Dunaújvárosi Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-06 / 155. szám
2019. JÚLIUS 6., SZOMBAT Női kosárlabda-válogatottunknak maradt még egy esélye az Eb-n Begyógyítani a sebeket A csütörtök este és a teljes péntek maradt arra, hogy női kosárlabda-válogatottunk tagjai túltegyék magukat a britektől elszenvedett vereségen, amivel együttesünk nem jutott a négy közé az Európa-bajnokságon. Egy nagyon fontos, ám nehéz feladat vár még a csapatra: ma Belgium ellen győznie kell (12.30, tv: M4 Sport), hogy a legjobb hatba kerüljön, és így kijusson az olimpiai selejtezőre. Pajor-Gyulai László (Belgrád) szerkesztoseg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA „Vacsoráig még lehet keseregni, lehet sírni, de utána már mindenkinek a belgákra kell összpontosítania” - ezt Raksányi Krisztina, a magyar válogatott csapatkapitánya mondta a többieknek, miután csütörtök este kiderült, a britek elleni vereség után Belgium ellen kell játszani az olimpiai selejtezőért. Könnyekben nem volt hiány, így valóban fontos volt, hogy a játékosok túltegyék magukat a kihagyott lehetőségen. Különösen azt volt nehéz megemészteniük, hogy nagyon is verhető ellenféltől kaptak ki, az utolsó másodpercekben megvolt a ziccer a győzelemhez, és érezték: nem az igazi tudásuknak megfelelően játszottak. Amikor például Horti Dórával az utolsó, a gyűrűről kifelé perdülő dobásról beszélgettünk - Határ Bernadett hibázta el néhány milliméterrel a dobást -, a 32 éves center kissé eltöprengve mondta: - Lehet, azért nem ment be, mert nem szolgáltunk rá a szerencsére. A britek az első perceket leszámítva végig vezettek, jobban kosárlabdáztak, és inkább megérdemelték a győzelmet, mint mi. Ehhez egyelőre nehéz, és nem is kell többet hozzáfűzni, ahogyan Raksányi Krisztina is mondta: most a belgákra kell összpontosítani. A szakmai stáb tagjai nem sokat aludtak, megnézték a a Franciaország-Belgium negyeddöntőt, amelyet a franciák hosszabbításban nyertek meg, elemezték a mi britek elleni mecsesünk felvételét, utána a belgákét, és közben sokat beszélgettek a játékosokkal, többségükbe négyszemközt is igyekeztek lelket verni. Tegnap egy edzés szerepelt a programban, ekkor már szó sem esett a britekről. - Taktikailag helyretettünk néhány elemet, ami nem működött jól, és persze gyakoroltuk azt is, ami a belgák ellen sikerre vezethet - mondta utána Székely Norbert szövetségi kapitány. - Próbáltuk frissíteni is a lányokat, és éreztetni velük, hogy a sportban éppen ez a szép, lehet azonnal új feladatokra készülni, amelyek akár be is gyógyíthatják a tegnap szerzett sebeket. Nincs okunk lógatni az orrunkat, hiszen a magyar válogatott 1997 óta nem került be a nyolc közé Eb-n, és azóta sokszor ki sem jutott a tornára, mi pedig most az utolsó előtti napig harcban állunk az ötödik-hatodik helyért, vele az olimpiai selejtezőért. Persze tudjuk, rendkívül nehéz ellenféllel találkozunk, a belgáknál találjuk a világ egyik legjobb játékosát, Emma Meessemant, de nekik is vannak gyenge pontjaik, és nekünk ezeket kell megtalálnunk. Ez tényleg nem lesz könnyű. Belgium az évtized második felére a világ élvonalába lépett. Korábban alig-alig kvalifikálta magát jelentősebb tornákra, de két éve, a legutóbbi Európabajnokságon bronzérmet szerzett, a tavalyi világbajnokságot pedig a negyedik helyen zárta. A kapitány által is említett, 192 centi magas Meesseman az Euroliga tavalyi és idei győztesének, az orosz Jekatyerinburgnak az alapjátékosa, természetesen állandó tagja a WNBA-nek is, de rajta kívül nagy név a sportágban a remek kezű Kim Mestdagh vagy például a ponterős irányító, Julie Allemand is, Julie Vanloo-t pedig testközelből ismerhetjük, mert ő a PEAC-Pécs játékosa. Amikor a britek elleni vereség után a csapat összeállt a magyar szurkolótábor előtt megköszönni a biztatást, a játékosok ezt a csatakiáltást találták ki: „Nem mondunk le az olimpiáról!” Nem is szabad, elvégre van még rá egy esély. A Nagy-Britannia elleni vereség után óriási volt a csalódás, de ezen túl kell lépnie a csapatnak Fotó: MTI Az Atromitosz kapusa sok pozitív visszajelzést kapott a jól sikerült idénye után Megyeri szurkol a Dunaszerdahelynek LABDARÚGÁS Az Európa-ligában Dunaszerdahelyen léphet fel a két magyar légióst is alkalmazó görög Atromitosz. A kapus Megyeri Balázs a jó nemzetközi szereplés mellett a válogatottságban is reménykedik. - Hajrá, DAC? - Nagyon szurkolok dunaszerdahelyieknek. Amikor nyilvánosságra hozták, hogy az Európa-ligában ki lehet az ellenfelünk, rögtön mondtam: de jó lenne ott pályára lépni! És tessék, összejött: a DAC-Cracovia csata győztesével találkozunk. - Gondolom, nem azért szurkol a dunaszerdahelyi csapatnak, mert nagyobb eséllyel jutna tovább az Atromitosz. - Persze hogy nem! Magyar ember vagyok, ismerem a történelmünket, tudom, hogy Dunaszerdahely hogyan került át az országhatár túloldalára. Sok videót láttam már a DAC meccseiről, és bár még sohasem jártam arra, látom, milyen különleges, semmi máshoz nem fogható hangulat van arrafelé. Magyarként tétmérkőzésen pályára lépni abban a stadionban felemelő érzés lehet, még ellenfélként is. Ugrai Rolanddal figyeljük az El-selejtezőt, jó lenne, ha összejönne ez a párosítás. - Hogyan készülnek a következő idényre és az Európa-ligára? - Ausztriában edzőtáborozunk, ugyanott, ahol egy éve, közel a svájci határhoz. Június végén tíz napig Görögországban dolgoztunk, aztán jöttünk ide, az idény előtt az angol Nottingham Forest, majd Korhut Mihály csapata, az Arisz ellen tartjuk a főpróbát. - Hogyan tekint vissza az előző idényre? - Az Atromitosz két éve is negyedik lett, akkor érkeztem a csapathoz, és ismét negyedikek lettünk. Mindkét esetben közel volt a dobogó, tavalyelőtt egyetlen pont választotta el a csapatot a BL-indulást jelentő helytől. Most az volt a kérdés, a második vagy a harmadik körben kapcsolódunk-e be az El-be, és bár a dobogó ezúttal sem sikerült, senki sem csalódott. Mindenki tudja, az Olympiakosz, a PAOK, az AEK és a Panathinaikosz a négy legnagyobb görög klub, immár másodszor fért be e négyes közé a hozzájuk képest kicsinek számító Atromitosz. Az, hogy egymás után kétszer is sikerült, egyértelműen jelzi, hogy jó úton jár a klub, minőségi munka folyik. - Sokat hallani arról, hogy érdeklődnek ön iránt a nagy négyes közé sorolt klubok is. Az Atromitosz kapujában marad? - A szerződésem még egy évig ide köt, de a futball kiszámíthatatlan. Augusztus végén jár le az átigazolási határidő, ha addig olyan ajánlat érkezik, amely a klubomnak és nekem is megfelelő, beszélhetünk róla. De nem hajszolom ezt a lehetőséget, jól érzem magam itt. - Nem meglepő, hiszen a statisztikai mutatók szerint kiemelkedő idényt zárt. - Valóban, sok pozitív visszajelzést kaptam, magam is úgy éreztem, jól ment a védés, talán csak azt sajnálom, hogy amikor a legjobb formában éreztem magam, megsérültem, és öt hetet ki kellett hagynom. Sérülés sohasem jön jókor, én sem örültem neki, annak már inkább, hogy amikor visszatértem, hasonló szinten tudtam teljesíteni, mint előzőleg. - Nincs hiányérzete? - A válogatottságra gondol? - Igen. Magas szinten véd külföldi bajnokságban, mégsem elég arra, hogy kerettag legyen. Mit gondol erről? - Sohasem jó érzés kívülről nézni a nemzeti csapat mérkőzéseit. Akkor sem, ha nem megy a válogatottnak, ha pedig sikeres, még kevésbé. Ráadásul több régi csapattársam, jó barátom van most is a keretben, velük beszélgetve érzem, milyen jó közösség alakult ki, és ez a pályán, az eredményeken is megmutatkozik. Nyilván jó lenne közéjük tartozni. Persze erre a témára csak közhellyel tudok válaszolni: a döntés a szövetségi kapitányé, ezt minden játékosnak tiszteletben kell tartania. - Diplomatikus, de nem hagyom annyiban: mit gondol, helye van a három legjobb magyar kapus között? - Gulácsi Péternek kiemelkedően sikeres idénye volt a Bundesligában, az ő helye megkérdőjelezhetetlen. A másik két kerettag mögötte a Dibusz Dénes, Gróf Dávid, Kovácsik Ádám trióból kerül ki. Mondjuk azt, az öt legjobb magyar kapus között jó eséllyel ott lehetek. - Szépen kikerülte a válaszadást. Mit gondol, elképzelhető, hogy a görög bajnokság nincs eléggé szem előtt? - Ebben lehet valami. Korábban az Olympiakosszal voltam görög bajnok, játszhattam a Bajnokok Ligájában, és, igen, akkoriban úgy éreztem, mintha ennek nem lenne megfelelő szakmai értéke a magyar futballban élők között. Lehet, hogy otthon kicsit alulértékelik a görög futballt, de ez ellen mit tehetek? A saját feladatomra figyelek: becsületesen edzek, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jó formában segítsem a klubomat. Somogyi Zsolt/NS Szerinte az öt legjobb magyar kapus között lehet a helye Fotó: MW SPORT 15 JEGYZET Déja vu Ch. Gáll András jegyzet@mediaworks.hu 1997-ben Sevillában rendezték a vízilabda-Eb-t, és mi, akik akkor már húsz éve arra vártunk, hogy újra nyerjen valamit a válogatott (a világkupa nem számít nálunk „valaminek”, csak az Eb, a vb és az olimpia), úgy éreztük, nagy dolgok vannak készülőben. A hosszú éveket a nemzetközi porondon sikerek nélkül lehúzó peches régi gárda legjobbjai (Kósz Zoltán, Németh Zsolt, Vincze Balázs, Tóth Frank) még nem kaptak ki, a középgeneráció (Kovács Zoltán, Märcz Tamás, Benedek Tibor, Varga Zsolt) ereje teljében várta a rajtot, az 1975-1977-es születésű későbbi „aranyifjak” (Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Vári Attila) pedig éhes oroszlánokként üvöltöttek. Hogy aztán fel is faljanak mindenkit, és „Kása” mesterhármasával 3-2-re legyőzzék a döntőben a jugoszlávokat. Ez az andalúziai bravúr 11 évig, a pekingi olimpia befejezéséig tartó sikersorozatot indított el. Most hasonló érzés kerített hatalmába, mint 22 éve. Pénteken - valami azt súgja - az elkövetkező évek világverő magyar válogatottja indult el Japánon keresztül Kvangdzsuba, a vb-re. Persze, mint minden hasonlat, ez is sántít. Most nem két évtizedes nyeretlenségi sorozat áll a magyar póló mögött, hiszen 2013-ban vb-t nyertünk, de Eb-t elég régen, legutóbb kereken húsz éve, 1999-ben, Firenzében. Viszont itt van két férfiember, aki személyében összeköti az 1997-es sevillai aranycsapatot a mostani - még csak reménybeli - sikergárdával: Märcz Tamás és Németh Zsolt. Előbbi a szövetségi kapitány, utóbbi a segítője. Most is szerencsésen fedik át egymást a generációk. A „nagy öregeket” a vb idején már 35 éves csodakapus, Nagy Viktor, a világ ez idő szerint vitán felül legjobb pólósa, a 32 éves Varga Dénes és a vele egyidős center, Hárai Balázs képviseli. A húszon alig túl járó ifjoncokat Vogel Soma kapus, Manhercz Krisztián bombázó és két 24 éves, a balkezes Zalánki Gergő és a mindenes Sedlmayer Tamás. A többiek pedig a két véglet között vannak, ideális pólóskorban: a világ legjobb baljának tulajdonosa, a 2017-es pesti vb MVP-je, Vámos Márton, a remek center, Mezei Tamás, a fanyűvő védők - Jansik Szilárd és Pohl Zoltán - , a kapusoldali átlövő, Bátori Bence. Két éve hajszállal maradtunk le a vb-aranyról. A tavalyi Eb-nyolcadik helyet felejtsük el, mert akkor Varga „Dumi” és Hárai „Pufi” nem volt ott Barcelonában. Most jobbak vagyunk, mint 2017- ben voltunk. Rajta, kezdődjék a magyar póló negyedik (a harmincas, az ötvenes-hatvanas és a kétezres évek utáni) aranykora!