Dunaújvárosi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-25 / 250. szám
10 « DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Azért ez a mérkőzés nem volt ennyire egyértelmű Hatalmas egyéni bakik következtében: Kápolnásnyék-Kisláng 4-0 (1-0) Kápolnásnyék (pb) -Nagyon jól kezdte a bajnokságot a kislángi csapat, ám a kezdeti lendület az utóbbi időben alábbhagyott. Ettől függetlenül a hazaiak nem számíthattak sétagaloppra, s nekik lett igazuk. Amit az első félidőben láttunk, az bőven elmaradt a várakozásoktól. Hiszen gondoljunk csak bele, egy erős középcsapatot fogadott a listavezető. Ehhez képest a futball szépségéből vajmi keveset láthattunk. A kislángiak játékfelfogása érthető volt, hiszen ők vélhetően az egy pontért jöttek, s ennek megfelelően nem is nagyon akartak építkezni. A középpályára még csak-csak feljátszották a labdát, ám ott megtartani már nem tudták, az indításaik zöme pedig használhatatlanra sikerült. Mindenesetre csaknem egy félidőn keresztül az ő várakozásaiknak megfelelően alakult a mérkőzés, hiszen a hazaiak nem dolgozták ki a helyzetek tömkelegét. A vezetést is Kiss Norbert bakijának köszönhették, a hálóőr szöglet helyett kapufára tolta a labdát, Szevánnak csak az üres kapuba kellett bólintani. A második játékrészben felpörögtek a vendégek, ám Kápolnásnyék, 300 néző, v.: Závotka (Földi, Reisinger). Kápolnásnyék: Furulyás - Bartos, Szabali, Sellei, Dömsödi, Szován (Szenes), Unger, Kiss (Csányi), Salacz, Topos, Szente. Edző: Hartyáni Gábor. Kislány: Kiss - Sipos, Bekő, Lőrincz, Rehák, Fekete (Willerding), Ányos, Prágai, Zimmermann, Maszlag, Juhász. Játékos-edző: Bekő Balázs. 7. perc: Furulyás ejtette ki a labdát, Juhász gyatrán találta el, így Szalai menteni tudott a gólvonalról. 24. perc: Szente beadását Kiss lőtte el a kapu előtt ziccerben. 44. perc: Kiss N. számította ki rosszul a labda ívét, s ahelyett, hogy szögletre paskolt volna, kapufára ütötte, onnan Szevánhoz pattant a labda, aki a hálóba bólintott, 1-0.73. perc: Szente cselezte be magát a 16-oson belülre, majd a hosszúsarokba csavart, 2-0.83. perc: Kiss N. szaladt a beadás alá, Csányi köszönte, és az üres kapuba fejelt, 3-0. 87. perc: Bekő adott ajándéklabdát Salacznak, aki kilőtte a rövidsarkot, 4-0. Jók: Bartos, Szalai, ill. senki. Ifj. mérk.: 2-3. Gólszerző: Darnak, Szecsei, ill. Farkas, Mikes, Gergely, továbbra sem tudták „átrágni” magukat a középpályán, s mivel fogyott az idő, a tehetetlenség miatt pedig nőtt a feszültség, egyre durvább, megtorlatlan belépők követték egymást. Az idegesség aztán meggondolatlanságokba csapott át, melyek végzetes hibákat szültek. A Kápolnásnyék pedig van annyira jó csapat, hogy ezeket kihasználta. A bajnokság állása 1 .Kápolnásnyék 11 9 - 2 28- 11 27 2.Sárosd 11 8 2 1 39- 17 26 3.Velence 11 7 1 3 36- 16 22 4.Sárszentmiklós 11 7 - 4 24- 11 21 5. Csór 11 6 2 3 27- 16 20 6. Polgárdi 11 6 2 3 19- 13 20 7. Aba-Sárvíz 11 4 4 3 17- 13 16 8. Kisláng 11 5 1 5 18- 26 16 9. BiCSke 11 4 3 4 16- 13 15 10.Etyek 11 5 - 6 24- 22 15 Kl.Iváncsa 11 5 - 6 19- 20 15 12. KisapoStag 11 4 - 7 19- 28 12 13. Alba Regia 11 3 1 7 17- 26 10 14. Dunafém-M. 11 2 2 7 15- 40 8 15.Szabadegyháza 11 2 1 8 15-33 7 16.Adony 11 1 1 9 18- 44 4 Szalait (a labdával) nemigen lehetett átjátszani, sőt a rutinos védő góltól mentette meg csapatát OÉO'Ou< 'ö Öt perc alatt eldőlt Sárosd-Alba Regia 3-1 (3-0) Sárosd, 300 néző, vezette: Kovács Tamás. Sárosd: Magasföldi - Masinka, Strommer, Reit, Nyakas, Kovács Z., Horváth T., Győri (Viniczai), Rottmann, Barics (Molnár), Egerszegi (Kiss). Edző: Masinka László. Alba Regia: Ádám - Tozse, Fésű, Zab Ferenc (Bálla), Parall, Somogyi, Zab Z. (Szmilek), Galaczi, Kuhinko (Cseke), Zámbó, Pavlik. Edző: Beszédes Sándor. 19. perc: Zab Z. lövését Magasföldi parádésan védte. 20. perc: Fésű három méteres fejesét Magasföldi a gólvonalról mentette. 35. perc: Szögletrúgás után Barics remekül fejelte vissza a labdát, melyet Strommer továbbított a kapuba, 1-0. 37. perc: Masinka szabadrúgása után Barics egy testcsellel becsapta Fésűt, aki meglepetésként a saját kapujába lőtt, 2-0. 40. perc: Kovács remek labdával indította Nyakast, aki Ádámot kicselezve higgadtan a hálóba gurított, 3-0. 61. perc: Pavlik lövését Magasföldi a felső kapufa segítségével mentette. 78. perc: Egy vendégkontra után Szmilek remekül ívelte be a labdát, melyet Pavlik a hálóba bólintott, 3-1. 80. perc: Kovács büntetőjét Ádám hárította, Kovács ismételhetett, de újabb lövése a mezőnybe pattant. Jók: Rottmann, Nyakas, Strommer, Magasföldi, illetve Pavali, Somogyi, Zámbó. Ifjúsági mérkőzés: 4-2. Góllövők: Simon, Lendvai, Kucsera, Lendvai G., Tóth, illetve Tresó 2. Inkább döntetlen? Dunafém-Maroshegy-Szabadegyháza 3-2 (1-0) Székesfehérvár, 100 néző, vezette: Rózsa. Dunafém: Kálmán - Mezővári, Dánfi, Komáromi, Boda, ifj. Medvid, id. Medvid, Király, Kabács (Fehér), Molnár, Farkas. Edző: Mezővári József, Karsai László. Szabadegyháza: Horváth (Rábai) - Biliig, Láng, Jónás, Imre (Vízi), Arany (Zámbó), Kiss, Balló, Vajda (Szalai), Horváth, Vida. Edző: Bozai Attila. 3. perc: id. Medvid-Király volt a labda útja, a beadásból Farkas a kapu mellé lőtt. 15. perc: Balló a felső lécet találta telibe. 20. perc: Ismét Balló volt a főszereplő, egy beadást hajszállal fejelt a kapu fölé. 23. perc: Farkas kilépett a védők közül, de lövését védte a vendégek kapusa. 35. perc: Egy jól eltalált lövés 17 méterről, s Farkas örülhetett a hazai gólnak, 1-0. 48. perc: Egy támadás végén Vida egyenlített, 1-1. 55. perc: Szemfülesen egy labdát csípett el Farkas, s növelte a hazaiak előnyét, 2-1. 56. perc: Egy váratlan ellentámadás végén ismét a felső lécen csattant a labda. 65. perc: A hazaiak az alsó kapufát találták el. 78. perc: Király egyedül ugrott ki a félpályáról, a vendégkapus csak elkaszálni tudta. A megítélt 11 -est a sértett vágta a hálóba, 3-1. 88. perc: Már mindenki a sípszó végét várta, amikor egy kavarodás után Láng betalált a kapuba, 3-2. Jók: Kálmán, Mezővári, Farkas, Király, illetve Láng, Balló, Jónás. 1 Csak egy gól született Csór-Bicske 1-0 (1-0) Csór, 150 néző, vezette: Terme László. Csór: Vörös - Nagy, Kovács, Ódor, Sipos, Balázsik, Alex, Eric, Tóth (Zare), Korán, Barkóczi. Edző: Kuti László. Bicske: Kosztelnik - Tóth R., Juhász, Varga, Gáli, Nitti, Szentjobbi, Miksi, Agyagási, Janovics (Korozmán), Rozmán (Rafael). Edző: Kiprich József. 18. perc: Korán fejesét védte Kosztelnik. 21. perc: Korán szánta el magát lövésre 35 méterről, de nem tudta becsapni Kosztelnik kapust. 26. perc: Tóth lövése ment el a kapu mellett. 35. perc: Korán gyönyörű passzát Barkóczi a léc alá bombázta, 1-0. 52. perc: Eric szabadrúgása ment mellé. 55. perc: Nitti lekönyökölte Alexet, amiért ki kellett volna állítani, de a játékvezetők nem vették észre az esetet. 80. perc: Egy jobb oldali beívelést követően Varga fejelt mellé. 82. perc: Rafael fejese ment el a kapu előtt. 89. perc: Barkóczi szögletét Zare fejelte kapura, de Eric nem tudott a kapus előtt belecsúsztatni. Jók: Nagy, Sipos, Odor, Barkóczi, Kovács, illetve Varga, Gáli, Tóth. Ifjúsági m.:: 4-6. Góllövők: Botka 2, Kaufmann A., Schönig, illetve Máté 2, Bodor 2, Tuska, Balogh. SPORT Értékes hazai siker Aba-Sárvíz-Velence 2-1 (1-0) Aba, 300 néző, vezette: Szabó. Aba: Csönge - Béres, Dómján, Beke, Szalai, Kulcsár, Salacz, Berengyán, Esze, Bobory (Fülöp), Gál. Edző: Bor Dezső. Velence: Krencz - Király, Szaniszló, Janicska, Kiss, Csanádi Zs. (Simek), Csanádi J. (Antal), Tóth, Kővári, Németh, Pál. Edző: Csábi József. 20. perc: Salacz ívelt középre, érkezett Esze, az ő lövését még fogta Krencz, de a kipattanót Gál szép mozdulattal húzta a léc alá, 1-0. 21. perc: Pál ziccerét hárította nagy bravúrral Csönge. 50. perc: Pál a kapuval szemben fölé bombázott. 55. perc: Csanádi Zs. beadása után Csöngét lökték ki a labda alól a vendégek, a játékszer végül Pál elé került, aki közelről nem hibázott, 1-1. 65. perc: Németh beadása a felső lécen csattant. 70. perc: Kulcsár a második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott. 72. perc: Bobory labdáját a védők közül kilépő Esze a rövid sarokba lőtte, a gólt a partjelző intésére a játékvezető les címén érvénytelenítette. 85. perc: Fülöp szépen tálalt Berengyán elé, aki először elküldte Királyt, majd Krencz mellett a léc alá lőtt, 2-1. Az abai csapat a győzelmet Berengyán Béla születendő kislányának ajánlja. Jók: Az egész hazai csapat, illetve Pál és Németh. Ifjúsági m.: 6-0. Gólszerzők: Gyuricza 3, Domonkos, Krajcsovics, Miklós. Szoboszlai döntött Polgárdi-Kisapostag 2-1 (2-1) Polgárdi 150 néző, vezette: Horváth István. Polgárdi: Mitring - Hencz, Király (Bánfalvi), Fenyvesi, Perger, Baráth, Nagy, Hegedűs, Spirk, Szoboszlai, Bánfalvi (Takács). Edző: Balogh Zoltán. Kisapostag: Gyalus - Kajári, Terjék, Sümegi, Pék, Szurma, Molnár, Bozó, Nagy, Káli, Balogh. Edző: Boldóczky Sándor. 2. perc: Szoboszlai a gólvonalról sem tudta a labdát Gyalus hálójába fejelni. 10. perc: Balogh lopta el a labdát Pergettől, így Mitringnek kellett bemutatnia kiváló képességeit. 27. perc: Bánfalvi szép cselekkel lerázta a védőjét, majd Szoboszlai elé passzolt, aki második helyzeténél végre nem hibázott, 1-0. 35. perc: Szurma kilépett a védők közül, és a tehetetlen Mitring mellett a kapuba passzolta a labdát, 1-1. 37. perc: Nagy ment be a védők közé, passzát Szoboszlai fejelte a hálóba, 2-1. 48. perc: Bánfalvi ügyetlenkedett a 16-oson belül, majd a kapu fölé emelt. 50. perc: Mitring védte Balogh lövését jó érzékkel. 70. perc: Baráth szerzett labdát a felezővonalon, szépen passzolt Szoboszlai elé, aki kihagyta a gólhelyzetet. A magyar labdarúgás összes hibáját láthatta a közönség a szűk családi körben rendezett mérkőzésen. Elszomorító, hogy ilyen alacsony színvonalú teljesítménnyel rukkolt elő a két csapat. Ifjúsági mérkőzés: 4-1. 2006. OKTÓBER 25., SZERDA </If 1— o Sima győzelem volt Sárszentmiklós-Iváncsa 3-0 (1-0) Sárszentmiklós, 350 néző. Vezette: Fehér M. Sárszentmiklós: Papp Z. - Papp A., Bodó, Tóth, Szarka, Markovics, Csanaki, Salga, Szabó L. (Deák), Král (Tórizs), Bakos (Szabó). Edző: Horváth Csaba. Iváncsa: Tóth - Tonka Pál, Kölcze (Bedő), Szentmihályi (Mágocs), Cséza, Szabó, Rakvács, Tonka Péter, Huber, Szilvási (Farkas). Edző: Rákász Kornél. 2. perc: Cséza lövése a kapu előtt keresztben ment el. 21. perc: Tonka kellemetlen lövését védte Papp. 30. perc: Salga nagy erejű kapufája került bedobásra. 35. perc: Bakos beadását Szarka alig fejelte mellé. 36. perc: Szabó L. veszélyes fejesét védte Tóth. 39. perc: Bodó ziccerben alig fejelt a kapu fölé. 40. perc: Král buktatásáért 11-es járt, melyet a sértett értékesített, 1-0. 52. perc: Cséza hatalmas lövését védte Papp. 62. perc: Szabó pontos beadását Král értékesítette, 2-0. 72. perc: Szabó átadását Salga lekezelte, átjátszotta a kapust és a hálóba lőtt, 3-0. 74. perc: Egy, a vendégek javára megítélt tiznegyest Huber végzett el, melyet Papp nagyszerű ütemben a mezőnybe öklözött. 77. perc: Deák hat méterről alig lőtt fölé. 84. perc: Szabó kiugrott, és 11 méterről oldalhálót lőtt. Jók: Papp A., Král, Tóth, illetve Tonka Péter, Cséza. Ifjúsági mérkőzés: 4-0. Góllövők: Dombi, Kuti, Szilágyi, Fésű. Tavaszt idéző játék Etyek-Adony 8-1 (5-1) Etyek 110 néző, vezette: Kiss. Etyek: Millner - Pankotay, Szalai, Kiss, Tóth (Visegrádi), Bartha G., Bartha P., Varga, Bojtok (Árvai), Nagy (Somogyi), Mérei. Edző: Schróth Lajos. Adony: Hegedűs—Lelkes M. (Kocsis), Müller, Jánvári (Kozma), Asztalos, Auer, Kolonics, Huszák, Csorba P., Csorba T., Bokor (Studeni). Edző: Csorba József. 10. perc: Bojtok bal oldali beadását Nagy az ötösről óriási helyzetben mellé fejelte. 11. perc: Nagy helyrehozta hibáját, Mérei beadását estében helyezte a kapuba, 1-0. 16. perc: Mérei lövését Hegedűs kiütötte Varga elé, aki nem hibázott, 2-0. 20. perc: A nagy kedvvel játszó Mérei 20 méterről lövésre szánta el magát, s a labda végül a bal alsó sarokba vágódott, 3-0. 27. perc: Tóth szabadrúgását a védők között Varga csúsztatta a kapuba, 4-0. 31. perc: Váratlanul gólt szerzett a vendégcsapat. Asztalos beadása Millner felett a kapuba pattant, 4-1. 34. perc: Bojtori szabadrúgását Mérei a kapunak háttal állva a kapuba húzta, 5-1. 62. perc: Varga bődületes lövése a hosszú sarokba vágódott, 6-1. 85. perc: Somogyi a vendégvédők közül szép mozdulattal a kapuba ollózott, 7-1. 89. perc: Mérei váratlan lövése ismét a sarokban kötött ki, 8-1. Jók: Az egész hazai csapat, illetve Müller, Asztalos. Ifjúsági mérkőzés: 1-3.