Dunaújvárosi Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-18 / 165. szám

12. KRÓNIKA 2019. JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK Legyűrték az akkori legfélelmetesebb sereget, a szultán vezette török hadat Hunyadi János világraszóló győzelme Nándorfehérvárnál A nándorfehérvári csata 1456. július 4-én kezdődött és július 22-ig tartott. Hu­nyadi János itt aratott világ­raszóló győzelmet az akko­ri kor legfélelmetesebb had­serege, a II. Mehmed szul­tán vezette török sereg fe­lett. Farkas Lajos szerkesztoseg@dunahirlap.hu A mai szerb főváros, Belg­rád területén lejátszódó küz­delem, a magyar-török há­borúk egyik legjelentősebb eseménye volt. A magyarok­ból és szerbekből álló, 7 ezer főt számláló keresztény sere­gek Szilágyi Mihály vezetésé­vel hősiesen védték a nagy tú­lerővel szemben is a várat. II. Mehmed július 4-én vette ost­rom alá a várat. A nándorfe­hérvári védőkhöz időközben csatlakozott 10 ezer katonájá­val Hunyadi János és Kapiszt­­rán János a maga 35 ezres ke­resztesével, majd július 22-én együttes erővel a vár melletti csatában legyőzték a törökö­ket. Hunyadi július 14-én át­törte a török hajózárat a Du­nán, és úgy csatlakozott sógo­ra, Szilágyi Mihály seregéhez. Az egyesült keresztény se­reg július 21-én visszaverte II. Meh­med támadását, majd július 22-én kitört a várból, és a 70 éves szerzetes, Kapisztrán János irányítása alatt ál­ló hadak segítségé­vel vereséget mért a török hadseregre, amelyet időközben pestis és ellátási nehézségek is sújtottak. A nándorfehérvári diadal hetven évre megállította a tö­rök további európai előretö­rését. A III. Kallixtusz pápa rendelettel bevezetett déli ha­rangszó, a keresztény világ­ban a nándorfehérvári győze­lemre emlékeztet. A vár A nándorfehérvári vár terv­szerűen végvárrá való átala­kítása az 1410-es években Lu­xemburgi Zsigmond király re­formjai keretében kezdődtek el. A rendszer kiépítésében je­lentős szerepet játszott hadve­zére Ozorai Pipó is, majd az ő halála után folytatódott a vár megerősítése. A vár földrajzi helyzetéből kiindulva, jelen­tős szerepet játszott a magyar déli határvédelemben. Kulcs­szerepe abban rejlett, hogy egy támadó seregnek, amely Magyarország ellen indulna, mindenféleképpen el kellett, hogy haladjon a vár mellett. A korabeli hadseregek felvonu­lásakor ugyanis a legnagyobb problémát az ivóvízellátás je­lentette, ezért a csapatok igye­keztek valamilyen folyóvíz kö­zelében maradni. Az is döntő szempont volt, hogy a hadi­eszközök szállítását vízi úton tudják lebonyolítani. A vár az akkori kor várépítési techni­kának megfelelően épült, de egyben ez okozta sebezhetősé­gét is. Az 1400-as évek elején még csak kifejlődőben volt az ostromtüzérség, a várak falait így vékonyra és magasra épí­tették. A magas falak az erős ágyúzás hatására könnyen le­omolhattak. A várvédők hely­zetét éppen az tette kilátásta­lanná, hogy a török hadsereg a kor egyik legmodernebb és legnagyobb tüzérségével volt felszerelve. A nándorfehérvári ütközet II. Mehmed 1455 egész évét és 1456 telét teljes egészében a hadi előkészületeknek szen­telte. A török sereg 1456 má­jusában elindult a közel ezer kilométeres útra. A korabeli szemtanúk a sereg létszámát 150 ezer főre becsülték. Az új kutatások szerint viszont a tö­rök sereg reguláris (harcoló alakulat) állományának lét­száma csak 40 ezer lehetett, mert a török sereget nagy­számú irreguláris (nem har­coló alakulat) is kísérte. Ab­ban egyetértés van a külön­böző vélemények között, hogy II. Mehmed közel 70 ezer em­berrel vonult Nándorfehérvár alá. A várat védők létszáma viszont többé-kevésbé pontos, a krónikák közel 7 ezer katonáról szólnak. Az ostrom 1456. július 4-én török ágyútűzzel kez­dődött. A szultán mindössze egy ro­hamot tervezett. Szerinte a folya­matos ágyútűz és az utánpót­lások elzárása majd meggyen­gíti a védőket, így egy roham elég lesz a győzelemre. Az ost­romló szárazföldi csapatok csak a Duna és a Száva ös­­­szefolyása előtti részt szállták meg, még a török hajóhad pa­rancsnoka Baltoglu admirális a rendelkezésére álló 200 ha­jóval teljesen lezárta a Dunát. Az ostrom első tíz napja a szultánt igazolta, a vár falai omladoztak az ágyúzásoktól és a védők élelme fogytán volt. Hunyadi János tisztában volt a védők szorongatott helyzeté­vel, így első feladatának a tö­rök dunai hajózár áttörését te­kintette. Azonban mindössze egy nagyobb és 40 kisebb ha­jóval rendelkezett. Baltoglu tö­rök admirális több logisztikai hibát is vétett, így a török túle­rő ellenére a magyaroknak si­került áttörniük. Előnyt jelentett ugyanakkor a vízen támadó magyar csapa­tok számára az is, hogy a Du­na folyásának irányában tá­madhattak, miközben a tö­rök hajóknak a helyben mara­dáshoz is erőt kellett kifejteni­ük, viszont ha leláncolták azo­kat, elvesztették a manővere­zés lehetőségét. A hajók ös­­­szetorlódtak, majd ádáz kézi­tusa kezdődött. A török Szeád-ed Din leírá­sa szerint „A Száva és a Du­na vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. A hajókon tomboló vérözönben küzdő bátrak a folyó vizén átúszva jutottak szárazra a várnál.” Szilágyi Mihály közben negyven naszáddal, fedélzetü­kön hajózáshoz értő több száz szerb harcossal Hunyadi meg­segítésére indult és ez volt a döntő fordulat, ezzel megnyílt a várba vezető út a felmentő se­reg előtt. A vízi út szabaddá té­tele után Hunyadi mindenek­előtt élelmet szállíttatott a ki­éheztetett helyőrségnek, majd seregét két részre osztotta. A keresztesek Kapisztrán veze­tése alatt a Száva bal partján letáboroztak, Hunyadi pedig saját serege élén csatlakozott a vár védőihez. A szakadatlan tüzérségi tűz szinte már rom­halmazzá változtatta a várat, a túlerőben lévő törökök már könnyebben érvényesíthet­ték számbéli fölényüket, így a szultán július 21-én kiadta a parancsot a döntő rohamra. A török seregben ekkor már je­lentősek voltak az ellátási gon­dok és a pestis is felütötte a fe­jét. Hunyadi az utolsó pillanat­ban még négyezer pihent ke­resztest berendelt a várba, így a védők létszáma húszezer fö­lé emelkedett. A törökök taktikája A török hagyományos tak­tikával támadott, elöl az ala­csonyabb harcértékű erők, hogy a keresztények tüzét magukra vonják, majd mö­göttük a szpáhik és a janicsá­rok. A védők a hatalmas nyo­másnak nem tudtak ellenáll­ni, néhány óra múlva kényte­lenek voltak feladni a várost. Éjfél után a harc már a vár fa­lai körül folyt, amelyen ekkor már öt török zászló lobogott. A szultán pasai rangot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért, a magya­rok pedig ezt igyekeztek meg­akadályozni. Dugovics Titusz, Hunyadi János veterán harco­sa ekkor vitte végbe hőstettét, amellyel az önfeláldozó ma­gyar katona jelképévé vált. Hajnalra viszont megválto­zott a helyzet, friss keresztes erők jöttek a védők segítségé­re, így együttes erővel a törö­köt kiszorították a várból. Az ostromló sereg nagy vesztesé­get szenvedett, a pasák azt ta­nácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza. II. Mehmed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihen­tek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is. Hunyadi tiltása ellené­re Kapisztrán János katonái megtámadták a szultán sere­gét és csak egy hajszálon mú­lott, hogy nem vallottak ku­darcot. Kapisztrán először megpróbálta visszaparancsol­ni embereit a várfalak mögé, de amikor mintegy kétezer keresztes gyűlt köré és a tö­rök tábor felé indult, az idős szerzetes fegyver helyett ke­resztet tartva a magasba így buzdította támadásra katoná­it. II. Mehmed az ellentáma­dással súlyos hibát követett el, mert lovasságát elvonva, védelem nélkül hagyta a tö­rök tüzérséget. Hunyadi azon­nal felismerte a váratlanul adódó esélyt, összeszedte ma­radék nehézlovasságát, majd a várból kitörve, egy lendüle­tes támadással elfoglalta az el­lenséges ágyúállásokat. A tö­rök tüzéreknek még arra sem maradt idejük, hogy az ágyú­kat használhatatlanná tegyék, így a magyarok hátulról lőni kezdték a Száva felé rohamo­zó török lovasságot. Hunyadi gyors helyzetfelismerése el­döntötte a csatát. A magyar lovasok ezután ol­dalba támadták a két tűz kö­zé került török lovasságot. Közben a keresztesek rohama Kapisztránnal az élén elérte a török tábort. Ekkorra az egész magyar sereg kiözönlött a vár­ból, és csatlakozott a harcolók­hoz. Mindezek a váratlan fej­lemények megmagyarázha­tatlan félelmet és bénultságot keltettek a törökökben, akik végül menekülni kezdtek, a kereszteseknek pedig sike­rült elfoglalniuk az ellenség táborát. A szultán még megpróbál­ta visszaszerezni az elveszett ágyúkat, de akciója sikerte­lenül végződött. Az uralko­dó bátor egyéniség volt, mert személyesen is belevetette magát a küzdelembe, egy ma­gyar lovast csata közben meg is ölt, de combjába nyílves­­­sző fúródott, eszméletét vesz­tette, mire katonái kimenekí­tették a csatatérről. A török sereg ekkor, teljes felszere­lését hátrahagyva menekült. II. Mehmed, amikor magához tért és szembesült a vesztesé­gekkel, mérget kívánt inni, hogy így vessen véget életé­nek, de szolgái megtagadták kérését. A legyőzött szultán meg­maradt haderejével szégyen­szemre visszakullogott Kons­­tantinápolyba. Felhasznált irodalom: Held József: Hányan és kik harcoltak Nándorfehérvárnál? (História 1984/6) Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Lip­tai Ervin), Zrínyi Katonai Ki­adó - 1985, https://hu.wikipedia.org/wi­ki/Nándorfehérvári_diadal Kulcsár Péter: Kapisztrán Já­nos, Gondolat Könyvkiadó - 1987, Thuróczi János: A magyarok krónikája, Helikon Kiadó 1986 http://www.rubicon.hu/ magyar/oldalak/1456_juli­us_22_a_nandorfehervari_di­adal A korabe­li szemtanúk 150 ezer főre becsülték a török sereg létszámát Nándorfehérvári diadal - akikért a harangok zúgnak minden délben Fotó: rubicon.hu Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu

Next