Dunaújvárosi Hírlap, 2021. július (32. évfolyam, 150-176. szám)

2021-07-27 / 172. szám

4 KRÓNIKA 2021. JÚLIUS 27., KEDD Perkátai Lovasnapok és nyári fesztiválnap színesítette a múlt hétvégi palettát Tizennyolc fogat állt rajthoz, vadászhajtóknak is tapsoltunk A kétnapos esemény során C kategóriás fogathajtó ver­senyre és a Perkátai Lovas Találkozóra is sor került. A fesztiválnapon különböző programokkal készültek az érdeklődők számára a szer­vezők. Horváth Dóra szerkesztoseg@dunahirlap.hu A Perkátai SE Lovas Szakosz­tálya és Perkáta Nagyközség Önkormányzata 2021. július 24-25-én szervezte meg a Per­kátai Lovasnapok elnevezé­sű rendezvényét, és ezzel pár­huzamosan, szombaton az ön­­kormányzat nyári fesztivál­napra is invitálta a községben élőket. A Perkátai Lovasnapok két­napos esemény keretein belül 24-én C kategóriás fogathajtó versenyre került sor, amely­hez szervezőként a Pejér Me­gyei Lovas Szövetség is csatla­kozott. A Győry-kastély kert­je és a sportpályák szolgál­tak helyszínül a nívós rendez­vénynek, amelyre az egész megyéből érkeztek, és össze­sen 18 fogat nevezett. A déle­lőtt az akadályhajtásról szólt, délután pedig a vadászhajtás volt a program. Minden foga­­tos a lehető legtöbbet hozta ki mind magából, mind a lova­iból, így a nap eredménye az alábbi lett: az akadályhajtás első helyezettjének járó kupát Demján Eszter vihette haza, a Vihar SE képviseletében, má­sodik lett Taligás Menyhért a Sárbogárdi LE-től, harmadik helyet vívott ki magának id. Semjén Attila, a Mezőszilasi LE színeiben, a negyedik he­lyezett szalagját Vadócz Zsolt vehette át a Kálózi LE-től, ötö­dik lett Semjén Attila a Mező­szilasi LE-től, s a tabella hato­dik fokára Kovács Tibor „lép­hetett” fel, szintén a Vihar SE színeiben. - Szeretnénk, szeretném, ha Perkáta ismét bekapcsolódna a Fejér megyei lovas élet vér­keringésébe - mondta Dózsa Tamás, a Perkátai Lovas Szak­osztály elnöke. - Meghatáro­zó szerepet játszott a tíz évvel ezelőtt rendezett versenysoro­zat abban, hogy ezt a sportot megszeressem. Ha az általunk szervezett versenyek legalább egy fiatalnak meghozzák a kedvét, hogy belevágjon a lo­vas életbe, már megérte. Na­gyon jó, fiatal, lelkes, aktív csapat segédkezett a szerve­zésben, nélkülük nem sikerült vol­na. A látogatottság is nagy volt, jövőre is szeretnénk foly­tatni, legalább újra egy tízéves soroza­tot megvalósítani. A vadászhajtás során a következő eredmé­nyek születtek: első helyezett lett id. Semjén Attila, a tabella második helyét Bodnár Csaba érdemelte ki a Sárbogárdi SE-től, harmadik lett Nánai Zol­tán a Mélykúti SE színeiben, a negyedik Taligás Menyhért, az ötödik Dómján Eszter, a ha­todik pedig Kiss Nándor lett, aki a Nagylóki Lo­vasegyletet képvi­selte. Tizenöt év után újra útjának in­dult a vándorkupa is, amelyet az aka­dályhajtás nyerte­se, Dómján Eszter kapott meg, s amelyet jövőre meg kell védenie a fiatal ver­senyzőnek. A díjakat Oláh Ist­ván, Perkáta ügyvivő alpol­gármestere, dr. Lakos László, Perkáta jegyzője, Horváth Ist­ván, a Perkátai Polgárőrség elnöke és Horváth Milán per­kátai fogathajtó versenyző ad­ták át a nyerteseknek. Perká­ta Nagyközség Önkormányza­ta ajándékcsomaggal készült a női segédhajtók számára, il­letve különdíjakat is átadtak. - Sok a lovas Perkátán, a lo­vas élet nagyon magas szinten mozog helyben, ez az egyik oka, hogy megszerveztük a Perkátai Lovasnapokat - nyi­latkozott Oláh István, Perkáta ügyvivő alpolgármestere. - A másik oka a hagyomány; hos­­­szú évtizedeken át tartottak hivatalos fogathajtó és díjug­rató versenyeket nálunk, így szerettük volna feleleveníteni azokat újra. A nyári fesztiválnap kere­tén belül arcfestés, csillám­tetoválás, kézműveskedés, ki­rakodóvásár került megszer­vezésre, a gyerekeket ugráló­vár várta, este pedig a Lord együttes adott koncertet. Vasárnap a Perkátai Lovas Találkozóra amatőr verseny­zőket vártak. Az eseményen két kategóriában lehetett in­dulni: ügyességi hátas és fo­gathajtás kategóriában. Dél­előtt a fogatos versenyzők áll­tak startvonalhoz, majd a há­tas ügyességin bizonyíthattak a nevezők. A helyezések a kö­vetkezőképpen alakultak: A gyermek ügyességi ver­senyt Áldott Hanna nyerte, második László Réka és har­madik Albert Gréta, akik a Bokréta Lovasudvar színei­ben versenyeztek. A felnőtt amatőr kategóriában a győz­tesnek járó kupát Orbán Bri­gitta vihette haza, aki a Perká­tai Polgárőrséget képviselte, a második lett Takács Róbert és harmadik Rác Roland. A fogat­hajtó megmérettetésben az el­ső helyet Kiss Nándor nyerte el, a másodikat Ujfalusi Gábor. Harmadik lett Veres László. A Perkátai Lovasnapok má­sodik napján is készültek egyéb programokkal a szerve­zők: kézműveskedéssel, arc­festéssel, csillámtetoválással és ugrálóvárral várták a gyer­kőcöket. A kirakodóvásáro­sok is visszatértek portékáik­kal az eseményre, amely a ké­ső délutáni órákban ért véget a Győry-kastély kertjében. Tizenöt év után új­ra út­jára indult a találkozó ván­dorkupája Idősebb Semjén Attila nyerte el az első helyezettnek járó trófeát a vadászhajtás kategóriában A fogathajtó verseny első helyezettje, Kiss Nándor veszi át a díjat Oláh Istvántól Fotók: a szerző Dómján Eszter, az akadályhajtás bajnoka átveszi a vándorkupát Oláh István ügyvivő alpolgármestertől és dr. Lakos László jegyzőtől Újfalusi Gábor lett a 2. helyezett László Réka, Áldott Hanna és Albert Gréta volt a legügyesebb A felnőttek legjobbjai: Takács Róbert, Orbán Brigitta, Rác Roland Veres László a 3. helyezett

Next