Dunaújvárosi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-24 / 120. szám
07. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK hetedik helyen végeztek Bácsbokod (gp) - Az idei bajnokság utolsó mérkőzését játszotta le a DAC NBII-es női kézilabdacsapata. A gárda végül a hetedik helyen végzett a tabellán. Igaz, úgy készülődött a duaújvárosi együttes utolsó, iegenbeli fellépésre, hogy az redmények alakulása miatt a ötedik helyezése már a lécés előtt biztos volt. Bácsbokod -DAC 27-25 (14-16) t DAC: Kapusné - Chiki 2, ’.AJKI 7/4, Papp 4, Sehneciné ,RÓKAI 5, BÁBA 1. Csere: Jénes, Tóth (kapus), Gutenunst 1, SZIRMAI 4, Selmeci. Edző: Csöregi László. Mivel a DAC különböző kok miatt még két alapembert nélkülözte, ezért csak tisztes helytállás lehetett a cljük. Az első félidőben tiszán látszott, hogy ebben az összeállításban még sosem átszőtt a DAC, de ennek elenére fegyelmezetten kézlabdázott a csapat, így csak öt-három gólos hátrányban voltak, de egy kapuscserét követő, 7-1 -es vendég attak után már mi vezettünk. A második félidőben tovább folytatódott a csoda, hiszen már 21-15-re is elhúzott a DAC. Azután következett egy tízperces gólcsend, amiőt, megzavarodott Csőregi zászló gárdája. A hazaiak pedig egy már-már feladott mérkőzésen ismét hinni kezdtek a győzelemben. A dunaújvárosiak a végjátékban az elfáradó embereket már nem tudták pihentetni- végül a hazaik sikeét hozta a lefújás. Csőregi László: - Sokkalöbbet kaptam, mint amit váram, már csak a hab hiányzott a tortára. Remélem jövőre is mindenkivel együtt dolgoztatunk, mert az út elején tarunk csak, és nem lenne jó itt megállni. I SPORT A csarnok az otthonuk Már a mérkőzés Jankó Árpád szerk@dh.plc.hu Dunaújváros - A Cornexi és a Dunaferr sem tud újat kitalálni a szombati (17 óra) sorsdöntő mérkőzésre, ahol már érem a tét. Az a Fejér megyei női kézilabda-csapat nyeri a bronzot, amelyik akkor topon lesz. És ez minden összetevőre igaz. Fegyelem, taktikai érzék, a kellő keménység, küzdőképesség, gyorsaság, labdabiztonság, lövőerő, kondíció, nagyszerű egyéni teljesítmények és ami talán szombati dunaújvárosi találakozón a legfontosabb, az az idegrendszeri állapot. Ennek megfelelően és vélhetően sem a Cornexi edzője Vura József, sem a Dunaferr szakvezetője nem nagyon tehet mást, mint tűzben tartja a saját társaságát, vagyis elhiteti játékosaival, hogy csakis ők nyerhetik el a bronzérmet. A hazai csapat edzője, Kovács Péter azzal teljesen egyetért, hogy nincs értelme erre az utolsó mérkőzésre megváltoztatni a felkészülés megszokott menetét. Legfeljebb azt kell figyelembe venni, hogy egy hosszú, nehéz bajnoki év végén vagyunk, ráadásul beütött a kánikula, tehát spórolni kell az energiánkkal. Ezért kértem is a játékosokat, hogy egész héten a mérkőzésre koncentráljanak, figyeljenek oda az életmódjukra is. A bronzéremért folyó küzdelem élet-halál kérdés. Nincs mese, nyernünk kell. Egy esetleges kudarcot nem lehetne megmagyarázni. Hazai pályán, hazai közönség előtt mindenképpen a Dunaferr az esélyesebb, sőt ha döntetlenre végződik a találkozó, akkor is a dunaújvárosiaké a bronzérem. Ám volt már példa itthon a bakira is... — Nem abból indulunk, ki, hogy a Cornexi nyert már nálunk, mi pedig Fehérváron győztünk. Null nullról indulunk, s úgy gondolom, a csapat mentálisan és fizikálisan, tudásával képes megszerezni a bronzérmet. Ám ehhez nemcsak csapatban kell brillírozni, hanem sokak egyéni jó teljesítményére is szükség lesz. - Miben vár javulást csapata játékban? — Elsősorban a támadójátékunkkal vannak problémáink. Kevés gólt dobunk. Laluska: Megismételhetetlen a szombati hatvan perc, javításra nincs lehetőség Őri akciógóljaira is számítok, szélsőink eredményességén is lehet javítani, no és az átlövéseink... - Ez tehát azt jelenti, hogy akkor a csapata kemény védekezésével sokkal elégedettebb? - Fehérváron remekül védekeztünk, holott nagyon sok kiállítást kaptunk, de a Fradi elleni második félidő is jó volt. Ezek a szakaszok viszont lehetnének időben jóval hosszabbak. Gondolkodásban, a lélektani szituációkban nem féltem a csapatomat. Stabil, mentálisan rendkívül erős játékosaim vannak. Most csak Ferlinget, Gáspárt, Borbást, Pigniczkit említeném. Hozzájuk kell felnőni átlövőinknek, Mörtelnek, Laluskának és a többieknek. Tudom, hogy nagyon készül a fehérvári együttes ellenünk, és ez így természetes. Ezért döntő lehet szombaton a hazai szurkolóink szenzációs buzdítása, a játékosoknál pedig az, hogy akaratban többek legyünk az ellenfélnél. Az első pillanattól éreztetni kell a vendégekkel, hogy nincs nálunk keresnivalójuk. Ez a csarnok a mi otthonunk, és a lelátón pedig a mi barátaink szurkolnak, első pillanatától éreztetni kell a vendégekkel: itt nem nyerhetnek Mörtel Renáta legutóbb nem játszhatott a győriek elleni rangadón, de most az utolsó találkozón, a Cornexi ellen mindent pótolhat Idegenben nyert a Nagyvenyim A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság eredményei Székesfehérvár (pb) A 24. fordulóval folytatódott a hét végén a megyei III. osztályúabdarúgó-bajnokság. Az északi csoportban a pátkai rangadót a hazaiak nyerték, igaz az Alcsút emberhátrányban fejezte be a mérkőzést. Vértesboglár-Gyúró 1-9 (0-3), vezette: Sziksz. Gólszerző: Sztányi, illetve Gál (3), Kupi (2), Boleradszki, Balázs, Oravesz, Schrenek. Pátka II-Alcsútdoboz 2-1 (1-0), vezette: Horváth I. Gólszerző: Pleva, Papp, illetve Csatlós. Kiállítva: Flier (Alcsútdoboz). Dinnyés-Vár 3-0 (1-0), vezette: Dávid. Gólszerző: Schuller, Pirka, Rácz. ■ Mány-Tabajd 2-0 (0-0), vezette: Győr. Gólszerző: Mohácsi, Jakab.Videoton Baráti Kör- Véreb 5-1 (2-0), vezette: Szabó A. Gólszerző: Szili (3), Németh, Hujber. ■A Ráckeresztúr és az Újbarok szabadnapos volt. A Közép csoportban hatalmas meglepetésre a Nagyveleg elhozta a három pontot Isztimérről. Rajtuk kívül a papírformát csak a Magyaralmás borította. Iszkaszentgyörgy-Bodajk 6-1 (3-0), vezette: dr. Mátés. Gólszerző: Nyers, Szakács, Kovács, Csontos, Csány, Varga, ill. Palkovics. Kószárhegy-Soponya 3-4 (2-2), vezette: Fésű P. Gólszerző: Varga, Bátori, Horváth, illetve Varga (3), Sütő. Sárkeresztes-Nádasdladány 8-0 (2-0), vezette: Kovács M. Gólszerző: Füri (3), Horváth (2), Lukács, Hársádi, Máté. Csákberény-Szívkutyák 6-3 (2-2), vezette: Varga Gy. Gólszerző: Marton J. (2), Marton I., Vasil, Ruff, Darnak, illetve Pintér, Orsi, Berkes. Zámoly SE-Magyaralmás 3-4 (1-4), vezette: Rábai. Gólsz.: Jaczó, Balogh, Baki, ill. Makk, Pap, Szabó (2). Isztimér-Nagyveleg 0-1 (0-1), vezette: Stumpf. Gólszerző: Kovács. Fehérvárcsurgó-Csókakő 1-2 (0-0), vezette: Pap. Gólszerző: Emperger, illetve Répási, Máhr Dávid. A Déli csoportban két rangadót is játszottak. A Zichyújfalu nem bírt a Déggel, az Alap viszont emberhátrányban is legyőzte a Vajtát. A Perkáta meglepőt „húzott”, legyőzték a Rácalmást. Cikola-Nagyvenyim 0-2 (0-2), vezette: Takács. Gólszerző: Sárai, Tóth. Besnyő SE-Sárszentágota 2-6 (0-3), vezette: Kovács A közép csoport állása T. Gólszerző: Csoknyai, Vas, illetve Kovács (2), Kuczi Zs. (2), Fazekas, Kuczi D. Nagylók-Beloiannisz 2-4 (1-1), vezette: Masinka. Gólszerző: Nagy, Killer, illetve Tóth, Szteropulosz, Jordanidisz, Kim. Zichyújfalu-Dég 0-0, vezette: Futó. Ráckeresztúr II-Jenől-4 (1-1), vezette: Klics. Gólszerző: Németh, illetve Kiss (2), Kormány, Horváth. Vajta-Alap 2-3 (1-1), vezette: Bocsi. Gólszerző: Lojd, Kovács, ill. Szabó (2), Hegedűs. Kiáll.: Lakatos (Alap). Perkáta-Rácalmás 1-0 (0-0), vezette: Szabó S. Gólszerző: Domanyek. A Déli csoport állása Az Északi csoport állása 1. Dinnyés 22 19 1 2 92- 26 58 2. Pátka II 23 17 3 3 82- 29 54 3. Gyúrő 22 16 2 4 72- 52 50 4. AlcsútdobQ2 25 15 5 5 61- 21 50 5. Vál______22 11 4 7 54- 29 37 6. Mány____22 11 1 10 45- 59 34 7. Ráckeresztúr 22 10 4 8 56- 31 34 8. Videoton BK. 22 9 - 15 31- 64 27 9. Tabajd 22 6 4 12 27- 40 22 10. Ujbarok 22 6 3 15 24- 47 21 11. Vértesboglár 22 5 2 17 20- 83 11 12. Vereb 22 1 4 17 17- 95 7 . Baracska visszalépett a bajnokságtól. 1.Csékberény 24 20 2 2 94- 38 62 2.1.Szentgyörgy 24 16 3 5 86- 38 51 3.Csókakő 24 15 2 7 50- 21 47 4.Isztimér 24 12 5 7 57- 35 41 S.Sárkeresztes 24 13 1 10 47- 50 40 6.Szívkutyák 24 12 4 8 59- 48 40 7.Soponya 24 12 1 11 59- 57 37 8. Zámoly 24 9 5 10 48- 55 32 28 9. Fehérvárdurgó 24 8 4 12 56- 61 10.Magyaralmás 24 8 3 13 46- 46 27 11.KőSzárhegy 24 8 3 13 39- 67 27 12.Bodajk 24 7 1 16 37- 63 22 B.Nagyveleg 24 5 4 15 49- 68 19 14.Nádasdladány 24 3 2 19 28-108 10 A Nádasdladánytól 1 büntetőpont levonva. 1 .Alap 24 18 1 5 80- 32 55 2. Zichyújfalu 24 17 3 4 83- 39 54 3. Dég 24 17 1 6 68- 26 52 4. Vajta_____24 13 29 59- 48 41 5. Nagyvenyim 24 13 1 10 64- 48 40 6. Rácalmás 24 12 4 8 56- 40 40 7. Jenő____23 11 6 6 78- 46 39 S.Sárszentágota 24 12 1 11 61- 48 37 9. Beloiannisz 24 11 7 6 63- 41 37 10. Besnyő 24 9 4 11 57- 59 31 11. Perkáta 24 6 18 38- 106 18 12. Cikola 23 5 8 10 68- 67 17 13. Ráckeresztúr 11 24 2 F 21 21- 83 7 14. Nagylók 24 1 1 22 20- 133 4 A Beloiannisztól 5, a Cikolítól 6 büntetőpont levonva. Bronzérmes serdülők Dunaújváros (gp) A kézilabda Országos Serdülő Bajnokság döntőjét rendezték meg a napokban Szegeden. A többnapos fináléban érdekelt volt a Dunaferr SE együttese is. A dunaújvárosi fiatalok sorra nyerték mérkőzéseiket az elején, ám a végjátékban nem sikerült megőrizni a makulátlan mérleget, így csapatunk a harmadik helyen végzett. Az országos döntőt végül a Pestszentlőrinc fiataljai nyerték meg, míg a dobogó második fokára a hazaiak, azaz a Tisza Volán SC gárdája állhatott fel. A lányoknál a Győr nyert, a Fradi és a Békéscsaba csapatai előtt. Négyet lőttek a kézilabdázók Dunaújváros (ács) A Dunaferr SE férfikézilabda-csapata és a DAB hokicsapata tegnap nagypályás futball-meccsen találkozott. A kézilabdázók 4-0-ra nyertek. Az eredményt egymástól eltérően értékelték az érdekeltek. - Igaz, hogy kikaptunk, de mi kétszer negyvenöt percet akartunk játszani, de a kézisek csak kétszer huszonöt percbe mentek bele, így nem jött ki a fizikai fölényünk - mondta Kiss Attila, a DAB technikai vezetője. - Törpék ellen játszottunk, az ellenfél leggyorsabb játékosa Vargyas László volt, így más eredmény nem születhetett - mondta Rosta Miklós, a kézisek kapitánya. DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP* 11 INNEN-ONNAN Janics lejárt a határidő Budapest (mti) - A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa a várakozásoknak megfelelően nem jelent meg a délután tizenöt órás határidőig Szolnokon, Fábiánná Rozsnyói Katalin csapatának edzőtáborában. Az edző - aki néhány hete küldte el tanítványát, mert állítólag gondok adódtak a teljesítményével és a hozzáállásával - a szövetség keddi elnökségi ülésén adott ultimátumot a sportolónak, nevezetesen: ha a szerdán tizenöt órakor kezdődő tréningen megjelenik és felveszi a munkát, visszafogadja, amennyiben viszont nem, ő a továbbiakban nem kíván foglalkozni a felkészítésével. ”Az okokról nem kívánok semmit mondani. Visszatértem Szegedre Bácskapalánkáról, és itt folytatom tovább a tréningeket a Vajda Attilát is edző Vécsi Viktor irányításával. Hogy odaállok-e 500 méteren egyesben a válogatón, még nem tudom. Egyelőre jól érzem magam itt, elvagyok a kis világomban, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő” - mondta az MTI-nek Janics. NHL: döntős az Anaheim Anaheim (mti) - Az Anaheim Ducks lesz az Ottawa Senators ellenfele az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nagydöntőjében, miután hazai pályán 4-3-ra legyőzte a Detroit Red Wings együttesét, összesítésben pedig 4-2-re nyerte a Nyugatifőcsoport fináléját. A Stanley Kupa-döntő első mérkőzésére magyar idő szerint kedden hajnalban kerül sor. Eredmény: Nyugati-főcsoport, döntő, 6. mérkőzés: Anaheim Ducks - Detroit Red Wings 4-3 A párharc végeredménye: 4-2 az Anaheim javára. Főszerkesztő: Elekes András Felelős szerkesztő: Munkácsi Imre Rovatvezetők: Agárdy Csaba, Boda András, Körmendi Erzsébet, Tihanyi Szilvia Szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 39. II. emelet. Levélcím: 2401 Dunaújváros, Pf. 123. Telefon: (25) 410-989, (25) 412-626. Fax: (25)410-999. e-mail: szerkesztoseg@dh.pl.hu. Internet: www.dh-online.hu Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán, Gidai Judit. Telefon: (88) 541-677 Szerkesztőség: 8200 Veszprém, Házgyári út. 12. Online szerkesztő: Török Tibor (torok.tibor@pl.hu) Kiadja: Hírlap Press Kiadói Kft., 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Kiadásért felel, a Kft. ügyvezető igazgatója A kiadó a Pannon Lapok Társasága tagja. * A PLT ügyvezető igazgatói: Gyerák András, Kázmér Judit, Kovácsi Miklós Központi főszerkesztő: Győrffy István Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Bt.: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88)541-631 Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 1219-8153. Index: 25-097 Megrendelhető: a Pannon Lapok Társasága Kft.-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 1165 Ft, negyedévre 3495 Ft, fél évre 3<7%-os kedvezménnyel 6780 Ft, fél évre lakossági folyószámláról átutalva 5%-os kedvezménnyel 6641 Ft, egy évre 89%-os kedvezménnyel 12862 Ft, egy évre lakossági folyószámláról átutalva Wc-os kedvezménnyel 12582 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: Dunaújváros, Vasmű u. 39.2202. Tel.: (25)405-974. Ingyenes zöld szám: 06(80) 919-049. Hirdetésfelvétel: Dunaújváros, Vasmű út 41. fszt. 5. Tel.: (25) 402-985 Fax: (25) 402-986. Telefonos hirdetésfelvétel: 06(40) 949-459. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! V» U «S U* R n „ 1084 Budapest, Auröra u. 11. TMjT| I i ”• W Tel.: 303.jJ7.30. Fax; 303-JIT44 NDrct Mi-isiAnovr, .... . E-mail: market!no<s>otxjerver.hu BUDAI l..SÍ Ml. OIÁI IGYI..I..O Kl I httpv^www.observer.hu )