Dunaújvárosi Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-02 / 1. szám
Nem a tanár, a zene számít DUNAÚJVÁROS Az év első hónapjában érkezik a Bartók nagytermébe Bősze Ádám Bő Szekund című zenei stand up műsorával. Ennek apropóján beszélgettünk egyebek közt arról, hogyan aposztrofálná magát. ^5 Megnevezték a buszsofőrt MW-AJÁNLÓ A veronai busztragédia pillanatában a sofőr ülése mögött ült az a koronatanú, aki tanúvallomásában megerősítette, hogy a baleset pillanatában Varga János és nem a balesetben elhunyt Kalmár Zoltán vezette a buszt. A balesetben elhunyt gyerekek hozzátartozói az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondták, hogy az olasz hatóságok megvádolták Varga Jánost azzal, hogy ő vezette a buszt a tragédia pillanatában. *>8 Kiskorúak a detoxon MW-AJÁNLÓ Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt, országszerte 14 esethez riaszották a mentőket, jellemzően kézi arcsérülések miatt - közölte az Országos Mentőszolgálat. A közúti közlekedési balesetek, tűzesetek, verekedések és belgyógyászati rosszullétek mellett több mint 200 embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni, 10 százalékuk kiskorú volt. Budapesten hatvanan kerültek a detoxikálóba, két 14 éves fiatalt közterületről magatehetetlen állapotban vittek be a mentők. ^8 Jó reggelt! Nagy hálával tartozik a vásárló a pénztáros hölgynek. Olyan dologtól mentette meg az urat, amit talán évtizedekig felemlegetnének a baráti körében, és nem szabadulhatna meg a szellemétől egyetlen baráti sörözés alatt sem. Lassan araszoltunk a pénztárnál, közben nézelődik az emberfia. A szomszédos sorban a fiatalember felpakolta a karton sört a pénztáros pultra - bizosan a szilveszteri bulira készül - gondoltam. A pénztáros hölgy megfogta a karton sört és mielőtt beolvastatta volna, kérdőn nézett a fiatalemberre: - Ez alkoholmentes sör, ezt akart venni?! Emberünk elsápadt, és gyors mozdulattal már vitte is vissza a karton sört és hozta a megfelelőt. BGy VÁROSI NAPILAP 2020. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK • XXXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ÁRA: 175 FT WWW.DUOL.HU Fergeteges hangulatban köszöntötték 2020-at Áttáncoltak az új évbe Pentelén DUNAÚJVÁROS Egy több mint százhúsz fős baráti társaság közösen búcsúztatta a leköszönő óesztendőt szilveszter napján a Pentele klubházban. Az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület által szervezett mulatságra Adonyból, Soltról és Kiskőrösről is érkeztek. A Városháza téren ezúttal nem volt nagyszabású önkormányzati rendezvény, ám ennek ellenére több százan jöttek össze a téren egy közös koccintásra, amelyet látványos, a polgárok által összeállított tűzijáték is kísért. A megyei rendőr-főkapitányságtól kapott összefoglaló szerint nyugodtan telt az óévbúcsúztatás Dunaújvárosban és környékénFotó: Zsedrovits Enikő P3 Dunaújvárosi mentők is segítettek levezetni a szülést Nem várt a kórházig a baba DUNAVECSE/DUNAÚJVÁROS Az óév utolsó napján megindult szüléshez kérték a mentők segítségét Bács megyében. Ide a dunavecsei mentőgépkocsit riasztották, amelynek legénysége rövid időn belül helyszínre is ért. A kismama vizsgálata után jól döntöttek, hogy nem indultak azonnal kórházba, hiszen látszott, az újszülött nem várja meg a szülőszobára érkezést. Eközben a segítségként indított dunaújvárosi esetkocsi is épp időben, a fiúgyermek születésének pillanatában érkezett a helyszínre. A két egység közösen vezette le a szülést, majd végezte az újszülött és édesanya ellátását is. Az egészséges kisbabát és az anyukát végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők - közölte hivatalos közösségi oldalán 2019. december 31- én az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amely az említett posztban az újszülöttnek boldog, egészséges életet kívánt, a kiválóan helytálló mentős bajtársaknak pedig gratulált. DH Devecsai Péter mentős az újszülöttel Fotó: OMSZ/facebook További képek és értékelés: DUOL.hu Soltész Rita Dorina Encs Tudjon meg többet Ritáról a 3. oldalon. Legalább húsz évet éltünk meg DUNAÚJVÁROS Igaz lehet a mondás, hogy a tegnapi újság gyakorta izgalmasabb olvasmány, mint a mai. Szemlénkben rápillantunk, hogy anno a Sztálinvárosi, majd Dunaújvárosi Hírlap hogyan írt, ünnepelt, látott előre a mindenkori új esztendőre 1959- ben, 1969-ben, 1979-ben és 1989-ben. Ünnepi lapozónk záró kiadásában: Helló, 1989/1990 >2 Szomorkás búcsúzás a háziorvostól ELŐSZÁLLÁS Különleges, barátságos hangulatú ünnepségen vehettek részt azok a meghívott vendégek, akik dr. Kádas Zsófia, Előszállás háziorvosa nyugállományba vonulásának ünnepségére érkeztek. Ezen az eseményen mindenki örült az ünnepelt jókedvének, és nem is annyira titkoltan egy kicsit szomorkodott a búcsúzás miatt. ►Á Nincs minden veszve! DH-INFORMÁCIÓ Bár a karácsonynak nem az ajándékozásról kellene szólnia, azért valljuk be: az ember igyekszik örömet okozni szeretteinek valamilyen személyre szabott ajándékkal. De mi van akkor, ha nem sikerül a meglepetés?! Mérethibás pulóver, három "kenyérpirító, a kedvenc író legújabb kötete több példányban... A kereskedelem - persze nem minden esetben - több alternatívát is kínál ezekre az esetekre, ám szigorú feltételek mellett: blokk, ép csomagolás stb. ►é SZERKESZTŐSÉG: OLVASÓSZOLGÁLAT TERJESZTÉS HIRDETÉSFELVÉTEL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL Email: szerkesztoseg@dunahirlap.hu 06-25/410-989 06-94/999-120 06-25/402-985 06-46/998-811 MA HOLNAP 52 Ma többfelé párásan, ködösen indul a nap, keleten, északkeleten tartósabban is megmaradhat a köd, illetve rétegfelhőzetté alakulhat. ^13 Boldog névnapot kívánunk Ábel és Béla nevű olvasóinknak!