Dunaújvárosi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-17 / 217. szám

2014. SZEPTEMBER 17., SZERDA Naperőmű szolgáltatja az áramot Mezőfalva (hl)­­ Újabb energetikai beruházás va­lósul meg a község intéz­ményeiben. A fűtési költ­ségek csökkentése után a villamosenergiával is spórolnak a faluban. A két hét múlva kezdődő beruházásban 38 millió forint értékű fejlesztéssel 5 mega­wattot termelő naperőművet építtet az önkormányzat. A Kiss Kálmán Művelődési Ház udvarára telepítendő nap­elemfarm az óvoda, óvoda­konyha, polgármesteri hivatal és az egészségház villamose­nergia igényét hivatott ellátni. A beruházásról Márok Csaba Mezőfalva polgármes­tere elmondta, ez egy újabb jelentős mérföldkő a község életében. Az eddig is szem el­őtt tartott rezsicsökkentés leg­újabb helyi akcióval az intéz­mények energiaéhségét igye­keznek mérsékelni. A napele­mek telepítésével a falu költ­ségvetésében is nagy számok­ban kimutatható megtakarítás érhető el. Az alapok már elké­szültek. Két hét múlva várják a kivitelező cég szakembereit. Márok Csaba tájékoztató­jában még elmondta: a nape­rőmű megvalósulását követő­en is árgus szemekkel figyelik majd a pályázatokat, hiszen az ÖNO a művelődési ház és az iskola még nem kerülhetett be a napelemes projektekbe. Ezen intézmények fejleszté­sére megnyíló lehetőségeket sem fogják kihasználatlanul hagyni. Példa felnőtteknek ZÖLD Gyűjtik a Mezőfalva (hl)­­ Egy újabb szög a környezetszennye­zés koporsójába! A ter­mészetbe kikerülő és ijesztő mértéket öltő hul­ladékok elleni harc leg­frissebb fejleménye, hogy újabb káros anyag tűnik el környezetünkből. Mezőfalván eddig is nagy hagyományai voltak az újra­hasznosítható csomagolóa­nyagok, papír, PET palack összegyűjtésének, most pedig a konyhákban „elfáradt” fő­zőolajok kerülnek sorra. A helyi iskola egyik igazgatóhe­lyettesének a kezdeményezé­sére az intézmény kerti bejá­ratánál elhelyeztek egy fel­címkézett ZÖLD kukát, amelybe az otthoni sütés után keletkező háztartási olajat le­het elhelyezni, jól záródó mű­anyag flakonban. Az ötletgaz­da pedagógust, Horváth Lász­lómét kérdeztük az akcióról: - Nem újkeletű dolog Me­zőfalván a környezetvédele­mért tett erőfeszítés, az isko­lában nagy hangsúlyt fekte­tünk a diákok természetóvó szemléletének kialakítására. Évek óta kiemelkedő sikerrel folyik a papírgyűjtés, vala­mint részt vettünk a korábbi PET palack zsugorító akció­ban is. A fáradt olaj össze­gyűjtésének ötlete családi motivációból indult, mert lá­nyom végzettsége és foglal­kozása is a hulladék újrahasz­nosításhoz kötődik. Még tő­lünk szülőktől is megköveteli lányunk a szelektív gyűjtést! Éppen ezért volt fontos, hogy ne csak a mikro­­kör­nyezetben érvényesüljön a környezettudatos szemlélet, hanem szélesebb körben, fa­­luszerte legyen lehetőség a fáradt olaj megfelelő elhe­lyezésére. Az évek óta érlelő­dő gondolatot nem volt egy­szerű megvalósítani, mivel nehéz a törvényi változások­kal lépést tartó, fáradt olajjal foglalkozó vállalkozást talál­ni. Más iskolától kapott cí­men elindulva, fél év alatt került a gyűjtő­edény az is­kolába. A megoldás kivite­lezésénél nagy hangsúlyt kapott, hogy olyan megol­dásra van szükség, ahol nem kell kiöntögetni a be­hozott edényekből. A gyűj­tőedényt akár heti rendsze­rességgel elszállítják. Egye­lőre próbaüzemben műkö­dik a rendszer - mondta el Horváth Lászlóné, a Petőfi iskola igazgatóhelyettese. Szeretnék, ha a lakosság is bekapcsolódna az iskolások olaj­gyűjtő akciójába Az ötletgazdától még azt is megtudtuk, hogy az össze­gyűjtött fáradt olajért cseré­be a szülői munkaközössé­gen keresztül sportszerekkel támogatja az iskola tanulóit a fáradt olajjal foglalkozó, dunaújvárosi telephellyel is rendelkező Si-Bio Kft. Szeretnék, ha a lakosság is bekapcsolódna az akcióba, legalább ugyanolyan fegyel­mezetten, mint a gyerekek - jól záró műanyag flakonban behozva az elhasznált sütő­folyadékot. további képek, információk fáradtolajat, sportszereket kapnak jutalmul Horváth Lászlóné igazgató helyettes elsőként dobja be a háztartási olajat tartalmazó műanyag flakont A testvértelepülésen A női kar és a néptáncegyüttes is fellép a programban Mezőfalva/Herzogsdorf (hl) -Szeptember 19-től népes me­zőfalvi csapat látogat az ausztriai Herzogsdorfba. A 2013-ben testvértelepülési szerződést kötött községek újabb kapcsolaterősítő talál­kozóján zenekarok, tánc­­együttesek és hagyományőrző egyesületek adnak randevút egymásnak. A herzogsdorfi kulturális fesztiválon - ami ezúttal tar­tományi szintű - több telepü­lés is bemutatkozik. A három napos seregszemlén magyar színekben a Mezőfalvi Nőikar és a Mezőfalvi Néptánc Együttes öregbíti hazánk kul­turális hírnevét. Az út részleteiről megtud­tuk: egy jurta felállításra is sor kerül a Mezőfalvi Hagyo­mányélők részéről. A jurta mellett hagyományos honfog­lalás kori viseletbe öltözött­­ íjjal jól bánó magyarok­­ ok­tatják majd az érdeklődőket az ősi magyar harcmodor for­télyaira. •o i A­ffl Erlinger Alois 2013-ban a Mezőfalvi Vigasságokon, amikor aláírták a testvér-települési szerződést KULCS - MEZŐFALVA dupla öt M mól­i őrön Online DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 11 RÖVIDEN Bepótolják a szüretet Mezőfalva (hl)­­ Az esős idő miatt szeptember 27-én, szombaton pótol­ják a múlt hét végén el­maradt szüreti bált és felvonulást. A szüreti felvonulás ezúttal is a Tájháztól indul 15 óra­kor, majd a falu utcáit járva a Kiss Kálmán Művelődési Háznál vég­ződik. Az estébe hajló menetet szüreti bál kö­veti, amit szintén a mű­velődési ház előtti téren tartanak. Nemzetiségi meghallgatás Mezőfalva (ke) - A Me­zőfalvi Német Nemzeti­ségi Önkormányzat köz­meghallgatást tartott a Kiss Kálmán Művelődé­si Házban szeptember 10-én. A választások el­őtt a ciklus zárásaként Móricz Csabánné elnök összegezte a négy év főbb eseményeit. KMB-s épületet avatnak Mezőfalva (ke)­­ Rend­őrőrsnek beillő körzeti megbízotti épületet avatnak csütörtökön 13 órakor Mezőfalván. Az eseményen részt vesz Nagy Zoltán, Dunaújvá­ros rendőrkapitánya is..q Kis iskola nagy pillanata Az intézmény történetében először két első osztály kezdhette meg tanulmányait Kulcs (di) - Az iskola tör­ténete külön fejezet a lé­lekszámában meghárom­szorozódott község éle­tében. Minden értelem­ben a falu középpontjá­ban van... A sokat megért intézmény­ben a szeptemberi becsenge­­téskor történelmi pillanatnak lehettünk tanúi: rekordszámú első osztályost fogadott sorai közé Mátyás király 198 fős udvarnépe. A harminc elsős azt is jelenti, hogy az iskola történetében először két első osztály kezdhette meg tanul­mányait a családias környeze­téről elhíresült intézményben. Az iskola iránti bizalom folyamatos volt az elmúlt év­tizedek alatt, akkor sem csap­pant meg, amikor 1979. után hosszú éveken át csak alsó osztályosokat fogadhatott. Ma már nincs olyan tanév, hogy Dunaújvárosból, a szomszédos Rácalmásról ne lenne bejáró diák. Többen vállalják a többletutazást azt követően is, miután a család beköltözött a városba. Öröm­mel választják a szü­lők, mert vidéki, nyu­godt körülmények mellett kapják meg csemetéik a minőségi, követelményeken ala­puló oktatást. Jó mérő­foka mindennek a folytatás: a középisko­lában is megállják a helyüket a továbbtanuló diákok, akik közül nagyon sokan felsőok­tatási intézményben folytatják tanulmányaikat. Még egy na­gyon fontos többlet: a hely­ben tanuló gyermekek gyöke­ret eresztenek, kötődést érez­nek falujuk iránt, hiszen itt vannak a gyermekkori játszó­pajtások, sok-sok közös él­ménnyel lépnek a felnőttkor­ba. Olyan indíttatást kapnak, hogy később ők maguk is késztetést éreznek a tenni akarásra. Az önkormányzat nehéz anyagi helyzete ellenére is mindig igyekezett biz­tosítani a megfelelő körülményeket. Né­hány éve felépült a tor­naterem, új nyílászáró­kat és új külsőt kaptak a régi falak. A legújabb kihívás azonban már erőn felüli. Az előrejel­zések szerint ugyanis várható­an jövő szeptembertől az idei­nél is nagyobb számú elsőst fogadhat az iskola, azaz újabb tanterem kell. A legnagyobb jóindulat mellett sem lehet már új helyet bevonni, hiszen idén már a nyelvi labor is ál­landó osztályterem lett, s ez­zel minden hely megtelt! Évekkel ezelőtt pályázott az önkormányzat az iskola te­tőterének beépítésére, amivel hosszútávon megoldhatták volna a most felmerülő prob­lémákat. A növekvő gyermek­létszám első számú érvként szerepelt az anyagban, ennek ellenére pályázatuk nem ke­rült a nyertesek közé. Egyelő­re nincs pályázati lehetőség, már egy év sincs és 40 kisis­kolás kopogtat... Az előrejelzések szerint jövőre még több kis elsőst kell fogadniuk... A kulcsi első osztályosok osztályfőnökeikkel, Kereki Ritával (hátul, balra) és Marton Erzsébettel

Next