Dunavidék, 1925 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1925-01-04 / 1. szám

2. finoman. Mert ha nem volna az az udvariassági rendelet, úgy kivág­nám, hogy hetedhét országra sarjad­­zana kend! így ellenben csak azt mondom, hogy méltóztassék az aj­tót kívülről betenni, de azonnal! S mivel itt már nemcsak a jegyző hangja volt emelkedett, de ő maga is fölemelkedett a székről, a berú­gott atyafi sietve hagyta el az iro­dát. Röntgen intézet Mohácson. Mohács, várossá alakulásával kapcsolatban, a városiasság ismér­veivel is kezdi magát fölszerelni. Nem azokra az apropos­ ötletekre célozunk, amelyeket kortescélból, mint nagy alkotásterveket dobnak bele a közhangulatba, hanem az olyan praktikus és nagyjelentőségű létesítményekre, mint amilyen az egészségügyi szolgálat terén a Röntgen-intézet is. Eddig, ha belső betegségek megállapítása céljából Röntgen fel­vételre volt szüksége a betegnek, a fővárosba kellett utaznia és vi­selni kellett a Röntgen felvételezés­i orvosi költségeken kívül, az uta­zás a fenttartózkodás és a dieteti­kus időtartam egyéb kiadásait is. Dr. Faltay János mohácsi orvosé az érdem, hogy beszerezte a Rönt­gen felszerelést és azt felállítva orvosi rendelőjében meg is kezdte a felvételezést. Szerencsénk volt látni az első mohácsi Röntgen felszerelést, amely­nél különbet a budapesti Röntgen intézetekben sem láthatunk s amely­nek segítségével — ismételjük — Mohács egy nagy lépést tett előre egészségügyi téren. A Faltay dr. Röntgen- intézetét tehát annál melegebben ajánljuk­­. olvasóink figyelmébe, mert ezzel, a nagy költségeket takarítják meg. A magunk részéről is üdvözöl­jük Faltay dr. vállalkozását, mert ez nemcsak az orvosi tudományt szolgálja, hanem városiasságunk jel­legét is a legintenzívebben doku­mentálja. —L— Mohács szive. Beszélgetés egy koldussal. Inkább szívtelenséget kellett volna írnunk, mert úgy talán közelebb járna cikkünk a valósághoz, mint a fenti címmel. Mohácsnak nincs is szive, panaszolja keserves, fáradt hangon a meginterjúvolt öreg kol­dus, akit megkérdeztünk, hogy me­sélje el, mennyit kapott ,boldog újévet kívánok a köszönéséért, hogy mennyivel áldoztak a szegény, ösz­­szetöpörödött agg koldusnak az ujesztendő boldogságának megvál­tása fejében. Nem is szeretek erről mesélni, aranyos ifijurkám — szólt bánato­san a koldus és egy szomorú le­mondó sóhajt nyelt el. Mohácsnak nincs szíve, alig akad valaki, aki jószántából, szívből adna, mind csak azért, hogy lerázzák a „tola­kodó vén koldust“ a nyakukról. Nincs is benne áldás — higgye el ifijurkám — nem laknak itt jó emberek ! Egy királyuccal, gazdag kereske­dőhöz mentem el először boldog újévet kívánni. Nagyon gazdag em­ber. Kétszáz koronát adott oda ne­kem és amikor egy kis, kenyeret is kértem, rámförmedt. Maga, telhetetlen, nem elég, hogy ennyi pénzt adtam magának, még kenyeret is akar — itt van né! — és ezzel kikapta kezemből az előbb adott 200 koronát és becsapta maga után az ajtót. Dunavidék 1925. január 4. Azután egy gazdag, nagy szöllő tulajdonos nyugdíjashoz mentem el és a cselédlány előkotorászott a fiók­ból, körülbelül tíz deka, kenyeret. Pénzt nem kaptam! Éppen a tás­kámba, akartam bele­tenni amikor a „gazdag nyugdíjas“ kitévedt a konyhába és meglátta a kenyeret. Odarohant hozzám, kikapta a ke­zemből és magánkívül ordította: Bitang! Azt hiszed, hogy a koldu­sok részére süttetem a kenyeret — és a cselédlány arcába vágott. Adjon Isten ezerannyit! — só­hajtottam keserűen és tovább men­tem. Egy nagyon vallásost játszó em­ber, pedig hosszas könyörgés után ezer koronát dobott oda nekem. De ne lássam többé — tette hozzá barátságtalan hangon. Sok mindenféléről tudnék még mesélni, de a szegény embernek, a megvetett koldusnak nem lehet szava. Az eső nagy cseppekben meg­eredt és egy közeli kapu alá men­tünk, ahol tovább mesélt ! Van olyan nap, amikor két—há­romezer koronánál nem kapok töb­bet és ha már nagyon jól megy a sorom 12—13 ezer koronát tudok összegyűjteni. Régente kaptam itt—ott néha rosz ruhát, cipőt — ma kérni se merek, mert kidobnak, pedig de kellene... és szomorúan siklott vé­gig, könnyes szeme rongyos ruhá­zatán. Az eső lassan elállt és megint kivánszorgott a sarokra. Olykor köhögés, rekedt zihálás tört elő melléből. Lassan sötétedni kezdett, a fő uccárt a villanylámpák is ki­­gyúltak és a sáros kocsi után ko­csikerekek gurultak tovább, ezer felé fröccsölve a sárt. Egy inasgyerek jött a postáról és két egyezrest dobott be a sze­gény, öreg koldus kalapjába. Áldja meg az Isten !... mormogta a koldus és én szégyenkezve for­dultam el. Egy inasgyerek, egy szegény kis jószivü inasgyerek megszégyenítette egész Mohácsot. A koldus összeszámlálta a napi keresetet. Csak négyezer korona — mondta halkan és aztán bánatosan bandukolt hazafelé. Hallatszott, amint ment a sár cuppogása és aztán alakja lassan elveszett a sötétségben. ... És az eső csak tovább szi­tált szakadatlanul egyre jobban mint egykor a vízözön Sodorra és Gomorháza___ (—lint) hallgatóközönségéből. Különös si­kere volt az „Áldunavidék“ című lapjának bemutatásával. Klein Bözsi gyönyörű verseket szavalt s külö­nösen Ady-ét adta vissza mély át­­érzéssel. Krausz Pali, a hegedűnek ez a fiatal művésze, „Szerenád“­­jával és a „Bártfai emlék“ előadá­sával aratott újrázó tapsokat. Hoff­mann Arnold is kapott ugyanezt bő­ven, valamint graciózós táncukért Rosenthal Juliska és Hoffmann Pali is. De egyike volt a legkitűnőbb­nek az „Őfensége szobája“ című bohózat is, amelyben Klein Bözsi és Rosenthal László, hivatásos mű­vészek rutinjával kacagtatták meg a publikumot. Éjfélkor egy malacot árvereztek el amerikai árverésen s a szerencsé­s nyerő Steiner Imre volt. Az est már a reggelbe szol­gált bele, amikor a vendégek szál­lingózni kezdtek. Az itt megtartott szépségversenyen Szász Ily és Glau­ber Rózsi nyerték az első díjat. A Hadastyánoknál, a Schäfferei­­ban szintén sikerült Szilveszter-est volt, ahol fölváltva, fúvózenekar és Bús Pali muzsikája mellett mulattak szintén reggelig. Az est úgy anya­gilag, mint erkölcsileg sikerült. A Legényegyletben szintén volt Szilveszter, de látogatottság tekin­tetében, a mulatság bizony gyér volt. A kevesek azonban jól mulat­tak s jókedvért itt sem kellett a szomszédba menni. Szilveszter-esti mulatságok. A Casinóban, előkelő úri társaság piknikezett Szilveszter-estén. A ke­délyes évtemetés vidám hangulatban, jó zene s tánc mellett, kivilágos ki­virradatig tartott. Mohács intelligen­ciáján kívül a környék intelligen­ciája volt jelen s igy a mulatság nemcsak népes, de kedélyes is volt.­­ Az estélyen gazdag tombolajáték is volt szebbnél szebb nyeremény­­tárgyakkal s a szépségverseny nyer­tese, Krémer Béláné úrnő volt. Az Iparoskörben jól sikerült mű­kedvelői előadások szórakoztatták a kevés számú szilveszterezőket. A más évekéhez képest az idei Szilveszter-est, itt csak erkölcsiek­ben sikerült de anyagiakban bizony messze mögötte maradt az előző éveknek. A Belvárosi Kaszinóban, igen lá­togatott s kitűnő műsoru Szilvesz­tert rendeztek. Főerőssége a mű­sornak Bálint István hirlapiró tár­sunk volt, aki szellemesen szipor­kázó konferanszával harsogó kaca­gást váltott ki a zsúfolt nagyterem Múlt számunkban — magánérte­sülések alapján — megírtuk azt a kiderített borzalmas gyilkosságot, melyet Juhász Mihály és Nagy La­jos hajósok követtek el még 1921. április 16-án éjjel Mohácson, Szabó Lajos ellen, aki sérüléseibe más­napra bele is halt. Most már a rendőrség kezébe került a borzalmas gyilkosság min­den tettese s így a rendőrség a kö­vetkezőkben informált bennünket a borzalmas gyilkosság kiderített rész­leteiről. Ahogy az államrendőrség átvette Mohácson a szolgálatot, Gamos János nyomozónak feltűnt, hogy itt az emberek suttogva beszélnek egy három év előtti gyilkosságról. Nyo­mozni kezdett saját iniciatívájából és megtudta, hogy az áldozat fivére, Szabó József, aki szintén jelen volt a halálra szurkált testvér, Szabó Lajos meggyilkolásánál, — Uszodon lakik. Irt az Uszodon lakó Szabó József­nek, ez azonban félt a Juhász— Nagy—Bakó-féle társaság bosszú­jától és nem akart nyilatkozni sem­miről.Games nyomozó erre az uszodi elöljáróságot kérte fel Szabó József jegyzőkönyvi kihallgatására, ami meg is történt s igy most már meg volt az első támpont, amelyen a nyomozás elindulhatott. Games nyomozó ekkor szólott Nagy Ignácz csoportvezetőnek, aki­vel a helyi nyomok kiderítésén fá­radoztak. Hosszas és alapos mun­kájuknak akkorra már 80 oldalas jelentést kitevő eredménye volt és úgyszólván készen állott az egész ügy arra, hogy Papp rendőrkapitány tanácsai és irányításai szerint úgy­szólván lecsapjanak a tettesekre. Legelőször Juhász Mihályt és Bakó Jánost vették őrizetbe, majd intéz­kedtek, hogy a Zenta (most Centaur) hajón alkalmazásban levő Nagy La­jost is letartóztassa a budapesti rendőrség. Mindezek megtörténte után meg­kezdődött a gyanúsítottak kihallga­tása. Juhász előadása szerint, a kér­déses napon Nagy Lajossal és má­sokkal az egyik dunaparti kocsmá­ban iddogáltak. Majd Juhász laká­sán megvacsoráztak, ahonnét aztán Juhász azzal búcsúzott el feleségé­től, hogy elmennek a Bakó-féle nyil­vánosházba, mert üzlet van kilátás­ban és ezért későn fog haza jönni. Ott találták már Szabóékat is, öt liter bort hozattak és azt né­gyen iddogálni kezdték, később azonban összevesztek és szóharcban kölcsönösen sértegették egymást. Később Juhász és Nagy elmentek, azonban csak azért, hogy — mint mondják — meg akarták verni a Szabó fivéreket. Nagyékhoz mentek s az udvarról Nagy egy 1 méter hosszú, karvas­­tagságú szöges lécet vett magához, Juhász pedig a farakásról emelt le egy dorongfát s ezzel fölfegyver­kezve, visszamentek Bakóékhoz. Szabóék akkorra azonban már nem voltak ott. Juhász ezután Bakó­tól revolvert kért, de az megtagadta a kérést, majd egy kést kért, mond­ván: félek, hogy Szabóék megtá­madnak és nincs nálam védőeszköz. Bakó erre oda is adott Juhásznak egy gyöngyháznyelű 22—25 centi­méter hosszú szélespengéjü kést és Juhászék ezzel elmentek egy másik nyilvános házba. Miután ott azzal fogadták őket, hogy a keresett Szabó fivérek már onnét is elmentek, Juhász és Nagy sietve igyekeztek a Szabó fiuk után. El is érték őket és Nagy a szöges léccel ütlegelni kezdte Szabó Józse­fet. Juhász pedig dulakodni kezdett Szabó Lajossal.­­ Juhász közben alulra került, segítségért kiáltott Nagynak, de mert az a másik Szabó fiúval volt elfoglalva, állítólagos szorongatott helyzetében kikapta zsebéből a Bakó Jánostól kapott kést és azt többször Szabó Lajosba szúrta. A karszúrás az ütő­ereket metszette át s piros sugárban szökkent ki a seb­ből a vér. Szabó Lajos még vagy 200 lé­pésre vánszorgott tovább, hajójukat akarta elérni, de közben összeesett és elvérzett. Juhász az eset után hazament és lefeküdt. Reggel a felesége kimosta véres ruháját és ezt a ruhát Juhász később egy községi rendőrnek aján­dékozta.­­ Nagy Lajos pedig, ki­­merült-fáradtan visszament Bakóék­hoz, ahol véres ruhája és kezében levő véres kése láttára megkérdez­ték tőle: mi történt? Csak annyit felelt: Ezeknek éppen elegük van mára! Aztán bágyadtan egy pohár vizet ivott, szótlanul meredt maga elé, majd később hazament s lefeküdt. Reggel anyja újságolta neki, hogy egy hajóst megöltek. A véres ru­hát meglátva, az anyja meg is kér­dezte: te Lajcsi, nem voltál te is a verekedők között? — Veres bort ittam, az ömlött rá a ruhámra, véde­kezett Nagy Lajos. A rendőrség munkája a Juhász—Nagy-féle gyilkossági ügyben. Letartóztatták a másik gyilkost is. — Bakó János ideiglenes szabadlábra helyezése. — Nagy Lajos is bevallotta bűnrészes­ségét. — Juhász felesége is terhelő vallomást tett. — Mindegyik bűnös az igazságszolgáltatás kezei közé került.

Next