Dunaújvárosi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-28 / 23. szám
4 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP Pénzt, aranyat lopott a tolvaj Perkáta (szf) Mintegy kétszázötvenezer forint értékben loptak el készpénzt és arany ékszereket egy perkátai családi házból múlt hét csütörtökön. Érdekesség, hogy a tettes a délelőtti órákban hatolt be a Táncsics utcában lévő házba. Az ajtót egyszerűen befeszítette. Továbbra is zéró tolerancia Dunaújváros (szf) A rendőrség továbbra is kiemelt figyelmet fordít az ittas gépjárművezetők kiszűrésére. Fejér megyében egy hét alatt tizennyolc alkoholos és egy bódult állapotban lévő sofőrrel szemben intézkedtek. A január 20-a óta eltelt időszakban kilenc vezetőnek vonták be a helyszínen a jogosítványát. Nyolc sérült a megye újain Dunaújváros (szs) -Összesen nyolcan sérültek meg, egy gyalogos pedig az életét vesztette Fejér megye útjain az elmúlt héten. A halálos kimenetelű baleset Székesfehérvár határában történt, amikor egy ötvenhét éves férfi akart átkelni egy kétszer két sávos kivilágítatlan útszakaszon, és egy autó elé lépett. Képviselői fogadóóra Dunaújváros (szf) -Cserni Béla és Gál Roland önkormányzati képviselők ma délután öt és este hét óra között tartják fogadóórájukat a Római körút 23. szám alatti irodában. t KRÓNIKA Mégse ott épüljön a malacnevelde? Dr. Zseli József szerint ki kell kérni a falu lakóinak véleményét Körmendi Erzsébet kormendi.erzsebet@dh.pl.hu Nagyvenyim-Baracs - A képviselők közül többen is tiltakoznak Nagyvenyimen az ellen, hogy malacnevelő-telep épüljön a község határában. A beruházásban szintén érintett baracsiak viszont nem ellenzik a hizlaldát. Holland cég magyarországi leányvállalata, a Lavi Park Kft. malacneveldét építene a Nagyvenyimet Baraccsal összekötő út mellett. A terület meghatározó része, több mint kétharmada Baracs közigazgatási területéhez tartozik, a fenmaradó húsz-huszonöt százaléka pedig venyimi rész. A képviselőtestület örömmel fogadta a beruházói szándékot, és úgy döntött, nem gördít akadályt az építkezés elé, mondja Makó József, Baracs polgármestere. Az ősszel még a nagyvenyimi képviselők is így voksoltak, erről szándéknyilatkozat is tanúskodik. A cég - ezeknek az elvi állásfoglalásoknak a birtokában - elkezdte az előkészületeket, megrendelte a terveket, aztán az építési engedély fázisában kezdődtek a nehézségek azzal, hogy - mivel a beruházás erdőt is érint - az erdőfelügyelet tiltakozott, nem engedte kivágni a fákat. Talán leküzdhető volna ez az akadály, ha a venyimi képviselőtestület módosítaná a falu rendezési tervét, átminősítené az érintett területet - így talán az erdőfelügyelet támogatását is megszerezhetné a Lavi Park. A cég minden költséget vállalna. A képviselők egy részének viszont megváltozott a véleménye tavaly óta, ellenzik, hogy malacnevelő legyen a lakóházaktól pár száz méterre. Dr. Zseli József háziorvos, képviselő, az egészségügyi és környezetvédelmi bizottság elnöke kétoldalas levelet juttatott el szerkesztőségünknek, amelyben részletesen taglalja a káros hatásokat, könyvekre és szakvéleményekre hivatkozik. Szerinte Nagyvenyim lakói számára feltétlenül nagy terhelést jelent a leendő sertéstelep építésével kapcsolatos forgalom, amely jelen állás szerint a Földvári utcát érintené, hiszen a telep más úton teherforgalommal nem közelíthető meg. A sertések takarmányozását, az élő, valamint az elhullott állatok és a hígtrágya szállítását is Nagyvenyim belterületén keresztül oldanák meg. A szaghatás, és a trágya okozta talajterhelés sem figyelmen kívül hagyható ellenérv. A képviselő azt írja: „Tekintettel arra, hogy a sertéstelep létrehozása hosszú távon is jelentősen befolyásolná településünk életét, javaslom, hogy a lakosságot falugyűlésen tájékoztassa a képviselőtestület a tervekről. Amennyiben szükséges, meg kell kérdezni a lakókat, akár népszavazás útján is.” Rauf Pál polgármester nem érti, mitől változott meg a képviselők véleménye tavaly óta. A polgármester szerint munkalehetőséget jelentene a telep, és a szóban forgó terület funkciója korábban is hasonló volt: az ötvenes évek közepéig hizlalda, majd baromfitelep működött ott, a falu számára ez sohasem jelentett hátrányt. A holland tulajdonosok más területben nem is gondolkodnak, a két település között szeretnék felépíteni a több mint tizenegyezer négyzetméteres malacnevelő épületet, amely huszonnyolcezer állat gondozására lenne alkalmas, valamint a fedett (bűzzáró) hígtrágya tároló medencéket. Zseli József eljuttatta levelét a polgármesternek is. Az érvek és ellenérvek holnap csapnak össze, amikor a testület ismét tárgyal a falu rendezési tervének módosításáról. Huszonnyolcezer malacot nevelne a cég falu határában építendő telepen Kopár hely lett az egykori sertés- majd baromfitelep területe, amelyet sorompó véd a hívatlan látogatóktól: a lepusztult épületeket elbontották, a fákat kivágták... De vajon mi lesz a sorsa? Helybe viszik a pályázatokat Tájol a program - kezdődik a helyi vidékfejlesztési stratégiák tervezési időszaka Adony/Dunaújváros (jk) -Elkezdődött - napra pontosan január 21 -én - a helyi vidékfejlesztési stratégiák megalkotásának tervezési időszaka. A munka helyzetelemzéssel kezdődik, az önkormányzatok adataiból kiindulva, majd a fontossági sorrendek felállítása után kidolgozzák a helyi gazdaság-, falu- és településfejlesztési terveket. A stratégiához kapcsolódó észrevételeket, ötleteket az adonyi vidékfejlesztési iroda hétfői fogadónapjain oszthatják meg az érintettek a koordináló csoporttal. Ezzel párhuzamosan a Mezőföldi Híd Helyi Közösség és a Leaderprogram bemutatásának, széles körű megismertetésének céljával minden érintett településen fórumot tartanak. Az akciócsoporthoz az Adonyi és a Dunaújvárosi kistérség települései csatlakoztak, így 18 helyszínen tájékoztatják az érdeklődőket a Leader-programról, a pályázat kínálta lehetőségekről, a 2007 és 2013 közötti időszakra megfogalmazott irányokról. A fórumok célja, hogy a kezdeményezések felkarolásával minél szélesebb bázist teremtsenek a pályázatnak, hiszen annak sikere a civil, kisközösségi szándékok összefogásában rejlik. Már ennek szellemében tartottak lakossági fórumot január 24-én Mezőfalván, s legközelebb 29-én, Baracson lesz tájékoztató. Február 27- éig valamennyi településre ellátogatnak az akciócsoport munkatársai, február 1-jén Kisapostag, 4-én Rácalmás. A fórumok célja, hogy minél szélesebb bázist teremtsenek a pályázatnak 5-én Hantos, 7-én Daruszentmiklós, 8-án Előszállás, 12-én Adony, 13-án Nagyvenyim, 18-án Nagykarácsony, 20-án Kulcs, 21-én Perkáta lesz a helyszín. A pályázatot tervező, koordináló csoportnak május közepéig kell összeállítania a vidékfejlesztési stratégiát. A Leader plusz néven ismert pályázaton csaknem másfél milliárd (pontosan 1 milliárd 427 millió 803 ezer) forintot nyerhet a térség, ehhez azonban olyan elképzeléseket kell megfogalmazni, amelyek illeszkednek a Leader-pályázat kiírásához, valamint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv programjához. A mostani pályázatban hangsúlyosabb szerepet kapott a civil és üzleti szféra közötti partnerség, az innováció, a turisztikai célokat megfogalmazó elképzelések és a mikrovállalkozások fejlesztése. Ha szerveződés sikeresen állítja a össze programját, úgy Leader Helyi Akciócsoportként továbbjut a pályázók közül, ha nem szerez elegendő pontot, akkor pedig Helyi Vidékfejlesztési Közösségként pályázhat tovább - lényegesen kevesebb forrásért. A kisapostagi új kikötő - a pályázatban hangsúlyosabb szerepet kaptak például a turisztikai célokat megfogalmazó elképzelések 2008. JANUÁR 28., HÉTFŐ EGY HÉT Hagyományőrzéstől vandál pusztításig Végre! Dunaújvárosban az EFOTT, júliusban! Dunaújváros (pj) - Roppant jellemző eheti összefoglalónk tartalma: ország-, sőt: Európaszerte páratlan, közös szerb és horvát bál-valamint megmagyarázhatatlan pusztítás a színháznál: mindkettő mi vagyunk. Hétfő: „A Dunaújvárosi Horvátok és Szerbek Egyesülete újabb fergeteges bállal örvendeztette meg a kóló-tánc hódolóit. Kétszázötvenen mulattak szombaton este a Dunaferr iskolában. A szerb-horvát bálnak nagy hagyományai vannak városunkban. Bizonyára sokan emlékeznek még azokra az évekre, amikor a főiskolai étteremben tartott rendezvényre csak csak ismeretségi alapon lehetett bejutni, olyan népszerű eseménynek számított a térségben. Nem csak helybéliek, hanem a szerbek és horvátok lakta környékbeli településekről is sereglettek a vendégek a nagy közös mulatságra. Prélo. Mindkét nemzetiség életében fontos ez a szó, azt a zenés-táncos, eszem-iszom programot jelenti, amikor összejönnek a családok, és akár napokon keresztül dorbézolnak, ünnepelnek. A Vajdaságban különösen nagy divatja van a prélónak, az aratástól a gyerekszületésig, a vagyis mindig találnak okot a mulatozásra. Ilyen prélo volt a szombati bál Dunaújvárosban.” (Január 21., 3. old.) Kedd: „Hosszú évek munkája érett be a hétfői HÖOK-döntéssel: idén nyáron Dunaújvárosba költözik az EFOTT. Feladat van bőven, és végre megkezdődhet a Szalki-sziget rehabilitációja. Az előzetes háttérinformációknak megfelelően idén nyáron, július 16-20. között Dunaújváros adhat otthont a az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) hivatalos döntését hétfőn délelőtt Budapesten jelentették be. A DF kitartó és sikeres pályázatának, valamint a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően közel hatvanezer látogató érkezhet a nyár közepén a rehabilitációra váró Szalki-szigetre. - Most jött el az ideje! A főiskola és a város összefogásának eredményeképpen az egyik legnagyobb kulturális és könnyűzenei fesztivál költözik Újvárosba. Bízom benne, hogy megfelelünk a feladatnak, és sikerül kihasználni az EFOTT nyújtotta lehetőségeket - fogalmazott a döntést követően a DF HÖK elnöke, Nagy József. ” (Január 22., 3. old.) Péntek: „A járókelők alig hisznek a szemüknek: combvastagságú oszlopokat törtek darabokra a vandálok a Bartók Színház és a Vasvári iskola közötti parkban. Előtte randalíroztak az utcán, kukákat borogattak. A látvány valóban megdöbbentő. Ép ésszel fel sem tudja fogni az ember, hogy mi munkálhatott a fiatalokban, akik ízzé-porrá zúzták a BarFeladat van bőven, és végre megkezdődhet a Szalki-sziget rehabilitációja tók Kamaraszínház és Művészetek Háza műkőből készült hirdetőtábláját. Mert nem egyvalaki érzett akkora erőt magában, hogy ezt megtegye - bandába verődve, egymást hergelve jutnak el idáig a fiatalok - Szendrődi Tibornak, a városüzemeltetési iroda vezetőjének is ez a véleménye. Abban bízik, hogy a Béke téren lévő térfigyelő kamera felvételeit visszanézve lefülelhetik a csoportot. Annál is inkább, mert a környéken lakók, a kutyájukat sétáltatók szerint a csapat tagjai az Építők útjáról indultak a Petőfi liget felé... ilyen felfűtött hangulatban értek a Bartókhoz.” (Jan. 25., 1. old.) Sok-sokévi pályázgatás után hozzánk került az ország második legnagyobb fesztiválja Nagyon kevés hely van a világon, ahol szerbek és horvátok együtt ünnepelnek valamit A térfigyelő kamera felvételeit visszanézve talán fülöncsíphetők lesznek a vandálok