Dunavidék, 1925 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1925-01-04 / 1. szám

Pécsi Mohács, 1925. január 4. IV. évfolyam 1. szám. * 1 ,f Vasárnap. --------------------------------------------------------- .... ....--------------------....................... ......... —------' 1--- ----------- '■ 11 --- — Előfizetési ára negyedévre 20.000 korona.­­ Megjelenik minden vasárnap. A Kiadóhivatal: Hirdetések díjszabás szerint. 0 Egyes szám ára 2000 korona. I Mohácsi Doboz- és Papirárúgyár Rt. Mindenki harca... Hanyatló koroknak az a tü­nete, hogy az eszmék és ideálok elhomályosodnak vagy eltorzul­nak, a hit, vallás, erény, becsü­let, hazaszeretet súlytalan, lené­zett fogalmakká lesznek, a lelki­ség elvész, a tömegek rögesz­méket, délibábokat kergetnek s mindent, még a barátságot és szerelmet is a pénzes erszény szempontjából néznek; akkor pedig a szívnek el kell némulni; minden nemes érzelmet a szen­vedélyek pusztító viharai válta­nak föl, minden a durva anya­giasság iszapjába fullad, ez pu­hít akaratot, bomlaszt jellemez, becsületet és szeretetet; meg­indul a „mindenki harca min­denki ellen“, nem válogatva az eszközökben, nem ismerve irgal­mat mások iránt. Pedig az esz­mények a nemzet fenntartó osz­lopai. Sokat panaszkodunk, hogy milyen rosszak a közállapotok, mennyire romlottak az emberek, szívtelenek, haszonlesők és min­denki mást hibáztatunk ezekért, csak önmagunkat nem. Pedig ha a panaszkodás, a mások kárhoz­­tatása helyett mindenki önmagá­ba tekintene őszintén,elfogulatla­nul, rájönne, hogy nincs joga másokat kárhoztatni, mert ő is hibás, ő is csak úgy cselekszik, mint azok a többiek, akiket szid, csak talán kevesebb sikerrel. A sok panaszkodás helyett nem kellene mást tenni közállapota­ink megjavítására, csak önma­gunkban megjavulnunk. De az őszinte önismerethez szív, lélek, elmélyedés kell. De éppen ez hiányzik belőlünk. Akkor megszűnne az uzsora, a forradalmi elégedetlenség, a munkanélküli spekuláció, meg­szűnnének a hólyagként felduz­zadt igények, a legalsótól a leg­felsőbb fokig, a fényűzés, pazar­lás, gőg, irigység, gyűlölködés és élvezethajhászás. De amíg ez a lelki átalakulás meg nem történik, amíg az esz­mények és ideálok tisztelete köz­tünk újra fel nem éled, addig fe­lesleges és hiábavaló a közálla­potainkra irányuló minden cse­lekedet, rendelet és törvény, mert a legjobb törvény se ér semmit, ha azt nem tisztelik, hanem ki­­játszák. A legszebb, legszentebb­­ célt szolgáló törekvések is med­dők maradnak, ha azokhoz he­­lyeslőleg bólongatunk, de nem törődünk velük, ha azokból va­lami anyagi hasznot nem húzha­tunk, vagy ellenük dolgozunk, ha azok anyagi érdekeinkbe üt­köznek. Biczi Gyula. Ki lesz Baranyavármegye alispánja? Alig egy hét választja el Bara­­nyavármegye közönségét az alis­pánválasztás idejétől. Ezek az utolsó hetek lázas izgalomban telnek el, s alig van fórum, casinó, társaskör, kávéház, vendéglő, hivatal stb. stb. ahol ne volna közbeszéd­ és köz­­kiváncsiság tárgya, hogy ki lesz Baranyavármegye új alispánja. Választási korrifeusok szeretnék már dalolni a dalt, hogy : „Az alispán kalapomhoz rózsát tett“... de ezt a rózsát, mindegyik a maga jelöltjétől szeretné kapni a kalapja mellé. Ámde hiába van két jelölt is, a közvélemény első helyen jelöltje, mégis csak Fischer Béla dr. Bara­­nyavármegye eddig volt alispán­helyettese, akinek tagadhatatlan bok­ros érdemei és kiváló képességei az ajánlólevelek ehhez a díszes ál­láshoz. A Dunavidék s ezzel együtt Mo­hács és a mohácsi járás közönsége osztatlan lelkesedéssel áll Fischer Béla dr. zászlaja alatt s tántorit­­hatlan becsülettel fogják elő­segíteni dr. Fischer Béla alispán­helyettes győzelmét. Mohácsnak és a mohácsi járás­nak, ezen egyöntetű állásfoglalása, koronája lesz, a megyeszerte meg­nyilatkozó bizalomnak dr. Fischer Béla iránt s igy nem is kétséges, hogy a Berki Gyula dr. nemzet­gyűlési képviselő „csakazértis“ ak­ciója vereséget fog szenvedni. A „Dunavidék“ hűen, fogadott­ és vallott elveihez, az alispáni ál­lásra legméltóbb ember nevét irja hasábjaira s lelkesen kiáltja bele a közhangulatba: Szilveszterkor. A termek közepén üresen hagyott térség, körülötte hófehér abroszok­kal leferített asztalok, azokon párolgó tea, likőrök, bor, sör, pezsgő. Az asztalok közül válogatott és válo­­gatatlan emberek, akik előre foglal­ják le maguknak a helyet ott, ahol két kézzel mérik a szórakozást; ők a törzsközönség, akit mindenki név­ről ismer. A szárnyas ajtókon át felvonul­nak a vendégek, főleg a hölgyek. Pompázatosan és igézetesen, illegve, billegve jönnek fejdíszes fejekkel és fantasztikus toalettekben. Áttetsző kreppek, muszlinok, zsorzsettek, arany-ezüst csipkék, tapadó selymek, bársonyok, divatos rövid aljak, min­den lehető, ami öltöztet és mégis meztelenül hagy. Ahogy benépesednek a termek, a levegő bódító, nehéz illatoktól lesz részegült. A csillogás és a fény körülsimogatja a művésziesen leso­­ványított, egyvonalba nyomorított, egy szál selyemmel leplezett alako­kat. Meztelen karok, vállak, mellek és házak tárják oda magukat hivo­­gatóul. És Szilveszter éjjelén, miután már elmúlt az éjféli szent pillanat, de még zúg a levegőben a hurrá, az éljen, harsog a „boldog újévet“ kí­vánás és visit a szerencsét hozó malac, a poharak csengése viszhangjában szégyenkezik a Himnusz sablonos akkordja, a beteges, fülledt levegő­ben. És megkezdődik a tánc. Az egyetlen szál selyem és tapadó bár­ány alatt vonaglanak a testek,­­zin­ten porcika, minden ízület reszke­­tést mutat. Az orrcimpák tágulnak, a csípők tapadnak, a vágy forró verejtékben verődik ki a keskenyre húzódó szemek közül s akik mint nézők közben ülnek, falánkul szívják be magukba a vonagló testekből ki­ömlő párákat. Az életnek és halálnak határvető mesgyéjén, amikor a jövendő elé konditunk, amikor aggódó lélekkel és jós szemekkel kutatjuk, mi van a homályos ködökben, hadd kondul­­janak meg ezek a nemszeretem sza­vak is. Mert ők a felelősek, mindig és örökké csak ők. Ha százszor, ezer­szer zuhan is velük a férfi, akkor is csak ők a felelősek, mert ők segí­tik őket zuhanásukban. Mert odaad­ják magukat, mert velük zuhannak, . .. mert mulatságok tanyájává tor­zul a szívük, ahol eltemető­dne­­ a gyermekdalok és kacagások. Ők a felelősek, mert az élet minden sorá­ban meghempergetett férfit nem vár­ják a megtisztító és megváltó asz­­szonyi tüzekkel, mert nem bírják, de talán nem is akarják megérteni, hogy most a nő volna a soron, hogy neki kell gátat vetnie, — kell, mert a nő a termő­föld, az asszonyi test az élet ágya és ha ez gazos, akkor romlottá lesz benne és körülötte minden. A nő a felelős ! Ezt sírja az újjá­született élet első dadogása, ezt ki­kiáltja a haladó élet s ezt zokogja bele Szilveszter­éje is a nagy min­­denségbe. Anyám! Ezek a szavak a te szi­vednek hamuban sült pogácsái, ami­ket te adtál a nagy útra, —-----­utravalóul! — kay.— Éljen! fisch­er Béla dr. ilispíil Előfizetett-e már a „Dunavidék“-re? Lenkei Lajos újságírói jubileumához Negyvenöt esztendő a redakciók kopott íróasztalai fölé hajolva, egy egész emberöltőt hozzáláncolva az ólombetűk csodás birodalmához — nagy idő, szentséges nagy idő. Lenkei Lajos most töltötte be 60. születésnapját és ez a dátum egyút­tal 45 esztendős újságírói működé­sének is határköve. — Márványos, aranyozott, díszes határköve, mert Lenkei Lajos tollát, negyvenöt bol­dog és borzalmas, békés és hábo­rús esztendő alatt, mindig a meg­értés, a szeretet, a jóakarat és a szív aranyténtájába mártotta és az ő tolla, a ragyogó, ékes stílusú tolla mindig a kultúráért, a hazáért, szülő­városáért harcolt, küzdött, soha el nem lankadó tűzzel és lelkesedéssel. Aki ismeri Lenkei Lajost, ezt az aranyszívű, nemeslelkű, drága em­bert, az könnyes szemmel szorít vele kezet, életének feledhetetlen szép állomásánál és ha háttérbe is vonul az ünnepeltetések elől — nem kerülheti el a minden oldalról jövő szeretetnek megnyilvánulását. Lenkei Lajos szerkesztőt mi is kö­szöntjük kollégiális szeretettel, aki máig vállvetve, fáradhatatlanul szer­keszti a Dunántúl egyik legnagyobb napilapját. ... És az egész országban álljon meg egy-két pillanatra a toll ser­cegése, a rotációs gépek zakatolása, a redakciókban halkuljon el a mun­ka .. . Lenkei Lajos, a vidéki újság­írás Rákosi Jenője tiszteletére. Lenkei Lajos pedig fogadja ezt a pár soros megemlékezést olyan szívvel, mint amilyennel mi szántuk azt neki, mert ha érdemben akar­nánk róla írni, úgy vaskos kötete­ket kellene tele róni, sűrű, csillogó írásokkal. Bálint István. Az udvariassági rendelet hatása: ismeretes, hogy a kormány ren­deletet adott ki, mely a közönség­gel szemben udvariasságra inti a hivatalnokokat. Ebből, különösen a kisműveltségű emberek körében, sok érdekes „eset“ alakul ki. Azt hiszik ugyanis, hogy velük szem­ben kötelező a tisztviselő udvarias­sága, de ők annál vigabban gorom­­báskodhatnak. Az alábbi eset egyik közeli jegyzőségen történt meg. Egy részeg ember beállít a jegyzőhöz és kér valamit. — Jöjjön el mikor rendes álla­potban lesz, — mondja a jegyző — akkor majd megcsináljuk. Most maga se tudja, mit akar. — Mit? — fortyan föl a részeg. Még sérteget? Nem tudja, hogy udvariasan kell bánni a felekkel... — Tudom! — feleli a jegyző — és épen ezért beszélek magával ilyen

Next