Dunaújvárosi Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-19 / 294. szám

4 KISTÉRSÉGI KÖRKÉP Kézművesportékák vásárával, műsorral várták az adventet Helyi kézművesek és fellépők, valamint kiállításmegnyitó is várt a látogatókra Perkátán. Szín­vonalas adventi rendezvén­­nyel ünnepelték a második vasárnapot. Horváth Dóra szerkesztoseg@dunahirlap.hu PERKÁTA Vasárnap, decem­ber 9-én, advent második va­sárnapja alkalmából ünnepi programokkal készült Perká­­ta Nagyközség Önkormányza­ta és a Perkátai Kínai Központ Nonprofit Kft. a település lako­sai számára. A rendezvény a Győry­­kastély kertjében, valamint épületében került megszer­vezésre. 14 órakor a perkátai József Attila Nagyközségi Könyvtár és a Nagyközségi Nyugdíjas Klub által berende­zett Mézeskalács és grillázs­­kiállítás megnyitójára vártak minden érdeklődőt. A tárlaton mézeskalácsból készült ízlé­ses alkotások kerülnek bemu­tatásra, amelyeket a héten le­hetett megtekinteni a kastély épületében. Eközben a kertbe helyi kéz­művesek érkeztek, akik a ma­guk által készített portékái­kat mutatták be a kilátogató vendégek számára. Adventi koszorúk, tésztadíszek, kará­csonyfamintás párnák szere­peltek a gazdag választékban. A délután során helyi fellé­pők készültek hangulatos, ad­venti műsorokkal a színpadra. Elsőként Somogyi Balázs, Per­­káta polgármestere köszöntöt­te a vendégeket. Megköszön­te a fellépők, kézművesek és szervezők munkáját, mellyel ünnepi hangulatot teremtet­tek a kastélykertben. Ezt kö­vetően a perkátai Szivárvány Óvoda Maci csoportosai mu­tatták be Luca-napi előadásu­kat, amelyet Dietrich Csilla, Hidegkutiné Gelencsér And­rea és Kárász Ferencné taní­tott be. Ezután a Hunyadi Má­tyás Általános Iskolát énekka­ra következett karácsonyi da­lokkal, amelyeket Gergely­­né Németh Tímea, Murányi József, Orbán Zsolt és Szabó Emese tanított be. A fellépők sorát a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Körének Rozmaring Énekkara zárta, kellemes ver­ses-énekes műsort mutattak be. Mindeközben a Faluüze­meltetés és a Perkátai Kínai Központ Nonprofit Kft. mun­katársai teával, forralt borral és zsíros kenyérrel kínálták az adventezőket. Majd meg­érkezett a Mikulás az ünnep­lők körébe, aki szaloncukorral kedveskedett minden gyer­meknek és felnőttnek. Az adventi rendezvényso­rozat Perkátán 2018. decem­ber 16-án folytatódik szintén a Győry-kastély épületében, ahol egy kamarazenekar fog koncertet adni. Az általános iskola énekkara karácsonyi hangulatot varázsolt a kastélykertbe Fotók: Horváth Dóra Bozai Márton, Perkáta plébánosa gyújtotta meg a harmadik gyertyát 2018. DECEMBER 19., SZERDA Technikatörténeti kiállítás nyílik jövőre Perkátán PERKÁTA Színvonalas tárlat nyílik a kastély padlásterében. A hely- és technikatörténeti tárgyak várják majd az érdek­lődőket. Szakmai kiállításmegnyitó­ra került sor 2018. decem­ber 14-én Perkátán, a Győry­­kastély épületében. Az ese­mény a 42. Állomás Kulturá­lis Egyesület és a Perkátai Ál­talános Művelődési Központ ál­tal indított kezdeményezés, az épület padlásterében berende­zett hely- és tech­nikatörténeti ki­állítás támogatói számára szervező­dött, hogy a nyilvá­nos megnyitó ün­nepség előtt megte­kinthessék a szín­vonalas tárlatot. A rendezvény a díszteremben vette kezdetét 17 órakor, s elsőként Somogyi Balázs, Perkáta polgármeste­re emelkedett szóra. Elmond­ta, hogy a kiállítás részben egy pályázat keretei között valósult meg, s több szervezet, magán­­személy dolgozott azon, hogy minél látványosabb legyen. Ki­emelte az országosan elismert Rajcsányi Lászlónak, Perká­ta díszpolgárának, a Perkátai Gyűjtemények tulajdonosának tevékenységét a megvalósítás során, akinek magángyűjte­ményének darabjai kaptak he­lyet a kiállításon­­ a perkátai falumúzeum tárgyai mellett. Ezt követően dr. Baráth Ká­roly mondott köszöntőt, aki méltatta Rajcsányi László munkáját. - Értékteremtő munkát az végez igazán, aki a jövő nem­zedékére is gondol közben - hangsúlyozta beszédében. Végül Rajcsányi László is köszöntötte a megjelent támo­gatókat. Beszédében köszö­netet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a kiállítás megva­lósulásához, majd bemutatta magát a tárlatot, amelyet hamarosan a ven­dégek is megte­kinthettek. A hely- és techni­katörténeti kiállí­tás darabjai között számos ér­dekesség látható. Rádiók, te­levíziók, írógépek, háztartási eszközök retró tárgyai mind je­len vannak az ízlésesen beren­dezett helyiség falai között. Kü­lön érdekessége a helynek a ke­rékpár- és motorbicikli-szek­­ció, amelynek egyedülálló da­rabjai igazi élményt kínálnak a látogatók számára. A szakmai megnyitót köve­tően a vendégek is körbejár­hatták a kiállítást, amelynek nagyközönség előtti megnyi­tójára 2019 év elején kerül sor. Több szerve­zet és ma­gánszemély összefogása révén valósult meg a tárlat Rajcsányi László gazdag motorbicikli- és kerékpárgyűjteménye is megtekinthető a jövőre nyíló kiállításon Fotó: HD Szeretetben­, lélekben feltöltődve készültek advent harmadik vasárnapjára Egyházzenei koncert a templomban MEZŐFALVA December 14-én, pénteken a mezőfalvi római katolikus templomban tartot­ta éves koncertjét a Mezőfalvi Női Kar és a Petőfi Sándor Ál­talános Iskola Hangvirág Kó­rusa. Szülők, rokonok és ér­deklődők előtt különleges da­rabokat is előadtak, néhány számban gitárkísérettel. Csodálatos és bensőséges hangulatú koncert után Ba­logh Tímeát, az együttesek vezetőjét kérdeztük a műsor­ról és az eltelt évről.­­ Éppen egy esztendeje lé­pett fel először a vezetővál­tás után a Mezőfalvi Női Kar szintén a karácsonyi koncert alkalmával. Az azóta eltelt időt a folyamatos átalakulás jellemezte. Szeretnénk kö­zelebb vinni az emberekhez ezt a műfajt, amit örökletes célként követünk - mondta lapunknak Balogh Tímea, a Mezőfalvi Női Kar és az is­kola gyerekkórusának veze­tője. Célunk, minél több em­bert bevonni az éneklés örö­mébe a korosztályoktól füg­getlenül. Megítélésünk sze­rint nagyszerű dolog egy cso­porthoz tartozni, esetünk­ben a zene nyelvén kommu­nikálni. Az idei repertoár­ban könnyed darabokat sze­repeltettünk, amelyben er­délyi református énekek fel­dolgozását, Pintér Béla ös­­­szeállításait, illetve magyar nyelvű fordításban több an­gol dal feldolgozását hallhat­ták a jelenlévők. Külön öröm volt számunkra, hogy né­hány szám erejéig Nagy Ri­chárd református lelkész kí­sérte gitáron az énekkaro­kat, ezzel is különleges han­gulatot, hangzást adva a ren­dezvénynek. Remélhetőleg a hallgatóság is feltöltődött lé­lekben és szeretetben advent harmadik hétvégéjéhez kö­zeledve. Mi pedig ezzel a mű­sorunkkal kívántunk kelle­mes ünnepeket! HL Mezőfalvi Női Kar és a Petőfi Sándor Általános Iskola Hangvirág Kórusa Nagy Richárd gitárkíséretével hozott áldott, szép adventet Fotó: HL A község karácsonyát tartják KISAPOSTAG December 21-én, pénteken 17 órától közös ün­neplésre hívják az érdeklődő­ket azzal a mottóval, hogy eb­ben az évben is közösen han­golódjanak rá az ünnepre, mondják el jókívánságaikat egymásnak a település lakói. A hagyományos falukará­csony a polgármesteri hiva­tal földszintjén lévő kultúrte­remben lesz, valamint a temp­lomudvarban műsort adnak a nyugdíjasklub tagjai és a Be­nedek Elek Tagintézmény di­ákjai. A programok után sze­­retetvendégség vár minden­kit, aki tiszteletét teszi az ün­nepségen. , HL

Next