz forint \i i­i 2006. MÁJUS 16., KEDD Lukács Endrére emlékezünk Megsajdul a szív, tehetet­lenül hanyatlik le a két egy­kori kollégánk, Lukács End­re halálhírének olvastán, aki életének 73. évében el­hunyt. Hallottuk ugyan, hogy évek óta betegeskedik már, de a legrosszabbra nem gondoltunk, hiszen sok év után is életerős, energikus emberként őrizte meg­­ ne­künk a gyarló emlékezet. Magyar-történelem sza­kos középiskolai tanárként nagykamaszok ezreit nevel­te évtizedeken át legjobb tudása szerint gyönyörű magyar nyelvünk ismereté­re, megőrzésére, szereteté­­re, történelmünk és nemzeti nagyjaink tiszteletére, meg­becsülésére. Azt a lelkiisme­retes, pontos munkát köve­telte meg féltőn szeretett ta­nítványaitól, de munkatár­saitól is, amely az tevékenységét mindvégig jellemezte. Tudta, hogy a legkisebb eredményért, si­kerért is keményen meg kell küzdeni, hiszen erre tanítot­ta személyes életútja is. Szorgos földműves szü­lők fiaként egy dél-alföldi tanyán töltötte gyermek­éveit, ahol korán megismer­kedhetett a munka nehezé­vel, de a magyar táj megigé­­ző szépségével, az egyszerű emberek józan bölcsessé­gével, igazságával is. A te­hetséges fiú a környék egy neves gimnáziumában érettségizett, amely iskola szellemisége egész életét áthatotta. Ezt követően a fő­városba került, ahol először fizikai munkásként, majd nevelőtanárként dolgozott. Eközben egyetemi tanulmá­nyait is sikeresen befejezte. Lukács Endre 1964-től is­kolánk tanára, egy ideig igazgatóhelyettese is volt. Kimagasló szaktudása, em­beri kvalitásainak elismeré­seként hosszú évekig szak­tárgyainak megyei szakfel­ügyeletét látta el. Munkássága követendő példa marad iskolánk mai és jövendő munkatársai számára. Emlékét, szellemi hagya­tékát tisztelettel és híven megőrizzük. A Dunaferr Szakközép- és Szakiskola nevelőtestülete Új közösségi faluház Csókakő (sl)­­ A közel százéves művelődési ház helyébe - pályázati segít­séggel - új közösségi és faluház épül. A mintegy hetvenmilliós beruházáshoz az önkormány­zat 75 százalék támogatást nyert - tudtuk meg Végh Kon­­rád polgármestertől-, a fenn­maradó rész az önerő. A kivitelezések még a múlt ősszel elkezdődtek, s a hos­­­szúra nyúlt tél után, a tavasz beköszöntével látványos elő­rehaladás mutatkozik az épít­kezésen, így a július 19-i át­adás nem kerül veszélybe. Sőt, a falakra mára már fölke­rült a tetőszerkezet is. Az épü­letben kialakítanak egy mul­tifunkcionális helyiséget, amelyben képviselő-testületi ülést, különböző tanácskozá­­­­sokat, illetve fórumokat is megtarthatnak majd. Az aulá­ból különböző kiszolgáló he­lyiségek nyílnak, s az épület magában foglal egy 132 négy­zetméteres nagytermet is, kö­zöségi célra. Itt működik majd egy konyha, amely mindenki által használható egységként funkcionál. A könyvtár mel­lett helyet kapnak a házban a település különböző civil szervezetei is. Sikeres a „Tűzpróba" Sárbogárdit!­­­­ Szoros küz­delemben a Lajoskomáromi Általános Iskola csapata győ­zött tíz csapat közül a Sárbo­gárdi Hivatásos Önkormány­zati Tűzoltóság „Tűzpróba” elnevezésű, 11-14 éves diá­koknak szervezett tűzvédelmi vetélkedőjén, a dobogón megelőzve a helyi Petőfi Sándor Gimnázium és Híradásipari Szakközépisko­la, s a cecei Illyés Gyula Álta­lános Iskola csapatait. SZOLGÁLTATÁS ÜGYELETEK Egészségmegőrzési Köz­pont: 14-18 óráig Életvezeté­si és pszichológiai tanács­adás: 14-18 óráig Pszicholó­giai konzultáció fiataloknak - előzetes bejelentkezés és idő­pontegyeztetés alapján. 9-12- ig óráig Drogprevenciós ta­nácsadás fiataloknak, szülők­nek, pedagógusoknak, 14-18 óráig Tanulási tréning. Tele­fon: 25/412-123. Orvosi ügyelet: 18 órától másnap reggel 7 óráig, Vasmű út 10., telefon: 410-600. Gyermekorvosi ügyelet: 18 órától másnap reggel 8 óráig, Vasmű út 10., telefon: 410-231. Központi orvosi ügyelet 16-tól másnap reggel 8-ig Nagyvenyimen az orvosi ren­delőben (Nagyvenyim, Fő u. 45., tel.: 25/506-201). Nagy­venyim, Baracs, Előszállás, Kisapostag, Nagykarácsony, Nagylók, Hantos és Perkáta községek lakói számára. Ügyeletes Gyógyszertár: Zöldkereszt Gyógyszertár (Dunaújváros, Táncsics u. 6/ b, telefon: 413-803). Élet-Esély telefonszolgá­lat: ingyenesen hívható!!! 20­­6 óráig a 411 -111 -es telefon­on. Névtelen Alkoholisták: (1) 352-8948. AIDS-segély­­hely: (1) 166-9283 Rákbetegek Országos Szö­vetsége: (1) 22-4412. Rák Lelkisegélyszolgálat: (1) 212-26­31, Kék vonal Gyer­mek és Ifjúsági telefonszolgá­lat: (1) 210-3349, Lelki Se­gélyszolgálat: (1) 212-127 (csak éjjel hívható), Eszter ambulancia: (1) 166-1040 (pszichiátriai szakrendelés a szexuális erőszak áldozatai­nak), Támasz ambulancia: (1) 260-6676 (serdülőknek élet­módbeli tanácsadás) Sürgősségi Fogamzásgátló Ambulancia: (zöld) (60) 556- 666. Városi Rendőrkapitány­ság: 510-510. Városi Mentőállomás: 411-011. Városi Tűzoltóság: 410-022,410-819. KDT Környezetvédelmi Felügyelőség. Ügyfélszolgá­lat: 22/514-310. Környezeti káresemény bejelentése: 22/ 514-314. Telefax: 22/313- 564. Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, telefon­szám: 407-136. HIBABEJELENTÉS A Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet ügyelete: lift, víz, villany hibabejelentés: 404-853, ügyeleti telefon: 30/ 9894-719. Intercisa Lakásszövetke­zet központi számai: 510-450 vagy 510-452, fax: 510-453, hibabejelentés: 510-460, a szövetkezet felvonószerelőjé­nek ügyeleti telefonja: 06 (30) 3392-701. Víz-csatornaszolgálta­tás: Dunaújváros, Építők útja L: 411-636. Áramszolgáltatás: Vere­­bély L. út 11., 80/20-50-20. Dél-dunántúli Gázszol­gáltató Részvénytársaság (Dunaújváros, Kenyérgyári út 12.) Hálózat-hibabejelentés 0-24 óráig: 40/404-040. Fűtés, gáz hibabejelentés, szervizelés, javítás: 25/281- 880, 25/401-790 vagy 20/ 460-82-52. . Fűtés: Építők útja 1. (Vas­mű út - Építők útja sarok) Te­lefon: 413-622, 411-528. UPC Antennaügyelet (éj­jel-nappal): 1221. OKMÁNYIRODA Ügyfélszolgálati iroda: 286-001 Személyazonosító igazol­vány és lakcímigazolvány ügyintézés: 436-582 Lakcím ki- és bejelentés ügyintézés: 410-418, fax: 410-418 Vállalkozói igazolvány ügyintézés: 412-211/363 Útlevél ügyintézés: 422- 390 Vezetői engedély: 412- 211/137; Gépjármű okmá­nyok ügyintézése: 431-380, fax: 404-928 (hétfőn 8-12 óráig és 13-16 óráig, szerdán 8-12 óráig és 13-18 óráig, pénteken 8-12 óráig). INFORMÁCIÓ Útinform (Dunaújváros régió): 25/510-310, MÁV: 436-750, Volán: 412-711, Révállomás: 281-355. Autó­segélyszolgálat: 188. Lapunk bármely részének máso­lásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldol­gozásával kapcsolatos minden jog fenntartva! A lap információi, képei kizáró­lag előzetes és írásos engedéllyel jeleníthetők meg internetes portálo­kon, tárolhatóak adatbázisokban, a meg nem engedett felhasználásért kiadónk jogi úton érvényesíti kárté­rítési igényét. Értesüléseket átvenni még át­dolgozott formában is csak lapunk­ra hivatkozva lehet. Rendőrkapitányság: 510-510, Mentőállomás: 411-011, Tűzoltóság: 410-022, Általános segélyhívó: 112

Next