Dunaújvárosi Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-13 / 291. szám

2 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAPKRÓNIKA RÖVIDEN Alvilági kapcsolatok Budapest (mti) - Az LMP kez­deményezésére egy, a nemzet­­biztonsági bizottságon belüli külön munkacsoport fogja vizsgálni a nemzetbiztonsági szakszolgálatok és a szervezett alvilág közötti kapcsolatot - jelentette be szerdai sajtótájé­koztatóján a testület LMP-s tagja, Mile Lajos. Eredményes, de borús jövőkép Budapest (mti)­­ A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint esemény­dús volt és po­zitívumokat is hozott 2012 az egészségügyben, de ezzel együtt a jövőkép továbbra is borongósnak látszik. Éger Ist­ván szerdán az egészségügy és a köztestület évét értékelve ki­emelte, hogy az egészségügy­ben idén „néven nevezhető és nem jelentéktelen mértékű” bérfejlesztés történt. Stratégiai együttműködés Budapest (mti) - Stratégiai együttműködési megállapo­dást kötött a magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. szerdán Budapesten. Az aláírási ünnepségen Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ál­lamtitkára elmondta: Magyar­­ország versenyképessége szempontjából rendkívül fon­tos az erős infokommunikáci­ós és technológiai szektor, s a kormány különös figyelmet fordít az innováció és kutatás­­- fejlesztés támogatására, illetve nagyvállalatokkal való együttműködésre. Elfogadták az uniós büdzsét Brüsszel (mti)­­ Az Európai Parlament (EP) strasbourgi szerdai plenáris ülésén elfo­gadta az idei költségvetés ki­egészítésére vonatkozó indít­ványt és a 2013-as büdzsé ter­vezetét. Surján László, az EP költségvetési bizottságának KDNP-s tagja közleményében leszögezte: a büdzsé elfogadá­sával elhárult a veszély, hogy jövőre csak havonta az idei költségvetés tizenketted részét lehessen kifizetni, így tervez­hetőbben dolgozhatnak. Utcára vonultak az egyetemisták FELSŐOKTATÁS Tiltakoznak az átalakítás miatt Budapest (mti) - A felső­­oktatási keretszámok két évvel ezelőtti szintre törté­nő visszaállítását, a köz- és felsőoktatás átfogó re­formját, valamint a hallga­tói szerződés azonnali el­törlését követelték a bu­dapesti Műegyetemen tartott tiltakozó demonst­ráció résztvevői. A hallgatók - akik megtöl­tötték az egyetem központi épületének auláját - követelé­seik között fogalmazták meg a felsőoktatásból a forráskivo­nás leállítását, többletforrások juttatását, az eddigi elvonások kompenzálását, valamint azt, hogy ne korlátozzák az egyete­mi autonómiát. A rendőröknek is közbe kellett avatkozni Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) el­nöke azt mondta: nem áll mód­jában köszönteni Orbán Viktor miniszterelnököt, mert bár meghívták, ő mégsem tudott eljönni hozzájuk. Megjegyez­te: bármelyik hallgatói fóru­mon lehetőséget biztosítanak neki, hogy elmondja, miért lett a véleménye ellentétes azzal, amit néhány éve képviselt. Este a demonstrálók az Er­zsébet hidat elfoglalva a Nem­zetgazdasági Minisztérium, majd a Parlament elé vonultak, ahol többen átlépték a kordont. A rendőrök leszorították őket a lépcsőről. A diákok azt köve­telték, hogy a kormány egy képviselője jöjjön ki hozzájuk. további képek, információk duolty DH Online A kormány felsőoktatást érintő intézkedései ellen tiltakozó résztvevők a Műszaki Egyetem előtt Budapest (mti) - Fónagy János államtitkár vezeté­sével négytagú bizottsá­got hozott létre a kor­mány a gáz-, az áram- és a távhőárak tízszázalékos csökkentésének nyomon követése érdekében. A négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökken­tést szerdai­­,a tájékoztatás idején is zajló - ülésén fogadta el a kabinet, Giró-Szász And­rás kormányszóvivő pedig ez­zel kapcsolatban hangsúlyoz­ta: a szolgáltatóknak kell visel­niük a terheket, azokat nem há­ríthatják át. Hozzátette: szektor 1995-ös privatizáció­­­jában részt vevő cégek az el­múlt 17 esztendőben évente át­lagosan húszszázalékos nyere­ségre tettek szert, így a befek­tetés már 3,5-szer megtérült nekik. Felidézte: 2002 és 2010 között kétszáz százalékkal emelkedett a gáz, száz száza­lékkal pedig a villany ára, ami irreális terhet rótt a családokra. A NAP FOTÓJA - ŐZLÁB Székesfehérvár (fa) - Ter­metes őzlábgombára buk­kant olvasónk Fejér megyé­ben. A hosszú aszály után a nedves idő kedvez a gomba szaporodásának, még fagy­ban is érdemes érte az erdőt járni. Szakértővel azért né­zessük meg, mert még az őz­lábból is létezik piruló, vagyis mérgező fajta Fotó: Lovász Lilla i 2012. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK KOMMENTÁR Tihanyi Tamás tihanyi.tamas@fmh.plc.hu Éhen döglik a tehén, mely a tejet adja? Az Európai Unió költségve­tésével kapcsolatban ne­künk, az úgynevezett perifé­­riaországok egyikének jelen­legi állapotunkban a kohé­zió a legfontosabb. Ez a szó „lefordítva" azt jelenti, hogy elvileg a közösség minden polgárának biztosítani kell a szolgáltatások, a jólét és a fejlődés minimumát. Ez pe­dig jövedelemtranszfert fel­tételez a kontinens gazda­gabb országaitól a szegé­nyebbek felé, utóbbiak javá­ra. Ez volna tehát a szép alapgondolat, ám a megva­lósítás hatékonysága és őszinte szándéka erősen kétséges. Egyrészt politikai és gazdasági szempontból hazánkkal szemben a kor­mányváltás óta kettős mér­cét alkalmaznak Brüsszel­ben. Másrészt (legalábbis ezt mondják az uniót bíráló gazdasági elemzők) a kohé­ziós támogatás a gyakorlat valóságában csak azt jelenti, hogy a globális tőke az álta­la adósságszolgálat, azaz ka­mat és tiszta profit formájá­ban kivont pénznek csupán igen kis részét juttatja vis­­­sza. És azt sem egy valami­kor talán egységes Európa álmáért, hogy hasonló mun­káért egyszer majd hasonló bért kapjon a dolgozó Bel­giumban és Magyarorszá­gon, félelmeink szerint in­kább csak azért, nehogy idő előtt megdögöljön a tehén, amely még fejhető. Visszakapták a pénzt Szabó: kifizették a megtagadott távhőjuttatást Budapest (mti) - Négy év után az ombudsman ál­lásfoglalása alapján meg­térítették a szolgáltatók a 2008-2009-ben megta­gadott távhődíjjuttatást. Szabó Máté­­ ombudsman közleményében felidézte: az akkori Szociális és Munkaügyi Minisztérium állásfoglalása alapján visszamenőlegesen nem érvényesíthette az alanyi jogon járó távhődíjjuttatást az, aki korábban jogosulatlanul vette igénybe a szociális alapú távhőtámogatást. Az érintettek annak ellenére nem juthattak hozzá a minden fogyasztót au­tomatikusan megillető, költsé­geket mérséklő juttatáshoz, hogy részben vagy teljesen visszafizették a nekik nem já­ró, de igénybe vett szociális tí­pusú távhőtámogatást. Rámu­tatott: a távhődíjjuttatás nem rászorultságtól függő támoga­tás, hanem a díjkompenzáció szerepét töltötte be, amelyet a szolgáltató külön igénylés nél­kül érvényesített a távhőszám­­lában. Figyelik a csökkentést Bizottság alakult a rezsidíjváltozás követésére Ellenérdekeltek a felek Budapest (mti)­­ A kor­mányszóvivő szerint a fel­sőoktatási koncepció el­len tiltakozó szakmai szer­vezetek azért ellenérde­keltek az átalakításban, mert az új elképzelések alapján csökken a hatás­körük. Giró-Szász András szerdai sajtótájékoztatóján példaként azt mondta, hogy a rektori konferencia mozgástere a kan­cellár intézményének beveze­tése miatt csökken, a Felsőok­tatási Dolgozók Szakszerve­zetéé pedig azért, mert nem ka­ri, hanem szakszinten lesznek leosztva a keretszámok, és így nem lehet majd kari szinten „elbújtatni” a rosszul működő szakokat. „A hallgatói önkormányza­tok szintjén pedig az az érde­kes helyzet állt elő, hogy azok a hallgatói önkormányzatok lépnek fel a felsőoktatási el­képzelésekkel szemben, ame­lyeket nem is érint”, hiszen a szabályozások a ma még kö­zépiskolába járókra vonatkoz­nak majd - tette hozzá. A kormányszóvivő egyér­telműnek nevezte, hogy a ma­gyar felsőoktatási rendszer ab­ban az állapotában, amelyben a jelenlegi kabinet örökölte, fenntarthatatlan. A kabinet a szerdai ülésén a tájékoztató időpontjáig még nem tárgyalt a felsőoktatási koncepcióról, így Giró-Szász András a diákhitel kamatának csökkentéséről szóló sajtóhí­reket sem kívánta kommen­tálni. Giró-Szász András kormányszóvivő beszél a sajtótájékoztatón Formálódó ellenzék Budapest (mti) - Az MSZP po­zitív visszajelzéseket kapott attól a nyolc ellenzéki szerve­zettől, amelynek két hete küld­tek együttműködési felhívást, így január első hetében közjo­gi-alkotmányjogi kérdések megvitatásával kezdődhetnek meg az egyeztetések - jelen­tette be Mesterházy Attila párt­elnök az MSZP szerdai elnök­ségi ülése után tartott sajtótájé­koztatóján. Mesterházy közöl­te, hogy Bajnai Gordonnak, a Haza és Haladás Egyesület el­nökének szerdán levelet juttat el, amelyben deklarálják, hogy az Együtt 2014 erkölcsi alap­vetéseiről szóló dokumentu­mával egyetértenek. í Hófúvás miatt lezárt utak Budapest (mti) - Hóátfúvás miatt több mellékút vált járha­tatlanná tegnap délután Bács- Kiskun megyében, így Bácsal­más kijáratától Mélykút felé az 5312-es, Mátételke és Bácsbo­­kod között az 5504-es számú úton - közölte az illetékes rendőr-főkapitányság. k

Next