Dunaújvárosi Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-04 / 207. szám
4 KRÓNIKA Egyre jobbak lesznek a perkátai pálinkafőzők versenyeredményei Ez év áprilisában tartották volna a IV. Regionális Perkátai Párlatverseny eredményhirdető gáláját a Győry-kastélyban, ám az ismert okok miatt halasztani kellett. Volt olyan pont, amikor Pavlicsek Csaba versenyigazgató már arra gondolt, idén elmarad a megmérettetés. Aztán augusztus utolsó napjaiban mégis eredményt hirdettek. Nem is akármilyet! Bállá Tibor tibor.balla@dunahirlap.hu PERKÁTA Az eredményhirdetés előtt az eddigi versenyeken több szakmai előadást is meghallgathattak az érdeklődők, ám most a kialakult helyzet miatt csak Pető Krisztina jövedéki ügyintéző „A magánfőzés és versenyzés jogi háttere és szabályozási rendszere, a KN-kódok törvényi értelmezése” című előadása szerepelt a programban. A IV. Perkátai Regionális Párlatverseny kiírója Perkáta Nagyközség Önkormányzata volt Pavlicsek Csaba és Göldner Emil versenyigazgatók közreműködésével, így magától értetődően Somogyi Balázs polgármester köszöntötte az összegyűlteket. Mint mondta, ilyen még nem fordult elő, hogy ilyen nagy idő telt el a verseny és az eredményhirdetés között, de nagy öröm, hogy a magyar magánfőzők krémje részt vesz a perkátai versenyen már évek óta. Nem beszélve arról, hogy a zsűriben is híres szaktekintélyek vannak, például Fabulya Attila, a verseny zsűrielnöke, a Gyulai Pálinka Manufaktúra kóstolóház vezetője, okleveles pálinkabíráló, sommelier. Mint mondta, az évek során a perkátai verseny komoly tényezővé vált, már nemcsak a versenyekre járnak a pálinka mesterei, de szakmai és emberi kapcsolatok alakultak ki, és gyakran látogatnak ide. Pavlicsek Csaba, a verseny szellemi atyja elmondta, elsődleges céljuk a fejlődés, hogy minél magasabb szintre emeljék, nagyon sok bírálói képzést terveznek, és nem csak egy vagy öt alkalmat, hanem akár egy fél éven át tartó, folyamatos képzést is. Külföldi pálinkafőzdékbe szeretnének utakat szervezni, és a hazai tapasztalatokat is megismerni, hogy minél szélesebb körben fejlesszék a bírálók kóstolóérzékét, orrát. Ehhez idő kell, de az első lépéseket már megtették, hiszen az eredményhirdetés végén történt meg a Pavlinkum Profilanalitikai és párlattechnológiai képzés bizonyítványosztása is. Fontosnak tartja, hogy a beérkező tételek minél jobb elemzést, minél részletesebb szakmai leírást kapjanak, és minél több érmet, hogy a verseny motiváló erő legyen. Mint mondta, sokkal szebb eredmények születtek, mint a harmadikon, és a visszatérők tételein látszik a felfelé ívelő fejlődés. Ez a versenysorozat folyamatos tapasztalatszerzés is egyben. Pavlicsek Csaba hitvallása, hogy mindig frissíteni kell a bíráló csapatot. Az idei szempont az volt, hogy olyan bírálókat hívjanak, akik komoly szakmai leírásokra képesek, és gyakorló pálinkafőző szakemberek. Persze volt köztük olyan is, akinek rendkívül jó az orra, a bírálói tehetsége, szakmaisága, és egész évben foglalkozik bírálattal. Fabulya Attila elmondta, márciusban, a kormány korlátozó rendelkezései után sok bíráló lemondta a közreműködést, és felmerült, hogy elmarad az idei megmérettetés. De végül úgy döntöttek, mégis megrendezik. Mint mondta, az elmúlt tíz évben óriásit fejlődött a magán- és bérfőzés hazánkban, és ezzel együtt a pálinkák minősége, óriási fejlődésen ment át a magyar pálinkakultúra, és Perkátán négy éve jelen van a magyar pálinkakészítés legjava. Idén is olyan különleges finomságokkal találkozik itt, amikkel más országos versenyeken nem. Éppen ezért ezek a párlatok országosan is kimagasló eredményt tudnak elérni. Kijelentette, Perkátán 2020-ban olyan aranyérmes tételek voltak, amelyek nem csak Magyarországon, a világ minden táján megállják a helyüket. Több mint 500 arany, ezüst, bronz minősítést osztott ki a Fabulya Attila által elnökölt 17 tagú zsűri a beérkezett nyolcszáznál is több tételből, emellett több újdonság is volt az előző versenyekhez képest. Az eddigi 20 pontos bírálati rendszerről a cizelláltabb 100 pontos rendszerre váltottak, az arany minősítést elnyert tételeket a zsűri újraértékelte, és amennyiben elérték a 96 pontos határt, akkor idén először platina minősítést is adtak. A perkátai tételek közül ketten is platina minősítést értek el, de több helyi minta is 94-95 ponton állt meg, éppen hogy csak lemaradva a legmagasabb fokozatról. A versenyigazgatóság a legjobb perkátai pálinka cím kiválasztását egy független zsűrire bízta, illetve az idei évben egy gyümölcsöt, konkrétan az almát választották ki az év gyümölcsének, amely közül került ki az év pálinkája. Az elmúlt évekhez hasonlóan a hazai versenyzők is kiválóan szerepeltek, ugyanis Balogh Zsolt, László Norbert (5 arany minősítés), Lengyel Gábor, Nedves Tibor (2 arany minősítés), Oláh-Rác Linda, Papp Ferenc és Rác János (12 arany minősítés) is kiválóan szerepelt. Az év perkátai pálinkája címet László Norbert nyerte el Irsai Olivér törköly párlatával. További izgalmas hírekért látogasson el ide: DUOL.hu A perkátai párlatkészítők büszke csoportja az eredményhirdetés után. Igazán kiváló minőségű pálinkák kerültek ki a kezük alól Fotók: BT Pavlicsek Csaba versenyigazgató az eredményhirdetésen László Norbert átveszi a platina díjat az öt arany minősítés mellé Tegyen javaslatot ön is, idén ki kapja a rangos díjat! DUNAÚJVÁROS A helyi egészségügyi díjat a város önkormányzata adományozhatja a város egészségügyi intézményeiben dolgozó orvosnak, közép- és felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkező dolgozónak, magángyakorlat keretében egészségügyi feladatokat ellátó orvosnak vagy az egészségügyben dolgozó kollektívának, vagy posztumusz díjként elhunyt személynek, az elhunyt személy halálát követő egy éven belül. A Dunaújváros Egészségügyéért díj adományozására írásbeli javaslatot tehet bármely személy vagy közösség. A kezdeményezésnek tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy vagy közösség nevét, elérhetőségét, tevékenységének általános ismertetését és az elismerni kívánt tevékenység méltatását (lehetőség szerint egy oldal terjedelemben), a felterjesztő nevét, aláírását és elérhetőségét. A javaslatokat 2020. szeptember 30-ig írásban kell eljuttatni Pintér Tamás polgármesterhez (2400 Dunaújváros, Városháza tér 1-2.). A díj odaítéléséről a közgyűlés dönt. Az elmúlt öt évben a következők részesültek az elismerésben. 2019-ben dr. Csobánczi Piroska, 2018-ban dr. Réthelyi Ágnes fogszakorvos, 2017-ben dr. Markovics Gabriella főorvos és dr. Máté Ágnes osztályvezető főorvos, illetve a Szent Pantaleon Kórház Traumatológiai Osztályának kollektívája, 2016-ban dr. Pápai Rozália háziorvos és dr. Tischner Magdolna radiológus főorvos, valamint a Szent Pantaleon Kórház Szemészeti Osztályának kollektívája, 2015-ben pedig dr. Gózony Margit nyugdíjas házi gyermekorvos és a Szent Pantaleon Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának, illetve az Ideggyógyászati Osztályának kollektívája vehette át a díjat. DUOL/BCS 2020. SZEPTEMBER 4., PÉNTEK A büfé tegnap még üzemelt a szabadstrandon Utószezon a szigeten DUNAÚJVÁROS A hivatalos szezon augusztus 31-ével véget ért a Szalki-szigeten található szabadstrandon. Bár az utóbbi napokban nem volt klasszikus strandidő, a fürdőhelyet kijelölő bólyák még a helyükön vannak, és csütörtökön délelőtt még a büfé is várta a vendégeket. A Remix és a mellette található épületrészek felújítása-átépítése miatt az idei nyáron az öltözőket és a vizes egységeket speciális konténerek pótolták. A szabályoknak megfelelően rendszeresen ellenőrizték a strand vízminőségét, a fürdőhely jó, illetve kiváló minősítést kapott. SzSz Szombatra ismét strandidőt jósolnak a meteorológusok Fotó: SzZsE