Dunaújvárosi Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-04 / 181. szám

Zenés, táncos János vitéz DUNAÚJVÁROS Az év nagy dobására készülnek a Bartókban, ugyanis szín­padra állítják a Varidance és a Bartók Táncszínház közös bemutatójaként Kacsóh Pongrác-Heltai Jenő-Bako­­nyi Károly-Szirtes Edina-Rackák: Já­nos vitéz című élőzenés tánckölte­ményét két felvonásban. A produkció nagyságrendjét jól mutatja, hogy a novemberi premier előkészületei már elkezdődtek. ►S A vírus még velünk van MW-INFORMÁCIÓ A vakcina kifejlesz­téséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertő­­zés ellen: maszkhasználat, kézfertőt­­lenítés, távolságtartás és a külföld­­­ről hazatérők ellenőrzése - mond­ta Szlávik János tegnap az M1-en. A Dél-pesti Centrumkórház infek­­tológiai osztályának főorvosa hoz­zátette: a vírus még mindig itt van, és az első hullám nem ért véget, hi­szen nem nulla az esetszám. A hét­fői adatok szerint 9-cel, 4544-re nőtt hazánkban az azonosított fertőzöttek száma, és nincs újabb elhunyt. P9 Jó reggelt! A­ugusztus 1-től Ukrajna a ko­ronavírussal leginkább súj­tott országok közé sorolta Magyarországot. A döntés értelmé­ben a Magyarországról Ukrajnába utazóknak tesztekkel kell igazolni­uk, hogy nem fertőzöttek. Ha ilyen igazolással nem rendelkeznek, ka­ranténba kell vonulniuk - írja a karpatinfo.net. Az ukrán illetékes hatóság azt nem közölte, hogy mi­ért vette fel a vörös országok közé hazánkat, ahol napi maximum két tucat új koronavírusos beteget re­gisztráltak, amíg Ukrajnában ez a szám közel 1200. Mondjuk nem ne­héz kitalálni, hogy nagy valószínű­séggel a kárpátaljai magyarok iránti negatív hozzáállás szülte ezt a döntést. Igazán derék... BCS wtiymvma [ VAífwrn/u yi4AN0)l V JISZOfJ DUNAÚJVÁRO­SI VÁROSI NAPILAP 2020. AUGUSZTUS 4., KEDD • XXXI. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM. ARA: 190 FT. ELŐFIZETVE: 128 FT www.duol.hu Keresse mai Lovasbajnokságra készül Napsugár További izgalmas hírekért látogasson el ide: DUOL.hu DUNAUJVAROS/NAGYVENYIM Áldott Napsugár, vagy ahogy sokan szólítják, Sugi fiatal kora ellenére már szép eredményeket tudhat magáénak a díjugratásban Vértes nevű lovával. A fiatal hölgy korábban futballozott, ám a sportszárat és a stoplis cipőt nyeregre és gyeplőre cserélte. Nem bánta meg, a lovaglás kivételes örömökkel ajándékozza meg. Fotó: Kovács Petronella Photography P4 Sokat segített a falusi csok MW-INFORMÁCIÓ A koráb­bi években az is előfordult, hogy minden harmadik hasz­nált lakás Budapesten cserélt gazdát, tavaly ez az arány alig érte el a 20 százalékot - derül ki a KSH friss kiadvá­nyából. A fővárosihoz hason­lóan alakult a megyeszékhe­lyek súlya, amíg a kisebb te­lepülések aránya 60 száza­lékra nőtt. A lakáseladások számának tényleges emelke­déséről csak a községek ese­tében lehet beszélni, a növe­kedés pedig egyértelműen a falusi családi otthonteremté­si kedvezmény (csok) hatásá­nak köszönhető. P7 Fölényes diadal DUNAÚJVÁROS Ugrás, de nem az ismeretlenbe, hiszen a DUE­­Maarsk vízilabdázói hétfőn hazai pályán, a tűzeset miatt zárt kapuk mögött fogadták az új szezon első hazai meccsén a Magyar Kupában a Szegedet. A vége kiütéses siker lett. Fotó: ZsE ►16 Városnyi ember lenne menthető DUNAÚJVÁROS Négy perc, 240 röpke másodperc. Van, hogy csak ennyin múlik egy emberélet. Ennyi elég, hogy a szívleállás után az agy sejt­jei az oxigénhiányos állapot miatt pusztulni kezdjenek. A hirtelen szívhalál a fejlett országokban a vezető halál­okok között van. Magyar­­országon évente 20-25 ezer embert veszítünk el emiatt, holott 70 százalékuk meg­menthető lenne, ha lenne, aki tudná, mit kell tenni. ►S Készülhet az új búzából a finom kenyér DUNAÚJVÁROS Az őszi árpá­val kezdtek június 26-án, és a múlt hét végén a búzá­val ért véget az aratás a vá­rosunk környékén gazdál­kodó Pentele Mezőgazdasá­gi Zrt. területén. A termés sokkal jobb, mint amire ta­vasszal számítottunk - ér­tékelte a betakarítást Márk­­li János ügyvezető. - Búzá­ból 7,2 tonnát arattunk hek­táronként, amire évtizedek óta nem volt példa. ►2 Vakációzzon Budapesten! MW INFORMÁCIÓ Sokan dön­tenek most a külföldi nya­ralás helyett a belföldi pihe­nés mellett, ami meglátszik a vidéki szállodák foglaltsá­gi adatain is. A balatoni ré­gió hasít, viszont nagyobb áremelkedés is jellemzi az ottani szállodákat. Az or­szág többi pontján változó a helyzet, azok a szállodák, amelyek kifejezetten céges rendezvényekre vagy a kör­nyékbeli országok turistáira voltak berendezkedve, kihí­vások elé néznek a követke­ző időszakban. A legnagyobb veszteség Budapestet éri. Erre reagál­va a szállodák és a szak­mai szervezetek összefogá­sának eredményeként most sokkal olcsóbb a fővárosban nyaralni, mint a Balatonnál - hangzott el az Everquest vendéglátóipari menedzs­ment- és tanácsadó cég által a belföldi vendégek megnye­réséről rendezett webkonfe­­rencián. A fővárosba érke­ző turisták 89 százaléka ál­talában külföldi, 11 száza­léka belföldi vendég. Most a lecsökkent külföldi forga­lom miatt a budapesti szállo­dáknak a belföldi vendégek megszólítására kell koncent­rálniuk. ►7 9 771219 815020 SZERKESZTŐSEG: E-mail: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 ■ TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 MA­­ HOLNAP 28 25 Ma még felettünk lesz a hidegfront, záporokkal, zi­vatarokkal telik a nap. A Dunántúlon felerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. ►12 Boldog névnapot kívánunk a Dominik ! és Domonkos nevű olvasóinknak! DUOLHU HIRDETÉS Látogasson el a www.duol.hu/ahonapfogasa weboldalra! Szavazzon a legszebb, legnagyobb vagy life. éppen legritkább fogásokra és olvasson izgalmas horgász történeteket! Szavazzon a hónap fogására!

Next