Dunavidék, 1928 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1928-01-01 / 1. szám
^0 MOHÁCS, 1528 január 1 VII. évfolyam 1. szám. ,W e Vasárnap ^/hAv^o, i»zo januar i vii. evfolyam^ DUNAVIDÉK POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: Negyedévre 1 , 60 f. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetések díjszabás szerint. Társszerkesztő: KONRÁTH ZSIGMOND Szerkesztőség: Arany J. u. 1202. Telefon 133. KIADÓHIVATAL: POLLÁK RÓBERT könyvnyomdába TELEFON: 134. Uj év, írta: Rausz Alajos k. esperes, babarci plébános. A jó Isten kegyelméből átléptük az uj év küszöbét! Egy évvel öregebbek lettünk és egy lépéssel közelebb állunk a sírunkhoz. Oly hosszúnak tűnt ez év s most, hogy elmullott, röpke álomnak tetszik, habocskának az idő nagy vizének tükrén, melynek kristálya alig ringatott egy kis napsugárt, alig egy játszi virágszált; csak habfodor volt, mely az örökkévalóság partján megtörött. Olyan volt az ó-esztendő, mint a harmatgyöngy, mely a virágok kelyhén, a zöldelő rét pázsitján napsugárban fürdött, de alig tündöklött, már el is tűnt. Múlt esztendő sírjánál állottunk tegnap, az óra éjfélt ütött... Temettünk... Megtört reményeket, kihűlt barátságokat, megszakadt szíveket... De nem panaszkodó ajkkal, hanem megnyugodt szívvel, hiszen éreztük, hogy pár pillanat alatt meghozza az új esztendőt. A letűnt év a múlt sötétségébe veszett, s már nem büszkélkedik írásainkon, nem a haladására, vívmányaira gőgös korszak homlokzatán! Mint a róna vándora halomhoz érkezvén, merengve tekint vissza már megtett útjára, úgy tekint vissza az ember élete megtett zarándok-útjára. Visszagondol a tövisre, mely ruháját tépte; a kőre, mely lábát sebezte; a viharokra, melyek villámokat szórva, feje felett tombolnak. Hány szerettével indult hosszú útjára, hányan maradtak el oldala mellől!? Volt, aki hűtlenül elhagyta, de voltak olyan jóságos lények is, akik sírba hanyatlottak s kiknek hófehér szelleme kiséri hosszú, nagy vándorlásában! De most az új év küszöbén könnyűit mosoly váltja fel, mert küzdelmes pályájának voltak szelíd pihenői, a a tüskék között illatos, harmatos rózsák mosolyogtak, üde forrás kínálta kristályát, verőfény csókolta homlokát s a szellő kedvesen csengő madárdalt hozott a távolból. Volt boldogság, volt szerencse, a szomorúság óráiban vigasz, a bánatban megenyhülés! Ez volt a múlt esztendő, melytől kiengesztelődve búcsúzunk ! De a lélek nem elégszik meg az emlékezéssel, míg erő van az izmokban, remény a szívekben, addig nem lankadoznak szárnyai! Előre tör, a célt, a jövőt kutatja sastekintete. Ha csak egyetlen sugárka tekint felé bíztatóan, az megkétszerezi az ember erejét és újult hittel, újult bátorsággal folytatja az útját előre... mindig előre! Nem törődik már a múlttal, mely könnyet fakasztott szemében, a hit, a remény és a szeretet szavával esd a jó Istentől boldog új esztendőt magának, szeretteinek és száz sebből vérző nemzetének! így tér át az új ösvényre, melyen hallani véli: „Mondottam, ember küzdj és bízva bízzál! Boldog új évet kívánunk egymásnak, mert boldogság után tör mindenki szíve! Jobban szeretjük a napsugárt, mint a borút; a hajnalhasadást, mint a napnyugtát; a természet ébredését, mint sír álomban való szendergését. Új évet kezdünk a mai nappal! Ki tudja megéljük a végét? Vagy tán mi is, jövőre ilyenkor már ott pihenjük az élet fáradalmait a csendes temetőn? Senki sem tudja mit végzett a jó Isten vele. Sűrű, átláthatatlan fátyol födi a jövőt, s de jól rendezte ezt így a Gondviselés. Ha tudnók a szenvedést, mi ránk vár, tán munkakedvünkzsibbadna el, türelmetlenek lennénk?! Nem tudjuk, mit hoz a jövő, csak azt az egyet tudjuk, hogy a jó Isten avval, amit ránk küld, mindig a javunkat akarja. Ez a gondolat tölti el a jámbor szívét! Ez önt egy jobb jövőbe vetett hitet! Ez teremti meg a szeretetet, s minden nemzetnek támaszát, talpkövét, tiszta erkölcsöt! Ez kölcsönöz legjobbjainknak bölcsességet, tudást és műveltséget! Ez nevel hősöket, akik megtartják a magyarnak Szent István birodalma minden talpalatnyi földjét, s — a fegyverek csörrenése és az ágyuk döreje közt is, — ennek függetlenségét! Ezért küzdjön, ezért éljen ez uj esztendőben is e nemzet és vele minden hű fia! * $ $ Nehéz időket élünk! De nem mehet veszendőbe ez a nemzet, mely a hagyományok légkörében nevelkedett s ezért lett, s ezért volt e maroknyi nemzet a világ itélőszéke előtt nagy. Nagy volt még akkor is, amidőn a jog- és szabadságtipró idők nagy temetőjében zokogó költője a lemondás és kétségbeesés fájdalmas lantján így énekelt: „Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény!“ Nagy volt, mert akkor is remélt. Remél hazánk borús ege alatt most is a nemzet, midőn bízva bízik határaink újbóli visszatérésében és siet hazafias mérséklettel a nemzet nyugalmának megteremtésében, a kormánnyal együtt munkálni. Legyen béke! De nem az elvárulás, nem a jogfeladás békéje! Oszladozzanak a rosszakarat, a gyűlölség csillagtalan éjszakái! Oszladozzék a gyávaság és korlátoltság ködei Száradjanak fel az igazságtalanság sajtolta könnyűink! Nem akarunk politizálni, csak a szomorú események estenek gondolkodóba, mert amikor a templomban még a karácsonyi béke üli meg a szíveket, a politika vásárt zsivaja csapja meg már fülünket. A hősök kiomlott vére kiált békéért az égbe! Békéért a hazában, békéért a hon határain kívül! Békéért a nemzetnek, melynek nem ellenség, hanem önfia ássa 500 éve már a megoszlás átkával sötét sírját. És mi még sem okulunk? * * * Maradj el messze mögöttünk gyászos múlt. Mi ujj esztendőt, uj korszakot akarunk kezdeni, melynek oromzatán lángoló honszerelmünk, hazánk szabadságáért omló vérünk itta e szavakat: Boldog újévet! Boldogabb, szebb jövőt ennek a neműzetnek! Haleksi Albert drogériájában.