Dunaújvárosi Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-02 / 256. szám
Készültek a töklámpások DUNAÚJVÁROS Tökfaragóversenyt rendeztek a Vasmű úton szombaton délelőtt. A házigazda a Vasmű úti gyümölcsparadicsom és élelmiszerbolt volt. ^3 Spórolnának a nyugdíjra MW-AJÁNLÓ A magyarok 82 százaléka tisztában van azzal, hogy ha nyugdíjas éveiben is fent akarja tartani jelenlegi életszínvonalát, akkor szüksége lesz az állami nyugdíj kiegészítésére. Mégis, viszonylag kevesen tesznek félre erre a célra. ^7 Újra emelik a bérüket MW-AJÁNLÓ November 1-jétől újabb 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma tegnap. Ugyanis harmadik lépcsőjéhez érkezett az a 2018-ban elfogadott többéves, több ütemes béremelési program, amely az ápolói bérek rendezéséről szól. ^9 Jó reggelt ommemoratio omnium Fidelium Defunctorum, azaz tisztelet minden hűséges elhunytnak. A mai nyelvhasználattal nem más, mint a halottak napja. Ez a nap a katolikus egyházban egyháztanilag a szenvedő egyház ünnepe. A halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából felekezetektől független, az elhunytakról való megemlékezés napjává hazánkban. Az elcsendesedés, az elhunyt szerettemre való emlékezés napja ez, de ugyanakkor memento is, hogy emlékezzünk arra, hogy porból vétettünk, s majdan porrá leszünk. De amíg ez a folyamat tart, s éljük életünk, próbáljunk meg ne istentelen módon létezni a világban. BCs C Ökumenikus imádságot tartottak a helyi vallási felekezetek Emlékezés, csend, ahitat DUNAÚJVÁROS Az elmúlt nyolc esztendőben ökumenikus megemlékezést szerveztek a temetőben a halottak napi ünnepkörhöz csatlakozva, ahol egyszerre volt jelen a római és a görögkatolikus egyház, az evangélikus és a református egyházközség vezetője. A köztemetőt üzemeltető új cég, amely nyártól kezeli a temető gondozását, megtartotta ezt a hagyományt, és szombat délutánra összehívta a felekezetek elöljáróit, hogy közös megemlékezést tartsanak a temető ravatalozójánál. Stermeczki András evangélikus lelkész, Braun Ervin baptista presbiter, Kovács István görögkatolikus parókus, Czeglédi Péter Pál református lelkész és Szeleczky Csaba katolikus helyettes plébános, röviden szólt a pár tucatnyi hallgatósághoz. A programban közreműködött a Dunaújvárosi Vegyeskar valamint Feltóti Sándor és Deutsch Beáta. Vasárnap délután a kistemető újraszentelésén vehettek részt az érdeklődők. ^3 További izgalmas hírekért látogasson el ide: Egymás után szóltak az egybegyűltekhez a vallási felekezetek helyi elöljárói a ravatalozó előtt múlt szombaton Fotó:U r —■ — — — — — — — — — — — — — Covid: mától ismét szigorítanak MW-AJÁNLÓ Amíg az egyéni védekezéssel gátat lehet vetni a vírus terjedésének, addig a kormány erre támaszkodik, s ennek egyik jelentős állomása, hogy hétfőtől kibővül a védőmaszk használatával kapcsolatos szabályozás. A nyilvános, zenés-táncos rendezvényeken, a vendéglátó egységekben is kötelező lesz mától a védőmaszk használata akkor, amikor a vendégek éppen nem fogyasztanak semmit. A boltokat ezentúl a rendőrség is ellenőrizheti, nemcsak a kereskedelmi hatóság, sőt a rendőrség szankcionálhatja is azokat az üzleteket, ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket. ►ő Tornászaink bajnoki érmei BUDAPEST A felnőtt női tornászok országos bajnokságán egyéni összetettben második lett, a szerenkénti döntőben két aranyérmet szerzett a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia, ahol klubtársa, Makovits Mirtill (képünkön) győzött felemás korláton Fotó: MATSZ/Freschli József ►15 Kulcson megcsúszott a partfal KULCS Egy szemétszállító teherautó alatt szakadt be az út a Hargitai és a Horgász utcák kereszteződésében. A mentés során nem kis problémával kellett szembenéznie a település önkormányzatának: az elakadt jármű segítségére érkező héttonnás katonai darus autó nem fért be az utcába. A területen egyértelműen tapasztalható a vizesedés. Ez a terület partfalcsúszási védekezés tekintetében eddig nem volt érintett. Látható jelek a kerítések, támfalak, villanyoszlopok dőlései, amelyek a településrész lassú mozgását engedik feltételezni. ^2 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 1616 Erősen felhős, vagy borult, párás időre számíthatunk. Északnyugat felől többfelé várható eső, záporeső. A nyugatias szél élénk lesz. A 13 izgalmas horgász történeteket! Szavazzon a hónap fogására! Boldog névnapot kívánunk Achilles és Tóbiás éva olvasóinknak! DUCI.HU HIRDETÉS Látogasson el a www.duol.hu/ahonapfogasa weboldalra! Szavazzon a legszebb, legnagyobb vagy éppen legritkább fogásokra és olvasson