Dunaújvárosi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-16 / 164. szám

4 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Lovasnapi parti, találkozó Perkáta (ke)­­ Két falu, Perkáta és Szabadegy­háza részvételével lovas parti lesz a Dömsödi sö­röző előtti ligetben au­gusztus 11-én. A ren­dezvény célja: töltsenek együtt egy kellemes na­pot azok az emberek, akik szeretik a lovakat. Hét súlyos baleset történt Dunaújváros (ke) - Hét súlyos, tizenöt könnyű személyi sérüléses bal­eset történt a megyében a múlt héten. Az ütközé­sekben heten súlyos, hu­szonheten pedig nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Elhunyt Hetyei János Életének 73. évében, július 11-én elhunyt Hetyei János, Adony díszpolgára, a képvi­selő-testület tagja, a „Március 21.” MSZ nyugalmazott elnö­ke, a Termelők Országos Szö­vetsége elnökségének tagja. Temetésére július 18-án délután két órakor kerül sor az adonyi temetőben. KRÓNIKA Szerencse is kell „Mellettünk pályázat nem mehet el - ez a feladat mostantól" Körmendi Erzsébet kormendi.erzsebet@dh.pl­.hu Rácalmás - „Reményked­jünk. Hátha a térségnek is annyi pénzt hoz, mint Rácalmásnak" - kom­mentálta ismerősöm a hírt, hogy Schrick Istvánt választották meg a több­célú társulás elnökének. A városkönyéki polgár­­mesterekkel beszélve nem il­domos szóba hozni Rácalmás fejlődését. Pironkodásra nincs oka egyik elöljárónak sem, mégis úgy érzik: az álta­luk szerzett javak eltörpülnek a Duna partjának omlásveszé­lyéből is előnyt kovácsoló társközség mellett. Schrick István polgármestertől kér­deztük: - Mi a titka? - Szerintem jókor indultam polgármesternek. A rendszer­­váltás időszakában óriási volt az emberekben az igény, a vá­rakozás, a tettvágy. Akkor építettünk iskolát, gázt, Duna­­hidat, indítottuk a szennyvíz­­csatornázás első ütemét. Job­ban voltak tartalékok, mint most, szívesen beszálltak a la­kók a infrastruktúra-fejleszté­sekbe. Lendületbe jöttünk. Egyre többen láttak bennünk fantáziát, szívesen költöztek ki a városból hozzánk. Az igé­nyek elindítottak egy fejlődé­si spirált Rácalmáson - tizen­nyolc hektár új lakóterületet alakítottunk ki az utóbbi tíz évben és a telkek az utolsó szálig elkeltek. - Az adottságok irigylésre mélóak. De pénz nélkül ezek mind-mind kihasználatla­nok maradnának... - Valóban rengeteg pályá­zati forrást sikerült megsze­rezni . A rendszerváltás óta há­­rommilliárd forintot fejlesz­tettünk. De ezt a politikamen­tes képviselőtestület és a lakók nélkül nem lehetett vol­na megvalósítani. - Lazán mondja, hogy pá­lyázati pénzeket szereztünk, mintha ez a világ legtermé­szetesebb dolga volna. Más településeken ez miért nem ennyire természetes dolog? - Néhány dologban szerencsénk volt. Az öko­turisztikai pályá­zaton például azok ve­hettek részt, akik ter­mészetvédelmi terü­lettel rendelkeztek. Ilyen a környékünkön nincs rajtunk kívül. Nem a többi település elől vet­te el Rácalmás a pénzt, hanem volt egy lehetőség, amelyre rárajtolt. A partfal szintén sú­lyos összegeket jelentett, de ezt a problémát nem kívánom senkinek. Úgy látom, rendkí­vül agilis, célorientált polgár­mestercsapat van most a kis­térségben, próbálunk közösen élni a lehetőségekkel. - A térségben is lát annyi fantáziát, mint a falujában? - Ezek nem egyszemélyi érdemek. Jó emberekkel va­gyunk mi itt körülvéve. Sze­retném személy szerint Rauf Pál polgármesternek megkö­szönni, hogy bölcsességével és mértéktartásával a kilenc­venes évek elejétől egyensú­lyoz. A kistérségben - nem csak nálunk - speciális prob­léma, ha a túlsúlyos testvér rá­települ a kisebbekre. Szeren­csére e helyzetet kezelésére is sikerült olyan megállapodást kötni, amely minden fél, a kis­települések számára is meg­­nyugató. A starthelyzetben mindenki optimista, de a pénztelenség miatti feszültsé­gek még érezhetőek. A tét né­hány száz millió forint csak a normatívák tekintetében. Tele van a térség ország­­gyűlési képviselővel, a regionális fejleszté­si tanács pedig du­naújvárosi és környé­ki politikusokkal. Nagyságrendekkel több forrás van jelen­leg a régióban, és a döntéshozó testületekben ott ülnek a képviselőink - velem együtt -, akik nem államtitká­rokon, minisztereken keresz­tül, hanem közvetlenül tud­nak lobbizni. Mellettünk pá­lyázat nem mehet el! - ez lesz a feladatunk. Lobbizni kell: a kistérség tele van országgyűlési, regionális tanácsi képviselőkkel Schrick István a jó csapatmunkában látja a siker titkát - térségi szinten is ezt kell szem előtt tartani ............... ' " ' 1 11 .11-1. ftg ■> <s Wmttl '«*»* m * -a rnr^r * ' « MKWMMMMM A^x im>«iMWI»ov«IIAwM>vwAba»idtWwi»8iWow*AMtAwAii>mtmeJidain^ft;!tHirt*id>o.<. ■a'sSS -. w<*« v >. >% % s > s-Ast MM t&ammi Puccs ez, vagy lehetőség? Perkátán emlékezetes önkormányzati ülés lesz a július 17-i, keddi nap estéjén Pekarek János szerk@dh.pl­.hu Perkáta - A jelek szerint meghatározó összecsa­pásra készülnek az ön­­kormányzat keddi ülésén volt és jelenlegi képvise­lők. A tét a testület önfel­oszlatása vagy további működése. A küzdelem már megkezdődött. - A fel nem állt képviselők frakciója szokás szerint túlér­tékeli a szerepemet, de ez nem lep meg, mert állandóan sze­rep- és hatáskör-tévesztésben voltak­ - nyilatkozta lapunk­nak Horváth Judit lemondott perkátai önkormányzati kép­viselő. A községben többen úgy vélik, hogy az önkor­mányzati testület önfeloszla­tását kezdeményező hét kép­viselő akciója mögött valójá­ban ő az értelmi szerző. Mint korábban beszámol­tunk róla, Perkátán a közel­múltban lemondott tisztségé­ről hét önkormányzati képvi­selő. Helyükre egy héttel ez­előtt hét új képviselő került. Ők azonnal javaslatot nyújtot­tak be arról, hogy a legköze­lebbi, július 17-i önkormány­zati ülésen oszlassa fel magát a képviselőtestület. Ehhez hét szavazat kell. Ha így történik, időközi választást kell kiírni a polgármesteri és a képviselői helyekre. Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere (Fidesz) la­punknak úgy nyilatkozott: el­hamarkodott volt a korábbi hét képviselő (közöttük Hor­váth Judit) lemondása, mivel csak nyolc hónap telt el a helyhatósági választás után. Még inkább elhamarkodott­nak nevezte a polgármester az új képviselők határozati ja­vaslatát a testület önfel­oszlatásáról, hiszen ők Somo­gyi szerint egy hét múltán még nem láthatják át a helyze­tet annyira, hogy egy ilyen súlyú ügyben állást foglalhas­sanak. - Úgy érzem, a hét új kép­viselő azért vállalta az önkor­mányzat feloszlatására szóló megbízást, mert ha ők monda­nak le, akkor csak a hét üres képviselői helyre lehetett vol­na időközi választást kiírni. A cél új választások kikénysze­rítése volt, a tavaly október­ben megválasztott testület le­cserélése - jelentette ki a pol­gármester. Somogyi Balázs A képviselőtestület feloszlásának kimondásához hét szavazatra van szükség szerint az eseményeket Hor­váth Judit korábbi képviselő irányítja a háttérből. A volt képviselő asszony azonban úgy fogalmazott: a „marionett-báb” kifejezés gyakran elhangzott Perkátán, ám azt nem a képviselőkre ér­tették. - Ennyi független, köztiszteletben álló, felelős ember nem irányítható a hát­térből - hangsúlyozta Hor­váth Judit. Hozzáfűzte, ő soha nem in­dult polgármester-jelöltként, és ez a jövőben sem áll szán­dékában, mivel a feladat egész embert kíván, s ő mun­káját (a Forrás Mezőgazdasá­gi Szövetkezet elnöke) hiva­tásként fogja fel, ezen nem akar változtatni. A községben a lemondások nem két hete kezdődtek el, mondta, hanem tavaly novemberben, a biza­lomvesztés folyamatosan ala­kult ki. A lakosságot egyolda­lúan informálták. Lemondott két szerkesztő a helyi újság­ról, a helyi sportkör elnöke, egy bizottsági tag, hét képvi­selő, s most a hét új képviselő kezdeményezi a megújulást. A volt képviselő asszony szerint­e tizennyolc felelős ember nem tartja megfelelő­nek a testület működését, csak öt képviselő elégedett vele, tehát nem lehet szó puccsról. - Az időközi választás lehető­séget ad a lakosoknak, hogy nyolc hónap után eldönthes­­sék, kiben bíznak - fűzte hoz­zá Horváth Judit. Somogyi Balázs polgármester szerint a cél új választások ki­kényszerítése - Horváth Judit új lehetőségről beszél 2007. JÚLIUS 16., HÉTFŐ Ez történt a múlt héten városunkban Tűzoltóavatás, uszoda, Juscsenko-látogatás Dunaújváros (pj) - Újonc tűzoltókat tettek ki tréfás próbáknak a helyi lakta­nyában társaik, új uszo­dakomplexumot tervez­nek, és meglátogatta a vasműt az ukrán elnök. Hétfő: „Tizenhét újonc is­merhette meg szombaton, mi­lyen is a tűzoltók istene, no meg a humora. A helyi lakta­nya öregjei tüzes-vizes ava­tást tartottak az újonnan érke­zetteknek. A budapesti Hősök terén tett hivatalos, ünnepélyes es­küt követően most a társak avattak: a tizenhét újonc tűz­oltó megmutathatta, mi is az a versenyszellem. A szombaton tartott családi nap fő attrak­ciója a három csapatra „kötö­zött” újoncok különítménye volt. Számukra akadálypályát rendeztek be a tréfás kedvű társak. Volt csőben kúszás, pallón futás, a legnagyobb de­rültséget azonban a vizes ká­das versenyszám okozta: a csapatok tagjainak összekö­tözve kellett kihalászni a kád­ba ejtett különféle eszközö­ket. Minden egyes tag csak egy eszközt vehetett ki, de mi­vel mindenki össze volt kötve mindenkivel, értelemszerűen a víz alá merülés az egész csa­patot érintette minden körben. Azért, hogy egy kicsit fölszá­radjon a brigád, imitált tűzön kellett átugraniuk a lánglova­goknak, s végül a legnehe­zebb próbatétel következett: egy-egy sört kellett leguríta­nia a torkán minden újonc­nak.” (július 9„ 3. o.) Szerda: „Az uszoda teljes felújítása, a kinti medence be­fedése, egy új, ugyancsak fe­dett, lelátóval ellátott sport­medence építése, valamint egy százhúsz férőhelyes szál­ló terve szerepel egy helyi projektben. A közgyűlés még 2006. februárjában hozott előzetes döntést a hárommilliárdos projektről, az idei év költség­­vetésében pedig önálló soron tízmillió forintot hagytak jóvá a pályázati anyag előkészíté­sére. A tervek grandiózusak. A Fabó Éva Sportuszoda har­mincéves épületét gyakorlati­lag az alapig visszabontanák, és egy új épületet emelnének a helyére. Az ötvenméteres kül­ső medencét befednék, amely így egy épülettömbbe kerülne az uszodával. A jelenlegi csúszdamedence helyén egy vadonatúj, harmincméteres fedett medencét alakítanának ki, kimondottan a dunaújvá­rosi vízilabdasport bázisának erősítésére. A fedett sportme­dence természetesen mérkő­zéseknek is helyt adna, ezért lelátókat is terveztek köré. Az így összeálló sportkomple­xumban egy százötven fős konferenciaterem, valamint több kisebb szekcióterem is gazdagítaná a szolgáltatások palettáját. A régi Juharos vendéglő, a mai Kontiki bár helyén több szintes, százhúsz vendég el­szállásolására alkalmas szál­loda kapna helyet. A szálloda összeköttetésben állna az uszodával, valamint a már épülő dunaújvárosi élmény­fürdővel is, így - hasonlóan a nagy magyar fürdőhelyekhez - akár egy papucsban is átsé­tálhatnának a vendégek.” (Jú­lius 11., 3. o.) Csütörtök: „Hivatalos álla­mi látogatásának második, utolsó napján, közvetlenül elutazása előtt Viktor Jus­­csenko ukrán köztársasági el­nök szerdán délben Dunaúj­városba látogatott... Bár a megbeszélésről nem szivá­rogtak ki részletek, úgy tud­juk, hogy Viktor Juscsenkót a Dunaferr alapításáról, a tech­nológiai folyamatokról, cégcsoport privatizációjának a nagyobb állomásairól, a ma­gánosítás óta eltelt időszak főbb gazdasági eseményeiről, a cégcsoport átszervezéséről, a termelési adatokról, vala­mint a Dunaferr stratégiai fej­lesztési céljairól tervezték tá­jékoztatni, s adatokkal érzé­keltették a dunaújvárosi vas­mű kapacitását az ukrán, illetve a nemzetközi acélter­meléshez viszonyítva.. Az ukrán elnök egy hozzá­vetőleg félméteres bronz mar­tinás­­szobrot, E. Tóth Ila al­kotását kapta ajándékba a vas­műben. (Július 12., 1-3. o.) Tréfás csapatpróbán kellett helytállniuk a dunaújvárosi tűz­oltó-újoncoknak a múlt héten Hárommilliárd forint értékű sportuszoda-korszerűsítést és -bővítést, szállodát terveznek Ukrajna köztársasági elnöke hi­vatalos állami látogatásának második napján Újvárosba jött

Next