Dunaújvárosi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-23 / 170. szám

2014. JÚLIUS 23., SZERDA MAGAZIN DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 15 Mi történt Nándorfehérvárnál? HISTÓRIA Az 1456-os győzelem nemzeti történelmünk egyik legjelesebb eseménye Cseh Valentin zalaihirlap@zalaihirlap.hu „Ez a vár végvára az or­szágnak, s mintegy főka­puja a magyar földnek, melyen legkönnyebben juthatni az országba. ... Többször akarták már a törökök ezen várat ha­talmukba ejteni, hogy így nyitva legyen előttük az út Magyarországba be és Magyarországból ki" - írta Nándorfehérvárról Gio­vanni da Tagliacozzo, az 1456-os diadal egyik szemtanúja. E győzelem nemzeti törté­nelmünk egyik legjelesebb eseménye, s méltán van még napjainkban is a figyelem kö­zéppontjában az 558 évvel ez­előtti csata, amely évtizedekre meghatározta hazánk jövőjét. S végleg nemzeti nagyjaink közé emelte Hunyadi Jánost, valamint az itáliai Kapisztrán (Szent) Jánost, nem is beszél­ve Szilágyi Mihályról. S bár az utóbbi években kiderült, hogy Dugovics Titusz szemé­lyével kapcsolatban bizonyos kételyek merültek fel, ez a hozzá kötődő legenda értéké­ből semmit se von le. De mi is történt 1456 nya­rán hazánk déli határánál? A budai udvar 1455-ben értesült először arról, hogy II. Meh­­med meg szeretné támadni Magyarországot, de a hírek csak április 7-én váltak bizo­nyossá. Ekkor a budai or­szággyűlés, V. László ki­rállyal együttműködve, meg­hozta a szükséges döntéseket, de cselekvésre csak Hunyadi János és III. Callixtus pápa legátusa, Don Juan de Carva­­jal bíboros szánta el magát. Aki ezt írta Őszentségének: „Nagy a veszedelem. Napok, sőt órák késedelme olyan veszteségeket okozhat, me­lyeket a kereszténység örök időkön át siratna, mert azo­kat, akiktől mi kérünk most segítséget... maguk is kényte­lenek lesznek segítségért fo­lyamodni.” A török ellen bevetésre ke­rülő had nehezen áll fel. Míg Hunyadi a katonai előkészü­letekkel foglalatoskodott, ad­dig a király, vélhetően Cillei Ulrik tanácsára, egy „vadá­szat” ürügyén Bécsbe távo­zott, s ott is maradt. Ez ron­totta a harci kedvet, ezért Hu­nyadi mellett csak Újlaki Miklós, Kórógyi János, Kani­zsai László és Rozgonyi Se­bestyén állította ki bandériu­mait, s így,egy 12 ezer fős se­reg lett összeverbuválva. A re­guláris haderő mellett Carva­­jal bíboros megbízásából Ka­pisztrán Jánost ferences szer­zetes rendtársaival (Giovanni da Tagliacozzo, Nicola da Farra, Gabrielle da Verona) Dél-Magyarországon keresztesek toborzá­sába kezdett, de nem­csak itthon, hanem külföldön is gyüle­keztek az önkéntesek. Viszont a keresztese­ket élelmezési gondok miatt előbb hazaküld­­ték, majd május 14-re Péter­­váradra hívták, közben Hu­nyadi csapatai Szegeden gyü­lekeztek. A Drinápolyból Szófián keresztül meginduló török hadsereg, június 9-én szerb földre lépett, majd június 13- án elérték Szendrőt Branko­­vics György szerb despota székhelyét, amelyet ostrom alá is vettek, de a várost nem tudták bevenni. Az esemé­nyek hatására Hunyadi június 15-e körül elindult csapatai­val Szegedről Temesváron át Kevére, ahová Kapisztrán is tartott, de őt egy vihar és a tö­rök csapatok megjelenése megakadályozta abban, hogy oda menjen. A július elején Nándorfe­hérvárhoz érő törököknek egy hétbe telt, hogy elfoglalják a Száva és a Duna találkozásá­nál a Kalemegdán hegyfokra épült végvár déli előterében állásaikat. Ennek ellenére jú­lius 4-én megkezdték a várfa­lak lövetését. A balszárnyon az anatóliai hadtest, a jobb­­szárnyon a ruméliai hadtest foglalta el állásait. A török se­reg második vonalában a jani­csárok, Mehmed testőrsége és a tartalék volt. Az oszmán ha­jóhad Zimony alatt elzárta a Dunát, a flotta többi hajója pedig a város közelében járő­­rözött, hogy megakadályoz­zák a végvár felmentését. Július első napjaiban Szi­lágyi kijuttatta Ka­­pisztránt Nándorfehér­várból, Hunyadi pedig Kévéről Szalánkemén­­re vonult. Majd Péter­­váradon találkozott Kapisztránnal. A ter­vük az volt, hogy egy gyorsan felállított du­nai hajóhaddal áttörik a török hajózárat. A támadásra július 14-én került sor. S ötórányi küzdelem után a Hunyadi ve­zette haderő felszámolta a szultán dunai flottáját, s le­hetővé tették így a Nándorfe­hérvárba való bejutást. Ami­nek köszönhetően a győze­lem utáni éjszaka 12 ezer gyalogost és 1000 lovast jut­tattak a szorongatott végvár­ba, míg a keresztesek Zi­­monytól délre ütöttek tábort. II. Mehmed a flottája el­vesztése utáni egy hétben még erősebben lövette a fala­kat, majd beszüntették a vár lövetését. S az ostromlók és ostromlottak felkészültek az általános rohamra, amely 21- én a délutáni órákban megin­dult. A vár falain óriási harc bontakozott ki, s órákba telt mire a támadók átvágták ma­gukat a védőkön, de Hunyadi a tartalékhadak segítségével kiszorította a törököket a vár­ból. A küzdelem, váltakozó szerencsével folytatódott, s éjféltájban egyre kritikusabb helyzetbe került a vár, de szerencsére sikerült megfor­dítani a harcok menetét, s kiszorították a védők a vár­ból a támadókat. A rohamot az ostromlottak hajnalra visszaverték. Ekkor II. Meh­med megpróbálta rendezni csapatait, míg Hunyadi újabb rohamra várva pihen­tetni akarta katonáit, ezért megtiltotta, hogy bárki is el­hagyja a várat... A Zimony alatti kereszte­sek viszont égtek a tettvágy­tól, s ez felborította Hunyadi elképzeléseit. Dél körül né­hány keresztes kiszökött a várból és megfutamított egy járőröző török csapatot, majd ezt követően mind többen szökdöstek ki az erősségből. Ekkor riasztották Szilágyit, aki értesítette Hunyadit és Kórógyit a kialakult helyzet­ről, s riadóztatta az őrséget. Közben Kapisztrán átkelt a Száván, hogy visszafogja a kereszteseket, de többen a Zi­mony alatti táborból azt hit­ték, hogy az élére állt a várból kiszökött csapatnak, s emiatt egyre többen keltek át a fo­lyón, hogy csatlakozzanak hozzá. Majd újabb harc bon­takozott ki a magyar és török csapatok között a kereszte­seknek köszönhetően. A ke­resztesek megtámadták az anatóliai hadtestet, s számos ágyúállás a kezükre került. A szultán és Hunyadi is beavat­kozott, utóbbi elfoglalta a tö­rök ágyúkat, ezzel megpecsé­telte a törökök sorsát. Ezt kö­vetően órákig tartott még a küzdelem, de II. Mehmed se­rege vereséget szenvedett, s július 22-ről 23-ra virradó éj­jel a török had elvonult a vár alól. A győzelem híre bejárta Európát, s a pápa augusztus 6-át. Urunk színeváltozásának ünnepét, amikor megtudta, hogy csapataink győztek, a diadal emlékére rendelte. A déli harangszót még június 29-i bullájában rendelte el a török elleni harcra buzdítva. Magyarországra a harangszót hirdető pápai bulla és a győ­zelem híre egyszerre érkezett meg, emiatt köti a magyar történelmi tudat a nándorfe­hérvári diadalhoz a déli ha­rangszót. Sajnos a csata után nem sokkal Hunyadi János Zi­­monyban meghalt az ostrom alatt kitört járvány következ­tében, míg, Kapisztrán októ­ber 23-án, Újlakon hunyt el, így nem sikerült a győzelem­ben rejlő lehetőségeket kiak­názni katonailag, de megte­remtődött a feltétele a ma­gyarországi reneszánsz ki­bontakozásának, 1458-tól, Hunyadi Mátyás trónra lépé­sével... további képek, információk (IUO19 DH Online A déli harangszót még a csata előtt rendelte el a pápa, a török elleni harcra buzdítva Az egykori fellegvár makettje a nándorfehérvári (ma Belgrád) várban. A Hunyadi János által építettett Zindan kapu nevű barbakán a várban. 1456-ban a fellegvárnál dúltak a legvéresebb harcok A július 23-ra virradó éjszaka vonult el a török had a vár alól

Next