Dunaújvárosi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-252. szám)
2010-10-27 / 250. szám
2010. OKTÓBER 27., SZERDA Hol a helyük a Bikáknak? Dunaújváros (ács) A Dunaújvárosi Acélbikák a hétvégén a Kontinentális Kupában szerepeltek, ezért a tegnapi MOL Liga fordulóban pihentek. Vagyis még van idő a maribori szereplés értékelésére. A maribori gyenge szereplés után - a DAB.Docler utolsó lett csoportjában felmerül a kérdés, hol is a helye a dunaújvárosi csapatnak MOL Ligában, és alapvetően a a nemzetközi mezőnyben. A szezon előtt a DAB vezetése egyértelmű célul tűzte ki a csapat elé a MOL Ligában a döntőbe kerülést. A Kontinentális Kupában harmadik körösnek érezték az együttest, ezért is akarta a harmadik fordulót megrendezni a DAB, azonban a nemzetközi szövetség úgy döntött, már a második fordulóban be kell kapcsolódnia a dunaújvárosi együttesnek. A harmadik kört titkon azért szerették volna a dunaújvárosiak megrendezni, mert úgy gondolták, hazai környezetben akár a négyes döntőbe jutást is ki tudják harcolni. Nos, végül a második körben, Mariborban a kazah bajnok Karagandától kiütéses vereséget (7-0) szenvedett a DAB, majd teljesen váratlanul kikapott a házigazdák félig junior, félig amatőr együttesétől (3-2). A végén a meglepetésre továbbjutó HSC Csíkszeredát 5-2-re legyőzték a mieink. (Egyébként azzal még a csíkiak is egyetértettek, hogy a kazah csapat kiemelkedett a mezőnyből, de a HSC ellen nem volt szerencséje.) De visszatérve a mieinkre, tényleg, hol is a helyük? A kérdés nemcsak a klub szempontjából lényeges, hanem a magyar jégkorong, a magyar válogatott szempontjából is. Hiszen amikor a 2006-07-es szezonban a felnőttek között bemutatkozott az akkor junior korú, Galanisz, Azari, Kiss Ákos, Hegyi, Pozsgai nevével is fémjelzett korosztály, az Acélbikák hívei meg voltak győződve arról, hogy itt az új dunaújvárosi aranycsapat, amely átveheti a stafétát a Ladányi, Palkovics, Tokaji, Szélig féle korosztálytól. A tavalyi, de az idei év azonban mintha azt bizonyítaná, az 1986-88-as korosztály nem alkalmas igazán nagy feladatok megoldására. Pedig minden adott a töretlen fejlődésükhöz Dunaújvárosban. A klub rendben működik, a jégcsarnok ugyancsak, és min-Megtorpantak a fejlődésben a dunaújvárosiak? de aki - a játékosok is - elégedett a kanadai edző,/. P. MacCallum munkájával. De akkor mi a gond? Többen állítják, hogy a játékosok koncentráló képességével van a baj, ami leginkább a fölösleges fegyelmezetlenségekben, a százszázalékos helyzetek kihagyásában jelentkezik. Ami biztos: ha a DAB a MOL Ligában legalább az elődöntőbe be akar kerülni, és ha a saját nevelésű mag ott akar lenni áprilisban a budapesti divízió I-es világbajnokságon, akkor nagy formajavulásra lesz szükség, amihez viszont elengedhetetlen, hogy a fejekben rend legyen - mert a jelek szerint most nincs. Azari Zsolt (90) is azok közé tartozik, akiktől többet várnak a szurkolók SPORT Családi dopping SELEJTEZNEK Császárra komoly szerep várhat a bosnyákok ellen Gallai Péter szerk@dh.plc.hu Dunaújváros/Alsóörs -Holnap Szombathelyen a bosnyákok ellen megkezdi Európa-bajnoki selejtezőit a magyar férfikézilabda-válogatott. A mieink rajtuk kívül az észtekkel és a macedónokkal vannak egy csoportban. Az első kettő jut ki a 2012-es tornára. A 2011-es világbajnokságra már kijutott a magyar csapat, csütörtökön pedig a 2012-es, szerbiai kontinenstornán való részvételért kezdi meg sorozatát Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese. Az első ellenfél Bosznia lesz, a holnapi meccs kezdés 18 órakor az Aréna Savariában - előtt bizony több gondja is akad sérülések miatt a szövetségi kapitánynak, főleg az irányító poszton. Nikola Eklemovics már a keretbe sem került, a szegedi Lékai Máté a vasárnapi bajnokin sérült meg, ő sem edz. Császár Gábor sem egészséges, de ő mindenképpen pályán akar lenni. - Főleg hogy ennyi hiányzó, de ez egyben lehetőség is számomra, hogy komoly szerepet kapjak a selejtezőn. A vádlimmal bajlódtam, az elmúlt három hónapban feszített volt a tempó, mind lelkileg, mind testileg. Egy új csapatba kellett beilleszkednem, de úgy érzem, a folyamat sikeres volt. Nem volt rossz Franciaországban sem, de három év légióskodás után hazavágytam - nyilatkozta a dunaújvárosi nevelésű, most a Veszprémet erősítő kézilabdázó, aki elárulta: még mindig sokat gondol a városra. Igaz, a Dunaferr együtteséből már alig van ismerőse. Visszatérve a selejtezőre, Gábor először örült a csoportbeosztásnak, de mára változott a véleménye. - Amikor elkezdtünk készülni a bosnyákok ellen, akkor tudatosult bennem is, hogy milyen erős csapatról van szó. Talán a csoport két legerősebb gárdája csap össze, de ne írjuk le a Lazarovval felálló macedónokat sem. Nagyon kemény meccsre számítok Szombathelyen, ami nekem hazai pálya lesz, hiszen nem messze van onnan a szülőfalum, Kenyéri. A család, a barátok közül, aki teheti, ott lesz, az ő jelenlétük mindig doppingol engem - tette hozzá Császár. A bosnyák keretben a legnagyobb név a Barcelona sztárkapusa, Daniel Saric, de több, a spanyol és német bajnokságban szereplő játékosuk is van. A csapatban két magyarországi légiós kapott helyet. Császár klubtársa, Mirsad Terzic - akivel természetesen már zrikálták egymást a derbi előtt -, és a Fradit erősítő Marinko Kelecevic, további képek, információk dd online. Császár Gábor klubtársával, Fazekas Nándorral ölelkezik egy győztes válogatott mérkőzés után - reméljük, holnap este is így lesz Nagy László ismét kitérő választ adott A válogatott bő keretében még ott volt Carlos Perez neve, de ő korrektül jelezte a vezetőségnek: csak végszükség esetén vállalja a szereplést a nemzeti csapatban. Kikérőt kapott a barcelonai Nagy László is, aki utoljára 2009 júniusában szerepelt az együttesben. Azután hol fáradtság, hol sérülés miatt mondta le a válogatottságot. Közben folyamatosan arról szóltak a hírek, mindez azért van, mert a 2012-es olimpián Nagy már spanyol színekben szeretne kézilabdázni. Nos, Mocsai mester ezúttal is számított volna az átlövőre, de még válaszra sem méltatta őt a játékos, helyette a szövetség technikai vezetőjének küldött egy e-mailt. Az ügy egyre kínosabb, s már a csapattársak közül is volt, aki kimondta: ha nem akar, akkor ne jöjjön, felesleges is róla beszélni. Igaza van, de azért a mi Lacink kiállhatna a közvélemény elé, mondjuk egy igennel vagy egy nemmel! Félóra alatt döntött a Perkáta Dunaújváros (ga) A megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Turul- Macron csoportjában idegenben szerezte őszi hatodik győzelmét a Perkáta együttese. Kisapostag - Perkáta 0-2 (0-2) Kisapostag, 50 néző. Vezette: Tímár Lóránd (Nagy T., Csoknyai). Kisapostag: Horváth /., Pék, Németh, Kis N., Balogh (Farkas), Szili /., Schreber, Lemák, Szili G., Buglyó, Szántó. Edző: Pék Tamás. Perkáta: Molnár - Tömör A., Lengyel, Fülöp, Klein (Gergely), Reith, Bibel, Kovács G., Tömör J. (Buskó), Mázán, Pavlicsek. Edző: Tóth István. A bajnoki tabellán utolsó helyen álló hazaiak negyedóráig bírták kapott gól nélkül. Ekkor egy jó átadással Pavlicsek lépett ki a hazai védők közül, és a kapuba gurított (0-1). Nyolc perccel később Mazán találatával kialakult a végeredmény (0-2). A tizenegyedik forduló további eredményei: Dunapentele - Soponya 3-3 (0-1). Góllövő: Nagy B., Rácz (2), illetve Miklós, Varsányi, Theisz. Előszállás - Hankook 3-0 (2-0). Góllövő: Németh, Felföldi, Kiss Gy. Nagylók - Nagyvenyim 3-1 (2-1). Góllövő: Nyikos, Nagy Z., Molnár T. illetve Mészáros. Alap -Besnyő 0-2 (0-1). Góllövő: Becséri (2). LMSK - Zichyújfalu 3-1 (2-1). Góllövő: Csóka, Teichel, Márkus, illetve Winkler. Szabadegyháza II - Mezőkomárom 3-2 (2-2). Góllövő: Tóth L., Szaniszló, Kolonics, illetve Bata, Varga. Turul-Macron csoport A Perkáta első gólját a két védő közül kilépő Pavlicsek Bence lőtte 1 .Nagylók 11 9 0 2 31 11 27 2. Besnyő 11 8 2 1 38 16 26 3. Zichiújfalu 11 7 2 2 29 13 23 4. Előszállás 10 5 5 0 32 12 20 5. Alap 11 6 1 4 30 16 19 6. LMSK 10 6 1 3 22 16 19 7. Perkáta 10 6 0 4 20 11 18 8.Szegyháza 11 5 0 6 22 32 15 9.Soponya 11 2 6 3 20 23 12 1O.Dunapentele 11 2 3 6 23 32 9 11 .Nagyvenyim 9 2 1 6 7 19 7 12. Mezőkomárom 10 1 3 6 10 28 6 13. Hankook 11 1 2 8 6 29 5 H.Kisapostag 11 1 0 10 8 40 2 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP *11 INNEN-ONNAN Legyőzték a listavezetőt Dunaújváros (ga) Az elmúlt hétvégén szombaton fogadta a Dunaújvárosi AC NB II-es férfi tekecsapata a csoport élén álló Pét gárdáját a Béke téri pályán. A mérkőzés mindkét csapat számára nagyon fontos volt. A dunaújvárosiaknak a több mint két éve tartó hazai veretlenség megőrzése volt a cél, míg a vendégcsapat egyértelműen az egyik favoritja a bajnoki címnek, így érthetően győzelmi reményekkel érkeztek. DAC - Péts MTE 7-1 (3159-3055) DAC: Lakatos G. (571 fa), Hullás (536 fa), Kovács Gy. (534 fa), Horváth M. (531 fa), Komáromi (511 fa), Czeilinger G. (476 fa). Igen magas színvonalú, hatalmas csata alakult ki a mérkőzésen, amelyből végül a hazaiak kerültek ki győztesen. Az újvárosi gárdából többen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, így végül biztosan tartották itthon a két bajnoki pontot a DAC-os tekések. A nyolc között csatlakoznak Budapest (ga) Elkészítették a Magyar Röplabda Szövetségben a 2010/2011. esztendei férfi Magyar Kupa sorsolását. Huszonegy csapat nevezett az idei sorozatra. A Dunaferr Sportegyesület gárdája az első két fordulóban erőnyerő lesz, így csak a legjobb nyolc között csatlakozik majd a küzdelmekbe. A dunaújvárosiak ágán az első körben a Kiskunlacházi RSE - Vegyész RC Kazincbarcika és a MAFCVásárhelyi Company Nyelviskola WRC összecsapásokat rendeznek. A párharcok győztesei mérkőzhetnek a második körben. Ennek a csatának a továbbjutója találkozik majd az újvárosiakkal a négyes döntőbe való kerülésért. Szintén a nyolc között csatlakozik a Kaposvár és a Kecskemét gárdája. Főszerkesztő: Elekes András Felelős szerkesztő: Munkácsi Imre Rovatvezetők: Agárdy Csaba, Boda András, Körmendi Erzsébet Szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 39. II. emelet. Levélcím: 2401 Dunaújváros, Pf. 123. Telefon: (25) 410-989, (25) 412-626, Fax: (25) 410-999, e-mail: szerkesztoseg@dh.pl.hu, Internet: www.dh-online.hu Központi oldalak szerkesztői: Fröhlich András, Gidai Judit. Telefon: (88) 579439. Szerkesztőség: 8200 Veszprém, Almádi u. 3. Online-főszerkesztő: Török Tibor (torok.tibor@pl.hu) Kiadja: Hírlap Press Kiadói Bt. 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Kiadásért felel, a Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó a Pannon Lapok Társasága tagja. A PLT ügyvezető igazgatói: Gyerák András, Kázmér Judit Központi főszerkesztő: Győrffy István Online főosztályvezető: Tantalics József Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy Terjesztési főosztályvezető: Baján Zoltán Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Bt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88)541-631 Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 1219-8153. Index: 25-097 Megrendelhető: a Pannon Lapok Társasága Kft.-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 1735 Ft, negyedévre 5205 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 9890 Ft, egy évre 10%-os kedvezménnyel 18735 Ft, napi előfizetői ár: 62 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: Dunaújváros, Vasmű u. 41. fsz. 11. Tel.: (25) 405-974. Ingyenes zöld szám: 06(80) 919-049. Hirdetésfelvétel: Dunaújváros, Vasmű út 41. fszt. 5. Tel.: (25) 402-985 Fax: (25) 402-986. Telefonos hirdetésfelvétel: 06(40) 949-459. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« 1084 Budapest, Auróra u. 11. Tel.: 303-4738, Fax: 303-4744 E-mail: marketlngca>observer.hu http ://www. observer, hu BUDAPESI Ml'DIAI IGYt 1 ö Kl I 1