Dunaújvárosi Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-17 / 295. szám
2015. DECEMBER 17., CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ VÉDA A fix telepítésű közlekedési ellenőrző pontok jövőre „élesednek" Most még nem büntetnek Gallai Péter gallai.peter@dh.plc.hu Dunaújváros - Az országban valamennyi fix telepítésű szupertraffipax felszerelési helyét már véglegesítette a rendőrség, azonban éles bevetésük, így a Dunaújvárosnál és Dunaföldvárnál telepítetté is, csak jövőre várható. Sokáig ment a találgatás a közlekedők között, vajon az ország számos pontján milyen kamerákkal bőven ellátott acélkapuk emelkednek az utak fölé. Azután lehullt a lepel, ezek is az Európai Unió 14,5 milliárd forintos támogatásával kiépített, VÉDA elnevezésű közúti intelligens ellenőrző kamerahálózat-rendszer részei. Ebből idén tavasszal már 160 mobil sebességmérő készülék - ami később több más szabályszegés szankcionálására is alkalmas lesz - üzembe állt, a végleges helyre telepített rendszerek azonban csak a tesztek és a különféle engedélyek beszerzése után állnak majd működésbe, annak ellenére, hogy telepítésük befejeződött. Kedden Halmos Zsolt, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese sajtótájékoztatón, Budapesten jelentette be: a rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fix telepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában 134 útszakaszon. Továbbá a külföldi jogsértők elfogása érdekében beszereztek huszonhat nagy teljesítményű Skoda személygépkocsit. Ezekbe a határozatok elkészítéséhez szükséges számítógépet és nyomtatót is szereltek, így egyből meg is tudják mutatni a felvételt is a sofőrnek. Az eszközöket 2016 elejétől infokommunikációs vizsgálatnak vetik alá, a rendőrség csak azt követően kezdi meg a mobil sebességmérők egyéb funkcióinak, illetve a fix KEEP-knek az alkalmazását. A kamerák a sebességmérés mellett alkalmasak - többek között - forgalomszámlálásra, rendszámfelismerésre, a forgalomtorlódás felismerésére és a biztonsági öv használatának ellenőrzésére, ezen felül többféle szabályszegés felismerésére és dokumentálására is, így a záróvonal átlépését, a piros lámpán, vasúti átjáró tilos jelzésén való áthajtást, a kézben tartott mobiltelefont, a bekanyarodási tilalom megszegését, a szabálytalan sávváltást, a forgalommal szembeni közlekedést is szankcionálni tudják. Sőt, mivel a kamerák kapcsolatban állnak a nyilvántartással is, így a felvételek alapján utólag azt is meg tudják állapítani, a járműnek volt-e érvényes műszaki vizsgája, vagy kötelező biztosítása. A VÉDA rendszer segítségével cél, hogy az EU célkitűzéseinek megfelelően a 2010- hez képest a felére csökkenjen 2020-ra a közlekedési balesetekben elhunytak száma. Számos más szabályszegést is szankcionálnak Lapunk megkeresésére Kiss Z. Edward őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, még nem tud konkrét információkkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy a fix telepítésű kamerák pontosan mikortól működnek élesben. Azonban az biztos, hogy két héttel a jogkövetkezményekkel járó ellenőrzések megkezdése előtt, ígérete szerint az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében jelenti majd be az időpontot azért, hogy minden gépjárművel közlekedő időben fel tudjon erre készülni. további képek, információk :ENY1N0 RÁT»UM* SZÉKESFEHÉRVÁR M7-ES JOBB: 60+064 KM-SZELVÉNY BAL: 60+090 KM-SZELVÉNY DUNAÚJVÁROS 6-OS ÚT 75+747 KM-SZELVÉNY BARACSKA 7-ES ÚT 37+365 KM-SZELVÉNY SZÉKESFEHÉRVÁR 7-ES ÚT 65+818 KM-SZELVÉNY A Fejér megyében telepített fix kamerarendszerek pontos helye - nem árt megjegyezni ezeket Kamerák, lézerek kereszttüzében közzétettek egy videót is a rendszer működéséről. A többszörös szabályszegés bemutatása során az átnézeti kamera rögzíti az adott eseményt, a záróvonalat figyelő kamera a szabályszegést. Az első rendszámazonosító hiteles sebességet mér, a lézer elkészíti a 3D-s burkológörbét, meghatározza a jármű pontos méretét, kategóriáját. A hátsó rendszámazonosító szintén leolvassa az adatokat. A Parlamentben jártak A Dunaújvárosi Óvoda is meghívást kapott az Ovi-Foci program ünnepségére Dunaújváros (szsz) - Az országos Ovi-Foci program legjobbjait díjazták hétfőn délután a Parlamentben. Az ünnepségen ott voltak a Dunaújvárosi Óvoda gyerkőcei is. Október elején a Római városrészi tagóvodában avatták fel az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány támogatásával megvalósult műfüves focipályát Az alapítvány vezetője az ünnepségen elmondta, hogy országszerte közel ötven pályát adtak át abban az időszakban és a legszínvonalassíjjal, érmekkel tértek haza a fővárosból sobban megszervezett programot reprezentáló óvodák meghívást kapnak majd a Parlament Gobelin termébe megrendezendő ünnepélyes díjátadásra. Később kiderült, a Dunaújvárosi Óvoda kis ovisai nyerték el ezt a lehetőséget. December 14-én, hétfőn délelőtt volt a díjátadás, amelyen Dunaújvárosból húsz kisgyermek és öt felnőtt vett részt. A látogatáson elkísért bennünket a csantavéri óvoda küldöttsége is, ők az októberi pályaavatóra is eljöttek -mondta el lapunknak Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője. Hozzátette: A helyi óvoda „A legjobban megszervezett pályaátadó” díjat hozta el. A Parlamentben rendezett díj- és éremátadó ünnepség után idegenvezető segítségével megnézhettük a koronázási ékszereket, majd a királyok szobrait. Végül ebéddel vendégelték meg a kicsiket. Nagy elismerés ez számunkra, hiszen a 61 pályaátadóból mindössze három óvodát díjaztak az országból. A dunaújvárosi és a csantavéri küldöttség a Parlamentben ajándékkal is kedveskedtek a kicsiknek t duolW DH Online DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 5 RÖVIDEN Megrugdosta ismerősét Dunaújváros (szsz)Kedden délután egy helyi lakos előzetes szóváltást után bántalmazta ismerősét az Eszperantó úton. A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint az elkövető több alkalommal megütötte és megrúgta a sértettet, akinek a ruházatából végül az értéktárgyait is elvette. A sértett súlyosan megsérült a támadás következtében. A helyszínre érkező rendőrök rövid idő alatt azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a 24 éves K. Gábort súlyos testi sértés bűntett és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Sebességet mérnek DH-információ (szsz) -A mai napon, december 17-én az alábbi útszakaszokon számíthatnak sebességellenőrzésre az autósok: 9 és 11 óra között: M6 autópálya Százhalombatta és Dunaújváros, 13.00-14.00: M8 autópálya Kisapostag és Baracs, 15.00- 17.00: Baracs M6 autópálya és Iváncsa, 21.00- 23.00: M6 autópálya Besnyő és Ercsi, Dunaújváros belterületén 08.30-10.00: Papírgyári út, 10.00-12.00: Magyar út, 13.00-15.00: Aranyvölgyi út, 15.00- 17.00: Dózsa Gy. út 17.00- 19.00: Baracsi út. Hirdetés A SERTÉSHÚS EGÉSZSÉGES ÉS FINOM. FOGYASSZON KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ SERTÉSHÚST!