Dunaújvárosi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-29 / 280. szám
4 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAPKRÓNIKA RÖVIDEN A jövő kulcsa, kulcs a szívhez Kulcs (pj) Jótékony célú árverést rendeznek a falu Fekete István Általános Iskolájának tornatermében december 10-én 16 órától, civil összefogással. A cél: rászoruló kulcsi családok karácsonyának szebbé tétele. Mindenkit szeretettel várnak, aki helyi termelők, gazdák, művészek alkotásaival akar gazdagodni: a bevételből élelmiszert és ajándékokat vesznek. Nagy halfőző verseny lesz! Kulcs (pj) - Már a második évben rendezik meg a Nagy Kulcsi Halfőző Versenyt december 23-án 10 és 15 óra között, a Faluház előtti téren. A főzőversenyre minden helyi egyesületet, vállalkozást és baráti társaságot elvárnak. Nevezés maximum öttagú csapatokkal lehetséges. Itt választják ki az Év Halászléját, amelynek receptjét közkinccsé fogják tenni. Iszlám és kereszténység Baracs (pl) - Dr. Rashwan Mohamed filozófus tart előadást a baracsi Faluházban november 30-án, szerdán 18 órától Ellentétek az iszlám és a kereszténység között címmel. Az előadás ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! további képek, információk duolty DH Online Játék, tánc, nevetés ADVENT A régi időket felidézve ismerkedtek a szokásokkal Horváth Dóra szerkesztoseg@dh.pl.hu Perkáta - Kézműves-foglalkozások, táncház, csapatjátékok és sok nevetés várta a perkátai gyerekeket advent első vasárnapján a faluházban. A résztvevők segédkezhettek a hagyományos adventi koszorú elkészítésében is. November 27-én, advent első vasárnapján gyermekzsivaj töltötte meg a perkátai faluházat.A községben immár több éve hagyomány az advent ünneplése, a közös karácsonyi készülődés. A 2000-es évek elejétől a Polgári Összefogás Perkátáért, a 42. Állomás Kulturális Egyesület és a Perkátai Régiség Gyűjtő Egyesület játszott kiemelkedő szerepet az adventi vasárnapok szervezésében -más közreműködők mellett. Az idei év első vasárnapján a gyermekeket és az fiatalokat várták a Perkátai Általános Művelődési Központ, a Perkátai Szociális Központ dolgozói, valamint a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre és a perkátai ifjúsági egyesület tagjai, hogy közösen ünnepeljenek. Bogó Anikó, alpolgármester, a Perkátai Általános Művelődési Központ igazgatója, és Barna Tímea, a Perkátai Szociális Központ vezetője gyújtotta meg a színpapapír angyalkát és karácsonyfát is készíthettek a gyerekekben felállított koszorún az első gyertyát. A programban gazdag délutánon mindenki talált magának elfoglaltságot: moldvai táncházban és közösségi játékokban vehettek részt a mozogni vágyók, s papír angyalkát, karácsonyfát készíthettek, gipszképeket, tobozokat és hűtőmágneseket festhettek az ügyes kezű gyerekek. Pavlicsek Nándor, a Turul Íjász Szakosztály vezetője hagyományos adventi koszorúkat készített, majd a régi időket felidézve mesélt a magyar adventi szokásokról. A faluház előterében is remek hangulat uralkodott, hiszen forró csokival, meleg teával, BB -pattogatott kukoricával, chips-szel fogadták a gyerekeket. Az adventi ünnepségsorozat december 4-én a Győry-kastély előtt folytatódik, amelyre énekes színpadi programmal, kézművesvásárral, valamint a 42. Állomás Kulturális Egyesület által szervezett közlekedéstörténeti kiállítással készülnek. Pavlicsek Nándor régi adventi hagyományokat mutatott be az érdeklődő közönségnek Megnyílt a város betleheme Rácalmás (ke) Betlehemavató ünnepséggel kezdődött Rácalmáson az adventi készülődés időszaka vasárnap. Rácalmás betlehemét idén is a Manóvár Óvoda és Bölcsőde dolgozói készítették, és az intézmény vezetője Pálinkás Tiborné köszöntötte a résztvevőket. Utána műsor emelte az átadási ünnepség fényét. Pálinkás Tiborné köszöntötte az avatóra egybegyűlteket A Menüajánlat a Corner Cafe-ból Megéri betérni Dunaújváros (dh) A hét minden napján déli és esti menüajánlattal várja vendégeit a belvárosi Corner Cafe. Dunaújváros belvárosában, a Dózsa György tér 2. szám alatt található a Corner Cafe, amely a Corner Hotellel egyetemben napi 24 órában várja a vendégeket. A Comer mai, 11 és 15 óra között fogyasztható déli menüjében jókai bablevest, valamint túrógombócot, vagy rizseshúst savanyúsággal tálal a kedves betérőknek. Délutániesti (15-től 23 óráig) menüjében veszteit máj, főtt burgonya, savanyúság és finom desszert várja a vendégeket. (További bővebb információ a napihami.hu oldalon olvasható.) (x) Képünkön Tóth Tibor készíti a Corner ízletes napi menüjét 2016. NOVEMBER 29., KEDD Futva tették meg Előszállás (md) A Mikulás-futásnak nagy hagyományai vannak Előszálláson. Vasárnap tették meg az ötkilométeres távot Nagykarácsonyig. Az idei már a sokadik alkalom volt az előszállási Mikulás-futás történetében. Több mint százan gyülekeztek ezúttal is, már kora reggel a művelődési ház szervezésében a Falumúzeumnál, ahol a Hagyományőrző Nyugdíjas Klub tagjai forró teával, süteménnyel, pogácsával kedveskedtek a jelentkezőknek. A finom falatoktól, forró italtól erőre kapva vágtak neki a résztvevők az 5 kilométeres távnak. Indulás előtt megtekinthették a falu betlehemét, valamint közösen meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. A túrázók a Nagykarácsonyi út végénél startoltak el 9 órakor, ahonnan ki futva, ki biciklivel, ki autóval tette meg a távot. A nagykarácsonyiak a Mikulásháznál várták a szomszéd település küldöttségét. Müller Miklós polgármester köszöntötte a futókat, majd előbukkant a várva várt Mikulás, és közösen meggyújtották a Mikulás-falu adventi koszorúján is az első gyertyát. Végül a gyerekek elmerülhettek a játszóház rejtelmes világában, beszélhettek a Mikulással, kézműveskedhettek a játszóházban. A szervezők a nagy sikerre való tekintettel jövőre is megrendezik a Mikulás-futást, remélve, hogy sokan csatlakoznak hozzájuk. Süteménnyel, pogácsával, teával kínálták a jelentkezőket Futva, biciklivel vagy autón tették meg a távot Nagykarácsonyba Mikulásfalva szezonja Rudolf, a rénszarvas egész háremével fogadja a látogatókat Nagykarácsony (pj) - Megkezdődött a szezon a Mikulásházban, annyi attrakcióval, hogy arról sorozatban számolunk be. Igen csípős időben látogattunk el a mind népszerűbb Mikulásfalvára, azaz Nagykarácsonyba - de mintha mi sem történt volna, mintha kellemes kirándulóidő fogadná a vendégeket, olyan sereglet nyüzsgött a Mikulásház udvarán. A ház előtt (a személyautókat nem is számoltuk) két nagy autóbusz parkolt. Holott nem is a szomszédból érkeztek a látogatók! Az udvaron kecskeméti óvodások zsibongtak, s keresték a nagykarácsonyi rénszarvasok ismeretségét. Az egyik legizgalmasabb programpont volt ugyanis, hogy az előre el- és kikészített almaszeletekkel etessék a sarkvidéki jószágokat, egy hatalmas agancsú és fehérszőrű hímet, Rudolfot, valamint három nőstényét. Az udvaron felállított hatalmas, fehér sátorban szalmabálákból rendeztek be útvesztőt a gyereknépnek (talán a rossz időre is készülve ezzel), s a megcélzott közönség Az udvar és a Mikulásház még számos attrakciót rejteget kellően ki is használta ezt a lehetőséget, talán a hosszú út mozgásszegénysége miatt. Ám a Mikulásház melléképületében kedves manók fogadták a másik gyerekcsoportot, akik a somogyi Lengyeltótiból jöttek, s mikulásnapi, karácsonyi díszeket készítettek velük együtt a kézművesházként funkcionáló helyiségben. Az udvar és a Mikulásház még számos attrakciót rejteget - most csak annyit mondunk: itt a szezon! Nagykarácsony, Mikulásház: íme a cikk címszereplője