Dunaújvárosi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-26 / 250. szám
2007. OKTÓBER 26., PÉNTEK Csinálják a fesztivált! Az első középdöntővel folytatódik a kedvelt nosztalgiaműsor m1 A Csináljuk a fesztivált! második sorozatának első középdöntője ma 21.10-től látható az m 1 -en, ahol már az előző sorozat állandó fellépőivel és ismert előadókkal hallhatják a régi slágereket. A Magyar Televízió népszerű Csináljuk a fesztivált! című produkciója a középdöntőhöz érkezett. Ezentúl már nem az archív felvételeken, hanem fiatal énekesek előadásában élvezhetik nézők a ma is népszerű slágereket. Az állandó fellépő Tóth Vera, Péter Szabó Szilvia, Pély Barna, Ördög Tibor Csipa és az ismert musicalénekes, Miller Zoltán lesz, aki most érkezett a műsorba. - Nagy próbatétel számomra ez a műsor, hiszen olyan előadók dalait énekelhetjük, akik gyerekkorunk nagy kedvencei voltak - mondta Miller. A Csináljuk a fesztivált! színpadán minden alkalommal három meghívott énekes lép fel egy-egy dal erejéig. Kovács Katinak és Máté Péternek már több slágere is továbbjutott a középdöntőbe, például: Ha legközelebb látlak, A régi ház körül, Egyszer véget ér, vagy a Zene nélkül mit érek én című örökzöldek. Az adásokat neves művészvendégekkel színesítik. A két műsorvezető, Harsányi Levente és Korda György a mai adásban Szűcs Judithtal és Komár Lászlóval beszélget a régi nagy slágerekről. Az új sorozatban a régi műsorvezetők mellett Balázs Klári is megjelenik. A nézők a középdöntőkben nyolc-nyolc produkciót hallhatnak, amelyekre ismét smsben és telefonon is szavazhatnak a dalok kódjaival. Az első középdöntőben két vendéget faggatnak a műsorvezetők. A fotón jobbról balra: a „szószatyor" Harsányi Levente és a három slágergyáros, Szűcs Judith, Komár László és Korda György <51-5 £ Agyafúrt producerekA hős tűzoltó és az újságíró Max Bialystock (Nathan Lane), a sikertelen producer és ifjú könyvelője, Leo Bloom (Matthew Broderick) kieszeli a tökéletes tervet, amellyel úgy érzik, semmi perc alatt meggazdagodnak. Ha ugyanis több pénzt szednek össze egy darabhoz, mint amennyi a bemutatáshoz szükséges, akkor úgy járnak a legjobban, ha a darab megbukik, mert azzal nagyobb summát keresnek, mint ha siker lenne. Tervük megvalósításához ideális alapanyag minden idők legrosszabb forgatókönyve, a Hitler tavasza. A Producerek 15.00 órakor az HBO-n. A két ügyes és okos nyomozó, August Brooks és Chase McDonald nap mint nap Los Angeles alvilága ellen veszi fel a harcot . A. Heat - Halálos páros RTL Klub - August Brooks (Steven Williams) nyomozó egy rendőrségi akció kellős közepén ismeri meg új társát, Chase McDonaldot (Wolf Larson), akiről kiderül, hogy mesterien bánik a fegyverrel. Az L. A. Heat - Halálos páros című sorozat mai epizódjában (15.25) a gyilkos utáni nyomozás folyamán Chase és August megismerkedik egy fiatal nővel, Meredith Nowellel, aki a Zöld Bolygó Környezetvédelmi Ligánál dolgozik. Meredith elmeséli a nyomozóknak, hogy a Sawchuck Művek vegyi anyagokkal mérgezi a Los Angeles-i talajvizet, s egy nő és gyermeke már áldozatul estek ennek. Amikor a gyár egyik vezetőjével robbanás végez, a gyanú Joshua Duncanre terelődik, mivel az ő felesége és lánya esett áldozatul a talajvízmérgezésnek.. . A torony hősei (Film+ 14.10) című film hátterében a tragikus szeptember 11-ei események húzódnak meg. Nick tűzoltóparancsnok, aki nem tudja feldolgozni nyolc embere elvesztésének tragédiáját. Tíz nappal szeptember 11-e után szeretne szólni volt társai családtagjaihoz és a világhoz bajtársai temetésén, de egyszerűen képtelen az alkalomhoz illő szavakat találni. Joan írónő, akinek nincs személyes érintettsége a tragédiában, de, mint minden amerikait, őt is mélyen érintették az események. Joan felajánlja segítségét Nicknek. Gazdag hölgyek titkos társasága Egy gazdag nő holttestére bukkan a rendőrség. Az eset sok hasonlóságot mutat egy korábbi üggyel, amelyben különleges rituális gyilkosság történt. Palmer nyomozónő a tüzetesebb vizsgálódás után szadista szexuális játékok nyomaira bukkan az áldozat lakásában. Ezen a nyomon jut el az áldozat legjobb barátnőjéhez, Vickihez. A fiatal nő elárulja, hogy effajta szexuális viszonyt is folytatott nála idősebb barátnőjével, majd bevezeti a nyomozót egy titkos, gazdag és befolyásos nők alkotta társaságba. Palmer úgy gondolja, hogy itt kell keresnie az egyre több áldozatot maga után hagyó gyilkost. A Van kegyelem? 00.40- kor az RTL Klubon. ml MŰSOR 05.20 Hajnali gondolatok 05.23 Kárpát Expressz 05.50 Nap-kelte 09.00 Quinn doktornő, a varázsló ® -150/6.: Az árverés 09.50 TV Taxi (ism.) 10.10 Tiszta kabaré! (ism.) 11.05 Cinecitta - 26/5. ® 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 TV Taxi (ism.) 12.30 Sorstársak (ism.) 13.00 Sírjaik hol domborulnak... - Eltűnt magyar katonák nyomában 13.30 Körzeti magazinok 14.25 Ablak Benne: Fórum 15.15 Ablak 16.10 Heuréka!- A bőrönd 16.15 Marci - Szakíts, ha bírsz! 16.30 TV Taxi 16.45 Körzeti híradók 17.00 Hírek 17.05 Kisváros ® - 95.: Kinek a háza? 17.45 Bűvölet 60/37.® 18.45 az ÖRÖKÖS 19.28 Föld TV 19.30 Híradó este 20.10 Tiszta kabaré! 21.10 Csináljuk a fesztivált! 2. első középdöntő 22.05 PÉNTEK ESTE 22.45 Kultúrház ® 23.15 Múlt-kor ® 23.45 Hírek 23.50 Sporthírek 24.00 TV Taxi (ism.) 00.15 TS: Bajnokok Ligája gólösszefoglaló 00.45-02.30 TS: Bajnokok Ligája labdarúgó mérkőzés - felvételről Arsenal-Slavia Praha 06.50 Lety, a csúnya lány - 228. $ 07.50 Jake és a dagi - 28. (ism.) ® 08.50 8 perc a konyhában - 80. 09.00 Halálbiztos diagnózis - 29. (ism.) ® 10.00 Gyilkos sorok - 90. (ism.) © 11.05 San Francisco utcáin - 35. (ism.) ® 12.05 Nash Bridges: A trükkös hekus - 44. © 13.10 Magnum -136. © 14.15 Halálbiztos diagnózis @ Amerikai krimisorozat - 30. 15.15 Gyilkos sorok-91.$ 16.20 San Francisco utcáin @ Amerikai krimisorozat - 36. 17.25 Jake és adagi Amerikai krimisorozat - 29. $ 18.30 Benny Hill - 22. 19.00 Tutifuvar - 47. 20.00 Jóbarátok - 44. £ 20.35 Will és Grace -154. $ 21.05 CSI: A helyszínelők ® Am. bűnügyi sorozat - 85. 22.05 DIRT: A hetilap - 9. © Egy korábbi gyereksztár túszul ejti a magazin személyzetét, arra kényszerítve őket, hogy egy kiadványt neki szenteljenek. 23.05 Dexter - 9. © 00.10 A polip Olasz filmsorozat - 35. ® 01.10 CSI: A helyszínelők ® Bűnügyi sorozat - 85. (ism.) 02.05 Dexter - 9. ® 03.00 A polip - 35. (ism.) ® 04.00 Dr. Csernus - 22. ® 05.20 Hajnali gondolatok 05.22 Kárpát expressz 05.50 Nap-kelte 08.00 Közvetítés a Parlamenti üléséről 18.00 Jelképtár - íj - Nyíl 18.05 Két ász és egy király © Német tévéfilmsorozat 6/5. Jan szeretné, ha a cég megszabadulna Helgától, aki erkölcsi és szakmai értelemben is lejáratta magát, ám a férfi nem áll kötélnek. Dirk boldogsága nem sokáig tartott: apja halálos beteg, ő pedig a próbarepülés során lezuhan az Albatrosszal. Barátnőjét, Verát is kétségbeesés keríti hatalmába, s Jan karjaiban keres vigasztalást. 18.55 Igenis, Miniszter Úr! ® Angol vígjátéksorozat 21/11. Az érvényesülés útja 19.30 Híradó este 20.05 Vízivárosi nyár ® Tévéfilm 3/3. (1964) 21.00 Klikkerek ® 21.20 Kultúrház ® 21.40 Spanyol koktél Őrült Johanna @ Spanyol történelmi film (2001) 23.35 Napló 23.40 Záróra 00.25 Kodály 125 ÉJSZAKAI VÁLASZTÉK 00.30 Hrvatska krónika 00.55 Ecranul nostru 01.25 Napnyugta 03.55 Titokzatos Násztya - 127/ 54. 04.40 Van öt perce? 04.45 Mesélő cégtáblák - Vizet a városnak! 21.40 Őrült Johanna Spanyol film (2001) 06.30 Szülinapos időjós ® (kanadai vígjáték) 08.05 Felvétel indul! ® 08.35 Kutyátlanok kíméljenek © (amerikai romantikus vígjáték) 10.15 Gospel ® (amerikai zenés filmdráma) 12.00 Rabiga előtt © (amerikai vígjáték) 13.30 Haláli hálaadás © (amerikai vígjáték) 15.00 Producerek ® Amerikai zenés vígjáték 17.10 Vadkaland Amerikai animációs film Amint az utolsó gondozó is kiteszi a lábát a New York-i állatkert kapuján, indul a buli, a hancúr. Egyik nap azonban valami megzavarja az állatok felhőtlen jókedvét: Sámson oroszlán egy szem fiát behajózzák, hogy visszatelepítsék vadon élő társai közé. Az ifjú sörényesnek viszont egyáltalán nem fűlik a foga ehhez. Sámson vezetésével mentőexpedíció indul... 18.35 Mozi! Mozi! Mozi! © 19.05 Én, a robot © Amerikai fantasztikus akciófilm 21.00 Róma -16-17. ® 23.00 V mint vérbosszú ® Amerikai akciófilm 01.15 Torrente 3. - A védelmező ® Spanyol vígjáték 02.50 Ásó, kapa, hüpe ® 04.20 Producerek © £ 331 KL. UB 05.30 WS Teleshop 06.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.25 28 nap (amerikai film, 2000) Gwen Cummings jó fej lány: imád bulizni, imád inni, és élvezi, ha forog körülötte a világ, így történhet, hogy egy lopott limuzinnal egészen egy házfalig jut. Az ítélet nem túl szigorú: Gwennek csupán egy hónapot kell eltöltenie ital és a barátja nélkül, elvonókúrán. Fsz.: Sandra Bullock, Viggo Mortensen, Dominic West 13.30 Disney-rajzfilmsorozat: Szeleburdi víkendezők 13.55 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 L.A. Heat - Halálos páros ® Zöld bosszú 16.25 Balázs ® 17.25 Mónika ® 18.30 Híradó 19.10 A harc törvénye ® A kutyafáját! 20.00 Fókusz @ 20.35 Barátok közt ® 21.15 CSI: Miami helyszínelők Amerikai krimisorozat ® A legjobb védelem 22.15 Lost - Eltűntek ® Az élet ára 23.15 Odaát ®~ A bohóc 00.20 Reflektor ® 00.40 Van kegyelem? ® Am. misztikus thriller (2000) Fsz.: Ellen Bárkin, Wendy Crewson, Peta Wilson 02.45 ittHON 03.00 Az internet csodái 03.25 Fókusz (ism.) ® 22.15 Lost - Eltűntek Amerikai filmsorozat 09.00 Privát filmhíradó 09.20 A félszemű Jack (amerikai western, 1961) 11.45 A hősatkali rezervátum 12.00 Privátfilmek - vágatlanul 14.00 Dokumúzeum 15.00 Snitt 15.30 Privát rocktörténet - A Lord 16.30 Nem lehet megunni! - Nosztalgia? 16.45 Nagyon véres szerelmi történet (olasz filmvígjáték, 1971)® 18.30 A legészakibb útvonal 18.45 Kántor - Történetek a híres nyomozókutyáról ® Az ellopott vonat 19.30 Meghökkentő mesék @ Ördögi kör (ism.) 20.00 Meztelen igazság Angol film (1957)® Egy újságíró azzal próbál pénzt szerezni, hogy különböző ismert embereket zsarol meg. A kompromittáló adatoktól rettegő hírességek viszont nem akarnak fizetni... Fsz.: Terry Thomas, Peter Sellers, Peggy Mount 21.30 Mami bla Magyar tévéfilm (1986) ® A balfék Béla kiszabadul a börtönből, és elhatározza, hogy jó útra tér. De az első ember, akivel összeakad, nem más, mint régi haverja, akinek most érkezik haza a bátyja Amerikából. 22.30 Hollywoodi riválisok - Al Pacino kontra Robert de Niro DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 13 06.00 Alexandra Pódium (ism.) ® 06.25 Tények Reggel 07.00 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 09.05 Stahl konyhája 09.10 BETŰBÁR 10.00 Teleshop 11.10 Bomba bébi ® (amerikai vígjáték, 1987) 13.20 ÉSZBONTÓ 14.20 Melrose Place ® -123.: Billy diadala 15.25 Perzselő szenvedélyek ® - 26.: Sötét felhők 16.25 Rex felügyelő ® -47.: Az új fiú 2/1. 17.30 Monk - Flúgos nyomozó @ - 45.: Mr. Monk és a gyerek Egy egy kétéves kisfiú emberi ujjat talál egy parkban - Adrian Monk pedig nekiáll a nyomozásnak. A kis Tommy kísértetiesen hasonló módon viselkedik, mint Monk. 18.30 Tények 19.00 Aktív ® 19.40 Jóban-rosszban - 6 20. 20.20 Favorit @ 21.00 Okosabb vagy, mint egy ötödikes? 22.10 Médiacápa - avagy még mindig túlélni Bagi-Nacsát ® 23.10 Bosszúálló ragadozó ® Amerikai akciófilm (2005) Közben: Kenósorsolás 00.50 Tények Este 01.20 Ördögi nyomozót$ 9.: Árvák 02.10 Reménysziget - 8.: Leánykérés 03.00 Aktív (ism.) ® 03.30 Favorit (ism.) ® 11.10 Bomba bébi Amerikai vígjáték (1987) hírül 06.05 Soroló (ism.) 06.30 Lapzárta - Vitaműsor újságírókkal (ism.) 07.00 Híradó 08.05 Rájátszás (ism.) 09.05 Családmese (ism.) 10.05 Negyedik (ism.) 10.30 Vonalban (ism.) 11.30 Európai híradó (ism.) 12.00 Déli híradó 12.30 Hungarorama, Közvetlen ajánlat 13.05 Lapzárta (ism.) 13.30 Paletta (ism.) 14.05 BBC Reporters (ism.) 14.30 Sziluett (ism.) 15.30 Zöld övezet (ism.) 16.05 Befutó (ism.) 16.30 Barangoló (ism.) 17.00 Híradó 17.35 Paletta (ism.) 18.05 Keresztmetszet (ism.) 19.00 Híradó 19.30 Széles út 20.05 Péntek 21.00 Híradó 21 21.30 Célpont 22.05 Civil kaszinó 23.05 Péntek 8 (ism.) ORF 16.15101 kiskutya (amerikai családi film, 1996)17.50 Gyermekek 18.15 Shrek (amerikai rajzfilm, 2001) 19.40 A címet később közük 19.50 színpad 20.00 ZIB 20 20.15 Gyermekek 21.30 ZIB Flash 21.40 Gyermekek 23.10 Sulihuligánok (amerikai vígjáték, 2003) 00.35 Labdarúgás - 1. liga 00.55 Sport, benne: Jéghoki 01.10 Generali Ladies Linz teniszkupa 01.40 NFL Blast - Amerikai labdarúgó magazin 02.15 Minden héten háború (amerikai film) ® DUNA 05.10 Duna tér 05.20 Váltó 05.35 Gazdakör 06.00 Világunk - Reggel 08.00 Duna tér 08.10 KIKÖTŐ - HÁTTÉR (ism.) 08.40 Heuréka! Megtaláltam! (ism.) 09.15 Váratlan utazás 52/21. (ism.) 10.05 Egy lépés előre ! (ism.) 11.00 Carlo és vendégei 11.30 Kívánságkosár 13.50 Duna tér 14.00 Duna Mozi (angol felirattal, ism.) 14.40 Ablak a természetre Virágok versengése 14.50 Magyar elsők - Az első magyar szervátültetés 15.10 Egy év a Királyi Botanikus Kertben - 24/23. 15.40 Világunk 16.30 Négyzetméter 17.00 Váratlan utazás - 52/22.: Minden, ami fénylik 17.45 Duna tér 18.00 HÍRÓRA 18.30 Váltó 18.35 Közbeszéd 19.00 MESE 19.25 Kergebirkák Amerikai játékfilm (2001) 21.05 Kikötő 22.00 Hírpercek 22.15 Új európai krimi Young Adam ® Angol-francia játékfilm (2003) 23.55 Molto Vivace zenei esték Adam PieronczykTrio 00.25 Aranymadár 00.55 Vers; Himnusz; HÍRÓRA 01.35 Közbeszéd (ism.) 01.55 Váltó (ism.) 02.10 MESE 02.20 Kétszer kettő. Magyar ff. játékfilm (1944) 22.15 Young Adam Angol-francia játékfilm aeír 06.10 700-as klub - Amerikai közéleti magazin 06.50 Útra kész 07.00 Friderikusz Most (ism.) 08.10 Egyenes beszéd (ism.) 08.40 Fórum (ism.) 09.25 A nő háromszor (ism.) 10.35 Természetfilm 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi konyhája 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.25 Együtt a biztonságért (ism.) 17.00 Nézőpont Kulturális ajánló műsor 17.25 Dr. Herba Natura 17.55 Híradó 18.10 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.00 Párshow 21.00 Ugass csak, drágám (amerikai vígjáték) 22.40 START! 23.10 Többet ésszel! 00.20 700-as klub (ism.) 01.00 Útra-kész (ism.) ORF 14.30 Bianca 15.10 A szeretet vihara 16.00 Gyermekek 17.00 ZIB 17.05 Egy bolond pár 17.30 Hello, hogy van? 18.00 Koncert Ausztriáért 19.00 Tartományi hírek 19.30 ORF-híradó 19.48 A szövetségi kancellár beszéde 19.58 Sport 20.04 Oldalpillantások 20.15 Három ördögien erős asszony 21.50 ZIB 22.00 Csillagok Madeira felett 23.30 Eurómilliók 23.35 Hochwarden örökli a Paradicsomot 01.10 Három ördögien erős asszony HELYI MŰSOROK RÁDIÓ El Dő Rádió FM 93,16.00-10.00 Zorró: Ébresztő!, Napi szerviz, Játék, Kisebbségi hírek 10.00-14.00 Gazdag Kriszta: Térségi hírek, Fitnesz, Játékok, Szabadidő 14.00- 18.00 Fekete Gábor: Tiszta zene, Botrányos történetek, Popkedvencek, Térségi hírek 18.00-22.00 Ferenczi Tomi: Esti szerviz, Élő kívánságműsor, Mahasz Slágerlista, Nem csak szurkolóknak! 22.00- 6.00 Audrey: Bulvár hírek, Sötét ügyek, Sportsztárokról, Évfordulók, Kulturális hírek, Kedvencek, Színes hírek, Rádió 24 - Dunaújváros FM 102,95.45-9.00 Vekker! Félóránként hírekkel, éjszakai körképpel, köszöntőkkel, lapszemlével, vendégekkel. 9.00-12.00 Napi adag horoszkóppal, színes hírekkel, egészségrovattal, játékokkal. 12.00-13.00 Ebédszünet ebédidei kívánságműsor. 13.00-17.00 DélutániZsongás magazinokkal, napi témákkal, tudományos hírekkel, játékokkal. 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00-24.00 FreEsta az igazi odamondogató show. 0.00-2.00 EXTÁZIS 2.00-5.45 Harmadik Műszak TELEVÍZIÓ Hálózat TV 6.00, 8.00 HÍRHÁLÓ 6.30 Szemeszter - főiskolások, egyetemisták magazinja 7.00 Helyszín - bűnügyi magazin 7.30 Prímatorna 8.30, 12.35 Teleshop 9.30 Kincses Sziget - az élőzene magazinja 10.00 Fekete gyöngy romantikus sorozat. 11.00 Csacska Angyal, argentin filmsorozat. 12.00 Elemi ösztön. 12.30 Heti filmajánló 12.35 Teleshop 13.40 100 év -100 kép. A XX. század legfontosabb eseményei 1917 1924 Sztálin/Lenin 14.00 Játékháló 15.00 Különjárat - rockshow 15.30 Biztonsági Zóna 16.00 Játékháló 17.00 Öko-Házak. Építészeti magazinműsor 17.30 Te vagy az életem argentin filmsorozat 170. epizód. 18.30 Csacska Angyal argentin filmsorozat. 2. évfolyam 170. epizód 19.30 Fekete gyöngy argentin sorozat. 20.30 HÍRHALÓ 20.55 Ízelítő - főzőcske-műsor 21.00 A tévedés áldozata amerikai thriller 23.00 Bűnhődjenek az ártatlanok 1. amerikai thriller. Alex Weston és Truman Langley üzleti kapcsolatban állnak egymással. Truman szemet vet Alex szexis titkárnőjére, faképnél hagyja feleségét, s a lánnyal egy trópusi szigetre szökik. Patricia Langleynek nem marad semmije, csak az üres bankszámlája és a bosszúvágya. Elhatározza, hogy mivel hűtlen férjén nem tud elégtételt venni, a Weston család életét teszi tönkre. 1.00 HÍRHÁLÓ 1.30 Különjárat 2.00 Műveltségi kvíz Jelenet a Bűnhődjenek az ártatlanok című amerikai thrillerből