Dunaújvárosi Hírlap, 2021. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

2021-01-15 / 12. szám

EGY PERCBEN Sosem feledi, mit kapott itt DUNAÚJVÁROS A Dunaferrben eltöltött kilenc év mind szakmailag mind em­berileg a legfontosabb volt az utóbbi évek egyik meghatározó kézilabda-já­tékosának, Császár Gábornak pályafu­tásában. A klasszis irányító a világ leg­jobb csapataiban játszva, számos kul­túrát megismerve folyamatosan épí­tette és ismerte meg önmagát, de so­sem felejtette el, honnan indult. Tizen­négy évesen került Dunaújvárosba, itt kapta meg azokat az alapokat, amikre egész karrierjét építhette. ►lö Katonának lenni jó MW-AJÁNLÓ Kiszámítható életpálya és versenyképes jövedelem várja a fiatalokat a honvédségnél - közölte a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor a Facebook-videójában hangsúlyoz­ta: a honvédség az ország egyik leg­biztosabb foglalkoztatója. 2015-2019 között 60 százalékos illetményeme­lést valósítottak meg. A katonáknak háromévente 6 havi illetménynek megfelelő többletjuttatást biztosíta­nak, és az önkéntes tartalékosokkal együtt idén is számíthatnak 10 szá­zalékos bérkiegészítésre. ^7 Tudunk jól választani MW-AJÁNLÓ Nem ördögtől való a Magyar Orvosi Kamara javaslata, hogy szerződést kössenek a kisma­mákkal a szülészorvosok, hiszen a várandósság idején olyan bizal­mi viszony alakul ki, hogy jogos az igény, hogy mindenki annál szül­hessen, akinél szeretne. ►S Jó reggelt­­ z egyik népszerű időjá­rás-előrejelzéssel foglalkozó portálnak van olyan funkci­ója, hogy be lehet rajta állítani az adott települést, és megmutatja, ott milyen idő várható. Városunkra is rá lehet keresni. Ez azt mutatja, hogy mától nálunk is erőteljes le­hűlés kezdődik, ami jövő héten te­tőzik majd a maga mínusz 12 csi­korgó Celsius­ával. A régi népi idő­jóslás szerint: „Ha Piroska napján (jan. 18.) fagy, az negyven napig el nem hagy.”Persze az is lehet, hogy nem is lesz mínusz 12 fok, de az azért teljesen biztosnak látszik eb­ben a felmelegedéses korban, hogy február végéig nem lesz folyamatos fagy. Sőt, jön majd a tavasz, aztán húsvétkor meg a hó... BCs A Biztonsággal kezelhető a légútvesztés a géppel Egyedülálló eszköz DUNAÚJVÁROS Egy úgynevezett Insighters légútmenedzs­­ment-készlettel gazdagodott a Szent Pantaleon Kórház gépállo­mánya. A 11 millió forintos eszközt még a 2019-es jótékonysá­gi bál bevételéből és egyéb támogatói felajánlás által vásárol­További izgalmas hírekért látogasson el ide: tük meg. Eredetileg lélegeztetőgépet vettek volna, de állami be­szerzéssel kapott ilyen eszközöket tavaly a kórház, így döntöt­tek az országban is egyedülálló készlet mellett, amely a légút­­vesztést teszi biztonsággal kezelhetővé. Fotó: Ll Januárban visszafogott mindenki - jó okkal Szezon előtti piactér DUNAÚJVÁROS Január közepe van, túljutottunk a de­cemberi nagy evéseken­­ivásokon, ebből kiindulva a hatalmas bevásárlásokon is. Talán érdemes volt körülnéz­ni a dunaújvárosi zöldség- és gyümölcspiacon. És tényleg érdemes volt. Az elsőre feltűnt, hogy a legnagyobb forgalmat nem most bonyolítja le az „intéz­mény”. Több árussal is beszélve kiderült, hogy ez teljesen megszokott, januárban min­dig többen vannak a porté­kájukat kínálók, mint a vá­sárlók. De mégis csak az el­szánt, öreg motorosok pró­bálják kínálni terméküket, januárban még azokkal sem találkozhatunk, akik nélkül elképzelhetetlen a dunaújvá­rosi piac.­­2 December után újjá kell éledni Vasárnap kezdődik az ökumenikus ima­hét DUNAÚJVÁROS Január 17-én, vasárnap, 17 órakor Stein­­bach Józsefnek, a Magyar­­országi Református Egyház Dunántúli Református Egy­házkerület püspökének ige­hirdetésével és dr. Erdő Pé­ter bíboros szentbeszédével a Szent István Bazilikában megkezdődik a Magyaror­szági Egyházak Ökumeni­kus Tanácsa által szervezett ökumenikus imahét. Duna­újvárosban a járványhelyzet miatt csonka imahetet tarta­nak január 19. és 21. között a felekezetek - tájékoztatta la­punkat Stermeczki András evangélikus lelkész. >2 Mesetélről álmodnak a gyerekek DUNAÚJVÁROS Évről évre csak reménykedünk egy kis hóesésben, hogy lega­lább a gyermekeink megis­merhessék a szánkózás és a hóemberépítés örömét. Mert énekelünk és olvasunk ró­la, de a kicsi gyerekek pél­dául még nem tapasztalhat­ták meg. Pedig minden reg­gel reménykedve nézünk ki az ablakon... így hát az inter­netet hívtuk segítségül, és jó néhány évet kellett vissza­mennünk az időben egy iga­zi mesetélig. ►S Oltási kampány indul hazánkban MW-AJÁNLÓ A korlátozó in­tézkedések hatására túl va­gyunk a második hullám csúcsán, és a járvány vis­­­szaszorulóban van - mondta Gulyás Gergely tegnap a kor­­mányinfón, de figyelmezte­tett: ez nem minden euró­pai országban van így, ezért fennáll a veszélye, hogy új­ra behurcolják a fertőzést Magyarországra. Az ada­tok szerint tavalyhoz képest mintegy kilencezerrel töb­ben haltak meg hazánkban, a járvány áldozatairól a kor­mányzati adatközlés minden szempontból pontos volt. *-9 így „épülnek” a helyi parkolóhelyek DUNAÚJVÁROS Újabb esemé- Kezdjük a legelején. A Bajta­nyék adtak aktualitást az­ Újváros Egyesület választási­nak, hogy ismételten a váró­ kampányának egyik funda­­si parkolásról írjunk, vagy mentuma volt a parkolóépí­­ha úgy tetszik, folytassuk az­t is. Sok ígéret hangzott el, de ebben a témában korábban megvalósítást vajon így gon­­megírt cikkeink sorozatát, dolták a választók? ►S SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 MA HOLNAP 2 i Ma a napsütést gyakran zavarhatják felhőátvonulá­sok, havazás, hózápor keleten várható. A középső tájakon erős lesz az északi-északnyugati szél. ►13 Boldog névnapot kívánunk Loránd és Lóránt nevű olvasóinknak!

Next