Dunaújvárosi Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-07 / 182. szám
4 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Családi nap a várudvarban DUNAFÖLDVÁR Augusztus 17-én délután 16 órától újra a várudvarra hívják a családokat játékokkal, érdekes előadással és koncerttel. 17.30-tól Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató osztja meg gondolatait a szülőkkel. Izgalmas témával foglalkozik majd, a gyermekek kütyühasználatáról beszél Fejleszt vagy butít címmel. Közben a kicsiknek Molnárné Miklán Jolán, a Levendula Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója tart kézműves-foglalkozást a cserkészek közreműködésével, de lesz ugrálóvár és meglepetésfinomság is. Este fél nyolckor pedig a nemzetközi hírű Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes, a Muzsikás tagjai lépnek a színpadra: a dunaföldvári kapcsolatokkal is rendelkező Hamar Dániel, továbbá Éri Péter, Porteleki László és Sipos Mihály, akik az elmúlt két évben is nagy sikerrel szerepeltek a városban. Most vendégként Kacsó Hanga népdalénekest, a Fölszállott a páva verseny győztesét hívták meg. A programban közreműködnek a dunaföldvári Ördögszekér Táncegyesület alapító-vezetői, Appelshofferné Rabóczki Anikó táncpedagógus és Appelshoffer János Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem művész tanára. LMI Lecsófesztivál a Piac téren MEZŐFALVA Az ünnepi program augusztus 18- án 17 órakor az új kenyér szentelésével kezdődik a kápolnánál, ahol beszédet mond a település polgármestere, Márok Csaba. A már hagyományosnak számító lecsófőző verseny délután fél hatkor indul. A folytatásban 20 órától „Szállj fel, szabad madár!” címmel előadás várja a közönséget, majd este fél tíztől zeng majd az utcabál az EFKA zenekarral. A rendezvényt 22 órakor tűzijáték is színesíti. SzSz KRÓNIKA 2018. AUGUSZTUS 7., KEDD Perkátaiként elsőnek jártak a Mount Everesten Huahsziangban, Perkáta testvérvárosában is töltöttek pár napot HORVÁTH DÓRA____________ szerkesztoseg@dunahirlap.hu PERKÁTA Egy tibeti kalandnak indult, amely további érdekességekkel bővült. Nem először jártak már Kínában, szeretnék minél jobban megismerni a sokarcú országot. A perkátai Pavlicsek Zsolt és fia, Patrik nem első alkalommal járt már Kínában. 2018. július 11-től 23-ig egy izgalmas kalandon vettek részt, amely sok érdekességet tartogatott a számukra: Tibetbe indultak, majd a Mount Everest megmászását tűzték ki céluk Az utazást nem csupán - ahogy Zsolt és Patrik fogalmazott - a „bakancslistájuk” miatt szervezték, hanem protokolláris feladatot is magukra vállaltak. Az útjuk első néhány napját Pekingben s annak egy városában, Huahsziangban töltötték, amely Perkáta testvérvárosa is. Itt a helyi vezetőséggel volt megbeszélésük a testvérkapcsolat okán. A látogatást követően indultak el Lhászába, Tibet fővárosába, ami egy 4 és fél órás repülőút volt. Zsolt hatodik alkalommal járt Kínában, Perkáta kínai kapcsolatának aktív résztvevője, fia, Patrik végzett BA-s sinológus, aki jelenleg mester szakon tanul Kelet-Ázsia-szakértőnek, duális képzésen. Ő az elmúlt évet az országban töltötte, a Nankingi Normál Egyetem tanulójaként nyelvi gyakorlatot végzett. A tanév lezárását követően csatlakozott édesapjához, hogy együtt fedezzék fel Ázsia ezen területét. - Tibet volt az első gondolat, az Everest csak másodikként ötlött az eszünkbe, amikor tervezni kezdtük az utat - árulta el Pavlicsek Zsolt. A fővárosban, Lhászában akklimatizálódtak négy napot, az időt főleg a kulturális látnivalók megismerésével töltve. Tibet volt az első gondolat, az Everest csak másodikként jött Meglátogattak egyebek között élő buddhista kolostorokat, ahol szertartáson is részt vehettek. Emellett vidéki kolostorokban is jártak, valamint Nyugat-, Dél- és Kelet-Tibetet is bebarangolták. Sikeresen eljutottak az elzárt Himalája természetvédelmi területre is, majd elindultak a Mount Everest felé. Elsőnek Tibet második legnagyobb városában, Sigacében álltak meg pihenni, majd indultak tovább. Az alaptáborba késő este érkeztek meg. Az éjszaka során sokat esett az eső, de reggelre már tiszta égbolt fogadta őket. Ezt követően indultak fel a hegyre, amelynél egészen a határvonalig mentek, ami 5200 métert jelent. E fölé már csak profi hegymászókat engednek, bár ők ketten továbbhaladtak 5450 méterig, ez volt a legnagyobb elért magasságuk. A megmérettetésre természetesen magukkal vitték Perkáta zászlaját is, így perkátaiként elsőnek tűzhették ki azt a hegy oldalába. Saját elmondásuk alapján nagy élményt jelentett számukra a látvány, a sebes sodrású folyók, amelyek a hegyekből indulnak. Egy teljesen más világba kerültek, ahol mind a környezet, mind az emberek teljesen mások, mint Európában. Az ott élők leginkább a mongolokra hasonlítanak, elvannak a saját világukban, a saját vallásukkal, tulajdonképpen ilyen, hogy modernizáció vagy pedig internet, okostelefon nem áll közel hozzájuk - összegezte Patrik a tapasztalataikat. Az apa-fia páros elárulta, hogy számos más érdekes táj szerepel még terveik között, amelyeket szeretnének együtt felfedezni - kiegészülve családjuk további tagjaival is. Látogasson el weboldalunkra! 11 11 a dunaújvárosi URL hírportál Pavlicsek Zsolt Fotó: perkata.hu Pavlicsek Patrik a Nankingi Normál Egyetem tanulójaként nyelvi gyakorlatot végzett Az apa-fia páros elárulta, hogy számos érdekes táj szerepel még terveik között Nagyon fontos a karbantartás Mindig indulásra készek a mezőfalvi önkéntesek MEZŐFALVA Strand helyett inkább a hivatástudatnak áldozták szabad idejüket a fiatal mezőfalvi önkéntes tűzoltók, mert szombaton délelőtt alaposan megtakarították a szerkocsit, kipróbálták a berendezéseket. Mindezt azért, hogy minden körülmények között indulásra készen álljanak. Nem a vízpart mellett hűsöltek, és nem is a kocsma mélyére bújtak el a hőség elől. Ezek után mondja valaki, hogy a mai fiatalokra nem lehet számítani! A nagy melegben is 24 órában kell készenlétben állniuk a katasztrófavédőknek, mert sosem tudni, mikor érkezik riasztás. A hatékony segítségnyújtáshoz elengedhetetlen, hogy mindig hadra fogható, jól működő eszközökkel vonulhassanak. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az aktuális karbantartások nem maradnak el. Szombaton délelőtt találkoztunk a mezőfalvi önkéntes tűzoltók kadétcsapatával, tagjai nagy igyekezettel takarították a szerkocsi belsejét, külsejét. A hőség ellenére igencsak vidáman A diákkezek megpucolták a rolókat telt a munka, pedig tennivaló volt bőven. A dolgos diákkezek megpucolták a rolókat, megmozgattak, kipróbáltak minden eszközt, hogy amikor szükség van rá, azok üzembiztosan teljesíthessék feladatukat. Közben a fiúkra Sudár Mihály tűzoltó figyelt, aki lapunknak elmondta, nagyon lelkesek a srácok. Havonta két alkalommal kerítenek sort a karbantartásra, mert a nap bármely pillanatában indulásra készen kell lenniük. Internetes közösségi oldalakon osztják meg, mikor milyen munkát szükséges elvégezni, és ott jelentkeznek a tagok is. Az elvégzett karbantartással biztosítják, hogy minden körülmények között segítséget nyújthassanak. A mezőfalvi önkéntesekre több éve számíthattak a bajbajutottak. Látva a fiatalok csapatát és igyekezetét, biztosan így lesz a jövőben is. Az ajtajuk mindig nyitva van az érdeklődők, jelentkezők előtt. Egész évben jó szívvel várják a csatlakozni kívánókat. HL Balogh Bence, Sudár Dániel és Takács Marcell mezőfalvi önkéntes tűzoltó kadétoknak nem okoz problémát a szerkocsi karbantartása. Jókedvűen végzik a feladatokat még szombaton délelőtt is! Fotó: HL