Dunaújvárosi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-15 / 190. szám
6 * DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP L í t MAGAZIN 2011. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ Pulzáló, lüktető, fesztiválváros SZIGET Nemcsak a zenei programok, hanem az egyéb élmények is vonzzák a külföldieket Gyuricza Ferenc szerk@dh.pl.hu Budapest - Egy hétig pulzált, lüktetett folyamatosan a Sziget, szórakozási lehetőségek széles tárházát kínálva a hazai és külföldi fesztiválozóknak. A bérletesek jó része nem beszéli a magyar nyelvet, ellenben önfeledten szórakozott. A hazai közönség inkább napijeggyeltette ugyanezt. Tegnap bezárt a Sziget. Nagykorúvá érett a Sziget fesztivál, pontosan 18 évvel ezelőtt jött össze néhány fiatal, hogy egy teljes hetet töltsön együtt a hazai alternatív zenei színtér vezető zenekarának, a Sziámi együttesnek tagjaival. Az egykori kötetlen happening mára komoly üzletté, az államkasszának és a magánszférának is jelentős bevételt produkáló, fontos hazai idegenforgalmi nevezetességgé nőtte ki magát, amelynek látogatói száma évek óta négyszázezer fő körül alakul. A holland René Vink már augusztus 7-én, vasárnap áthaladt a fesztivál egyik jelképének számító úgynevezett K-hídon, majd a nagyszínpad közelében, egy ligetes területen verte fel sátrát. Vele együtt több tízezren tették ugyanezt, jórészt külföldiek, hiszen a Sziget fesztivál bérleteseinek jó része Hollandiából, Németországból, Franciaországból vagy a brit szigetekről érkezett, de találkoztunk finnekkel, osztrákokkal, olaszokkal, belgákkal, oroszokkal, lengyelekkel és szlovénekkel, valamint a határon túli területeken élő magyarokkal is. A cél közös: egy tartalmas hetet eltölteni Magyarországon olcsón. Mert a magyar pénztárcához mérten drágának tartott Sziget Európa nyugati részén még mindig olcsó. Hollandiából ez évben is olyan különvonat indult Budapestre, amely csak szigetlakókat szállított. S hogy az út gyorsabban teljen, egy partivagont is beállítottak a tömött hálókocsik közé. Ottlétünkkor a fesztivál területén ezért aztán léptennyomon hollandokkal futottunk össze. Napközben a legtöbben pihentek, erőt gyűjtöttek az éjszakázáshoz, illetve az előző nap mámorát próbálták meg kialudni. A fesztiválváros ilyenkor még mindig szunnyadó képét mutatja, éjszakára azonban nyüzsgő, színes, folyton pulzáló kavalkáddá alakul át. Vámpírváros - mondták rá többen is, utalva a Penge című filmben látott lüktető éjszakai életre. - Az együttlét, a barátság a legfontosabb, a Sziget attól vált a legjobb európai fesztivállá, hogy itt mindenki nagyon kedves a másikhoz - mondta az egyik megszólított holland, aki röviden csak Sebastianként mutatkozott be. Persze a programok is lényegesek, a zene mindig nagyon jó a Szigeten. Mindenféle stílust kedvelek a drum & bass vagy a dubstep irányzatától kezdve a rockig bezárólag. A baseballsapkát viselő, napszemüveges srác társaságában több németet is találtunk. Együtt söröztek, beszélgettek, az előző nap élményeit próbálták meg együtt feldolgozni. Többen közülük ugyanis nem emlékeztek az éjszaka végére. Blackout - magyarázták, aminek magyar megfelelője talán a filmszakadás kifejezés lehetne... - Nürnbergből érkeztünk, sajnos csak hármasban, mert egyik barátunkat a főnöke nem engedte el, neki dolgoznia kellett egész héten. Ezért elhoztuk magunkkal a fényképét, hogy legalább lélekben vele legyünk - mondta az egyik német, Christian Schaaf, aki ugyancsak a Sziget utánozhatatlan hangulatát emelte ki fő vonzerőként. Közben egy kisebb francia csapat húzott el mellettünk, a lilás-rózsaszínre, illetve zöldre festett hajú fiúk szintén a az előző éjszaka élményeit taglalták, őket a magyar lányok szépsége, valamint a Soerii & Poolek formáció táncosnőjének mellbősége nyűgözte le. Mint mondták, csak benéztek a sátorba, de azután ott ragadtak... A hazánkban most először járó Steven De Sagner a fesztivál mellett Budapestet is dicsérte, a bőbeszédű belga szerint nagyon szép a város. Ő is a Sziget miatt érkezett hazánkba, és a látottak alapján biztosan visszatér még, ha előbb nem, hát jövő augusztusban. - Rengeteg finom sört kóstoltam már, a magyar a különösen ____ ízletesek köz tartozik - szögezte le rögtön a beszélgetés elején. - A magyar lányok kedvesek és szépek, csodálatos ország ez. Korábban egy magyar zenekart sem ismertem, amit azonban most a Szigeten hallottam, azok mind tetszettek. Kár, hogy a nevüket nem tudtam megjegyezni, és a dalszöveget sem értettem. Természetesen akadtak olyanok is, akik csak egy-egy napra, kifejezetten programra érkeztek. A Sziget szervezői erre az évre rendkívül erős kínálattal rukkoltak elő, az úgynevezett headliner, azaz a legfontosabb előadók valamennyien a világ élvonalába tartoznak. Prince, Pulp, The Chemical Brothers, The Prodigy, 30 Seconds To Mars és White Lies. Bármelyik nagy nyugat-európai fesztivál megirigyelhetné ezt a névsort, nem véletlen, hogy több tízezer fős tömeg gyűlt össze a színpad előtt. Ugyanez mondható el az idén új programhelyszínként debütált szabadtéri rock/metal színpadra is. Utóbbin az első két programnapon olyan legendák léptek fel, mint a zenészek körében is hatalmas tiszteletnek örvendő 65 éves Lemmy által vezetett, s a leghangosabb mocskos rock and roll zenekarként ismert Motörhead, vagy a fémzene hazai és külföldi hívei által egyaránt istenített Judas Priest, amely búcsúturnéja keretében érkezett Budapestre. Nézőcsúcsdöntésről e sorok írásakor még nincs információnk. A headliner zenekarok mellé - akárcsak a korábbi évek során - most is felszálló ágban lévő előadókat hívtak meg, akiket még viszonylag jó áron meg lehetett csípni. Ez utóbbiak által kínált friss impulzusokra a fiatal generáció, azaz a youtube- és iPod-nemzedék különösen fogékony. A Sziget fesztivál a zenekarok számára is fontos, bármelyik fellépővel is váltottunk szót, mindenki azt mondta: jól mutat a portfoliójában a magyarországi vendégszereplés. Az immár közel három évtizedes múltra visszatekintő német Helloween basszusgitárosa, Markus Grosskopf például arról számolt be, hogy a világ minden pontján jártak már, ám a Judas Priest előtt játszani nekik is nagy elismerés. - Úgy tudom, a Sziget zenei kínálata nagyon sokszínű, erre a fesztiválra nemcsak a rockzenét kedvelők jönnek el, hanem olyanok is, akik egészen más stílus hívei - mondta a zenész. - Számomra nagyon szimpatikus, ahogy folyamatosan járják az emberek a fesztivál területét, és séta közben belehallgatnak minden színpad programjába. Egészen új dimenziók nyílnak meg előttünk, hiszen nem hinném, hogy sok olyan fesztivál van, ahol mondjuk egy reggae-kedvelő bele tud kóstolni a Helloween programjába. Számunkra ezért is fontos a Szigeten játszani, mert ezáltal tudjuk bővíteni a rajongóink körét. Markus Grosskopf azt is elárulta, nemcsak zenészként, hanem magánemberként is érdeklődik a Sziget iránt, ezért a csütörtök délutáni hangpróbát követően - míg társai a turnébuszban pihentek - elvegyült a tömegben, azaz egy kicsit körülnézett a fesztivál területén. Ezt amúgy mások is megtették, a kedd este fellépő Prince másnap visszatért, hogy a rock/metal szabadtéri színpadhoz hasonlóan új programhelyszínnek számító Európa Színpadnál belenézzen a portugál Ana Moura koncertjébe, míg csütörtök este a Kasabian tagjai sétálgattak, illetve készítettek videofelvételeket a V.I.P.-részlegen. Apropó V.I.P.-részleg. Míg korábban a Sziget egy marginális társadalmi réteg kedvenc szórakozóhelye volt, addig mára már státusszimbólummá vált. Sokan érzik úgy, hogy nekik is ott kell lenniük a színpad, a fellépő sztárok közelében, még akkor is, ha egész este során egyetlen koncert, egyetlen más program kedvéért nem lépnek ki onnan. Joggal vetik fel évek óta az ősszigetlakók: ez már nem ugyanaz a fesztivál. Nagykorúvá érett a Sziget-fesztivál. Az idén már tizennyolcadszor lehetett egy nagyot bulizni Óbudán Közönség a Good Charlotte koncertjén (nagy képünkön). A Kasabian rajongója extázisban (felül). Hollandok és németek a Szigeten. Az előbbiek partivagonos különvonattal érkeztek Budapestre Egy arc a fesztiválról (nagy képen). Markus Grosskopf, a Helloween (felül) basszusgitárosa, aki koncretjük előtt elvegyült a tömegben. Akik korán keltek, és volt erejük, reggeli zenés tornán vehettek részt a Reggae Színpadnál a tegnapi záráskor további képek, információk dh online^