Dunaújvárosi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-02 / 178. szám

4 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP KRÓNIKA Kisbácsi családok látogattak Perkátára PERKÁTA Látogatóba ér­keztek a testvértelepülés családjai Perkátára. Válto­zatos programokkal készül­tek számukra a fogadó egyesület tagjai. Július 26-án érkezett Perká­tára erdélyi testvértelepülé­süknek, Kisbácsnak a csalá­di csoportja. Az immár ti­zennégy éves kapcsolatot a Perkáta-Kisbács Baráti Egyesület koordinálja, Per­­káta Nagyközség Önkor­mányzata támogatása mel­lett. Az idei évben 29-en ér­keztek látogatóba, hogy együtt töltsenek néhány na­pot perkátai barátaikkal. A csoportot július 26-án a Győry-kastély dísztermében köszöntötte Somogyi Ba-Újra együtt tölthettek néhány napot a két település lakói Járs, Perkáta polgármestere. Szintén jelen volt Kisbács polgármestere, Florin Mure­­san. Mindkét fél örömét fe­jezte ki, hogy újra együtt le­het a két testvértelepülés, valamint Somogyi Balázs megköszönte a perkátai egyesületnek azt, hogy az idei évben is színvonalas programot állítottak össze a vendégekn­ek. A fogadás este folytató­dott a Faluházban, ahol egy vacsorával várták a kisbácsi családokat, na meg persze egy meglepetéssel: Nagy Ibolya operetténekesnő ér­­­kezett hozzájuk szebbnél szebb dalokkal. Az ezt követő napokra változatos programokkal ké­szült a Perkáta-Kisbács Ba­ráti Egyesület a vendégek­nek, hogy azok a lehető leg­több élményekkel térjenek haza: csütörtökön a fogadó családokkal tölthettek egy kis időt, majd pénteken, júli­us 28-án útnak indultak egy tartalmas, kétnapos kirándu­lásra, amelynek során az esztergomi bazilikát, a vi­segrádi várat és a királyi pa­lotát tekinthették meg, majd sétálhattak egyet Szentendre utcáin is. A látogatás július 30-án ért véget, a reggeli órákban a csoport megható búcsút vett perkátai baráta­iktól, s elindultak haza, Kis­­bácsra. Horváth Dóra A családok a kastélybeli fogadáson. Mindig öröm a viszontlátásFotó: HD Somogyi Balázs, Perkáta és Florin Muresan, Kisbács polgármestere Hamarosan megújul a Tündérkert Óvoda Az új ablakok illeszkednek a régi épülethez MEZŐFALVA Rendben halad a Mezőfalvai Tündérkert Óvoda felújítása. A munkála­toknak már látványos elemeit is felfedezhetik az arra járók. Hétfőn délután az ablakok be­építésének utolsó mozzanatai­nál tartottak a szakemberek. Előző írásunkban az óvo­da vezetője azt nyilatkozta, hogy az új ablakok tökéle­tesen illeszkednek a több mint százéves épület külső jellegéhez. Az ott készült felvétel alapján valóban így van. HL Az épület stílusához illeszkedő ablakokat szerelnek be a szakembe­rek a mezőfalvi óvoda felújításánál Fotó: HL Fészekelhagyók MEZŐFALVA Hétfőn délután már csak két madár rendez­gette tollazatát a mezőfalvi gólyafészek tetején. A hely­béliek féltett és óvott gólya­családjánál az elmúlt hetek­ben nagy változásoknak le­hettünk tanúi. A felcsepere­dett, megerősödött fiókák már önálló életet élnek. Mint ko­rábban megírtuk, eredetileg öt tojást raktak a szülők, amely­ből négy fióka kelt ki. A tolla­­sodás korát viszont csak há­rom szárnyas érte meg - a fa­lubeliek megfigyelése alap­ján. Reggelente így két-há­­rom ifjú gólya kelepel a me­zőfalviak legnagyobb örömé­re. Képünkön ugyan csak két madár látható, a harmadik va­lószínűleg a békavacsorához keresett hozzávalókat. HL A szárnypróbálgatás után hama­rosan útra kelnek Fotó: HL 2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA Céges és dolgozói összefogással Szépült, gyarapodott az iskola MEZŐFALVA Vannak még csodák?­­ Tettem fel a kér­dést pár héttel ezelőtt, ami­kor cikkünk hősével, Éva Istvánnal találkoztam a me­zőfalvi iskola kertjében. István több hétig dolgozott szabadidejében, hogy kom­fortosabb, használhatóbb és szebb környezetben tanulhas­sanak a gyerekek. Szakmáját tekintve asztalos végzettségű háromcsaládos apuka igen komoly értékkel, közel két­száz órányi munkaórával, munkahelye pedig háromne­gyed millió forint értékű anyaggal gyarapította az okta­tási intézményt. - Munkahelyem, a Hanko­­ok Tire Magyarország Kft. hatodik éve támogatja dolgo­zóin keresztül a közössége­kért felajánlott munkát - be­szélt az indíttatásról Éva Ist­ván. - A cég biztosítja az anyagi oldalát, a dolgozók pe­dig saját szabadidejükkel és munkájukkal pályázhatnak a megvalósításra. Nagyon ko­moly előkészítést követően, amelyben tervet, anyagkalku­lációt, árajánlatokat kell be­adni, elbírálják a pályázatokat és finanszírozzák a szükséges anyagköltségeket. Az idei év­ben beadott negyvenhárom pályázatból a mezőfalvi a leg­nagyobb, ahol 753 ezer forint értékű anyag lett beépítve. A keskeny öltözőszekrények tel­jes felső része kicserélődött. Gyakorlatilag nagyobbá és új­já lett alakítva. A korszerű csoportmunka érdekében az egyik osztályban háttámlával komfortosodtak a padok. Az alsós lépcsőfeljáró fala új bur­kolatot kapott, valamint kézművesházhoz vezető kijá­­­rat fölé esővető tető épült - ismertette az elvégzett mun­kákat Éva István. A búcsúzáskor István még elmondta, hogy két gyermeke is az intézmény tanulója. A harmadikat szintén ide íratja majd három év múlva. A pá­lyázattal és a saját munkájá­val - amelynek sikeréhez a brigádbeli kollégák és a helyi önkormányzat is hozzájárult - örömmel dolgozott a közössé­gért, a gyerekekért. Hogy jö­vőre lesz-e folytatás, rajta nem múlik. Horváth László Éva István az elkészült esővető alatt Fotó: FHL Testi, lelki épülésükre KISAPOSTAG Augusztus 1-től öt napon keresztül közös táborozáson vesznek részt a község evangélikus gyülekezetéhez tartozó gyerekek. Helyben, a falu­ban töltik a vakáció egy ré­szét. A tábort Bánkúd Katalin pres­biter mutatta be lapunknak, aki férjével együtt már régóta szervez összejöveteleket.­­ Minket Jézus szeretete hoz össze, hiszen a tábor val­lási alapon szerveződik im­máron harmadik éve. Az idei mottónk a fegyelem, mert er­re mindig nagy szüksége van az embernek, és ezt fontos már gyerekkorban megtanul­ni. Egy közösségi tábor pedig kiváló alkalom, hogy az egy­máshoz való alkalmazkodást elsajátítsák. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, gyako­rolni - emelte ki a tábor lé­nyegét Bánkúti Katalin. El­mondta: - Természetesen ezen kívül kiválóan érezzük magunkat, hiszen rengeteg színes és érdekes programot kínálunk a kézműveskedés, táborozóknak: filmvetítés, színi előadás, kirándulás Duna-partra és Baracsra, va­a­lamint udvari játékok teszik kellemessé a lelki gyakorla­tok közötti időt. Külön öröm számunkra, hogy évről évre kapunk támogatást magánem­berektől, helyi alapítványtól és az önkormányzattól is. A gyümölcsök, innivalók és még a filmvetítés is támoga­tásként jön hozzánk. Prog­ramjaink mindig nyilvánosak, tehát bárki csatlakozhat - in­vitálta búcsúzóul az érdeklő­dőket a kisapostagi táborve­zető. Ha kézműveskednek, játszanak és a lelki gyakorlatokat is megtartják a kisapostagi táborban Fotó: hl

Next