Dunaújvárosi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-09 / 186. szám

6 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Rekordszintű autóeladások Prága (mti) - Az idei el­ső fél évben 719 495 személygépkocsit gyár­tottak Csehországban, 11,9 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. A tavalyi évhez viszonyítva gya­korlatilag megduplázó­dott a gépkocsigyártás növekedésének üteme - közölte hétfőn a cseh autóipari szövetség.­­ A tavalyi év rekordnak számító eredménye után az idei első fél évben felgyorsult a személy­­gépkocsik gyártása és rekordszinten vannak az eladások is. Az autóipar továbbra is a cseh gaz­daság húzóágazata mondta Martin John, a­­ szövetség elnöke. Visszautasítják a kritikát Budapest (mti) -A Magyar Bankszövet­ség főtitkára visszautasít minden alaptalan kriti­kát a magáncsődről és annak eredményéről. Kovács Levente leszö­gezte, hogy a szövetség és a magyar bankszek­tor minden tagja teljes mértékben elkötelezett a családi csődvédelem in­tézménye mellett, de szükségesnek tartják a szabályok finomítását. Rétvári Bence, a KDNP alelnöke ugyanis azt mondta, a bankok nem segítik az adósokat, ke­vés információt adnak a csődvédelemről érdek­lődő ügyfeleknek. Ko­vács felidézte: a jelzálo­gadósoknak a kormány, a jegybank és a bank­szektor közösen több megoldást dolgozott ki. Hirdetés GAZDASAC Francia helyett hazait ehetünk? MEZŐGAZDASÁG Uniós támogatást kaphatnak a burgonyatermesztők is, fellendülhet a termelés Dávid Erzsébet szerkesztoseg@dh.plt.hu Dunaújváros - Amennyi­ben az Európai Unió jó­váhagyja, jövőre terme­léshez kötött támogatást kaphatnak a burgonya­termesztők is. Ezt jelentette be egy, a kö­zelmúltban tartott országos és nemzetközi tanácskozáson az agrártárca illetékes államtit­kára. Tájékoztatása szerint a tá­mogatás mértéke várhatóan hektáronként 61 ezer forint lesz, amit azok a termelők kaphatnak majd meg, akik legalább egy hektárnyi, egy­séges területalapú támogatás­ra jogosult burgonyatermő te­rülettel rendelkeznek, s minő­sített szaporítóanyagot hasz­nálnak. Az uniós pénztől a terme­lési kedv fellendülését várják a szakemberek. Nagy szükség lenne rá, az utóbbi években ugyanis országosan csökkent a fontos népélelmezési cikk vetésterülete és jövedelmező­sége. Aminek egyebek között az az oka, hogy megszűntek, vagy átalakultak a korábbi burgonyatermesztő üzemek, amortizálódott a termesztés technikai háttere, s jelentősen megnőttek a termelés költsé­gei. A termőterület annyira le­csökkent, hogy a hazai szük­ségletek kielégítésére növelni kellett az importot, s főként lengyel és francia származású burgonyával pótolták a hazai piacokról hiányzó mennyisé­get. A problémát érzik a Fejér megyei gazdák is. Míg né­hány éve több száz hektáron termeltek burgonyát a megyé­ben, tavaly - az Agrárgazda­sági Kutató Intézet adatai sze­rint - már csak 154 hektár volt a termőterület. Igaz, ez valamivel több már a 2014. évinél. A szakemberek szerint a termelés növekedése érde­kében újból ki kellene építeni a termesztés eszközrendsze­rét, szükség volna a tároló és feldolgozó kapacitás fejlesz­tésére, a minőségi vetőgumó előállítás növelésére. Továbbá az öntözési lehetőségek bőví­tésével lehetővé tenni a bur­gonyaföldek öntözését. Az utóbbi nagyon fontos feltétele a termésbiztonságnak, öntö­zés nélkül ugyanis a hazai gazdálkodási viszonyok kö­zött már nem lehet kockázat­­mentesen burgonyát termesz­teni. A lehetőség megteremté­sében sokat segíthet a gaz­dáknak az, hogy a Vidékfej­lesztési program keretében, a hónap elejétől már öntözés­­fejlesztésre is pályázhatnak A burgonyatermesztés csökkenését érzékelni lehet a székesfehérvári piacon is, ahol ottj­ártunkkor, az árut a nagybani piacon beszerző standok mellett, mindössze három őstermelő ámít krump­lit. Egyikük a dunaföldvári Németh Árpád, aki húsz éve termel burgonyát, ami szerin­te nagyon is költségigényes növény. - Hogy mennyire az, csak egyetlen példát említek. A fémzárolt, jó minőségű, biz­tonságosan használható vető­gumó kilója 250 forint, s ak­kor még nem költöttem egyet-A dunaföldvári termelő húsz éve foglalkozik vele, szerinte is nagyon költségigényes­­en forintot sem a gépek mű­ködtetésére, a talaj- és nö­vényvédelemre. Nekem sze­rencsére, már megvan a szük­séges technikai hátterem, de a annak, aki most fogna bele burgonyatermesztésbe, szükséges eszközök beszerzé­­­sére mélyen a pénztárcájába kell nyúlni - mondja. Szerinte sokat rontott a termesztés jö­vedelmezőségén az, hogy a francia, lengyel import krumpli a hazainál alacso­nyabb áron került a piacokra, lenyomva a hazai termelők árait. további képek, információk A dunaföldvári illetőségű Németh Árpád szerint a burgonyatermesztésnek nagy a költségigénye - jó minőségű terméket ugyanis csak jó vetőmagból, gondos munkával lehet előállítani Továbbra is reális és teljesíthető Az elmúlt mintegy másfél évtized legalacsonyabb július végi hiányadata az idei Budapest (mti)­­ Az állam­­háztartás központi al­rendszerének hiánya 464,8 milliárd forint volt az első hét hónapban, szemben az egy évvel ko­rábbi 894,1 milliárd fo­rinttal. Jelentette mindezt hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztéri­um. Az előzetes adatok sze­rint az év első hét hónapjában a központi költségvetés 585,8 milliárd forintos hiányt, míg a társadalombiztosítás pénzü­gyi alapjai 52,5 milliárd fo­rintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 68,5 milli­árd forintos többletet mutat­tak. Csak júliusban a központi alrendszer (államháztartás az önkormányzatok nélkül) hiá­nya 62,7 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban ez 70,8 milliárd forint volt. Az első hét havi hiány az éves, 761,6 milliárd forintos előirányzat 61 százaléka, ám az NGM hangsúlyozta, hogy az elmúlt mintegy másfél év­tized legalacsonyabb július végi hiányadata az idei. A tárca szerint változatla­nul stabil az államháztartás helyzete, ami a működő ma­gyar reformok eredményeit tükrözi vissza. Továbbra is re­ális és teljesíthető az idei évre kitűzött 2,0 százalékos euró­pai uniós módszertan szerinti hiánycél - írták. A kedvezőbb adatok oka a tavalyihoz képest elsősorban az, hogy eltérően alakult a központi költségvetés kiadási szerkezete, ezen kívül több adóbevétel is befolyt. Menüajánlat a Corner Cafe-ból Megéri betérni Dunaújváros (dh)­­ A hét minden napján déli és esti menüajánlattal várja vendégeit a belvárosi Corner Cafe. Dunaújváros belvárosá­ban, a Dózsa György tér 2. szám alatt található a Corner Cafe, amely a Corner Hotel­lel egyetemben napi 24 órá­ban várja a vendégeket. A Comer mai, 11 és 15 óra kö­zött fogyasztható déli menüjé­ben kapros gombalevest hús­gombóccal, szilvásgombócot, vagy bazsalikomos-csirkés pennét tálal a betérőknek. Délutáni-esti (15-től 23 óráig) menüjében roston karaj, sajt­mártás, rizsgolyók és desszert várja a vendégeket. (További információ a napihami.hu ol­dalon olvasható.) (x) Képünkön Berkes Dávid tálalja a Corner ízletes napi menüjét Emlékérme Budapest (mti)­­ Emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank a Fővárosi Állat- és Nö­vénykert fennállásának 150. évfordulója alkalmából. A kü­lönleges, álló téglalap alakú tízezer forintos címletű ezüst, valamint kétezer forintos cím­letű színesfém emlékérmét kedden bocsátják ki - közölte a jegybank hétfőn. Az emlék­pénzek törvényes fizetőeszkö­zök. Az előlapon a Kárpát­medence őshonos madara, a rózsás gödény vízen úszó alakja jelenik meg, háttérben az Állatkert egyik emblemati­­kus épülete, a Kós Károly ter­vezte Ausztrálház (volt Ma­dárház) látható. 2016. AUGUSZTUS 9., KEDD duolŐ* DH Online A korrupció ellen Budapest (mti)­­ Módszer­tani útmutatót készít az Állami Számvevőszék an­nak érdekében, hogy ki­szűrhetők legyenek a nagyberuházások, kie­melten a 2024-es buda­pesti olimpiapályázat kor­rupciós veszélyei. A módszertani útmutató tételesen meghatározza, hogy milyen kontrollokat célszerű kiépíteni és működtetni álta­lában a nagyberuházások, és kiemelten az olimpia esetén jelentkező korrupciós kocká­zatok megelőzésére, mérsék­lésére a beruházások külön­böző szakaszaiban. A mód­szertani útmutató alkalmazása támogatást nyújt a nagyberu­házások döntéshozóinak korrupciós kockázatok azono­­­sításához, és a megelőzésük­re, csökkentésükre alkalmas integritásirányítási rendszer kiépítéséhez és működtetésé­hez. A számvevőszék közle­ményében emlékeztetnek ar­ra, hogy az ÁSZ idén május­ban nyilvánosságra hozott ta­nulmányában feltérképezte a nagyberuházások integritás kockázatait. Az Országgyűlés a 33. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrende­zésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozatában kérte fel a számvevőszéket, hogy az olimpiai játékok megrendezé­sének előkészítésére, vala­mint a megrendezés esetén az arra fordított kiadások tekin­tetében nyújtson szakmai tá­mogatást a pályázat előkészí­tői számára a közpénzek tör­vényes, szakszerű, gazdasá­gos és hatékony felhasználása érdekében. Domokos László, az ÁSZ elnöke első lépésként május elején adta át az Országgyű­lésnek a nagyberuházások in­tegritási kockázatairól és az ezt kezelő kontrollok kialakí­tásáról szóló tanulmányt, amely megállapította: e beru­házásokat számos korrupciós kockázat fenyegeti. Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke

Next