Dunaújvárosi Hírlap, 2021. május (32. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-05 / 102. szám

Hirdetése nálunk célba ér! Az online nem az igazi DUNAÚJVÁROS „Az baj, hogy olyan volt ez az elmúlt két tanév, mintha nem is jártunk volna iskolába. Meg­csináltuk az online oktatást, de az mégsem az igazi. Hiába voltam gim­nazista, az utolsó évünk szinte tel­jes egészében kimaradt. Ezt el kell fo­gadni. A matekérettségi nekem egy­szerűbbnek tűnt a vártnál. Megoldha­tó feladatokat kaptunk - mondta el lapunknak Tálos Mirjam. P3 Keresett a csők MW-AJÁNLÓ A koronavírus-járvány ellenére a magyar családok sosem látott mértékben vették igénybe a családi otthonteremtési kedvez­ményt (csők) 2020-ban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss kiadványából. Az elemzés szerint a csők kiterjesztését szolgáló intéz­kedések hatására 2019-hez viszo­nyítva 18 százalékkal több, 2016- tal összevetve pedig kétszer annyi, 40 530 családnak folyósították ta­valy a vissza nem térítendő támo­gatást. ►7 Meddig véd egy oltás? MW-AJÁNLÓ Még nem lehet meg­mondani, meddig hatásos egy ko­ronavírus elleni mRNS-alapú vak­cina, de azt sem, hogy a többi oltás meddig véd a vírus ellen - egyebek mellett erről is beszélt az InfoRádi­­óban a módszert szabadalmaztató Karikó Katalin. A biológus hétfőn előadást tartott az MTA online köz­gyűlésén. P7 A Jó reggelt! rendőrség a hivatalos közös­ségi oldalára tett ki egy ös­­­szeállítást. Ezen olyan bete­lefonálók kérései, agymenései sze­repelnek, amiket a 112-es segélyhí­vót tárcsázva mondtak el a diszpé­csereknek. A hanganyagot felveze­tő szövegből megtudhattuk, hogy az elmúlt 4 hónapban beérkezett 640 ezer fake hívás közül válogat­va készítették az összeállítást. Volt, aki azt kérdezte meg, milyen nap van, hol található kínai büfé Ceg­léden, de olyan is akadt, aki csak arra volt kíváncsi, hogy a 1270-nek mi a száma. Hetente tehát átlago­san 40 ezren bolondulnak meg, és beszélnek zöldségeket azon a vona­lon, amely a segélyhívásoknak van fenntartva. Brávó... BCs VÁROSI NAPILAP 2021. MÁJUS 5., SZERDA • XXXII. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM. ÁRA: 190 FT. ELŐFIZETVE: 128 FT WWW.DUOL.HU A hordozás a legtermészetesebb gondoskodás Jótékony hatással van a kisbabákra DUNAÚJVÁROS Horváth Zsuzsi (képünkön) hordozási tanácsadó szerint a babahordozás fantasztikusan jó hatással van mind a ba­bára, mind az anyára - például segíti a kölcsönös kötődés kialakulását, a baba idegrendszerének az elvárt fejlődését, támogatja a szoptatást, csak hogy néhányat említsünk. Nem egy újkori hóbortról van szó. A hordozás a legtermészetesebb módja annak, hogy gondoskodjunk a kisgyermekről. Minden esztendő május első teljes hete az európai babahordozós hét, számos helyi eseménnyel, programmal. Fotó: Laczkó Izabella P4 További izgalmas hírekért látogasson el ide: DUOL.hu Jövőre újabb gyáregységgel bővítik a dunaföldvári telephelyet Rekordévet zárt a Vajda-Papír DUNAFÖLDVÁR Rekordévet zárt 2020-ban a Vajda-Papír Cégcsoport, és a fejlesztések­nek köszönhetően a vállalat 2021-es kilátásai is jók. Vaj­da Attila, a higiéniai papír­termékeket gyártó cég, a Vaj­da-Papír Kft. ügyvezető igaz­gatója a tavalyi eredmények közzétételének apropóján iz­galmasnak nevezte a követ­kező időszakot. 2022-ben újabb gyáregységgel bővítik Magyarország legnagyobb és Közép-Európa egyik leg­nagyobb higiéniai háztartá­si papírterméket előállító in­tegrált gyáregységét Duna­­földváron. ►13 Kapacitását tekintve az új gépsor 600 arcmaszk előállítására képes percenként Fotó: Vajda-Papír VT­H II* l* £­r­i? iiwi tCiAVli További képek és értékelés: DUOL.hu Tóth Vivien Tiszaújváros Tudjon meg többet Vivienről a 3. oldalon. Kiváltható a szakmai írásbelijük DUNAÚJVÁROS A Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Ver­seny (OSZTV) előválogató­­it március elején rendez­ték meg. Sajnos a pandé­­mia miatt nem tudták va­lamennyi szakmacsoport­ban lebonyolítani. Viszont van több olyan dunaújvá­rosi fiatal, aki bizonyíthat­ta tudását, és az eredmény alapján mentesül a szak­mai írásbeli alól. ►2 Bírság az állatkínzó férfinak DUNAÚJVÁROS A helyi járá­si ügyészség állatkínzás vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki magára hagyta kutyá­ját, miután elköltözött a há­zából. A Dunaújvárosi Já­rásbíróság az ügyészi in­dítvány szerint 250 ezer fo­rint pénzbüntetést szabott ki a férfira - tájékoztatott a megyei főügyészség. P2 Kizárólag együtt sikerülhet BUDAPEST Az előttünk ál­ló feladat, a magyar gazda­ság újraindítása akkor lesz eredményes, ha a kormány együtt tud dolgozni a csalá­dokkal és a vállalkozások­kal - mondta Varga Mihály tegnap, a 2022-es költségve­tésről szóló törvényjavaslat bemutatásán. A pénzügy­­miniszter emlékeztetett ar­ra, már hetedik éve kialakí­tott gyakorlat, hogy tavas­­­szal nyújtják be a büdzsét. Elmondta­­ ezúttal még fon­tosabb, hogy a gazdaság sze­replői időben tudjanak tájé­kozódni arról, milyen elvek vezérlik a kormányt. P9 SZ­E­R­K­ESZTŐS­ÉG: E-mail: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 MA­HOLNAP 22 17­6* Ma marad a szeles idő, nyugaton néhol viharossá fo­kozódhat a délnyugati szél. Már gyakran megnöve­kedhet a felhőzet, több helyen eső, zápor lehet. P12 Boldog névnapot kívánunk­­ Györgyi és Gotthárd nevű olvasóinknak!

Next