Dunaújvárosi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-01 / 205. szám

4 * DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Új igazolványt vezetnek be Dunaújváros (ka)­­ Egy új BM-rendelet szerint lecserélik a személy- és vagyonvédelmi tevé­kenységet, valamint magánnyomozói tevé­kenységet végzők iga­zolványát, valamint az egyéni és társas vállal­kozások tevékenységi engedélyeit. Az új iga­zolványok fénykép nél­küliek és öt évre szólnak majd. Akik jövő év ele­jétől szeretnének jog­szerűen működni a fent említett tevékenységi körökben, azok idén ok­tóber 31 -ig adják be ké­relmüket. Széles sávhoz kevés a pénz Mór (fmh) - Százhúsz­millió forintot nyert a móri többcélú kistérségi társulás a szélessávú in­­ternethálózat hat telepü­lésen - Pusztavámon, Nagyvelegen, Bakony­­kútiban, Balinkán, Se­réden, illetve a Mórhoz tartozó Felsődoboson - történő kiépítéséhez. A haszonbérlet fejében a Magyar Telecom 40 millióval járulna hozzá a beruházáshoz. A kö­zeljövőben elkezdik a tárgyalásokat a közbe­szerzési pályázaton ki­választott beruházóval, az Albacomppal. I KRÓNIKA i 2006. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK Szövetségben Koczka Kata Kulcs (ko)­­ Rendhagyó iskolai tanévnyitót tartot­tak tegnap a kulcsi Feke­te István Általános Iskolá­ban. Az ünnepséget - a barátságtalan időjárás miatt - nem az udvaron, hanem a folyosón ren­dezték meg. A tanári kar tagjai honfog­laló vezéreknek öltözve fo­gadták az iskolakezdésre ér­kezett diákokat. Árpád vezér, azaz Ebi And­rea igazgató hívó szavára ös­­­szegyűlt a törzsi gyűlés, hogy a szövetségbe felvételüket ké­rő ifjú népcsoportok előtt megerősítsék fogadalmukat. Az „ifjú népcsoportok" felvételüket kérték feltűzzék a törzsi jelvényeket, és háromhetes próba elé állít­sák az elsősöket. E három hét­ben a kicsik segítőkészségük­ről, egymás szeretetéről, szor­galmas tanulásról tesznek ta­núbizonyságot, csak aztán kerül mellükre az iskola jelvé­nye, addig az iskolai életfán pihen. A himnusz közös eléneklése után a törzsszövet­ség tagjai esküt tettek, a törzs­fők áldomást ittak a szövetsé­gi kupából, majd az igazgató­nő ünnepélyesen megnyitotta a tanévet. Díszoklevéllel kö­szönte meg azoknak a szülők­nek a fáradozásait, akik sokat tettek az iskoláért. Lénárd Béla polgármester köszöntőjében kiemelte: tanévnyitóra megújult az in­­­tézmény, lecserélték a lámpa­testeket, kifestették az egész iskolát, és ígéretet tett rá: azon lesznek, hogy a jövőben is megőrizzék az intézmény önállóságát. Az „ifjú népcsoportok” a tanévnyitón felvételüket kér­ték a szövetségbe Dunaújváros (ke) - A vá­lasztások után Dunaújvá­rosban várható hődíj­emeléssel is foglalkozott a Fidesz helyi elnöke és polgármester-jelöltje teg­napi sajtótájékoztatóján. Cserna Gábor bejelentés­sel kezdte mondandóját: — A választási iroda mun­katársának átadtuk a tizenöt egyéni választókörzeti jelölt ajánlószelvényeit, a polgár­mester-jelölt is a szükséges­nél lényegesen több kopogta­tócédulát kapott. Bejelentet­tük a Fidesz kompenzációs listáját, amelyről töredéksza­vazatokhoz juthatunk. A vá­lasztási bizottság tagjai a mai ülésen regisztrálják hivatalo­san a jelöltjeinket, aktivis­táink viszont jövő péntekig folytatják az ajánlószelvé­nyek gyűjtését - mondta el a Fidesz - MPP polgármester­jelöltje. Cserna Gábor tapasztalata: a reméltnél is többen támogat­ták jelöltjeiket, ami a változás igényére utal. Zsebbe vágó témával, a ter­vezett hődíjemeléssel folyta­tódott a sajtótájékoztató. Cserna Gábor úgy véli: nyílt titok, hogy a Dunaferr válla­latcsoportot privatizáló uk­rán-svájci érdekeltségi kör megegyezett a városvezetők­kel a jelentős hődíjemelésről, amelyet a Gyurcsány-cso­­magban szereplő gázáreme­léssel indokolnak. A tervbe vett hődíjemelésre - a fide­­szesek információja szerint - a választások miatt csak októ­berben kerítenek sort. „Évek óta azzal vádolnak bennünket a szocialista város­vezetők, hogy riogatunk. De a drasztikus, 33 százalékos hő­díjemelés nem riogatás, aho­gyan az iskolabezárás, a helyi adók bevezetése sem az volt” - mondta Fidesz-elnök. A gondolatot folytatva ké­t Fidesz vállalja: átnézik a gazdasági szerződéseket és szociális csomagot vezetnek be sőbb számonkérhető megol­dási javaslattal is élt. A köz­hangulat alapján, és optimis­tán előre tekintve szerinte elérhetik, hogy 16 év után, ok­tóberben az ellenzékiek kerül­jenek többségbe a közgyűlés­ben. Ebben az esetben áttekin­tik a gazdasági szerződéseket, és szociális csomagot vezet­nek be. A szolgáltatónál pedig elérik, hogy a víz-, csatorna-, távhő- és gázfűtési díj csök­kentésével támogassa a tan­díjtól a kórházi és gyógyszer­tári emelésig igencsak jelen­tős terhet cipelő lakosságot. Drasztikus lesz a hődíjemelés Az elsősöknek három héten át próbákat kell kiállniuk a Gyurcsány-csomag mellet egy újabb sokk A rendhagyó törzsi gyűlésen az elsősök megtudták, milyen feladatok várnak rájuk három héten át Nehéz esztendők után fejlődési pályán A civil szféra nagyobb szerepvállalása elengedhetetlen lesz az értékek megőrzésében és gyarapításában Perkáta (ko) - Mondhat­juk, nehéz éveket tud maga mögött Perkáta. A csatornaberuházás hitele még jövő évben is teher­ként nehezedik a nagy­község költségvetésére. A jövő azonban biztató, tudtuk meg Radeczki György polgármestertől, aki szerint a civilek nagyobb szerepválla­lására nagy szükség lesz a kö­vetkező évek fejlesztési ter­veinek megvalósításához. A mintegy hatezer éves, bronz­kori, kelta, római kori­ nép­­vándorlás kori hun, Árpád­kori és kun régészeti emlékek ismertté tették Perkáta nevét. Múltjában nagy jelentőséggel bír, hogy a falut a magyaror­szági jezsuita rend győri kol­légiuma birtokolta 1653-tól százhúsz éven át. A rend 1773-as feloszlatását követő­en Mária Terézia a perkátai uradalmakat Radványi Győry Ferencnek adományozta. A település gazdasági és kultu­rális életére hosszú időn át nagy hatással volt a gróf Győry, majd a Flunyady csa­lád. Épületeik, a templom, az egykori­­ zárda, a közel 180 éves óvoda, a kastély ma is élettel teli emlékhelyet a csa­ládnak. A kastély jelenleg művelődési házként és könyvtárként működik. Érde­mes és nagyon meg is érett a felújításra, de az pályázati for­rás nélkül elképzelhetetlen. Mint ahogy sok minden más is pénz kérdése, mondta Ra­deczki György polgármester, amikor terveikről kérdeztem. Egyik legfontosabb feladatuk a nagy belterületű faluban közlekedő buszjárat nyomvo­nalán - 20 megállója van - az aszfaltos út felújítása volt, a köz­lekedés zavartalansá­ga érdekében. A fel­színi csapadékvíz-el­vezető árokrendszer, aszfaltos és salakos _____ utak, járdák nagyará­nyú felújítása sürgető felada­tuk, különösen azóta, hogy a felhőszakadások sok kárt okoztak. Ezzel összefüggés­ben a vis maior keretre is pá­lyáztak. Meghatározó tenni­Megváltás lenne a nagyközségnek elkerülőút megépülése valójuk a csökkenő gyereklét­szám és normatíva mellett fenntartani az intézményeket. Ezért is tartja a polgármester fontosnak, hogy csatlakoztak az Adonyi Többcélú Kistérsé­gi Társuláshoz, amelynek tagjai ha­sonló adottságú tele­pülések, hasonló gon­dokkal, amelyeket együtt könnyebben oldhatnak meg. Szoci­ ____ ális alapfeladataik el­látására már korábban társultak Szabadegyházával, és Perkáta gesztorsága mellett az idén négy településből álló szociális mikrotérség jött lét­re. Részt vállaltak az iváncsai kistérségi tanuszoda prog­ramból is. Szeretnének pályá­­­zati forráshoz jutni, amelyből kastélyépület felújítását megvalósítanák. Szeptember­ben kezdődik a sportház fel­újítása, ehhez 5,8 millió forint támogatást nyertek. Perkáta 316 hektár állami földet igényelt vissza. A je­lentős méretű földterület a le­endő beruházások, mint a Ci­­kola- Nemzetek Völgye Pro­jekt bázisául is szolgál. A nagyközségben jelentős a munkanélküliség, megha­ladja a kistérségi átlagot, mintegy 8 százalék. Helyben kevés a munkalehetőség, je­lentős az ingázó munkaválla­lók aránya. Perkáta az idetele­pedni szándékozó kis- és kö­zépvállalkozások számára önkormányzati területeket tud biztosítani. A település la­kóinak életében nagy szerepet játszik a 62-es út, amely ketté­­szeli a falut. Hatalmas átmenő forgalma, rossz állapota ál­landó veszélyforrás, megvál­tás lenne, ha a kormányprog­ramban meghatározott és ab­ban szereplő elkerülő út mi­előbb megépülne. A közrend és közbiztonság érdekében az önkormányzat támogatja a polgárőrséget, amely eredményesen tevé­kenykedik. Jó kapcsolatot ápolnak Saint Maximin, fran­cia, Kisbács erdélyi, és Hua­­xiang kínai testvértelepülé­sükkel. Ez utóbbiakkal meg­lévő 45 éves barátságukat a gazdasági kapcsolatok irá­nyába kívánják fejleszteni. A hamarosan Kínába látogató küldöttség már a kistérség Fengtai kerülettel való kap­csolatfelvételéről szóló szán­déknyilatkozatot is magával viszi.­­ Mindig jelentős társadal­mi és kulturális élet volt Per­­kátán - mondta a polgármes­ter -, a civil szervezetek fel­elevenedése, a civil kezdemé­nyezések szükségesek ahhoz, hogy a nagyközség nagy lé­pést tehessen előre. Meggyő­ződésem, nem a polgármeste­ren és a tizenegy testületi ta­gon múlik a település jövője, hanem azon, hogyan leszünk képesek a civilekkel össze­fogva vigyázni értékeinkre és gyarapítani azokat. az A kastély jelenleg művelődési házként és könyvtárként működik - megérett az alapos felújításra Az én falum Perkáta (ko) - Perkátai elő­fizetőink közül Kovács Gyulának és feleségének, Ildikónak kedvezett a sze­rencse: ők nyerték a Hírlap ötezer forintos ajándékko­sarát. A nyereményt meglepődött, de boldog a házaspár családi házuk ud­varán vette át. A feleség tanárnő. 1983- ban, kezdő pedagógusként a felajánlott tanári állás és a kastélyban lévő szolgálati lakás csábításának enged­ve költözött ide Szombat­helyről. Amikor budapesti párjával összeházasodtak, felülkerekedett bennük a vidéki élet utáni vágy, úgy döntöttek: itt maradnak. Az építésvezetőként dol­gozó férj és pedagógus felesége Székesfehérváron dolgozik, gyerekeik sem laknak már velük (Petra lá­nyuk junior válogatott ví­zilabdázó, jelenleg Győr­ben él), így inkább csak aludni, kikapcsolódni jár­nak haza. A nagyközség jó levegője, a kedvező közle­kedési lehetőségek itt tar­tották őket, s ma már ők is úgy érzik: Perkáta az ő fa­lujuk is. Ma már úgy érzik, Perkáta az ő falujuk is

Next