Dunaújvárosi Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-03 / 204. szám

4. KRÓNIKA Gazdag hét végi programok Perkátán PERKÁTA Programokban gaz­dag hét végével várják az ér­deklődőket a településen. Gyermekprogramok, sztárfel­lépők és bál is szerepel a re­pertoárban, amelynek a bú­csú­napok elnevezést adták. Mozgalmasan kezdődik Per­kátán szeptember első hete, ugyanis hét végén, szeptem­ber 6-án, 7-én és 8-án a bú­csú­napokra várják az érdek­lődőket a településen. Szeptember 6-án 20 órától Gyémi mutatkozik be a szín­padon, majd őt közkívánatra ismét a Digitál együttes köve­ti 21 órától. Másnap, szeptember 7-én 9 órakor a nagyközségi orvo­si rendelő új szárnyának hi­vatalos átadó ünnepségére kerül sor, amelyet 10 órától Perkáta Nagyközség Önkor­mányzatának díszközgyűlé­se követ a Győry-kastély épü­letében. Fél 11-kor megnyílik a Had­történeti makettkiállítás (dr. Pavlicsek István tárlata), majd 11 órakor a falvédő-kiállítás termének ajtaja is feltárul az érdeklődők előtt - szintén a kastély épületében. Búcsú­napok: a nagyközség hét végi ünnepe 15 órától hagyományőrző és kézműves családi programok veszik kezdetüket a kastély­kertben, ahol sok érdekes el­foglaltsággal, kézműves fog­lalkozással, arcfestéssel, csil­lámtetoválással, pónilovaglás­­sal, lufihajtogató bohóccal és íjászattal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A késő délutáni óráktól - hazai vizeken - zenél a Par­­tyzans zenekar, majd este fél 8-tól helyi fellépők mutatkoz­nak be a színpadon. 21 órától a rendezvény sztárvendége Oszvald Marika, majd 22 órá­tól Kovács Kati énekel, s ezt követően egy bál veszi kezde­tét, ezen szintén a Partyzans zenekar húzza a talpalávalót. A hét végi programok szep­tember 8-án, reggel 8 óra­kor zárulnak, a Kisboldogas­­­szony-napi ünnepi szentmi­sén a Győry-kastély díszter­mében. DH Felesleges az aggodalmaskodás, csak egy kicsit figyelni kell Amit a rezsiutalványról az érintetteknek tudniuk kell A pozitív gazdasági eredmé­nyek folyományaként min­den nyugdíjas 9000 forintos rezsiutalványt kap. DUNAÚJVÁROS A háromszor 3000 forintos bon szeptember 30- ig érkezik meg, és március 31- éig használható fel gáz- és áramszámlára. Az utalványok felhasználásáról A részletes tájékoztatás da­cára sok találgatás kering. A rendelet alapján sorba vet­tük a legfontosabb tudnivaló­kat, amikre érdemes figyelni­ük az idős embereknek. A rezsiutalványokat földgáz- és villamosenergia-szolgálta­­tás kifizetéséhez lehet felhasz­nálni, postai csekk befizetésé­hez vagy közvetlenül a szolgál­tató ügyfélszolgálatán lehet át­adni. A részletes tájékoztatás erről a szolgáltató honlapján lesz elérhető. (A Nemzeti Köz­művek honlapján már megta­lálható a Tudnivalók a rezsi­utalvány beváltásáról című feltűnő tájékoztató, az E.ON- nál még nem találtunk erről információt. Az NKM tájékoz­tatója szerint az e-számlások, csoportos beszedéssel fizetők és az internetes utalók szá­mára kínált opció, hogy egy e­­mailt írnak a cégnek, az pedig kiküldi az aktuális csekket.) Csekkes befizetés esetén egyszerű a dolog: az utalványt a postán beváltják, és levon­ják a végösszegből. Egyszer­re több utalvány is felhasz­nálható több csekk befizetésé­hez. A befizetésnél az utalvá­nyokon szereplő összeget ki­egészíteni csak készpénzzel lehet, bankkártyával nem, és az utalvány készpénzre nem váltható. Úgy működik, mint egy kupon A csoportos beszedési meg­bízással fizető embereknek a szolgáltató ügyfélszolgálatán kell leadniuk az utalványt, ér­tékét a szolgáltató haladékta­lanul, de legkésőbb az átadást követő 15 napon belül jóváírja a fogyasztó folyószámláján. Aki internetes utalással fi­zeti a számlát, annak is a szol­gáltató ügyfélszolgálatára kell bevinni az utalványt. A ren­delet szerint ekkor csak kész­pénzzel lehet kiegyenlíteni az aktuális rezsiszámlát, bank­kártyával nem. Aki ezt a mó­dot választja, számítson arra, hogy sokat kell várni az iro­dákban, hiszen vélhetően ren­getegen akarják majd igénybe venni a kedvezményt. Tudnivalók a honlapokon Az egyetlen kiút a hos­­­szú sorállásból az lehet, hogy a rendelet az ügyfélszolgálat mellett a szolgáltató honlap­ját is megemlíti mint lehetsé­ges fizetőhely. Feltételezhető, hogy az utalványokat sorszám alapján is be lehet azonosíta­ni, így pedig remélhetőleg a neten is el lehet majd intézni a dolgot. A rendelet szövege sze­rint a szolgáltató ugyanis leg­feljebb 15 napon belül köteles jóváírni az összeget, így előfor­dulhat, hogy helyben ki kell fi­zetni a számlát, az utalványt pedig majd később írják jóvá -vélhetően a következő hónap­ban. Ezek a legfontosabb tudni­valók, ám ha van tisztázan­dó kérdés a rezsiutalványok­kal kapcsolatban, úgy a 1818- as kormányzati ügyfélvonalon lehet érdeklődni. (Forrás: Pénz­centrum) JK A postások munkáját szigorú szabályok kötik - a Magyar Posta közleményben pontosította a kézbesítés körülményeit Fotó: Pixabay Ki lesz a nemzet háziorvosa? DH INFORMÁCIÓ Még három hétig ajánlhatja kedvenc házi­orvosát a népszerű A nemzet háziorvosa című pályázaton! A nemzet háziorvosa pályá­zat kiírói szeretnék, ha a mé­diában nemcsak az lenne a hír, hogy a betegeiket elha­nyagoló orvosok és nővérek a magyar egészségügy szerep­lői, hanem az is, hogy a hiva­tásuknak élő háziorvosok és nővérek vannak többen! Az ő megbecsülésüket, presztízsüket óhajtja erősíte­ni a pályázat, így idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a pél­daértékű háziorvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munká­jára szeretné irányítani a szé­lesebb nyilvánosság figyel­mét, határon innen és hatá­ron túl. Eddig 140 érvényes ajánlás érkezett az EMMI Egészség­ügyért Felelős Államtitkársá­gának égisze alatt meghirde­tett A nemzet háziorvosa pá­lyázatra. A szervezők első körben szeptember 14-ig várják a ja­vaslatokat. Bővebb információ és a rész­letes pályázati kiírás megta­lálható az evpraxisa.hu honla­pon. SzSz 2019. SZEPTEMBER 3., KEDD A rezsiutalványokat szeptem­berben kézbesítik, elsőként Bu­dapesten kapják meg az érin­tettek, majd a vidéken élőknek viszik ki a postások. Ezzel kapcsolatban a Magyar Posta közleményben pontosítot­ta a kézbesítés körülményeit. Mint a közlemény tartalmaz­za, a rezsiutalvány tartalmú kül­demények egyedi azonosítóval vannak ellátva. A rezsiutalványt - más értékutalványokhoz ha­sonlóan - egyszer próbálja meg a címen kézbesíteni a postás. A küldeményt személyesen kell átadni a címzettnek. Amen­­­nyiben nincs otthon sem a cím­zett, sem annak meghatalma­zottja, sem közeli hozzátartozó (úgynevezett helyettes átvevő), akkor a postás értesítőt hagy hátra, amelyen megjelöli, hogy melyik postán meddig vehető át a küldemény. A küldeményt a szabály szerint 10 munkana­pig őrzi a posta, ezalatt az idő alatt (a nyitvatartás szerinti idő­ben) bármikor átvehető. Csak ennek lejártát követően küldi vissza a posta a feladónak, a Magyar Államkincstárnak. A Magyar Posta célja, hogy az érintettek a lehető leggyor­sabban megkapják az utalvá­nyokat. Ha az értesítés ellené­re sem sikerül átvenni a külde­ményt, akkor a rendelet szerint az ismételt kiküldés iránti kérel­met a Magyar Államkincstárnál, a Magyar Államkincstár által a honlapján közzétett kérelmet kitöltve, az ott megjelölt címen kell előterjeszteni. A kérelem benyújtásának azonban jog­vesztő határideje van, vagyis ez a kérelem csakis 2019. novem­ber 30-ig terjeszthető be. Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu A nyugdíjasok azt kérdezik: hányszor csenget a postás? Az iskolában műsor köszöntötte a megszeppent kis elsősöket Mezőfalván is becsengettek MEZŐFALVA Iskolába mennek az új elsősök, most már nekik is szól a becsengetés! Mezőfal­ván 50, osztályonként 25-25 kisdiák ült az iskolapadba. Ahogy az ország számos te­lepülésén, itt is tanévnyitó ün­nepséggel, az elsősök fogadá­sával indult az iskolaidőszak. Mezőfalván a hagyományok szerint az óvoda udvarán gyü­lekeznek a leendő elsősök, hogy azután az új nevelőjük­kel, tanítóikkal átvonuljanak az iskolába. Kovácsné Huber Zita óvodavezető búcsúzó és útra bocsátó szavai után szé­pen, kettes sorban, kézen fog­va indultak a volt nagycsopor­tosok, hogy nyolc esztendőn keresztül új otthonukban, az iskolában töltsék elkövetke­zendő életszakaszukat. A zeb­ránál közmunkás, iskolai alkal­mazott és a helyi rendőr biztosí­totta az átkelést. A tornaterem­be érkezve már nagy volt a tö­meg. Talán egy kicsit meg is szeppentek a kis elsősök, hiszen ilyen nagy figyelem még nem irányult rájuk. A hangulat azon­ban hamar oldódni kezdett, mi­után az iskolások csoportja mű­sorral kedveskedett a kis első­söknek. Végül Jaksics Erzsébet, az iskola igazgatója köszöntötte a gyerekeket és a megjelent szü­lőket, hozzátartozókat. HL A diákok figyelmesen hallgatták a köszöntőt Fotó: HL &

Next