Dunaújvárosi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-05 / 103. szám

2 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Elindult budapesti járatát BUDAPEST Járatot indított London-Southend és Bu­dapest között az angol re­gionális Flybe légitársaság, a magyar fővárosból ezzel ötre nőtt az elérhető londo­ni repülőterek száma. Az első járat csütörtök dél­után landolt a ferihegyi re­pülőtéren, ahol a szoká­soknak megfelelően vízsu­gárral köszöntötték. A Budapest Airport közlé­se szerint Budapest és London között az elmúlt évben 1,5 millió utas köz­lekedett repülőgéppel, ez 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az idei adatok azt mutatják, hogy ebben az évben is kétszámjegyű bővülés le­het. MTI Európai fiatalok véleménye BERLIN Az európai fiata­lok túlnyomó többsége szerint az Európai Unió csupán gazdasági közös­ség, és alig egyharmaduk vallja, hogy értékközösség - mutatta ki egy csütörtö­kön Berlinben ismertetett nemzetközi felmérés. A TŰI német idegenforgal­mi konszern közhasznú alapítványának (TŰI Stif­tung) megbízásából hét EU-tagország - Franciaor­szág, Görögország, Len­gyelország, Nagy-Britan­­nia, Németország, Olaszor­szág, Spanyolország - be­vonásával készített felmé­rés szerint a 16-26 éves korosztály 76 százaléka el­sősorban gazdasági közös­ségként fogja fel az EU-t, és mindössze 30 százalék gondolja úgy, hogy más funkciók mellett közös kulturális értékeket képvi­selő országok közössége­ként is működik. MTI Látogasson el weboldalunkra dupla Nyilvános konfliktus PRÁGA Nyilvánosan té­vékamerák és újságírók előtt élesen összeszó­lalkozott a cseh minisz­terelnök és az államfő csütörtökön délután a prágai Hradzsinban. A konfliktust az okozta, hogy amíg Milos Zeman a kormányfő lemondását vár­ta, és protokollárisan ennek megfelelően volt előkészítve a Hradzsin egyik fogadóter­me is, Bohuslav Sobotka azonban a leköszönését rög­zítő dokumentum nékül ér­kezett a találkozóra. A kézfogás után Zeman úgy tett, mintha Sobotka el­hozta volna a lemondását rögzítő levelet, és felszólí­totta a kormányfőt, hogy nyilatkozzon. Sobotka kö­zölte az államfővel: nincs miről nyilatkoznia. Nem le­mondását hozta el, hanem a kialakult belpolitikai hely­zetről, a kormányválságról szeretne tárgyalni. Zeman erre azt felelte, hogy ő a le­mondást várta, arra készítet­ték elő a termet is, nem pe­dig tárgyalni jött. MTI t KRÓNIKA Magyarország is téma volt Soros titkos tárgyalásain M­­EDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS kozpontiszerkesztoseg@media­works.hu BUDAPEST A brüsszeli veze­tés után az olasz miniszterel­nökkel folytatott titkos egyez­tetést George Soros amerikai milliárdos. A kormányfőt bí­rálta az ellenzék, arra emlé­keztetnek, Soros utaztatja a migránsokat Európába. Brüsszel után Olaszországban folytatott zárt ajtók mögötti tanácskozást George Soros amerikai milliárdos. Paolo Gentiloni olasz miniszterel­nök hivatalos székhelyén, a Chigi-palotában fogadta George Soros „pénzügyi spe­kulánst” - írja az olasz sajtó. A Contropiano részletesen foglalkozik azzal, hogy Soros főként Kelet-Európában, majd a Közel-Keleten ártotta bele magát a kormányváltást előidézni akaró hadművele­tekbe. A Forza Italia (Hajrá Olaszország!) az egyetlen olasz párt, amelynek politiku­sai kérdéseket tettek fel a Chigi-palotában tett rejtélyes látogatásról. Az Il Giornale lapnak Elvira Savino, a Forza Italia képviselője elmondta, meg fogja kérdezni Gentiloni miniszterelnököt Soros foga­dásának indokairól, és hogy miért nem tájékoztatták erről a törvényhozást, különös te­kintettel a líra elleni 1992. évi spekulációs támadás után ho­zott szabályra. Soros finanszírozza az illegális migrációt? Elemzők szerint George Soros római megjelenése a migrációval is összefüggés­ben lehet. Közismert ugyanis, hogy az amerikai milliárdos hatalmas összegekkel támo­gatja azokat a szervezeteket, amelyek minél több afrikait szeretnének Európába hozni. Soros római megjelenése a migrációval is összefüggésben lehet Ezen szervezetek tevékenysé­ge mind nagyobb vitákat vált ki. A napokban Catania ügyé­sze, Carmelo Zuccaro arról számolt be, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy kapcsolat­ban állnak az embercsempé­szek a migránsokat Európába szállító civil szervezetekkel. De nemcsak ügyészek, hanem ellenzéki politikusok is azt ál­lítják, Olaszország valójában ösztönzi a tömeges migrációt. Matteo Salvini, az Északi Li­ga vezetője szerint nem aról van szó, hogy háború elől menekülnének a migránsok. Ez egy gazdasági akció, amit olyan emberek finanszíroz­nak, mint George Soros - mondta Matteo Salvini. Szak­értők szerint Magyarország elleni lobbizásra is felhasz­nálta a római találkozót az amerikai milliárdos, aki meg­próbálja megtalálni a közös hangot az új olasz kor­mánnyal, ennek­ elődje ugyan­is a legintenzívebben támadta hazánkat a migránsokat meg­állító határzár miatt. Újra elővették az antiszemita-kártyát Néhány napja ugyancsak a nyilvánosság teljes kizárásá­val fogadta Brüsszelben az amerikai tőzsdespekulánst Jean-Claude Juncker, az Eu­rópai Bizottság elnöke. A fe­lek találkozójáról mindmáig nem szivárgott ki semmilyen információ. Az uniós testület szóvivője annyit árult el, hogy Magyarország volt napiren­den, vagyis a migrációs ügyek mellett a budapesti Soros-egyetemet érintő törvé­nyi szabályozásról tárgyaltak, de részletekbe nem bocsát­kozott.­"rt ”‘A" Közben tegnap Magyaror­szágot támadta Frans Tim­mermans, az Európai Bizott­ság (EB) első alelnöke. Egy lapinterjúban mások mellett azt mondta: Orbán Viktor ma­gyar kormányfő „egyértelmű­en antiszemita” hangot ütött meg a napokban az Európai Parlamentben, amikor ameri­kai pénzügyi spekulánsnak nevezte Sorost. Terv a magyar kormány megbuktatására Miként kellene Ameriká­nak beavatkoznia Magyaror­szágon? - ezt a kérdést ele­mezte a The Washington Post című amerikai napilap véle­ményeikké. A két külsős szer­ző, akik egyébként a hazai el­lenzékhez kötődnek, azokat a szempontokat vette figyelem­be, amelyekkel megbuktatha­tó az Orbán Viktor vezette magyar kormány. Ezek sze­rint a legfontosabb, hogy az ügyben nagy szakértelemmel rendelkező diplomatát kell ki­nevezni. Szerintük Colleen Bellhez hasonló nagykövet nem alkalmas céljaik kivitele­zésére. A kormánybuktatási törek­vés másik pontja az, hogy Donald Trump amerikai el­nöknek nem szabad fogadnia Orbán Viktort, ezzel ugyanis hitelteleníteni lehet a magyar kormányfőt a nemzetközi és a hazai közvélemény előtt. Ezt követően azt javasolják, hogy függesszék fel a ma­gyar-amerikai közös hadgya­korlatokat. Szerintük az ame­rikai kormánynak meg kell vonnia a vízumot a magyar kormány tagjaitól George Soros amerikai milli­á­­rdos budapesti egyetemét érintő jogszabályváltozás mi­att. Végül azt javasolják, hogy a Fideszt ki kell záratni a Néppártból, és be kell fa­gyasztani az uniós kifizeté­seket. A szerzők szerint amen­­­nyiben meghallgatják a javas­lataikat, „a nép” majd meg fogja buktatni a kormányt. Migránsok csónakban próbálnak Európába jutni. Matteo Salvini, az olasz Északi Liga vezetője szerint nem arról van szó, hogy háború elől menekülnének. Ez egy gazdasági akció, amit olyan emberek finanszíroznak, mint George Soros Fotó: AFP ÚJ MÓDSZEREKKEL VENNÉK ÁT A HATALMAT Sok a hasonlóság a pár évvel eze­lőtti kijevi, a néhány hónapja zajlott romániai és a jelenlegi macedóniai tüntetéssorozat között - jelentette ki Horváth József, a katonai tit­kosszolgálatok volt főigazgató-he­lyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Úgy vélte: nem spontán akciókról van szó, ezek a megmozdulások, amelyek időnként erőszakba tor­kollnak, bizonyos szervezettséget mutatnak. Míg néhány évtizeddel­ ezelőtt úgy gondoltuk, államok államokkal szemben fejtenek ki ellenséges te­vékenységet, most úgy tűnik, eljött az idő, amikor multinacionális cé­gek, tőkés csoportok különböző gazdasági-politikai érdekekből ké­pesek arra, hogy államokkal szem­ben is olyan eszközökkel tudnak fellépni, amilyenekkel korábban csak professzionális titkosszolgálati,­ állami szervek voltak képesek - fej­tette ki. 2017. MÁJUS 5., PÉNTEK Megismétlődne a 2014-es eredmény BUDAPEST A 2014-es par­lamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi vokso­láson - derül ki a Néző­pont Intézet közvélemény­kutatásából. A felmérés alapján márciushoz képest nem történtek érdemi el­mozdulások a teljes felnőtt népesség körében. A Fidesz-KDNP áprilisban is magabiztosan vezette a párt­versenyt, ezúttal a teljes fel­nőtt népesség 31 százaléka tá­mogatta a kormánypártokat, ami a márciusi 32 százalék után mindössze hibahatáron belüli elmozdulást jelent. Más pártok táborát nézve sem tör­téntek érdemi változások, a Jobbik tábora ismét 11 száza­lékos, míg az MSZP-szimpa­­tizánsok a teljes felnőtt né­pesség 7 százalékát teszik ki. A kisebb pártok közül a DK és az LMP továbbra is 3-3, az Együtt, a Párbeszéd, a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párt és a Momentum Mozga­lom egyaránt 1-1, míg a Két­­farkú Kutya Párt ezúttal 2 százalékos táborral bír. A leg­valószínűbb listás választási eredményeket nézve továbbra is elmondható, hogy a 2014- es választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson. Ezen a bázison a Fidesz-KDNP 45, az egykori baloldali összefo­gás együttesen 25 (az MSZP 14, a DK 6, az Együtt és a Li­berálisok 2-2, a Párbeszéd 1), a Jobbik 20, míg az LMP 5 százalékon áll. A Kétfarkú Kutya Párt jelenleg 3 százalé­kos, míg a Momentum Moz­galom egyszázalékos listás eredményre számíthatna. 2014 áprilisában egyéb­ként a belföldi listás eredmé­nyeket nézve a Fidesz-KDNP 44, a baloldali pártok együtte­sen 26, a Jobbik 21, míg az LMP 5 százalékos eredményt ért el. Mindez tehát azt jelen­ti, hogy 2017 tavaszán a ma­gyar közvélemény nem válto­zott érdemben a pártválasztást nézve 2014 tavaszához ké­pest. Napló-információ Egyéb Kormányváltó Egyéb Nem párt rejtőzködő rejtőzködő szavazó 1. oszlop: Pártpreferencia a teljes felnőtt népesség körében 2. oszlop: Legvalószínűbb listás választási eredmény Forrás: Nézőpont Intézet

Next